Dunántúli Napló, 1982. október (39. évfolyam, 269-299. szám)

1982-10-06 / 274. szám

e Dunántúlt Tlgplo 1982. október 6., szerda 1849. október 6. Az a nap, amelynek dátuma e sorok lelett áll, a, magyar nem­zet történetének egyik legszomorúbb napja. Emlékezetes nap, a tizenhárom tábornok kivégzésének napja, ök a szabadság esz­méjének vértanúi. Hősök voltak ök, de nem halhattak meg hősként a csatatéren. Meghaltak ők, mert a szabadság, egyenlőség, test­vériség jelszavát és a magyar nemzőt függetlenségének óhaját Ír­ták zászlójukra. Más nemzeteknél egy század nem mutatott fel annyi jeles embert, amennyit mi egy nap alatt elvesztettünk, fii tragikus napnak adózzunk azzal, hogy felidézzük életüknek né­hány vonását. Aulich Lajos: Született Po­zsonyban 1792Jben. A hadse­regbe lépve fokozatosan a Sándor cár gyalogezredben ez­redessé küzdötte föl magát. A szabadságharc kezdetén a fef- dunai hadsereghez került Gör­gey Artúr parancsnoksága alá. A bányavárosi téli hadjáratban egyik legnevezetesebb tetteként ismerjük, hogy a hóval és jég­gel 'borított hegyen át átvezette csapatát Körmöcbányáról Besz­tercebányára. Részt vett a ká­polnai csatában, majd tábor­nokká nevezték ki. Az isaszegi csatát ő döntötte el. Előkészí­tette a terepet Buda visszafog­lalására. Közvetített Görgey és Kossuth között. Felségárulásban bűnösnek találták és kötél által végezték ki. Damjanich iános: Stósa ne­vű községben 1804-ben született. Katonai szolgálatát a császári hadseregben kezdte, ahol szá­zados lett, majd 1848-ban a harmadik honvédzászlóalj őr­nagyává nevezték ki. Az év vé­gén az aldunai vidéken szerzett győzelmeivel hívta fel magára a figyelmet. Méltó jutalmát ez­redessé való előléptetéssel kap­ta meg, majd 1849 elején tá­bornok lett. A döntő fontossá­gú szolnoki csatát ő nyerte, amikor egész osztrák dandárt semmisítettek meg parancsnok­sága alatt. Legnagyobb diada­la a nagysarlósi csata lett, amely lehetővé tette Komárom felszábadítósának előkészítését. Bokáját kocsija felborulásakor törte' el. így csatába többet nem mehetett, de a kormány rábízta az aradi vár parancs­nokságát. A várót az orosz csa­patok foglalták el, majd Dam- janichot átadták az osztrákok­nak. Kötél általi halálra ítélték. Dessewffy Arisztid: Csákány­ban, Abaúj vármegyében szü­letett 1802-ben. Az osztrák had­seregben a Radeczky huszárok­nál szolgált, 1839-től, mint nyu­galmazott kapitány élt. A sza­badságharc kitörésekor őrnagy lett a Sáros vármegyei nemzet­őrségnél. Tábornokká 1849 ele­jén nevezték ki és ebben a rangban Kompokon szétverte Colloredo osztrák ezredes lovas­ságát. Az orosz hadsereg be­törésekor a felső-magyarországi hadsereg vezére lett. azzal a céllal, hogy Visockival együtt az oroszok előrehaladását nehezít­se. Ez nem sikerült neki. A te­mesvári csata után Orsován ke­resztül csapatát török földre akarta vezetni, de Karánsebes- nél Liechtenstein herceg osztrák altábornagy előtt letette a fegy­vert. Kötél általi halálra ítélték, de éppen Liechtenstein közben­járására golyó általi halálra változtatták az ítéletet. Kiss Ernő: Temesvárod szüle­tett 1800-ban. Pályáját a hu­szároknál kezdte, őrnagyságig a dzsidásoknál, majd alezre­desként ismét a huszároknál szolgált. Mint a Hannoveri hu­szárezred parancsnoka a sza­badságharc kitörése után szol­gált a Bánságban, Nagybecs- kereken, Pancsován. A világosi fegyverletétel után régi kato­napajtása, Haynau révén meg­menthette volna az életét, de nem kért kegyelmet. Golyó ál­tali halállal, majd kegyelem­döféssel végezte be életét. Knézics Károly: