Dunántúli Napló, 1982. október (39. évfolyam, 269-299. szám)
1982-10-16 / 284. szám
„Romok közt a Vasót otcábao” A közelmúltban robbantottak a Vasút utcában. A felszálló porfelleg nem engedte látni, hogyan bicsaklanak meg a vasbetonpillérek. Amikor pedig elült a por, egymás hegyén- hátán volt mindaz, ami előbb még szerelőcsarnok volt: beton, tégla, vas, üveg . . . A csarnok marad A romok azóta eltakarultak, ami pedig ottmaradt - állva maradt —, az marad is. Mi sorsot szántak neki? Egyáltalán: szükség van-e erre a romhalmazra? Lovas Attila, a pécsi Városi Tanács építési és közlekedési osztálya városépítési csoportjának a vezetője tiltakozik a lekicsinylő megfogalmazás ellen: — Úgy véltük, hogy amire nincs szükség az útépítés miatt — a Mártírok útját az „új" Vasút utcával összekötő útról van szó -, azt megtartjuk. Jó az állapota, kár lett volna az egészet elpusztítani. Mi is maradt meg a robbantás után? Mindenekelőtt az ÉPGÉP volt szerelőcsarnokának pontosan a fele, s mellette a két földszintes épületszárny. Az egyikben az SZMT könyvtára talált otthont arra az átmeneti időre, amíg el nem készül az új könyvtárépület a Mozgalmi Ház mellett, az Athinay utcában. A másik szárny pedig ... Dehót nézzük meg közelebbről! Mert a Vasút utcai oldalról kevés jele látszik annak (a bevert ablakokon kívül), ami a hátsó oldalon fogadja a kíváncsiskodót. Állok a csarnok közepén és alig tudok felocsúdni a csodálkozástól: míg csak kívülről láttam, sokkal nagyobbnak hittem. Pedig a maga 480 négyzetméterével és 8 méteres belmagasságával nem is olyan „csöpp” (hozzá a jelenlegi könyvtár 300 négyzetmétere és máris elfogadható méret ilyenolyan célra). A csarnok eléggé magasan fekvő ablakai betörve, de aligha a robbantást sínylették meg, hiszen a meny- nyezetről lógó lámpabúrákban ép villanyégők vannak. Világítani azonban nemigen fognak mostanában, hiszen egy árva villanydrót nincs a helyén, a kapcsolókról, meg egyebekről nem is beszélve. A tetőn beázásnyomok, a földön a sok szemét. A csarnokhoz tartozó helyiségekbe lépek, az alkalmi W. C.-kben bűz fogad. Puha a lépés: a lábam alott vastagon a pernye. Mi mindent égethettek el itt az „evakuálásnál”? „Háborís" rom szilttett A csarnok és a mellette levő L-alakú szárnyépület udvarforma területet fog közre, s próbálom ezt elképzelni a most itt levő mindenféle szemét nélkül úgy, hogy asztalok vannak itt, emberek ülnek körülöttük sörözgetve, beszélgetve ... Sorra járom a földszintes épület helyiségeit. A látvány épületes. Szétvert W. C.-kagylók, mosdókagylók és a falból kiszaggatott vízvezetékek nyomai, levert csempe, felszedett padlóburkolat, ajtók, ablakok keretestől elvíve, Bergman-csö- vek kihúzva a falból, szanaszét elosztódobozok ... Gondolom, ilyen helyeken csinálják a háborús filmek „belső téri” jeleneteit: nem kell romot építeni I De rögtön utána arra gondolok; hogyan lehetett így az ebek harmincadjára juttatni ezt a jobb sorsra érdemes épületet? Megpróbálom beleélni magamat annak a helyébe, akinek a város felkínálja mindezt. A kép annyira riasztó, hogy az első gondolat az: rengeteg pénzbe kerül, amíg itt valamit el'lehet kezdeni. Míg ha minden a helyén, s a villanyt is fel lehet gyújtani, máris kedvezőbb az első benyomás és nyomban egymás tenyerébe csapnak. így azonban én is vonakodnék ... Ki lesz a gazda?