Dunántúli Napló, 1982. november (39. évfolyam, 300-329. szám)
1982-11-27 / 326. szám
ZELEI MIKLÓS Férfi ha táncol táncához brummog berekedve férfi ha táncol mint a medve ahelyett hogy karmába kapva nyílt sziwel vérig magasztalna kedvezve kínjának a kényes ki kedvedtől csak kelevényes s lenne róla rajtad látlelet kék harapások szirmos sebek szád sarkában vér kiserkedne jajgatásod habokat vetne a sarkad szakadékot túrna életed is tán belehullna » N másképp gyáva gyenge a férfi előled nem tudhat kitérni állhatatlan akár a szikla eső az erejét elissza s fogjon ha kést akkor sem szabad hisz’ elpusztíthat de beleszakad s megpenészedik ha megkímél ‘ s fetrengek múlásunk szélinél Sántha András: A látogató című műve a Stúdió ’82 kiállításon Uj könyvek Illyés Gyula 80 éves. Vezető napilapjaink, folyóirataink, a rádió és a televízió a nagy költőt megillető helyen és módon emlékeztek meg az évfordulóról. Szinte közhely az lllyés-i helytállás méltatása. Illyés ahhoz a nemzedékhez tartozik, mely két világháborút élt át vigyázó, nemzetéért aggódó szemmel s mindig bent a fősodorban. Párizsban Tristan Tzara és Eluard mellett, a 30-as években a Puszták népét írva. Idézhetjük a Kegyencet vagy a Malom, a Sédent vagy bármely drámáját, minden sorában az adott történelmi időben legfontosabb közéleti kérdéseket fogalmazza meg. Mindig a nemzet sorskérdései érdekelték Illyést, előbbre látva fejhosszal, nyitva szívünk, szólván helyettünk is, Az utóbbi másfél évtized írói korszakának összegző időszaka. Megindult műveinek Életmű-sorozata jó néhány éve s ai kötetek ott sorakoznak polcainkon. Egynéhányat második kiadásban is kibocsátották éppen a jubileumra. Egy kézhez álló, ízléses kis könyvecske: Mert szemben ülsz velem címmel jelent meg. A válogatás Csoóri Sándor munkája. Mindig érdekes vállalkozás, ha jeles költő válogat egy kortárséból, s az izgalom nem is abban van, hogy jószerivel kész életműhöz nyúl a költőtárs, hanem abban, hogyan. Csoóri Illyés szerelmi költészetéből tesz egy csokornyit az ünnepi asztplra. Ebből a férfi és a nő egymásért érzett felelősségtudata s közös céljaik nemessége szólal. Csoóri válogatásában a modern magyar szerelmi költészet leglíraibb darabjaival ismerkedhetünk meg újra. A szép tipográfia ajándékozásra is alkalmassá teszi e kis kötetet. A Gondolat Kiadó egy kis albummal tiszteleg ez alkalomból. Illyés Gyula élete képekben. A kötet borítójáról egy bölcs, öreg férfi tekint le ránk. Ahogy szembenézünk vele, úgy indulnak meg gondolataink Rácegrestől Párizsig és vissza Tihanyig. Szavak, jelzések, melyek oly sokat árulnak el annak, aki csak egy kicsit is ismeri az lllyés-i életművet. Fotók ja gyermekkortól a' mai napig, barátokról, életének helyszíneiről. Németh Lászlóék kertjében, Veres Péterrel házának küszöbén, aztán a tihanyi vendégek Szabó Lő- rinctől Juhász Ferencig, Pierre Emmanuelig, Hidas Antalig, Frénaudig ... Domokos Mátyás egyike legélesebb szemű kritikusainknak, s a mai magyar irodalom legkiválóbb értőinek. A Kortársban hosszú időn át közölte A pályatárs szemével címen interjúit o mai magyar írótársadalom legkiemelkedőbb