Dunántúli Napló, 1982. augusztus (39. évfolyam, 209-238. szám)
1982-08-12 / 220. szám
✓ 2 Dunántúlt napló 1982. augusztus 12., csütörtök Szíria megváltoztatta korábbi álláspontját Befogadja a palesztin harcosokat izraeli csapatösszevonások Nyugat-Bejrút körül Szíria megváltoztatta korábbi álláspontját, s kész annyi palesztin harcost befogadni, ahányat a PFSZ vezetősége kíván. A SANA hivatalos szíriai hír- ügynökség jelentése szerint a kormányzó Baath-Párt vezetősége kedd esti ülésén hozta ezt a döntést, £zzel elhárul egyik legfőbb akadálya a palesztin harcosok Nyugat-Bejrútból és Libanonból történő kivonulását szabályozó terv végrehajtása elől. A kivonás leglényegésebb mozzanait és feltételeit tekintve a végleges formát öltött terv részleteiről még tárgyalnak az érintett felek: a PFSZ vezetősége, a libanoni, valamint az izraeli kormány. Ez utóbbi keddi rendkívüli ülésén „elvi" jóvá hagyását adta a tervhez, de „tartalmi és szövegezési” változtatásokat követelt az' igényelt módosításokról az izraeli vezetők szerdán kezdenek tárgyalásokat a kedd este óta Izraelben tartózkodó Philip Habib amerikai elnöki különmegbízot'tcrl. A kivonulási tervben felsorolt befogadó országok közül eddig Jordánia és Szíria jelentette be hivatalosan hozzájárulását. Ami Irakot illeti: noha Bagdad hivatalos beleegyezése még nem hangzott el, mind washingtoni, mind libanoni kormánykörökben hangoztatják, hogy Irak is kész befogadni bizonyos számú palesztin harcost. Egyiptom hozzáállása még mindig bizonytalan: legutóbbi álláspontja szerint csak akkor ad otthont palesztinoknak, ha ez egy „általános közel-keleti rendezés" keretében történik. Libanoni kormányforrások szerint Egyiptomba menne a PFSZ egész vezetősége —• Jasszer Arafat kivételével. Palesztinok befogadására kézséget nyilvání-j tott még Szudán, Tunézia és q két Jemen. Ezek az országok azonban nem szerepelnek a jelenlegi kivonulási tervben. A tárgyalásokkal egyidőben Izrael továbbra is katonai nyomást gyakorol Nyugat-Bejrút védőire, izraeli hivatalos indoklás szerint azzal a céllal, hogy mindenképpen rákényszerítse a PFSZ-t a Libanonból történő kivonulásra. Az izraeli légierő kedden este bombázta Nyugat- Bejrút déli részén lévő Burds El Baradsene palesztin menekülttábort. Az UPI hírügynökség palesztin értékelést idéz, mely szerint nem kizárt, hogy Izrael újabb, nagyarányú támadást készít elő Nyugat-Bejrút ellen. A támadás lehetőségét erősíti meg az a tény, hogy az izraeli hadsereg jelentős tüzérségi és páncélos erőket vont össze az ostromlott Nyugat-Bejrút körül. Begin franciaellenes kirohanása Az izraeli légierő szerdára virradóra egy órán ót bombázta Nyugat-Bejrút peremvidékét és a libanoni főváros környékén lévő palesztin menekülttáborokat —■' jelentette a WAFA palesztin hírügynökség. A WAFA jelentése arról is beszámol, hogy a kedd esti tűzpárbajban 18 izraeli katona meghalt, a palesztin tüzérség egy izraeli üteget és három szállítójárművet ■megsemmisített. A bejrúti rádió ugyanakkor azt jelentette, hogy amerikai helikopterek szálltaik le Dzsunie kikötő térségében, mintegy 15 kilométerre Észak-Bejrúttál. Egyelőre nem tudni, hogy a helikopterek csapatokat szállítottak-e vagy sem. Egy izraeli hetilap szerint a Begin-kormány azt akarja, hogy az arab országok a Béjrútból távozó palesztin fegyveresekkel együtt fogadják be azt a mintegy 8000 paleszint is, akit az izraeli katonák Libanon területén ejtettek fogságba. A lap úgy tudja, hogy az Izraelben tartózkodó Philip Habib amerikai elnöki különmegbízott ezt a kérdést is megtárgyalja az izraeli vezetőkkel. — Vitathatatlan, hogy közelebb kerülünk ahhoz a formulához, amely lehetővé teszi a palesztin harcosok távozását Bej- rútból — jelentette ki szerdán az egyik francia rádióállomásnak Claude Cheysson francia külügyminiszter. Cheysson leszögezte: ha megerősítik, hogy a harcoló felek mindegyike elfogadta a terv minden részletét, s ha a libanoni kormány erre felkéri, Franciaország azonnal hajlandó elküldeni csapatait Bej rútba. Nyilatkozatának egy másik részében a francia külügyminiszter Begin izraeli miniszter- elnök keddi, franciaellenes