- Először úgy volt — folytatja Lovas Attila -, hogy a PIK veszi ót és átmeneti üzleteket alakít ki a belvárosi rekonstrukcióhoz. De aztán visz- szalépett, mert úgy találta: nincs rá pénze. Más partnerek után néztünk. És ekkor következhettek az imént elképzelt jelenetek. Reményteljesnek látszó jelöltek haboztak és mondtak boldog- talanító nemet. Most egyetlen cég van versenyben: a Bizományi Áruház Vállalat. A csarnok és a majdan felszabaduló könyvtárszárny alkalmas lehetne bútorbizományinak, ami a Temető utcai megszűnte óta nincs Pécsett. A másik szárnyat a Baranya megyei Vendéglátó Vállalatnak kínálják fel. Hangulatos, kulturált kisvendéglő lehetne itt, pótlandó a megszűnő Lokomotívot, de nem örökölvén annak a vendégkoszorúját. Pillanatnyiiag így áll' a helyzet, aminek az ismeretében megkockáztathatjuk: talán nem lefutott még ez. Tulajdonképpen sok minden lehetne itt, ha a jelentkező abból indul ki, hogy akármilyen is a látvány, kész épülethez juthat. Más kérdés: szabad-e hagyni, hogy egy új célra felhasználható épület — ha csak átmenetileg is - ilyen állapotba jusson? H. I. Az országban a legnagyobb Szélerömíi a töttösí Hölgyben Maga tervezte, maga építette Következetes ember Verebes János: amit egyszer a fejébe vész, végre is hajtja. Néhány éve vagy másfél kilométeire térítette el a forrás erét és a szomszédok csodálkozására azóta is „fölfelé” folyik a víz az aknász tanyájáig. Elsősorban bányász, meg gépész, ért a villamossághoz és most már egyre inkább hiszem, hogy az aerodinamikához is. — Nem ismerek lehetetlent, csak tehetetlent! — kiált felém, miközben mászik lefelé a tizennyolc méter magas toronyról, melynek a tetején Magyarország legnagyobb átmérőjű szélkereke forog. — Először a vizet akartam meghódítani — nyújtja olajos karját a középkorú aknász. - Hoztam a szintezőt és eltérítettem a töttösi patakot. Akkora gödröt ástam, mint egy ház. Fölfogtam benne a vizet, halakat telepítettem bele, még másfél kilós pontyaim is voltak. De mióta a szélkerék megépítése foglalkoztatott, elhanyagoltam minden egyebet. A szélerőművel feküdtem és keltem. Mikor három esztendeje hozzáfogtam a tervezéshez, azt mondták: a Verebes begőzölt. Képtelenség, hogy egyedül megépítse a szél- erőművet. Most magad is láthatod: úgy forog, ahogy a nagykönyvben megírták. Verebes János jó négy éve vette meg a töttösi völgyben levő valamikori malmot. Hónapokon át kilincselt az áramszolgáltatónál a villany bevezetése végett, de a villamosítás olyan hatalmas összegbe került volna elmondása szerint legalább száznyolcvanezer forintba —, hogy lemondott eredeti tervéről. Törte a fejét: mit tehetne. így ■született a szélerömű terve. — Nehogy azt gondold, hogy fejest ugortam a dologba — folytatja, miközben beljebb tessékel. - Kimértem a szélerősséget, a jellemző szélirányt és megállapítottam, hogy a fennsík eléggé huzatos ahhoz, hogy munkába fogjam a szelet. Hónapokon át számoltam, megszerkesztettem a négy lapátból álló kereket, elkészítettem a propeller kicsinyített sablonjait. Olyanok, mint az igazi légcsavar, hajlított szerkezetűek. A lapátok vázát alumíniumlemezzel borítottam, a kerék átmérője 6,5 méter. A faroklapát 4, a szabályozólapát 1,3 négyzetméter. De amíg Verebes János eddig eljutott, beutazta az egész országot. Eredetileg egy IL-18- as légcsavarját akarta fölhasználni. óm Ferihegyen meggyőzték: a profilkiképzés miatt az nem alkalmas szélkeréknek. Járt Gyöngyösön, az Agrome- chanikánál, de mikor megtudták, min töri a fejét, megtagadták tőle az információkat. Nagy segítségére volt Ledács Kiss Aladár könyve, amely a szélgépek hasznosításával foglalkozik. És természetesen a MÉV ll-es üzeme, ahol dolgozik. Mikor Bujtor Béla üzemvezetőnek és a gépészeti vezetőnek tudomására jutott, hogy a többszörös újító mibe fogott, nem tagadták meg tőle a segítséget. — A szélerőműben is több újításom van — mondja Verebes János. - Például a felső közlőműbe beépített csapágyazott királytengely, aztán a meghajtó- rudazatba hegesztett kötélkuplung, valamint a harditárcso, amelyek a széllökés rántásait csillapítják. Emellett szabályozni tudom a szélkerék fordulatszámát is, amit szükség szerint lassítok, vagy gyorsítok. Persze, még mindig sok munka van hátra. A végső célom az, hogy villamosáramot termeljek. A fészer alatt mór ott van egy 3 kilowat- tos, 220 voltos generátor, a végső cefom egy öt kilowattos, három fázisú