Velike Gaja- vacban született 1808-ban. Apja osztrák tiszt volt a horvót ha­tárőrezredben. Katonai kiképzé­sét Grazban kapta. Lemberg- ban századosi rangban szolgált. A Közép-Tiszához 1849 elején vezényelték, majd a fősereghez csatlakozott. Ö volt annak a dandárnak a parancsnoka, amely a Tópió hídját iszonyú golyózápor közepette foglalta el. A komáromi csatát is ő kezd­te, majd Buda visszafoglalásá­ban harcolt. Felségárulásért kö­tél általi halálra ítélték. Lahner György: Született Neczpálon, Turóc vármegyében 1795- ben. Hadapródként kezdte katonái szolgálatát, 1844-ben lett őrnagy. A szabadságharc idején a déli harctérre vezé­nyelték, itt alezredesként szol­gált. Mint felszerelési főfel­ügyelő a legnagyobb gonddal látta el a sereget élelemmel és ruházattal. Tábornokká 1849- ben tették, és mindvégig pa­rancsnoka volt a Nagyváradon felállított fegyvergyárnak. Kötél általi halálra ítélték. Lázár Vilmos: Nagybecskere- ken született 1815-ben. Fiatalon katonai szolgálatba lépett, mint tiszthelyettes, majd hadnagy. Később kilépett a kötelékből és a polgári életbe vonult vissza, zempléni birtokán élt 1848-ig. Először honvéd, majd százados, később ezredes, részt vett az északi megyék védelmében és a temesvári csatában. Az ítélet kötél általi halálra szólt, ezt go­lyó általi halálra változtatták. Leiningen-Westerburg .Károly gróf: Hessenben született 1819- ben. Kezdetben az osztrák had­seregben szolgált. Mikor 1844- ben magyar leányt vett felesé­gül, honosította magát. A sza­badságharc elején őrnagyi rangban szolgált, majd 1849- ben ezredes, később tábornok lett. Részt vett a komáromi és a váoi csatában. Családja ro­konságban állt az angol királyi házzal, mégsem kapott kegyel­met. Kötél által végezték ki. Nagy Sándor József: Nagy­váradon született 1804-ben. A császári hadseregből 21 évi szolgálat után, mint kapitány lépett ki 1844-ben. A szabad­ságharc kitörésekor egy lovas nemzetőrség őrnagya lett. Har­colt Torontói vármegyében, Pancsován, Szolnoknál, Isaszeg- nél, Vácnál, Komáromnál, majd Buda vár visszavételében. Az orosz támadás Debrecen mellett érte, ahol csapata 2 3 része elveszett. Ezután Nagyvárad, Arad és Világos voltak a főbb állomások. Kötél általi halálra ítélték. Pöltenberg Ernő: Bécsben született 1813-ban. Az osztrák hadseregben huszárezred kapi­tánya volt, amikor 1848-ban Magyarországra helyezték ót ezredét. Itt lelkes híve lett a magyar ügynek, harcolt Jella­sics ellen, majd a feldunai hadseregben dandórparancs- nokként szolgált. A kápolnai csata után ezredes lett, majd tábornok. Buda ostromakor a Rába mellett fedezte a harco­lókat. Görgey bizalmas híve volt, ő közvetítette azt az al­kudozást, amely a világosi fegyverletételhez vezetett. Ara­don elsőként lépett a bitófa alá. Schweidel József: Zom borban 1796- ban született. Katonai pályáját a napóleoni háborúk­ban kezdte, majd őrnagyként csatlakozott a magyar szabad­ságharchoz. Részt vett a schwechati csatában. A fővá­ros városparancsnoka lett. Kö­tél általi halálra ítélték, de ne­je kérésére abban a kegyelem­ben részesült, hogy negyedma­gával az aradi sáncokban agyonlőtték. Török Ignác: Gödöllőn 1795- ben született. Katonai tanulmá­nyait a bécsi hadmérnökkari iskolában végezte, majd egy ideig a magyar testőrségben szolgált. A szabadságharc kitö­résekor Komárom erődítési pa­rancsnoka volt. Buda bevétele után a kormány őt bízta meg a vár erődítéseinek lerombolásá­val, a szőregi tábor sáncainak elkészítésével. Kötél általi ha­lálra ítélték. Vécsey Károly gróf: Pesten 1807-ben született. A