alakjaival. Ezek jelentek meg most összegyűjtve azonos címen a Szépirodalmi Kiadó gondozásában. Huszonhét író, költő, filmalkotó válaszolt pontos kérdéseire, melyek célja irodalmunk fejlődésének, buktatóinak kibogozása volt. Vasas Károly rajza »<" Yitomil Zupán Menüett gitárra (részlet) Ügy érkeztünk meg a „brigádhoz”, mintha a vacsoraosztásra lettünk volna odarendelve. Először ettem a „saját" kanalammal, a „saját" csajkámból a sűrű gulyással ' leöntött fehér kukoricakását. Két domb közt nyugvó idilli faluban volt a brigádparancsnokság. A géppuskák ropogása úgy hallatszott a távolból, mint egy kerék küllőjének tompa, egyenetlen kopogása. Egy öreg paraszt lassan, rendíthetetlenül vitte 'szekerén a mezőre a trágyát. És újra az érkező és távozó partizánok ismerős nyüzsgése. Hárman kaptunk fegyvert, pontosabban puskát (háromélű szuronnyal megtoldott olasz puskákat, elég rövid s nem éppen megbízható fegyverek voltak) és fejenként két paradicsomgránátot (meglehetősen zajos védelmi harceszközök). Tujcko és a szűk térdnadrágban feszengő hallgatag fiú nem kapott semmit. Hány tár lőszert adtok? Mondjuk hár- mat-hármat. Négyet akarsz? Annyi- van belőle a zászlóaljnál, mint a szemét. Tehát „zászlóaljhoz” kerülünk? Miért, mit gondoltál. A hegyi tengerészeihez? Igen, a puskákat ki kell próbálni. A faluban tilos lövöldözni, meg az úton is, ez ugye világos? Akkor honnan tudjam, működik-e a puska? Dugd a csövét a trágyadombba, és úgy süsd el. Tényleg. És azt hogyan próbáljam ki, hogy merre visz? Lehet, hogy a sarok mögé hord, semmi biztatót nem látok, ha belenézek a csövébe. Majd meglátod, ha a svábokat lövöd vele. Ha eltalálod valamelyiket, jól visz a puskád. Értem? Köszönöm az útmutatást. És a gránátok? Számolsz, vagyis előbb kihúzod a biztosítást, aztán kezdesz számolni... huszonegy . .. huszonkettő ... huszonhárom ... és utána elhajítod: ha túl korán dobod el, visszakaphatod a pofádba, ha meg túl sokáig vársz, megláthatod, mi van a másvilágon. És úgy tilos számolni, hogy harmincegy, harminckettő, harminchárom? Éppen huszonegynek kell lennie? Számolhatsz te ezerháromszázharminchármat is, csak aztán ne panaszkodj. Próbálj minél hamarabb megszabadulni tőlük, aztán kapsz jobbat is. Az olaszok fogadásból a földre rakott sisakjuk alá rakták a biztosított paradicsomgránátokat, aztán ráültek a sisakra: a gránát csak durrant egyet és seggbe rúgta őket. Hasonlóak a tapasztalatok a kragujevaci vágott gránáttal vagy a francia szifonárral is. Ha ráülsz, kivered a fejeddel a mennyezetet — a segged meg olyan lesz, mint a nyúl szája. És ez a puska milyen messzire hord? Inkább lefelé, mint föl, de egy doboz cigarettáért kiállók neked ötven méterre, két dobozért meg húszra. Néha jó, hogy nem látunk egymás leikébe. Hogy kivetnének engem az öreg partizánok. Ugyanis valami különös szorongástól szabadított meg a tudat, hogy fegyvert tartok a kezemben: ünnepi érzés töltött el, és csendes, erős vágy, hogy mielőbb jobb fegyvert szerezzek. Hitler: come on box! Mi történik velem? kérdeztem magamban. Életre keltek bennem katonaőseim? Szégyenkezve gondoltam Remarque Nyugaton a helyzet