generátor beállítása, amivel ipari áramot állíthatok elő. Remélem, hamarosan kidobhatom a gyertyát és a petróleumlámpát ... Kisétálunk a kert végében magasodó toronyhoz. Az aljánál körfűrész áll. Verebes János gyerekderéknyi rönköt szorít a fűrésztárcsához. A munkaasztal pillanatok alatt megtelik fűrészporral. — Ezt látná a Havasi Pál barátom! Tudod, nagyon sokat segített nekem, és elhatároztuk, mivel már megszereztük a kellő tapasztalatot, hogy kisebb teljesítményű szélkerekeket gyártunk majd mellékfoglalkozásban. — És a bánya? — Csak nem gondolod, hogy ott hagyom! Utolsóként szeretnék eljönni Bakonyáról, mikor mór az aknapilléreket is kifejtettük. Utána irány az ötös üzem! Persze ezt a tanyát, meg a szélkereket semmiért ném adnám ... Salamon Gyula Tizenhárom gyermeket nevelt Egy székely asszony Kishárságyrél- Amikor 1940-ben visszacsatoltak minket Magyarországhoz, már tíz gyermekem volt, s nagy szegénységben éltünk, Ekkor Erdély valamennyi részén, így ahol laktunk, Gyer- gyóhollóban is plakátokat ragasztottak ki, melyeken az állt, hogy gyertek haza magyarok, gyertek székelyek. Mondtam az uramnak, hogy adjuk el azt a keveset, amink van, s vágjunk neki. Szegénynek, nemigen aka- ródzott a dolog, de akkor azt mondtam, hogy te maradhatsz, de én megyek a gyerekekkel. Mit tehetett mást, beleegyezett. A kishárságyi takaros ház konyhájában kukoricamorzsolás közben mesél a 79 éves özv. Erős Istvánná. A több mint negyven évvel ezelőtt történtekre olyan pontosan emlékszik, mintha az események néhány napja játszódtak volna. Levelet idéz, melyben az ibafai jegyző hívja őket mezőgazda4. HÉTVÉGE sági munkára, majd egy másikat, ahol az elhelyezésről, fizetségről írt.- 1941-ben eladtuk kis holminkat, jószágunkat, s eljöttünk Ibafára. Az életünk itt jobb volt, mint Erdélyben, de nem éreztük jól magunkat. Mások voltak az emberek. Kérdezte egyszer a főszolgabíró: na, székely asszony, hogy érzi magát, mire mondom én, ez nem Magyarország, főszolgabíró úr. Két évvel később el is költöztünk, s itt telepedtünk le Kishárságyon.- Hány gyermeke volt ekkor?- Tíz született Erdélyben, egy Ibafán, s később kettő jött világra Kishárságyon. Mikofjide- jöttünk Kishórságyra, már szép nagy volt a családunk. Az idős asszony félretolja a lába előtti kukoricás kosarat, beledobja a kezében lévő, félig morzsolt csövet, megigazítja homlokára csúszott fejkendőjét, s elindul az egyik szobába. Néhány pillanat múlva nagy, keretes fényképpel tér vissza.- Látja, itt vagyok én, ő pedig az uram, — mutat a kép közepére, — körülöttünk pedig a gyerekeink. A felvétel 1949-ben készült, de Erős néni alig változott az elmúlt 33 év alatt. A már sárguló fotóról is egy kerekarcú, jóságos szemű asszony néz.- Azt mondja, nem vóltoz- -tam? Persze, hogy nem, de öregebb lettem, s a kort már nagyon érzem. Tudja kedvesem, most szeretnék fiatal lenni, mert nagyon jó az élet. össze sem lehet hasonlítani az akkorival. Gondolni való, hogy mennyi gond volt ennyi gyerekkel. De hát tudja, ezt már elfelejtettem. Az enyémeknek nincsen magas iskolájuk, mert nem lehetett, de jó órában mondjam, valamennyi becsületes ember lett, s a fiaim kőiül hatan tisztességgel helytálltak a hadseregben is. — Mi volt az életben a legnagyobb öröme? — Az kedvesem, ha nem volt betegség, haláleset a családban. Én hogy úgy mondjam, szerencsés vagyok, mert nem tudom, mi az a betegség. Csak egyszer voltam kórházban, akkor is sérvvel műtötték. De sajnos, most már nem mindig jó a közérzetem. — A haza érdekében fiúgyermekei katonai szolgálatra való felkészítéséért a napokban vette ót a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát, örült a kitüntetésnek? — Megmondom őszintén, meglepődtem, nem számítottam rá, de nagy megtiszteltetésnek tartom. Jó érzés, hogy gondolnak az emberre még akkor is, ha idős. Roszprim Nándor Bútor-bizományi? Kisvendéglő?
