Dunántúli Napló, 1982. október (39. évfolyam, 269-299. szám)
1982-10-30 / 298. szám
Illyés Gyula 80 eues Illyés Gyula A tél ellen • • • • I orok forradalomban Látom a lelkem: itt a fagy; szemmel látom a lelkemet, ahogy mellemből ki-kicsap. Kardként küzd értem, úgy szeret. Töményebb lettem, igazibb, hogy a fény s meleg itthagyott. Minden szervem viaskodik. Szüntelen diadal vagyok. Dini akart? Éltet a Tél! Rám rontott? Hátrál a Halál! Kard volt? — Most — ha nő a Veszély! — tűzkígyót vet az orr, a száj. Egész szivemmel dohogok és forrongok és pörölök. Mint a teleirt szalagok, szentek szájából libegők, dől belőlem az érv örök melegért, mihelyt vacogok. És páncéltoronyként forog szívem a hó és a jég fölött isten-jussunkért, emberek: ne haljon sose meg, ki egyszer a világra jött. Dőlt vitorla Recseg, megdől a rúd, a hosszú vitorlarúd, kaszálja szinte a habot, mig a bárka — fut! Árboc s vitorla, nézd, előre mikor repül leggyőztesebben? Amikor legmélyebbre dűli Látogatóban A magunk jobb emberségének ünnepét üljük Illyés Gyula I napján. Szocializmus és demokrácia, kommunistaság és népiesség, nemzeti és emberi, együttélés és közös kelet-európaiság arányegyenlegét olvassuk ki Írásaiból, ezért áll oly közel hétköznapjainkhoz is. Tévedhet esetenként, amiképpen mi is, de Illyés Gyula számunkra századok gondját, próféta-iróink hógyomány- láncolatának korszerű folytatását, a környezetünkhöz való reális alkalmazkodás és egészséges megmaradás, a közös dunai fejlődés erkölcsiségét jelenti. Poétasága szláv—magyar—román közügy, múltat jövővel kapcsol népi indítékaink szüksége szerint. Addig éljen, mig a népnek él. Örökké. (Balogh Edgár) Az íróasztalon fém gyertyatartóban egy szál gyertya áll. Mellette öreg irodai lámpa. Félszáz éves Remington írógép. Az az érzésem, valamiképpen kulcsszereplői lly- lyés Gyula dolgozószobájának, amit különböző leírásokból Ismertem már eddig is. Szemem végigfut az íróasztal mögötti könyvespolcokon, a szobában álló ugyancsak koros szalmafonatú parasztszékeken. A berendezést, az itt lévő tárgyakat a puritán egyszerűség és valami megfoghatatlan — nem anyagi eredetű — gazdagság uralja — érzékelem. Nincs sok időm a benyomások elemzésére, mivel Illyés Gyula máris int: üljek az egyik fotelba, ő maga kemény, masszív, karos parasztszéket, ,,vallatószéket" választ magának. Utoljára Várkonyi Nándor dolgozószobájában véltem fölfedezni hasonló hangulatot és most elő is hozakodom a hajdani emlékekkel. Az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején különböző álláspontok alakultak ki, sőt „állásfoglalások" is születtek az illyési életművel kapcsolatban. Igazán érdemlegeset, időtálló és tiszta szavakat akkoriban mi Pécsett Várkonyi Nándor dolgozószobájában hallhattunk Illyés Gyuláról. Most ezzel is kell kezdenem. — Milyen volt o Mester kapcsolata Péccsel, a pécsi irodalommal, a Várkonyi Nándor szerkesztette Sorsunk-kal? — Várkonyit mindannyian nagyon nagyra becsültük, különösen Kodolányival voltak szoros kapcsolatban. Nagyot hallott és ezt olyan eredményesen küzdötte le, hogy ez szinte meg nemesítette őt is és minden vállalkozását. Pécset mindig nagyon szerettem és éreztem a vele való közösséget. Ebben persze nagy szerepe volt Fülep Lajos pécsváradi és zengővár- konyi közelségének is. Többször heteket töltöttem nála. Pécs — ki merem mondani — az öszes vidéki városok közül a legközelebb került hozzám ... A főtere is történelmileg fejlődött ki. Jól fekszenek a teret határoló utcák, épületek, szép építészeti együttest képez az egész. Amikor már Európát bejártam, akkor tudtam igazán megfelelően, nézni Pécs főterét. Ez nem erőszakos tér... A Sorsunkat .nagyon fontos, nagyon nívós lapnak tartottam. Pécsett, azt hiszem, akkoriban föl is léptem a Várkonyi szervezte egyik irodalmi estén. Ö bátran vállalta és vitte végbe ezeket a dolgokat. Könyvtárnok volt, de nem rejtette véka alá radikális gondolkodását sem. — A pécsi irodalmi hagyomány egyik büszkesége a Sorsunk, amely az Illyés Gyula szerkesztette Magyar Csillag mellett - hasonló elveket képviselve - sokak szerint az ország egyik legrangosabb irodalmi orgánuma volt — különösen a német fenyegetettség éveiben. Mi erről Illyés Gyula véleménye? — A két folyóirat valóban ■ hasonló volt. A Sorsúnk és a Magyar Csillag munkatársai sokszor ugyanazok az írók voltak. Az a véleményem, hogy mindazt, amire egy vidéki folyóirat egyáltalán ké-. pes lehet, azt a Sorsunk megvalósította. A Sorsunk gárdája jelentékeny értéket teremtett. Nekem sok biztatást és erőt adott az ottani meleg, baráti légkör. Dombóvári, bonyhádi kapcsolataim, pécsi diákoskodásom alapján különben is rengeteg közös ismerősünk volt. Ma is azt tartom, hogy Várkonyi arra irányuló törekvése, hogy Pécset, mint vidéki várost kul- túrgóccá tegye, jó és eredményes vállalkozás volt. — Akkoriban és később is sokan emlegették a pannonizmust, mint stílusjegyet, a pannon tájat, mint életművet meghatározó mozzanatot. A mester életének jelentős része ehhez a tájhoz, vidékhez kötődik. Mi a véleménye ezekről a fogalmakról? — Belemagyarázás, úgy érzem, Ebben az országban egy diák — ha bárhol nevelődött is — hamarosan az egész magyar problémával szembe került. Ezek a problémák a tájtól, vidéktől függetlenek voltak. Az én tanáraim is voltak olyan-emelkedettek, hogy túltették magukat ezen. Én láttam azonban a Dunántub- néhány jellegzetességét. Ezt nyilván mások is észrevették. Ilyen volt például a németesedés, amiből később a Volksbund is kifejlődött. Ilyen volt a német terjeszkedés problémája, amit bonyhádi tapasztalataim jobban megvilágítottak, mintha mondjuk az Alföldön éltem volna. Mindez olyan horderejű volt, hogy úgy véltük, ha a hitle- rizmus megerősödik, leszakíthatja a Dunántúl egy részét Magyarországról. így, amikor a nemzetiségeknek egyenlő jogokat kívántunk, a nemzeti tudat kifejlesztésére is gondolni kellett. — Illyés Gyula Pécshez fűződő kapcsolatainak mondhatni ,,második szakasza" az itt, bemutatott darabjai révén iveit fel. Hcgyan támadt az a gondolata, hogy Pécsett mutassa be színpadi műveit? — Mindez Czimer József érdeme. Ő serkentett erre a közös munkára, ő biztatott, hogy a Pécsi Nemzeti Színházzal dolgozzam együtt. Nekem eleve tetszett, ha egy kisebb körben teremtődhet színházi kultúra. A görögöknél is így volt ez. Ilyen reményeim voltak Péccsel kapcsolatban és nem csalódtam, mert a pécsi közönség olyan jó volt, amilyen csak egy közönség lehet. A Nógrádi Róbert igazgató vezette színházzal nagyon, jól együttműködtünk. Ez így van’ ma is. A pécsi premierek színpada igazi kísérleti színpad is volt egyben. Azt lehet mondani, hogy az ottani közönség szinte igényesebb volt a pestinél, hiszen össze- kovácsolódott a színházával. Tapasztalataim alapján más szerzőknek is azt tanácsolnám, hogy ilyen színházakban mutassák be darabjaikat. A régebbi premierek utáni szakmai viták mostanában sajnos megritkultak, holott nagy értelmük volt ezeknek. — El a további premierek? — Ezek is Pécsen lesznek. Pillanatnyilag is készül egy drámám, amit nagyjából már be is fejeztem. A címe: Kiegyezés. A mű az 1867-es magyar kiegyezésről szól, a mai korszaknak. Elítéli a kiegyezést, mert az rossz volt. De kiegyezés volt... És a kiegyezésekre szükség van. Ez ma is aktuális, például a kelet és a nyugat kapcsolatában. Deák magatartása