változatlan című kitűnő könyvére: bocsáss meg, Erich, nem tehetek róla. Azt írod könyved elején: „Ez a könyv nem vád és nem vallomás. Csak híradási kísérlet egy nemzedékről, amelyet a háború elpusztított — elpusztított még akkor is, ha a gránátok megkímélték": az utolsó fejezetben pedig leszögezed: „fölöslegesek vagyunk saját magunknak is ... némelyek alkalmazkodnak, mások nem hajolnak meg, sokan tanácstalanok lesznek ... Hadd jöjjenek a hónapok, az évek, nem vesznek el tőlem többé semmit, nem vehetnek el..." 1929-ben jelent meg a könyved (az én példányom legalábbis ebből az évből való), tizenegy évvel a háború után. Tizennégy évvel később itt állok én, és egy ócska, nyomorult mordályt tartok a kezemben, amit a szemétbe hajított volna minden bajtársad, és tele vagyok valami romantikus ihlettel. Pfuj! Vagy talán nekem is tanúságot kellene lennem? Nem tudom. Tele vagyok szenvedéllyel és a boldogságba vetett hittel, és nem hiszek a tanúságtételek szükségszerűségében. Tulajdonképpen egy vagyok a fűszálak közül, melyek itt nőnek a kerítés tövében, ahová a lovakat szokták kikötni, egy fűszál vagyok, és carabinierik puskáját viszem a vállamon. Meglátjuk, mit gondolok egy év múlva. Most megyünk a zászlóaljhoz, három újonc, egy kísérő; új fiú, itt a brigádban osztották mellénk. Tujcko és a térdnadrágos néz utánunk. Tujcko kiabál valamit, a másik meg szemlátomást elgondolkozott. Még öt fiú csatlakozik hozzánk, négy közülük falusias formájú, ezeknek a miénkhez hasonló puskájuk van, az ötödik külsőre amolyan városi vagány, óriási csizmája van és irigylésre méltó jugoszláv gyártmányú katonapuskája, erős puskatussal és jó acélból készült csővel. De kevés ilyen puska dörrent el 1941 húsvét- ján, amikor a németek végigrobogtak Jugoszlávián, Görögország (a hellén kultúra bölcsője) felé tartó sétájukon. Mi akkor le-föl rohangáltunk egy zágrábi laktanyában, és mindenkitől kérdezgettük, merre van a front. Állítólag valahol Zágráb alatt. Lehet, hogy Boszniában. A horvát. tiszt cigarettázott, finomkodó mozdulattal tartva kinyújtott ujjai közt a cigarettát, elmosolyodott, és ironikusan azt mondta: — Ne idegeskedjetek, szlovének, egykét óra múlva minden világos lesz; az idő nektek dolgozik. — És valóban: egy óra sem telt belé, német tankok dübörögtek be a kaszárnya szélesre tárt kapuján. Menekülés a kerítésen át az utcára, tovább az utcán, de hová? Még most is szemem előtt van az egyik legszörnyűbb jelenet, amit valaha is láttam: a civilek kirohantak egy tejboltból (vagy büfé volt talán?), a mi egyenruhánkba öltözött katonát üldöztek — az biztosan mondott valamit —, és aztán szó szerint széttépték, agyonverték, miközben dühösen szidták az átkozott szerbeket. Látom, hogyan próbálta a katona mindhiába lerázni a támadóit, hogyan nyelte el a megvadult tömeg, amely csépelte kézzel-lábbal, s utóbb már csak lábbal. Utánam is szaladni kezdtek, de én egész jó időt futottam 800 méteren. Hamarosan megunták az üldözést; azok sem voltak túí ügyesek, akik szembejöttek velem. Ahogy megszabadultam az üldözőimtől, beosontam egy kis kocsmába: van telefonjuk? Persze, ott van ni. Halló, halló, te vagy az, Vojo? Elmehetnénk hozzád? Sürgős. Aha. Add meg a címedet. Grkovic utca hét? Azonnal megyek.. Megkérdem a pult mögött álló öreg csapost, merre lehet ez az utca. Ahol most vagyunk. Ez a kilences szóm, igen, Grkovic utca kilenc. A hetes szám itt van mellettünk. 