Dunántúli Napló, 1982. szeptember (39. évfolyam, 239-268. szám)

1982-09-11 / 249. szám

Hol van az általános műveltség határa?

Kevés vitatottabb és képlékenyebb tétele akad ma a köz- művelődésnek, mint az a kérdés: mit és mennyire tekinthet korunk a modern műveltség tartozékának, szükséges elemi normájának? Kevéssé vitatott tán, éppen az utóbbi két évtized felgyorsult technikai haladásának köszönhetően, hogy vajon mely hányadot képviseljen abban a bizonyos műveltség-egészében a humán és mekkorát a természettudományos, a technikai ismeret. Azt is kevéssé lehet vitatni, mi a szerepe a nyelvtanulásnak —, tanításnak? (Éppen nemrég, az úgynevezett új középiskolai modell kísérleteinek kapcsán döntött úgy az ország tucatnyi szakközépiskolája, hogy a leendő középszintű műszakiak, képzett szakmunkások, illetve a későbbiekben technikusok - legalább két, de inkább négy középisko'ai éven át tanulják az egy, illetve két nyelvet.

Az ELTE egyik jogászprofesz- szorától hallottam —, de miskolci egyetemi tanárok is hasonlóan vélekedtek —, miként tör be és válik eleven erővé a napi oktatás és élet gyakorlatába - például a jog. Nem feltétlenül a tételes jogi tudásra kell gondolni. Inkább arra, hogy korunkban, társadalmunkban elképzelhetetlen a családjog, a munkajog főbb tételeinek nemismerése. (A jogi esetek postája a megmondhatója, hogy hány állampolgár kér népszerű jogi eligazítást, jogsegélyszolgálati szakemberek tanúsítják, hogy az emberek nagy része tájékozatlan, járatlan a jogban). Továbblépve: érdemes azon is eltöprengeni, hogy mennyire hiányosak biológiai, élettani, egészségügyi ismereteink. Nyári egyetemek előadásai, tematikája tanúskodik arról, hogy korántsem kötődik nagyobb előképzettséghez, speciális diploma meglétéhez, például az élettani kérdések iránti, növekvő érdeklődés. Nem! Egyszerűen a tá- gabbra nyitott szem és fül, a természetes fogékonyság, no meg az ismeretek népszerűbben adott szövege kell hozzá.

Elképzelhető volt-e, úgy huszonöt ével ezelőtt, hogy egy fél ország arra figyeljen: milyen humángenetikai titkokba avatja be a nézőket az orvos, milyen ábrákkal, statisztikákkal erősíti tudományos tételeinek igazságát? Vagy, hogy a hadmérnök milyen műszaki alapossággal rajzolja fel egy hordozórakéta belsejét? Ezeknek a tv-műsoroknak a nézettségi foka -, hogy statisztikákkal is megerősített véleményt idézzük — úgy ötven és hetven százalék közölt van. Magyarán: minden családból legalább egy valakit érdekel, esetenként többeket is . . .

Az információáramlással ma csaknem akkora tömegű ismeretanyaghoz jutunk, mint a valamikor elsajátított iskolai törzsanyag. Elsősorban a népszerűén tudományos igényű, információadás tesz hallatlanul sokat a korszerű műveltség alapozásáért és gyarapításáért. Egy példára hadd utaljunk még: a rákbetegség korai felismerését szolgáló előadások, illusztrációk sorozata radiológus szakemberek véleményét idézve —, több ezer esetben mentett eddig is életeket, de hely jut a mikrobiológiának éppúgy, mint az őslénytan egy- egy elemi ismerettöredékének, az árapály-jelenségnek vagy a Tibet-kutatás történetének. Korlátok közé szorítani, hivatalossá merevíteni mindezt nehéz, sőt értelmetlen lenne. Éppúgy értelmetlen, mintha valaki apály idején írja homokba, másnapra szóló fontos üzenetét.. .