császári hadseregben, mint lovastiszt szolgált. Őrnagy 1847-ben lett. Ezredével 1848-ban a Bácska­Jeladás voll ban harcolt. A szolnoki csatá­ban hídfőt foglalt. Arad elfog­lalásában döntő szerepe volt, de Temesvárral nem bírt, ennek fő oka, a seregében egyre na­gyobb fegyelmezetlenségek for­dultak elő. Az orosz sereg előtt tette le a fegyvert, kötél általi halálra ítélték. Ő lett az utolsó a kivégzettek között, neki jutott oz a kínos szerep, hogy végig­nézze társai haláltusáját. Erdödi Gyula levéltáros A világháború hatodik éve. Pénteki nap, 1944. október 6. Magyarországon ez a kora őszi nap már majdnem évszá­zada a függetlenségi harc mártírjainak emlékét idézi, az első felelős magyar miniszter- elnök, az Aradon kivégzett tá­bornokok neve hangzik el az iskolai ünnepségeken. Különös nyomatéka van minden szó­nak: a háború már Magyaror­szág területén folyik. A józanabb politikusok és katonák látják a végkifejletet: a németek - bár még erősek — el fogják veszíteni a háborút. Horthy legszűkebb környezete tudja, hogy a kormányzó köve­tei Moszkvában a fegyverszü­netről tárgyalnak, a főváros­ban már régóta működik a ki­ugrási iroda. A felismerés arro is késztette a kormányzatot, hogy a legkövetkezetesebb an­tifasisztákkal, a Szociáldemok­rata Párttal és a kommunisták­kal keressék a kapcsolatot. Már két napja, október 4. óta készen áll a Denevér fe­dőnevű hadműveleti terv a magyar csapatok esetleges ki­esése esetén szükségessé váló visszavonulásukra. Elrendelték a rádióállomásoknak és a te­lefonbeszélgetéseknek az eddi­ginél is szigorúbb lehallgatá­sát. Ám offenzív tervük is van, s erről alig több mint egy hét után az egész világ megbizo­nyosodhat. Ma még kevesen tudhatják, hogy mór Budapest­re rendelték Ottó Skorzenyt, az SS különleges alakulatának élén. A Várban nemcsak a fegyverszünetről tárgyalnak, néhány házzal arrébb, az SS Werbőczy utcai épületében mór a hét elején elhatározták, hogy Horthyt félreállítják. A német követségen hetek óta otthon Szólasi, várva, hogy az országra szabadítsák. A Nagy Sándor laktanya katonái gondozzák az emlékeket „Abban a nagy küzdelem­ben, amelyet hazánk a múlt század derekán jogaiért, sza­badságáért, becsületéért meg­vívott, Baranya megyének nem jutott kiemelkedő szerep ... Elég egy pillantás a szabad­ságharc hadmozdulatait ábrá­zoló térképre, és észre kell ven­nünk, hogy alig van még egy része Magyarországnak, amely ebben a két évben is annyira a maga békés életét élhette, mint éppen Baranya vármegye" - így ír Tas Károly: Baranya vármegye 1848-ban c. 1940-ben megjelent művében. S ez a megállapítás megállja a helyét. Baranyának és Pécsnek a Dráva-vonal védelmében, Jella­sics támadásokor jutott szerep, azután az eszéki vár védelmé­ben. Noha itt nem zajlanak nagy ütközetek, nem törnek ki népfelkelések, de vidékünk többször volt színtere átvonuló seregek hadmozdulatainok, raj­taütéseknek, összecsapásoknak, szenvedője pusztításoknak, sar­colásoknak. A megyében az év­század közepén kb. 250 000 la­kos élt, közülük 132 000 a ma­gyar, 77 000 a német és 41 000 a délszláv nemzetiségű. A ne­messég fétszáma 3405 fő (1,3%) volt. Pécs városa ekkor 14 000 lakossal rendelkezett, s bár 1780-ban az uralkodótól megkapta a szabad királyi vá­ros rangját, azzal a magyar or­szággyűlés csak 1848 tpvaszán foglalkozott. A forradalom előtti időkben a megye vezetése a forradalmi vívmányok ellen lépett föl, kö­vetei ilyen negatív szerepet játszottak oz országgyűlésen is. A forradalom hírét hozzánk először egy komáromi keres­kedő hozta