'Átöltöztem Vojo ruhájába, felöltőt és kalapot is adott; lesétáltunk a városba. Először vehettem szemügyre közelebbről a német tankokat és a fekete egyenruhás harc- kocsizókat. A zágrábi lányok nagyon tetszettek nekik, és láthatóan ők is a lányoknak. Legalábbis azoknak, akik szóba álltak velük. Tulajdonképpen egészen másra gondoltam ennek az emléknek kapcsán. Hogyan hörpinthettem fel kétféle italt ugyanabban a pohárban — milyen hihetetlen szerencse, hogy Vojo ott lakott a szomszédos házban és milyen iszonyat, milyen szörnyű csapás, vereség, dicstelen vereség, és szolgaság, megszállás, az ellenállás legkisebb lehetősége nélkül (ahogyan akkor gondoltam)! Miért etették velünk huszonhárom évig a hazafias maszlagot? Miért szajkózták már a gyerekek is azt, hogy „a népeket nem lehet legyőzni, ha szeretik hazájukat"- miért szavaltak az acélos akaratú szláv hősökről, akik egy- emberként készek megvédeni hazájukat...? Vojo, szívből köszönöm a ruhát, amit még nem tudtam visszaküldeni. Önöknek pedig Karadordevic, Stojadinovic, Cvetkovic, és Ku- lovac urak, és a többieknek ugyancsak köszönet a szép szónoklatokért; sértetlenül és használható állapotban visszaszolgáltatom őket. Egyszer még kapóra jöhetnek. Látom még most is azt a katonát: az egyik kéz a haja után nyúl. a másik leszakítja a fülét, a harmadik az orrát ragadja meg. Az a katona elment volna a frontra, akárcsak én, és még isten tudja hányán. És a kormány mit csinált ez idő alatt? Mi gondjuk volt a tábornoknak? Hol voltak a nép vezetői? Menekültek eszüket vesztve; ez az ő történelmük. Mindig elönt a düh, ha elképzelem ezeket az önző hájfejeket, ahogy az aranyat meg az értékeket a bőröndbe tömik, az aktatáskákba, ahogy a repülőgépekre iszkol- nak, a lábuk sem éri a földet, és — amint biztonságban érzik magukat — azt sem várják meg, hogy a seggükön megmelegedjék a szalonna, már megin pofáznak. Ljubljanában meg üldözőbe vesznek engem a bérenceik, a német szolgálatban álló „feketekezű" urak, és azt szeretnék nekem bebeszélni, hogy én árultam el a hazámat, mivel (mint egykori Sokol-tag) a kommunistákkal cimborálok. Becsületszóra: ők csak taktikából dolgoznak együtt a Gestapóval, én viszont ténylegesen együttműködöm a kommunistákkal! Az angolok és az amerikaiak külön jutalomban részesítik majd őket, amiért annyit szenvedtek a Be- nitóval és Adolffal való puszipajtásságuk miatt. Én viszont akasztófára kerülök (megígérték nekem és a hozzám hasonló „árulóknak", hogy a Kongresszus téren akasztanak fel bennünket). Néhányat egyébként „elraboltak” közülünk, dróttal összekötözték és a Szávába fojtották őket. Mivel nem voltam ott, inkább nem mondom ei, milyen masz- szózst alkalmaztak a fürdő előtt. No, majd meglátjuk, hogyan végződik ez a játék. (Zupán regénye idén jelent meg az Európa Könyvkiadónál.) Gállos Orsolya fordítása HÉTVÉGE 9.