Dunántúli Napló, 1982. november (39. évfolyam, 300-329. szám)
1982-11-13 / 312. szám
Dalibor Stach (Csehszlovákia): Sors Josep Maria Ribas I Prous (Spanyolország): Anna Nikola Stojanoviá (Jugoszlávia): Akt A nő 1982-ben is az, ami húszezer vagy száz évvel ezelőtt volt: az ember, az emberiség fele. Hogy jobbik vagy rosz- szabbik fele, ez sohasem eldönthető, filozófiai rangú kérdés, legfőképpen azért, mert a válasz a nézőpont függvénye. A nő ugyan korunkra elnyerte egyenjogúságát - egyesek szerint túlságosan is - mégis, ö nem egyszerűen a másik nem, hanem teljesen külön kategória: a jóság, a gyöngédség, a szeretet megtestesitője. Igaz sajátja a gőg, a hidegség, az érzelgősség és a hisztéria is. Azért nő. Költők, festők, muzsikusok gyakori ihletője. A technikai fejlődésnek hála, e múzsa csókja alá hajthatja a homlokát immár a fotográfus is. S lám, a képek egyforma vonalakról, mélyedésekről és domborulatokról, egyforma cicomáról, bájról, vagy undokságról árulkodnak Hongkongtól Párizsig, Dél-Ame- rikától Szibériáig. Ilyen egyforma tehát a nő? Igen, ilyen egyforma. Ennyire szép, ennyire kedves, ennyire fiatal és ennyire öreg. Lehet imádni, szeretni, elviselni és utálni, csakúgy, mint sorstársát, a férfit, akiről jóval kevesebb költeményt zengtek, jóval kevesebb képet festettek. Talán azért, mert a költők, festők többnyire férfiak voltak? A most látható Nő ’82- eimű nemzetközi fotókiállítás alkotóinak elsöprő többsége is az erősebb nemhez tartozik. Ezért látnak témát a nőben. Cherchez la femme! A lelkűk legyen rajta... H. J. Rimantas Dichaviíius (Szovjetunió): Fehér habok / Juan Carlos Villarreal (Argentína): Szerelmes nő Alexandro Nasarov (Szovjetunió): Jarmarka