Várkonyi Margit

6. HÉTVÉGE

Egy parttitkar portréja

A gépészkovács fia

Zipernovszky Károly orra ma - is fénylik. Pedig már többször cserélték a feljárattal szemben, kis pulpituson ülő gipsz-mellszobrot. Tudom: Szederkényi Józsefék idejében is szerencsét hozott az orrforgás-csavarintás, s a mai diáknak is az orrtól függ a felelni vagy nem felelni örök kérdése ..,

Mondom: azóta csak mi lettünk „tapasztaltabbak", s csak tanáraink egy részét zavarta nyugdíjba az idő könyörtelen múlása, különben semmi sem változott.

Bólint:- Közelebb kerültünk a negyvenhez ... Sok-sok kitérővel.

Szederkényi József 1963-ban érettségizett a gépipari technikumban, ma ugyanott mérnök, tanár és párttitkár. Visszatért azokra a folyosókra, azokba az osztálytermekbe, melyek ifjúságának legszebb szeleteit nyújtották, s feltételezem; diákcsínyeinek — ha voltak? s miért ne lettek volna? — tárgyi emlékei is nap mint nap visszaköszönnek.- Elég nehezen indult az életem - mondja. - Édesapám a fronton elesett; annyit sem tudott fiának nyújtani, hogy megismerhessem. Anyám nevelt, egyedül; a tsz-ben dolgozott betanított gépkezelőként. Apám után maradt a há. zunkban egy gépészkovács. műhely, ahol aztán kissrác koromban nagybátyám mellett lóbatlankodtam, lestem a dolgokat .. . Ma is néha odaálmodom magam . . . Szóval úgy éltem, mint bárki más, az otthoni kínlódásokból nemigen vettem észre semmit. Aztán jött a középiskola.

Drávaszentesről — ma már Barcshoz tartozik az akkor alig ezer lelkes község - csak a kollégium jöhetett szóba. Jól tanult, s szinte ingyen. A család egy főre jutó jövedelme oly kevés volt, hogy alig néhány forint kellett a kollégium, ra.- Tudod - mondja - a tsz- ek a születésükkor alig-alig fizettek a tagoknak. 1959—60-ban édesanyám egyévi keresete 200 forint volt: a gazdaság döglő- dött... Tanáraim tudták, hogy szegény gyerek vagyok, hozzásegítettek egy ösztöndíjhoz. Másodikos koromban már a Baranya megyei Tejipari Vállalattól kaptam havi 300 forintot, azzal a feltétellel, hogy majd ott fogok dolgozni...- így is gondoltad?- Nem gondoltam én sehogy. A pénz jól jött, még ha. za is adhattam belőle. Egy 15 -16 éves gyerek nemigen tudja eldönteni, hogy mi akar lenni.

Jelesen érettség izett, mégsem jelentkezett az egyetemre. Az ösztöndíj megkötötte.- Nehogy azt gondold, hogy ma bánkódom miatta. A munkatapasztalatok, élettapasztalatok nélkül szegényebb lennék. Ügy érzem, hogy erre minden tanárnak — hogy a saját szakmámnál maradjak — szüksége van.

Dolgozni kezdett, de néhány hónap múlva már odaállt az üzemvezető elé: tanulni szeretne az egyetemen. S a szerencse: újabb szerződéskötés, ösztöndíj, s 1964-ben megkezdte tanulmányait a Műszaki Egyetemen.

— Akkor már tudtam: tanár leszek. Elvégeztem a gépészszakot, s vele párhuzamosan a mérnök-tanár szakot. Nem volt könnyű, de 1969-ben egyszerre két diplomamunkát védtem meg. A mérnök-tanár szakot „csont nélkül" végeztem el; csak jelesem volt.

Mondja: az alapos, precíz, következetes embereket szereti. Tanulásban, munkában egyaránt. Ma sem érti meg, ha valakinek lehetősége van arra, hogy valamit megcsináljon, megtanuljon, hogy egyáltalán valamit tegyen, akkor miért nem teszi ?

Az egyetem után visszatért a vállalatához, de már 1971-től órákat is vállalt a technikumban. Aztán jött a fordulópont: 9 esztendeje főállásban mérnöktanár.

— Szerinted mik a jó tanár ismérvei?

— Következetesség, keménység . . . igazságosság, meleg- szívűség.

— A keménység és a meleg- szívűség megfér egymás mellett?

— Meg. Még egyetemista koromban határoztam el, minden feladatra, vizsgára maximálisan felkészülök. Soha, egyetlen tételt sem hagytam ki. Az órákra is így készülök. Nézd; nagyon szeretem ezt az iskolát, az öreg falakat, s úgy vélem, egy tanárnak a tradíciókat is ápolnia

kell. A gépipari mindig arról volt nevezetes —, hogy ne hírest mondjak —, hogy jól felkészítette a diákjait az életre. Ez az én célom is.

Szederkényi József a Kertvárosban lakik feleségével —, aki ugyanott körzeti orvos -, és két lányával. Velük van édesanyja is. A szövetkezeti lakást, az ahhoz kellő forintok nagyobbik részét a drávaszentesi házból fedezték. Azt mondja: elégedett ember. Azt csinálja, amit szeret, amire vágyott.

— Fizetésed .. .?- Lényeges ez...? Persze ez is hozzátartozik a mai világhoz: Miből élünk? Havi 6300 körül viszek haza, feleségem is hasonló szinten keres.

Hátradől a széken; a pártiroda mellől hirtelen beatzene hangzik föl. Hát persze..! Ott az iskola stúdiója, s az órámon látom, most kezdődött a nagyszünet. Ma van a második tanítási nap; a zsibongó ilyen, kor egy fokkal hangosabb . . . A tanárok sem igen érnek rá fegyelmezni, vagy nem akarnak.

Már búcsúzunk Szederkényi Józseftől, amikor megkér: — Az asztaliteniszt ne felejtsd el beleírni.

Nem felejtem. NB l-ben pingpongozott éveken át, tagja volt az Ércbányásznak, PMSC- nek, a MAFC-nak. Kiszámolta: az idén éppen 21 éve igazolt játékos. Most a Vasasi Bányászban, NB ll-ben.- Erre is jut idő? Hiszen azt mondtad, reggeltől-estig az iskolában vagy?

— Jut. De hogyan, magam se tudom . . .

Kozma Ferenc

A népi ellenőrzés megvizsgálta

Anyaggazdálkodás

Takarékos termelésre ösztönző korunkban már-már tudományos alapossággal kell kidolgozni az alapanyagok felhasználásának módját, hiszen ez elengedhetetlen feltétele a gazdaságosságnak. Több vájlalatnál számítógépekkel igyekszenek megolda. ni ezt a feladatot, csakhogy önmaguktól a legkorszerűbb számítógépek sem képesek csodákra. A gazdaságosabb anyagfelhasználáshoz mindenekelőtt hozzáértő emberek kellenek. A Csongrád megyei népi ellenőrök egy közelmúltban végzett vizsgálatukban megállapították, hogy noha az anyaggazdálkodási munkakörökben foglalkoztatott dolgozók jelentős hányada hosszú szakmai gyakorlattal rendelkezik, ám általános és szakmai felkészültségük, továbbá képesítésük viszonylag alacsony. Az ügyintézők 20- 25 százaléka például alapfokú képesítéssel igyekszik elvégezni munkáját. Több, kevesebb sikerrel. Igaz, ez nem csupán az ügyintézőkön múlik, mert sok vállalatnál az alapanyagok takarékos fel- használása még a szorító körülmények ellenére sem kapott megfelelő rangot a vállalatok életében. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a vállalatok és a szövetkezetek csak elvétve kérnek arra választ saját belső ellenőreiktől, mit tehetnének az alapanyagokkal való takarékosabb gazdálkodás érdekében?

A vállalatok többsége nem ösztönzi kellően azokat a dolgozókat, akik sok (millió) forinttal csökkenthetnék a vállalati kiadásokat. A takarékos anyagfelhasználás ritkán szerepel a munkások prémiumfeltételei között. Ha mégis születnek figyelemre méltó eredmények, akkor azok sokkal inkább a spontaneitásnak köszönhetőek, mint a tu. datosságnak. Akiknek pedig prémiumfeladatuk a takarékos anyaggazdálkodás, azok munkájának megítélésénél gyakran szubjektív tényezők játszanak szerepet.

Ezért aztán előfordulhat az is, hogy egy ügyintéző vagy gazdasági vezető, amennyiben megfelelő magyarázatot talál arra, miért nem sikerült a kívánalmak szerint gazdálkodni az alapanyagokkal, a magyarázatra kapja a prémiumot. Magyarázat pedig bőven akad, hiszen .jól tudjuk, ' hogy a monopolhelyzetben levő anyagszállító vállalatok sok esetben kényük- kedvük szerint teljesítik a szállítási szerződésben megfogalmazott kötelességüket. Emiatt az anyagra váró vállalatok és szövetkezetek olykor kapkodásra kényszerülnek, importból (nem ritkán tőkés importból) kénytelenek biztosítani a zavartalan termeléshez szükséges alapanyagokat. Ezek viszont időközben „befuthatnak” a hazai szállító vállalatoktól is, aminek túlkészletezés a következménye.

Az említett népi ellenőri vizsgálat megállapította, hogy a készletező TEK-vállalatok nem látják el a létrehozásukkor kitűzött feladatokat. A nem mindig kellőképpen differenciált importkorlátozó, sokkal együtt ez a tény hiányérzetet kelt, azaz növeli a vállalati szakemberek körében a „hiánypszichózist”.

Mindemellett a vállalatok általában törekszenek az alapanyaggal való jobb gazdálkodásra, bizonyítja ezt az anyagfelhasználásában bekövetkezett némi csökkenés. Ez azonban jóval nagyobb a gyáregységeknél, mint a meghatározó nagyságrendű önálló vállalatok esetében.

Alighanem e tekintetben is előbbre tarthatnánk, ha evál. lalatok a jelentőségének megfelelő gondot fordítanának az anyagnormák karbantartására, és a normáltól való eltérés okainak elemző vizsgálatára. Ennek hiánya ugyanis rendszerint olyan következményekkel jár, hogy az időszerű és szükséges intézkedések rendszerint késnek, illetve elmaradnak. A késedelem pedig mind a vállalatnak, mind pedig a népgazdaságnak sokba kerül. Igaz, a vállalatok nem is mindig érdekeltek abban, hogy takarékoskodjanak az alapanyaggal, mert - különféle engedélyek alapján — többletanyag-felhasználásukat beépíthetik termékeik árába.

A hasznosítható hulladékok felhasználásának tekintetében sincs minden rendben. A vállalatok ugyanis az újra hasznosítható hulladékaik jelentős hányadát gyűjtő vállalatoknál értékesítik, mégpedig olyan alacsony áron, hogy a szétválogatás, a szállítás költségei sem térülnek meg. Követendő példának és járható útnak alighanem hasznosabb (lenne) ezen anyagok vállalaton belüli újrafeldolgozása. Szerencsére már arra is van példa, hogy a korábban hulladékként kezelt anyag újrafeldolgozása révén importból származó alapanyagot takarítanak meg.

A jó példák követéséhez azonban mindenképpen nagyobb fokú szervezettségre — a jelenlegi hiányosságok és azok okainak megszüntetésére - van szükség. Az nyilvánvaló, hogy a jövőben észszerűbben kell gazdálkodni az alapanyagokkal és hulladékokkal. De ez a felismerés önmagában kevés. Jól átgondolt elképzelésekre, tervekre, főként pedig szervezettebb munkára és a szervezettebb anyaggazdálkodásra ösztökélő érdekeltségi rendszer kidolgozására van szükség.

Cs. N. L.

Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek, ha a merengés alkonyában ... eltűnődöm egyes pécsi épületek, városrészek névtelenségén, vagy elnevezésén. De gondolom, nemcsak én vagyok zavarban e téren.

Itt van például az Orvos- tudományi Egyetem nagy klinikai épülete, a „400 ágyas". A város különböző részén levő klinikákat egyszerű tevékenységük szerint megnevezni: szülészeti, gyermek-, bőr- gyógyászati klinika, legfeljebb a ll-es bel-nél vagyunk zavarban, hogy Irgalmasokat mondjunk-e? De milyen név. az, hogy 400 ágyas? Valószínű, hogy ez a megnevezés még a beruházás időszakából maradt reá, és hogy ez a köztudatban így is maradt, ebben egy kicsit ludas a sajtó is, az egyetem is. (Ehhez hasonlóan mondhatnánk a gyermekklinikát pl. 200 ágyasnak, a szülészetit 150 ágyasnak.) Miért nem

I

nevezhetnénk el ezt a nagy létesítményt például Központi Klinikának?! Indokolja ezt, hogy közvetlenül az egyetem mellett van, és itt központosul a legtöbb osztály. A megnevezés egyszerű, rövid és gondolom, hogy könnyen átmenne a köztudatba. (Hót még, ha ki is írnák rá!)

Más. Hol laksz? - kérdem az ismerősömet. — A magasházban. — A városokban az egy-kétemeletes ház viszonylag még nem magas, talán még a négyemeletesek sem. A tízszintes az már igen, bárki megtudhatja, ha rossz a lift, és gyalog kell felkutyagolnia a legfelső emeletre. A 24 szintes ház már igen magas. Több mint magasház, a toronyház elneve- vezés szerintem jobban rá- . illene, hisz magassága meghaladja a pécsi templomtornyokét és megközelíti a őrtoronyét. A magasház kifejezés így nem is pontos, de nem is valami színes, találékony megnevezés.

Nem akarok New Yorkra hivatkozni, ahol a kimagasló épületeknek külön neve van (World Trade Center, Empire State Building). Az egyes épületek megnevezésére Pécsett is találunk jó példát. Csak hogy messze ne menjünk, ott van mindjárt vele szemben a Stock-ház, vagy a Griffaton-ház. Nem akarom minden áron a névadó szerepét játszani, de mi, lenne, ha ezt az épületet Szigetiháznak neveznénk? Ott álla Szigeti út elején, valamikor erre volt a Szigeti vám, itt terült el a Szigetiváros.

Az is %aj, ha valaminek nincs rendes neve, de az is zavart oko$, ha több is van,

és azt össze-vissza használjuk. így vagyunk egyes vár- rosrészeinkkel.

Olvasom az újságban, hogy új bizományi iparcikkbolt nyílt, a Siklósi városrészben. Ugyancsak ott hirdetnek új barkácsboltot, lakóterületi svábbált, áramszünetet stb. De a MÉH már a Kertvárosban gyűjti a hulladékot, a helyi autóbuszjáratok is a Kertvárosba tartanak. De olvastam már Pécs-Kertváros elnevezést is. A Körzeti Népfrontbizottság viszont már a Lvov-Kertvárosban törekszik a közösségteremtés és a város- politikai feladatok megoldására.

De a másik nagy lakótelepünkkel, Újmecsekaljával sem vagyunk sokkal szerencsésebbek. Az emberek az Urán-ban laknak, a PÉTÁV

az Uránvárosban jelzi a csökkentett távfűtést, a MÉH ott gyűjti a hulladékot, a Pécsi Szolgáltató Vállalat testkultúra-szalonja is az Uránvárosi rendelőintézettel szemben hirdeti magát. A gázmű viszont már Újme- csekalján állítja át a gázkészülékeket földgázra, és az autóbuszok is ide közlekednek.

A mai rohanó világban úgy látszik, nincs elég időnk kimondani a hosszú Újme- csekalja nevet. Mint ahogy a régi Mecsekalja helyett is sokan inkább Rácvárost, Pa- tacsot mondanak.

És hogy hívják azt a városrészt, amely a Szliven Áruház környékén alakult ki? Ma még nincs neve, valamikor Szigetivárös volt ezen a környéken.

Lelkemnek egy világnál többet érő kincse, édes szép örökifjú városom, minek nevezzelek?

Dr. Erdélyi Ernő