meg, mégpedig a Dunán keresztül Mohácsra. Március 17-én Hatos Gusztáv főjegyző lelkesítő beszédének hatására a fiatalok leverték a sóházról a császári sast, a kapu és a kerítés birodalmi színeit nemzetivel cserélték föl. Egy nappal később Pécsett is pla­kátok jelentek meg, s 19-én a vármegye rendkívüli közgyűlés­re ült össze, haladó szellemű követeket választott, s díszpol­gári címmel ruházta föl többek közt Batthyány Lajost, Deák Ferencet, Eötvös Józsefet, Kos­suth Lajost, a Madarász-test­véreket, Perczel Miklóst, Petőfi Sándort, Pulszky Ferencet, Szé­chenyi Istvánt, Szemere Berta­lant, Táncsics Mihályt, Teleki Lászlót, Vörösmarty Mihályt, Wesselényi Miklóst! A Nagyté­ren (a mai Széchenyi téren) Perczel Miklós követ szólt a nagyszámú egybegyűlthöz. A következő hónapok is a forradolmi hangulat továbbélé­sével teltek. Ismert lesz a 12 pont, a felelős magyar minisz­térium megalakulása, a forra­dalmi törvények, emellett a vá­ros, a megye hadfelszerelést, terményeket, újoncot adott a hazának a nemzetőrség, a hon­védség megszérvezésekor. A haladó szellemű közigazgatás élén az ellenzék vezére, gróf Batthyány Kázmér állt. Jellasics támadásakor a Drá­va vonalát a nem kellően szer­vezett veszprémi nemzetőrök - Csányi László kormánybiztos és Batthyány Kázmér minden erő­feszítése ellenére — nem tud­ták tartani, s szeptember 23-án Róth tábornok bevonult Pécsre. Ezt követően azonban nemzet­őreink elfogták a tábornok utánpótlását szállító szekérka­ravánt Oroszlónál, rajtaütöttek az ellenség pécsváradi raktá­rán, lefegyverezték a tábornok Pécsett hagyott hadtápjót őri- zőket, megakadályozták a Drá­ván való átkelést. A reakció térnyerésekor, Win- dischgrötz támadása után azonban a hadászatilag gyen­gén védhető Pécsre bevonultak o császáriak 1849. január 31-én, s a vidék kulcsa, a megbízha­tatlan és később árulóvá vált tisztikar, és a gyakorlatlan vé­dősereg által őrzött Eszék vára szintén kapitulált, 1849. feb­ruár 12-én. Ezután - néhány kisebb időközt kivéve - a me­gyében és Pécsett császári ura­lom volt, az uralmukat kiszol­gáló tisztikar élén ifj. Majláth György királyi biztosként mű­ködött. Június 10-én Turonynál is győzött a császári túlerő, s Majthényi József kormánybiztos hiába hirdet Pécsett népfelke­lést, a rövid időre felszabadult város nemsokára ismét a csá­száriaké lett. Június 15-én a város déli határánál, a Vashá­mornál kisebb összecsapás után a kislétszámú, gyengén fölszerelt nemzetőrök megfutot­tak, s a császári katonaság Pé­cset ágyúzta, majd nagy hadi­sarcot vetett ki. Itt esett el Burghardt György helyi, Mó­gocs János hosszúhetényi, Maszlag Ferenc pellérdi lakos és egy ismeretlen nevű tolnai honvéd. Burghardt György szépen gondozott sírja a pécsi temető­ben található. Rajta kívül még néhány honvédtiszt alussza örök álmát itt. A legmagasabb rangú tábornok volt, sírját azonban az idők folyamán ke­gyeletsértő kezek elhordták. Tallián Károly őrnagy sírkövé­vel szintén ez történt, az ő nyughelyét azonban legalább be lehetett azonosítani. Ebben nagy szerepe volt Fetter Antal ny. építésztechnikusnak, aki a sírt védetté nyilvánította. Az ő útmutatására találtunk rá a többi sírra is. A gazdátlan sí­rok gondozását a pécsi Nagy Sándor laktanyában, a Batthyány úton szolgálatot tel­jesítő tiszt, Larepcz László gyógyszerész-történész vállalta el, és egy szép augusztusi na­pon honvédek kíséretében láto­gatást tettünk a síroknál. Néhányat szépen gondoz­nak. Ezek közé tartozik Feszti Nándoré, aki ezredorvos volt (1821-1885), valamint Jella- chich Károlyé (1833-1921), aki szintén ilyen minőségben szol­gált á honvédseregben. A ka­tonák szakszerű munkájának köszönhetően Tallián Káról) sírjára kereszt került, s most mór méltó emléket állít nevé­nek. A következő sír Hartl Fe­rencé volt. Az 1829—1901 közt élt honvédhadnagyról annyit tudunk, hogy a mézes-bábos mesterséget tanulta ki Pécsett, a szabadságharc bukása után a mai Sallai utcában nvitott üzletet. Pécs város díszpolgá­rává is választotta. Az ő örökös nyughelye szintén méltó kere­tek közt fogadja a látogatókat ezentúl. A legtöbb munkát an­nak a kriptának a rendbeho­zása okozott, amelyben Kele­men Mihály törzsorvos (1798— 1879) és Mesterffy Márton ka­pitány (1827-1871) alussza örök álmát. A Pécsett nyugvó szabadság­hősök sírjai végre jó kezekbe jutottak! A Nagy Sándor lak­tanya honvédéi és a polgári al­kalmazottakból álló Zalka Máté szocialista brigád gorfdozza azokat a továbbiakban. Vargha Dezső Október 6. 1944. Pénteki nap, a világháború hatodik évében. Délelőtt érkeznek a hírek a vezérkarhoz: új szovjet támadás indult hajnalban. Es­tére az 53. hadsereg és Plijev altábornagy csapatai szétzúz­ták a 3. magyar hadsereget, és elértek Karcag határába. Ám Lakatos Géza miniszterel­nök és kormányának tagjai, mintha mi sem történt volna, délelőtt koszorúzni indulnak a Kerepesi temetőbe. Vitéz jók - fai Gömbös Gyula volt mi­niszterelnök hatálának évfor­dulóján megemlékeznek arról a magyar politikusról, aki 1933 júniusában az első hivatalos /államférfiként felkereste Hit­lert. Emlékét szorgosan ápol­ják az uralkodó körök, két éve az Erzsébet-híd mellett, a Döb- rentei téren állították fel két­szeres életnagyságú márvány­szobrát. Október 6-án este ezt a márványszobrot ökölnyi dara­bokra szakította egy robbanó­szerkezet. Jeladás volt ez a de­tonáció. Azt mutatta, hogy él­nek, növekednek a Gömbös-fé­le politikát és következmé­nyeit elvető erők, szervezett el­lenállásra készen. A robbantást a kommunista párt központi vezetőségének utasítására három főből álló akciócsoport hajtotta végre, egyike a fővárosban Fehér La­jos irányításával működőknek. A csoport vezetője Marót, azaz Padónyi Mihály mérnök volt, taaia Egri János vegyész és Ja- nikovszky Béla mentőorvos, fe­dőnevükön Véső, illetve Ostor. Az akció részletes leírása ugyancsak Fehér Lajos köny­vében található. Tőle tudjuk, hogy a robbanóanyagot a Mik- rokémia egyikJ igazgatójának közreműködésével szerezték. Előre elkészítettek egy kampó­szerű léc alkalmatosságot, mely­re ráakasztották az ötkilós cso­magot, hogy a szoborra ne kelljen felmászni. Este Padár,yi Mihály és Janikovszky Béla vil­lamossal ment a tetthelyre. Előzetesen már többször min­dent megszemléltek, csak a kedvező pillanatot kellett ki­várni. Fél perc volt a végrehaj­tásra. Janikovszky a járókelő­ket és a villamost figyelte. Pa- dányi néhány méterre a szo­bortól egy pádon ült, mellette kabátjával letakarva a robba­nóanyag. Halk jeladás, Padá- nyi begyújtja a szerkezetet, né­hány ugrással a szobornál te­rem, a két láb közé tuszkolja a (hosszú lécen lógó) csomagot. Két perc méq maradt a távo­zásra. Ez elég volt neki, hogy az Erzsébet-hídra felérjen, el­vegyüljön a járókelők között. Ott hallotta meg az óriási dörrenést. Sikerült. Az ellenállók ezután még sok nehezebb feladatot is vég­rehajtottak, sokan közülük a harc áldozatai lettek. Az első nagy akció politikai mondani­valója azonban ma is méltóvá teszi, hogy megemlékezzünk róla. Katonák Kelemen Mihály és Mesterffy Márton kriptájánál

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom