Dunántúli Napló, 1982. augusztus (39. évfolyam, 209-238. szám)
1982-08-27 / 234. szám
e Dunántúli napló 1982. augusztus 27., péntek HAGYOlUlfMIY 100 éve történt: Az első Pécs vidéki bányászsztrájk Népgyűlés a pécsbányai gesztenyésben Az 1882 máiusában kitört sztrájkot megelőzően a Duna- gőzhajózási Társaság Pécs környéki bányáiban mintegy 2700 munkás dolgozott már. Az 1876-ban megalakult pécsi bányászok önsegélyezési Szakegylete élénk szerepet játszott (a többi önképző- és olvasókörrel egyetemben) a bányamunkások bérmozgalmainak ki- teljesedésében. Jelentős szerepet játszott a mozgolódásban az idegen munkások öntudato- sabb része, a rendszeres agitá- ciók, röplapok, illetve az Arbei- ter-Wohcen-Chronik cikkei. A bányamunkások 1882. április 30-án a pécsbányatelepi gesztenyésben népgyűlést tartottak mintegy 2000 ember részvételével. A gyűlés elnökének Száméi Jánost választották, ki figyelmeztette a jelenlévőket, hogy céljuk nem a munka leállítása, hanem sanyarú helyzetükön való javítás, a munkabérek emelése. Ezek után König József és Kovács József részletesen is felsorolták sérelmeiket. Elsősorban említették, hogy a helybeli igazgatóság nem fizeti megfelelően a munkásokat; a bányász naponta 1 Ft 15 krajcárt keres, ebből 28 krajcárt levonnak, s a fennmaradó 87 krajcár nem elegendő a legszükségesebb kiadások fedezésére. Szó volt az életveszélyes és egészségtelen munkakörülményeikről, míg végül legsúlyosabb sérelmükről beszéltek a bányatisztek túl szigorú, durva bánásmódjáról. A gyűlés befejeztével úgy határoztak, hogy sérelmeik orvoslása céljából kérvényt intéznek a Bécsben székelő főigazgatósághoz. A gyűlés bezárta után a tömeg békésen szétoszlott. A benyújtott kérvényre a vállalat válaszában kifejtette, hogy csak veszteséggel tudja folytatni a termelést a kedvezőtlen körülmények miatt, s kérésüket nem teljesítik. A bányamunkások számára kedvezőtlen fejlemények tovább növelték mozgolódásaikat, mígnem a munkák beszüntetésére határozták el magukat. Május 15-én, hétfőn a Pécs városi (pécsbányatelepi), 16-ón a szabolcsi, szerdán már a somogyi. s vasasi bányákban is sztrájkba léptek a bányászok. A karhatalmi erők azonnal megkezdték a bányavidék megszállását. így ír erről Fórray István, a pécsi járás szolgabírója, kit a Pécs városi főispán bízott meg a polgármesterrel együtt a karhatalmi erők irányításával : „10 pandúrjaim elégtelensége értelmében a halasztást nem szenvedvén a veszély elhárítása a méltóságú honv. minist. 1876. június 13. — 1962. sz. kelt rendelete értelmében kért egy század gyalogsággal kedden reggel Szabolcsra kimentem (a Pécs városi Colo- niában hasonló célból már hétfőn két század gyalogság volt), a munkabeszüntetést (strike) constatáltam, az aknákat, távírdát stb. őrizet alá vettem. Az összes munkásokat ösz- szehivattam, a rend megtartására figyelmeztettem”. Aidinger János polgármester a pécsbányatelepi két rendőrbiztos segédlete mellett erős őrjáratokat szervezett, a bányamunkások önképző és önsegélyező Egylet iratait és pénztárát lefoglalta, az.egyleti helyiségül szolgáló kocsmát pedig hatósági zár alá vette. A rendzavarok közül pedig 14- et letartóztatott. Ez időben (május 17.) a szomszédos bányatelepek munkásainak mintegy 85%-a sztrájkolt. Ezen a napon erős katonai fedezet mellett kb. 40 ember,reggel hatkor felvette a munkát. Ez végleg felborzolta az egyre jobban csoportosuló munkástömegeket, kikhez 12 óra tájban a szabolcsbányatelepi bányászok is csatlakoztak. Mintegy 500 ember gyűlt így össze. így említi ezt a polgármester a belügyminiszterhez tett jelentésében: ,,A kiállított 5 emberből