helytelen volt Kossúthéval szemben. Ezt igazolta a történelem. Következménye Trianonig is elhatott. A nemzetiségekkel kellett volna kiegyezni! A .mostani korszak legnagyobb problémája ugyancsak a kiegyezés, a „kompromisszum”. Bár ez utóbbi fogalmat egy kicsit megbecstelenitették . .. — A Konok Kikelet, egyik közelmúltban megjelent verseskötete igen szigorú válogatás az életműből. Ez a „rostálás" reméljük, nem jelenti „kihagyott" versei megtagadását, vagy egyéb effélét? — Rengeteg kiadatlan versem van. Kétszer annyit tudnék kibocsájtani, mint ameny- nyi megjelenik. A Konok Kikelet egy voltaképpeni ízelítő az életműhöz. A verseskönyvnek tulajdonképpen zsebkönyvnek kellene lennie. Szomorú, amikor mór három kilós díszaibumok jelennek meg. Ez esetleg eltávolíthatja a költőtől az olvasót. • — Jelenlegi munkái közül a Kiegyezés című drámát említette. Mivel foglalkozik még? — Verset akarok írni. Mindig ez foglalkoztat. Igazi gondom, hogy mindig jó irányban tudjam tovább vinni a költészeti buzgalmamat. Azt hiszem így lehetett ezzel mindenki, aki nemcsak verset írt. Példaként említem Kosztolányit, a remek publicistát és regényírót. A verseit tartotta a legtöbbre. így vagyok ezzel én is. Tudom, hogy a versek nem étik el a nagyobb nyilA Homokzsák próbáján a Pécsi Nemzeti Színház művészei között Jelenet az Orfeusz a felvilágban pécsi előadásáról. Miklósy Judit és Győri Emil. vánosságot, de nekem ezek a legfontosabbak. * — A tihanyi félsziget környékén járva az én korosztályom egyre szomorúbban veszi számba a hiányokat. Németh László, Déry, Ko- dolányi és mások hiányát. Hogy van ezzel az érzéssel Illyés Gyula? — Tihanyba, illetve a Balatonnak erre a vidékére mindnyájan véletlenül kerültünk. Én például úgy, hogy a feleségem szülei felépítették az ottani szerény házat. Rokonok, barátok és egyéb közreműködők révén került oda Németh László, Déry, Szabó Lőrinc, Kodolányi és Borsos Miklós és még mások. Szalonnasütések és egyéb alkalmak kínálkoztak az összejövetelekre. Ilyenkor kölcsönösen meghívtuk egymást. Nagyon kedves baráti kör volt ez. Sajnos az emberek lassan meghalnak. — Sokan úgy vélik, e nagy gene* ráció elmúltával mintha törés állna be a magyar szellemi élet fejlődésében . . . — Ezt a veszélyt én nem látom. Ellenkezőleg: éppen a fiatalok között van egy sereg olyan tehetség, aki újrateremtheti az értékeket. Van folytatás. Sok kitűnő költőről tudok magam is. De ők még nem nyertek olyan országos ismeretséget, amit megérdemelnének. — A Mester egész életműve a magyarság szellemi fölemelkedését szolgálja. Lassan eltűnnek a jelképes értelemben vett „puszták" is. A nép, a nemzet fejlődik. Mégis itt-ott elképesztő a szellemi elmaradottság. — A szellemi fejlődés nagy folyamat. Az itteni emberek, a magyar anyanyelvűek nem érzik eléggé a nyelvi közösség melegét. Tulajdonképpen szellemi életünk van elmaradva, nem a nép. A szellem dolga volna, hogy a nemzetben belső kulturális harmóniát teremtsen. Ha az ember erről beszél, meg kell mondani, hogy noha tízmilliós ország honpolgára, az én tudotom- ban 16 millió magyar él, aki magyarul olvas. A mainál sokkal nehezebb korszakokban is — ha jó a szellemi élet — nehezebbet is könnyebben el lehet viselni. Az anyanyelvi -közösségi tudatot kellene közösen erősítenünk. Amióta ki van találva a tv és a rádió, a távolságoknak sincs szerepük a kisebb és a nagyobb települések között. Más kérdés, hogy olyan műsorok kellenének, amelyek erősítik az együvé tartozást, segítik o kulturális fölemelkedést. Mindebben a szellemi életnek, a szellemi embereknek, az írástudóknak óriási a szerepe, felelőssége. Bebesi Károly „Én Pécset mindig is nagyon szerettem”