kirohanásaival foglalkozott. (Begin az egyik párizsi zsidó étteremben elkövetett merénylet nyomán azt állította, hogy a hat ember halálát okozó támadás; a francia kormány „Izrael-elle- nes" politikájának következmé. nye.) Cheysson szerint nem időszerű Begin kijelentéseit kom^ mentálni; az izraeli miniszter- elnök „elragadtatta” magát — mondotta. NAGYVILÁGBAN Gázkitörés: Megdőlt a lángoszlop A lobogó gózkúton olvadó vasszerkezetek megcsúsztak, s emiatt 25 fokkal megdőlt a láng, ami akadályozza, lassítja a munkát a Füzesgyarmat melletti 14-es számú égő gázkút- nál. A védekezés negyedik napján, szerda reggel jelentette -az éjszakai őrszolgálat, hogy a gázfáklyából erős fémes csattanásokat hallottak. A védelem vezetőinek feltételezése szerint a 260 atmoszféra nyomású gáz felhajtó ereje, valamint a nagy meleg miatt mozdulhatott el a kút fejénél olvadozó fúrótorony-maradvány, s a sok tonna vas rácsúszott a kútfejre, megdöntötte a lángot. Ez megnehezíti a mentést és az oltás előkészítését, hiszen így majd ferde állapotban kell felszerelni a kútra az új elzáró szerkezetet. A szakembereknek ennél is nagyobb gondot okoz az, hogy a jelek szerint a vasárnapi munkák során nem sikerült a kútban levő termelőcsövektől teljesen megszabadulni, ami azért rendkívül veszélyes, mert a régi elzáró szerkezet leszedésekor a gáz elszgbadulva ki- lőheti a bentmaradt acélcsöveket. A füzesgyarmati gázkitörés elfojtását irányító szakemberek a lehető legjobb megoldást keresik, s azt, hogy hogyan lehet ilyen körülmények közt balesetveszély nélkül végrehajtani az oltást. Egyébként a „kilövés” veszélye miatt a kútfejen levő vastömeg eltávolítása is megnehezült. Délután a Néphadsereg páncélozott lánctalpas vontatói is munkába álltak, ezek a gépek húztak el újabb maradványokat a kútfejről. A védőruhás mentőosztag a nap folyamán öt méterre megközelítette a kitörés helyét. Délben megindultak a szivaty- tyúk, a tűz helyszínétől két és fél kilométerre folyó Berettyóból csatornákon érkezik majd a víz az oltáshoz épített két víztározóba. Az útépítés a következő munka: száz méter betonút készül az oltáshoz szükséges reaktív hajtóművek szállításához. Amerikai-japán hadgyakorlat kezdődött A japán halászszövetkezetek erélyes tiltakozásai ellenére szerdán hajnalban nagyszabású amerikai—japán haditengerészeti gyakorlat kezdődött a Japán-tengeren, a Honsu-szi- getek partjainak közelében. TOZBEN ÉS VÍZBEN! Mentési munkálatok a szeghalmi gázkitörésnél. Üdvözlő távirat Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Ricardo De La Espriella-t, a Panamai Köztársaság új elnökét hivatalba lépése alkalmából. ♦ 4- BOGOTA: Nagyerejű szélvihar söpört végig Kolumbia fővárosa felett. A szél gyökerestül csavart ki fákat, táviróoszlopo- kat döntött le, megrongálta a házak tetőzetét. Bogota számos kerületében megszakadt oz áramszolgáltatós. _ » ———— + NÁPOLY: Nápolyban ijesztő méreteket ölt a gyermek- munka - jelenti az amerikai AP hírügynökség. A dél-olasz város tanárai által készített kimutatás szerint a 12-14 éves gyermekek 34 százaléka nem jár iskolába, feltehetően azért, mert dolgozik. A 7-11 éves gyermekeknek 16 százaléka maradt ki az oktatásból. A CCIL olasz baloldali szakszervezet részére készített leimérés arra világított rá, hogy az iskolába járó 12-14 éves gyermekeknek is legalább 20 százaléka munkát vállal a tanulás mellett. Erich Honecker a Szovjetunióban Erich Honecker, az NSZEP Központi Bizottságának főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke szerdán rövid pihenésre a Szovjetunióba érkezett. Honeckert az SZKP Központi Bizottsága hívta meg. Alessandro Pertini olasz köztársasági elnök szerdán ismét Giovanni Spadolinit, a néhány nappal ezelőtt lemondott kormány elnökét bízta meg kormányalakítással — jelentették be hivatalosan Rómában, miután az olasz államfő fogadta Spadolinit a Quirinale palotában. A jelenleg ügyvezető miniszterelnökként tevékenykedő Spadolini a megbízatást elfogadta. Római megfigyelők rendkívül nehéznek — egyesek kilátástalannak — tartják a köztársasági párt politikusának újabb kormányalakitási kísérletét. Az olasz fővárosban egyre inkább eluralkodik a vélemény, hogy az idén ősszel, vagy jövő tavasszal előrehozott választásokat tartanak Olaszországban. A Phoenix jugoszláv utazási irodáról nevezte el gyermekét egy angol házaspár. Peter Batson és várandós neje, Jane a Phoenix szervezésében érkezett kéthetes üdülésre Porecs- be, még júliusban. A szeptember elejére várt gyermek azon. ban keresztülhúzta az adriai kikapcsolódásban reménykedő szülők tervét, s a megérkezés utáni második napon világra jött. Az 1200 grammos koraszülöttet jelenleg is a pulai kórházban gondozzák, a szülők pedig a rendkívül nagyvonalúnak bizonyult Inex-Adria légitársaság által biztosított ingyenjegyekkel minden hétvégén meglátogatják. Az orvosok véleménye szerint a bébi szeptember elején hagyhatja el a kórházat. A Batson-házas- pár a formaságok intézésében is sok segítséget nyújtó utazási iroda iránti hálájuk jeléül a kisfiút Samuel James Phoenix névre keresztelte. Az esetről beszámoltak a londoni lapok is — és megnőtt az érdeklődés a jugoszláv nyaralási lehetőségek iránt. A „Kubango” és Kommentár Miközben Portugáliában napról napra feszültebbé válik a belpolitikai helyzet, egy lisszaboni hetilap olyan leleplezést tett közzé, amely önmagában is felér egy bombarobbanással. A hatás ráadásul Portugálián kívül nem is egy országot érint: Angolát, Kubát, a Dél-Afrikai Köztársasagot, Zairét, Gabont. Az Expresso című lap cikkének lényege: az Angola déli tartományaiban a namí- biai gerillák üldözése ürügyén kezdődött dél-afrikai támadás olyan szuperakció része amelynek nem kisebb célja van, mint a független Angola kormányának megdöntése! A tervhez Pretoria biztosítja a pénzt és természetesen a katonai-politikai vezetést. Az akció augusztus végére vagy szeptember elejére időzített betetőzéseként a Dél-Angolába bevonult apartheid-erők egyesülnének a még itt működő, amúgy is Pretoria által életben tartott Unita nevű angolai szervezet csapataival. Ugyanakkor Gabonon át Zairéba szállítandó zsoldosok egyesülnének a másik kormányellenes angolai csoport, az FNLA fegyvereseivel — ez lenne a Luandára irányuló harapófogó északi szára. Ha a harapófogó valóban összecsukódna, akkor a kormánypárt, az MPLA disszidenseinek segítségével megbuktatnák a jelenlegi, forradalmi kabinetet és koalíciós kormányt hoznának létre, a fordulat egyben megnehezítené, sőt szinte lehetetlenné téve a namíbiai kérdés rendezését is - fejeződik be a most nyilvánosságra került terv. Ezekután jogos a kérdés: hogyan láthatott napvilágot a leleplezés egy portugál lapban —ráadásul épp olyanban, amely közismerten közel áll Portugália jelenlegi kormányfőjéhez? Nézzük a tényeket. Angola lisszaboni nagykövete felkereste Eanes portugál államfőt és közölte, Luandában tudják, hogy a „Kubango”-terv (a szó az ott állomásozó csapatok miatt Kuba és Angola összevonásából született) kidolgozásának és végrehajtásának egyik központja a portugál főváros és Francisco Pinto Balsemao miniszterelnök erről régen tudott. Mivel Portugáliában fokozatosan növekszik a tiltakoháttere zás a jobboldalnak az alkotmány módosítását célzó , tervei ellen — tagadhatatlan, hogy az 1974-es .vörös szeg- fűs forradalom” után kidolgozott alapokmány a világ egyik legdemokratikusabb alkotmánya, azonban a mostani változtatásokkal az államosítások, az agrárreform megnyirbálásával, s több haladószerv megszüntetésével - a jobboldal vissza akarja fordítani az idő kerékét. Nem lehetetlen tehát, hogy valamelyest enyhíteni akarván a ránehezedő belpolitikai nyomást, a portugál kormányfő úgy döntött: a lapjában közölt leleplezéssel — közvetett módon — kísérel meg egy gesztust az őt bíráló baloldal felé. Harmat Endre __ - __ w A Mecsek Aruház ív nyári vásár ■c v > . /Tu A nyári vásár ajánlata • NŐI, SERDÜLŐ-, LEÁNYKARUHÁK • FÉRFIÖLTÖNYÖK • NAGYKAMASZ PANTALLÓK ÉS -JACKYE-K • SIMA, MINTÁS JERSEYANYAGOK • NŐI, FÉRFISZOVETEK • BÚTORSZÖVETEK ÉS -VÁSZNAK • NYLONFÜGGÖNYÖK 40 százalékos engedménnyel FÉRFIZAKÓK EGYSÉGESEN 380,- FT-OS REKLÁMÁRON! KERESSEN FEL BENNÜNKET IDŐBEN... A II. EMELETI RUHÁZATI OSZTÁLYON I Utazási irodáról elnevezett újszülött