álló katonai őrs nem lévén képes őket feltartóztatni, egy félszó- zad jött gyors léptekkel támogatásra, erre a tömeg meg- á11ott és zajonganí kezdett, mire felszólítottam őket, hogy oszoljanak szét. . . . Erre csend lett és én még egyszer felszólítottam őket a törvény nevében az eloszlásra, figyelmeztettem őket a rend és béke fenntartására és különben utasitám, hogy miután nem a pécsi telepen hanem Szabolcson laknak itten keresni valójuk nincsen, menjenek csendben haza. A felszólított félszázad fegyvereit megtöltő és lövésre készen állott. Szavaimnak akkor sikere volt és csak 3 ember garázdálkodott kiket el is fogtunk”. Az így megfélemlített tömeg lassan elindult Szabolcstelep felé, kiket néhány száz méter távolságból a katonaság követett. Ez idő alatt egy újabb száz fős csoport verődött ösz- sze, ezúttal András-aknánál. A másik fél századdal ide siető polgármester ezt a csoportosulást is az előbbi módszerrel feloszlatta. A munkástelepeket igyekeztek egymástól elszigetelni. Az aknák körül, a telepeken, s a fontosabb utakon őrjáratok cirkáltak. A pécsbányatelepi bányászokat (kik a szabolcsi társaikhoz igyekeztek), a Viditz őrnagy vezette gyalogság és lovasság erőszakkal szétkergette. Kisebb- nagyobb sérülések is történtek. A Somogyba vezető vasúti sínek felszaggatása után a járási /szolgabíró Lemaic tábornok, Vasmer ezredes és Polka alezredes jelenlétében elrendelte az összetóduló munkások szétverését. Ezután karhatalmi erőkkel házról házra járva mindenkit megkérdeztek, akar-e dolgozni. A nemet mondott 29 bányászt lefogták, majd május 19—22. között a szolgabíró kihallgatta őket. A munkások vezetőit összefogdosták. Az erős karhatalom bevetése végül eredményt hozott, s így a sztrájk május 18-án, csütörtökön véget ért. Május 20-án erről értesíti a Bvm-i alispánt Forray szolgabíró: „A strike megszüntettnek tekinthető, mert épp most vett jelentés szerint Szabolcson 610, Somogy és Vasason kevés kivétellel mintegy 700—800-ra menő munkás ma reggel dologba állott ...". A megtorlás sem maradt el: a bányaigazgatóság azonnali hatállyal 60 munkást elbocsátott, 120 bányásznak pedig május végén mondott fel. A sztrájk főszereplői közül a főszolgabírói jelentés szerint 18- at az illetőségi helyükre tolon- coltak: 13-at Steier és Krajná- ba, a többi 5-öt magyar területre toloncolták. A sztrájk után sok bányász kivándorolt. Az így befejeződött első Pécs vidéki bányászsztrájk bár pár napig tartott csak, de így is nagy jelentőségűvé vált abban a folyamatban, mely a következő években, évtizedekben egyre eredményesebbekké váltak. Az 1880-as években már nem volt több hasonló esemény, eltekintve az 1889-es mozgolódásoktól, melyet sikerült a karhatalmi erőknek idejében elfojtani, de annál naqyobb erővel tört fel az 1893-as sztrájk, mely már szervezettebben és nagyobb eredménnyel zajlott le, illetve ért véget. Az egykori Schroll-aknai leszállás előtti brigád, a bányatisztek felügyelete mellett. ' Fejezetek a pécsi bányász dalosmozgalom kezdeti évtizedeiből A pécsi bányász dalosmozgalmának régi, gazdag hagyományai vannak. A városi jegyzőkönyv már 1839-ből megörökítette a „bányász hangászok” működését. Megengedte nekik, hogy az ún. Tar-kertben esténként muzsikálhattak. Az éjfélig tartó műsort azonban — rendészeti okokra való hivatkozással — megtiltotta. Ebben az időben egy másik ilyen csoportosulásról is hírt kaptunk. Ez a bányászcsoport Braun György fürdőházánál működött, minden vasárnap összejöttek, táncoltak, énekeltek. Később egyesültek a Tar-kertbeliekkel. A következő adatunk a működésükről 1842-ből való, amikor is Braun „csendháborítás” miatt följelentette őket, 60 forint kártérítést követelve. Eme első említés után már nem hallunk felőlük — bizonyára az anyagi nehézségek miatt rövidesen föloszlottak —, de így is dicső helyét foglalnak el a pécsi bányász dalosmozgalomban. A következő adatok már p század utolsó harmadából valók. A mecseki szénbányászat föllendülésével, a bányászok létszámának emelkedésével egyleteik is sűrűn alakultak. Ebben az időben a bányászok között számtalan idegen országbélit találunk. Közöttük is kiemelkedett az osztrák és német tartományokból érkezett öntudato- sabb, szakképzettebb bányász- sereg. Kulturális hagyományaik továbbéléseként több kórus alakulásáról, működéséről is tudunk. Ezek közül kiemelkedik jelentőségében az 1879-ben alakult Pécsbányatelepi Dalárda. A hír a Pécsi Figyelőben jelent meg. Működésük jellegét tanúsítja, hogy a szegedi nagy árvíz károsultjainak megsegítésére is adtak műsort. Az újjáalakulás 1895-ben történt, az április 7-i első közgyűlésen. Az első világháború után is sorra szerveződtek a bányász dalkörök. 1917-ben, az ún. Mo- lidor-házban (a mai Tolbuhin u. 185-ben) már megkezdte működését a Mecsekszabolcsi Bányász Dalárda, öt évig tartó működés után a hivatalos hatóságok „kommunistagyanús szervezetnek" minősítették és betiltották. A Pécsbányatelepi „Turul” Dalárda 1920-ban jött létre, Sas Ernő karnagy vezetésével. A dicső hagyományokkal rendelkező egyesület 1925 augusztusában már szerepelt a soproni országos dalosversenyen, és ott 3. helyezést ért el! Ebben az évben szentlőrinci, sellyei hangversenyükről is tudomásunk van, sőt a kórus mellett egy vonószenekar szintén megalakult. Az 1927. aug. 13—15. között megrendezett szegedi országos dalosversenyen ismét harmadikok lettek, sőt ezt a díjat kapták az egy év múlva, a Dunántúli Dalosszövetség által rendezett kaposvári dalosversenyen is! Az énekkar részt vett a siófoki dalosünnepen is, 1931 augusztus havában. 1922 nyarán számtalan kórus alakulásáról, hangversenyéről tudósítanak a források. A Mecsekszabolcsi Bányász Dalkör jún. 30-án az ún. Schutták-ven- déglőben tartotta választmányi ülését, hangversennyel járult hozzá a „Munkás” sajtóalapjához. Ugyanezen időben a pécsbányatelepi sport-dal- és műkedvelő csoport is ebben a vendéglőben (mely a Gesztenyés u. 17. sz. alatt található) adott műsort, az „Egyetértés" Sport- és Kultúrszervezettel együtt. A Mecsek vidéki bányamunkások megmozdulásai az 1930-as években A sztrájkoló bányászokat kilakoltatták — a pécsbányai gesztenyésben sátrakban éltek. A gazdasági világválságtól a csertetői csendőrsortűzig A Mecsek vidékének kőszénbányászatát az 1830-ban alapított, osztrák érdekeltségű „Első Dunagőzhajózási Társaság” tartotta a kezében. A társaság a kutatómunkát 1852-ben indította meg, és rá egy évre már termeltek András-aknán. A hazai és a külföldi vetély- társakat legyőzve kizárólagos szerepet játszott szinte egész Baranyában. Az első világháború alatt és után megnehezülő politikai és gazdasági feltételek miatt a széntermelés fejlődése megakadt, és ez kihatott a bányászok életszínvonalára is. Az egyre tornyosuló eladatlan szén, a megnehezülő értékesítési lehetőségek megnövelték a bányászok megélhetési gondjait. A lerövidített munkaidő, a csökkenő munkabér, a munkaadói mesterkedések nemcsak a munkafegyelemre hatottak, hanerp növelték a dolgozók elégedetlenségét, amely számtalan munkabeszüntetésben, sztrájkban jelentkezett. A sérelmek orvoslására először tiltakozó memorandumokat nyújtottak be, majd 1931. ápr. 29-én a képviselőházban Esztergályos János a pécsi szociáldemokraták részéről megrázó fölszólalásban ecsetelte a bányászok súlyos helyzetét. S amikor sem a beadványok, sem az egyeztető tárgyalások nem vezettek eredményre, október 29-én kitört a sztrájk a vállalat összes üzemében. A bányászokat sztrájktörőkkel sem sikerült megtörni. A békéltető tárgyalások vezetését maga a kereskedelemügyi miniszter vette a A Mecsekszabolcsi „Jószerencsét” Dalkör Som Károly karnagy vezetése alatt 1930-ban bontott zászlót. Első sikerüket az 1931 augusztusában megrendezett siófoki országos iparos dalosversenyen aratták, a vándordíj elnyerésével. Emellett természetesen számtalan hír jelent meg a sajtóban is a bányászénekkarok, zenekarok megmozdulásairól, hangversenyeiről. Az első világháború alatt a Mecsekszabolcsi Szervezett Bányamunkások ének- és zenekara is sűrűn hallatta a hangját, számtalan hangversenyt rendezett. A „Munkás" gyakran adott hírt ezekről az eseményekről. Természetesen ezen ünnepségeknek mindig valami jótékony célja volt, legtöbbször a segélyalap javára gyűjtöttek. A két világháború között az ilyen szervezett énekkarok működése nemcsak a munkásöntudatot erősítette, összejöveteleivel nemcsak a kulturális hagyományokat gazdagította, hanem teret adott a szervezkedésnek is, így segítette a mozgalom erősödését. V. D. kezébe, és ezek részleges eredményt hoztak a munkásságnak nov. 23-ón. A válság tetőpontján azonban a jogos járandóságok visszatartása miatt ismét munkabeszüntetés volt, amely a vasasi és a szabolcsi munkások 78%-át érintette. Erre 1932. dec. 4. és 7. közt került sor. Az így elért eredmények ellenére a következő évben csökkentették a munkaidőt, ami azt jelentette, hogy hetenként 24— 32 óra volt a munkaidő és a 20-as években, a konjunktúra idején teljesített 40 műszak helyett ekkor már csak legfeljebb a felére nyílt lehetőség. így nem csoda, hogy 1932-ben 697 270 tonna tiszta szenet hoztak a felszínre, addig két év múlva, 1934-ben már csak 563 880-at, közel ugyanannyi munkáslétszám mellett. A munkabérek újabb 6—8%-os csökkentése után az átlag havonként 46—88 pengő volt. Ebből- vonták le a lakbér-hozzájárulást, a kereseti és rokkantsági adót, a villanyfogyasztást, a nyugdíj- és betegségbiztosítási járulékot és az esetleges pénz- büntetést. Az így levonandó összeg esetleg a 15 pengőt is elérhette. Emiatt 1934 szeptemberében és októberében szintén munka- beszüntetés volt, de ezek lezárása után a DGT újabb munkásokat bocsátott el - gazdasági okokra hivatkozva. Az 1935. jan. 31 -i sztrájk után többször volt forrponton a hanguiat, de a nyílt összeütközést egyeztető tárgyalások útján mindig elkerülték. Hiába volt azonban a helyi szociáldemokraták „egyeztető" szerepe, hiába kérték föl a megye főispánját a közvetítésre, a társaság ragaszkodott ahhoz az álláspontjához, hogy a szintet csak elbocsátások árán lehet megtartani. Maga az iparügyi miniszter vezetésével folytak a tárgyalások a fővárosban, de az elhúzódások miatt a robbanásig feszített hangulat 1937. febr. 24-én erőszakos cselekménnyé fajult. A követeléseket harsogó munkástömeget és a velük menetelő hozzátartozóikat Csertetőnél, Pécs határában csendőrsortűz fogadta, melynek következtében Feitig Imre, Hegedűs Mihály és Keller János belehalt sérüléseibe. Eközben a bányászok a föld alatt elbarikádozták magukat. Az egyeztető tárgyalások megszakadtak. Ennek, továbbá az őzt követő márciusi megmozdulásnak köszönhetően a DGT végül is eltörölte az 1933-as bércsökkentő rendeletét Ezek az események erőt adtak a későbbi súlyos idők elviseléséhez, az utókor pedig nem fakuló emlékezéssel tartja számon ezeket a megmozdulásokat. Vargha Dezső
