Dunántúli Napló, 1982. augusztus (39. évfolyam, 209-238. szám)

1982-08-25 / 232. szám

SPORT ülijak-kenu • KOPPENHÁGA: Folytatódott az ifjúsági sakkvilágbajnokság, ame­lyen 47 nemzet képviseletében 52 játékos szerepel. A 9. fordulóban az ezúttal sötéttel játszó Horváth József ellenfele a bangladesi Niaz Murshed volt, a találkozó döntetlen eredménnyel zárult. A most meg­szerzett fél ponttal Horváth a 8—14. helyen áll, 5,5 ponttal várja a foly­tatást. 0 MADRID: Újabb mérkőzést ját­szott a Spanyolországban portyázó Vasas labdarúgócsapata, hétfőn ké­ső este Murciában a helyi együttes ellen lépett pályára, és 2-0-ra kika­pott — jelentette az AFP. # MAHWAH: A New Jersey-i ál­lambeli Mahwah városában, a Ra­ma po College pályáin megkezdődött a 100 000 dolláros összpénzdijú Vol­vo nemzetközi teniszverseny. Az első fordulóban a magyar Temesvári Andrea szépen sikerült győztes rajt­tal tette le a névjegyét, 7:5, 6:2-re verte az amerikai Anna Maria Fér* nandezt. A tornán számos neves te­niszezőnő szerepel, így a nyugatné­met Kohde, a francia Tanvier, ^ a csehszlovák Tomanova, az amerikai Jordan és White és még mások. Megtartották „B” kategóriás szakosztály­besorolásukat a pécsiek Az elmúlt hét végén bonyo­lították le a Pécsi-tavon a PMSC és a megyei kajak-kenu szövetség rendezésében a Pé­csi-tó Kupa-versenyt, mely egy­ben minősítő verseny is volt, 527 nevezés, 19 egyesület rész­vétele emelte szíiyonalassá a küzdelmet. A kétnapos viadal során 78 számban versenyeztek a különböző korcsoportok kép­viselői. Első alkalommal jött össze a Pécsi-tavon I. osztályú kajakos mezőny. Az egyesületi pontversenyt a pécsiek nyer­ték, a Postás és a BKV Előre előtt. A pécsiek legeredménye­sebb versenyzője Békés Attila volt, aki 500, 1000 és 5000 m- en győzni tudott. De Varenke, Kovács, Sovány, Tiszai is jól szerepeltek. Kajak-kenu versenyek meg­rendezésére keresve sem lehet jobb vizet találni, mint a Pé­csi-tó. A szakemberek nem­egyszer megállapították ezt, ez volt a véleményük most is, a pécsiek országos minősítő versenye után. A tó ideális le­hetőséget biztosít a kajak-kenu sportolóknak, a környezet pa­norámája elgyönyörködteti a látogatókat. A verseny rende­zése körül nem volt fennaka­Vitorlázórepülés - motoros indítással Van a repülésnek olyan ága, ahol a pilóta saját helyzetfel­ismerésére és ügyességére szá­míthat csak, nem „kapaszkod­hat" állandóan a rádióirány- adó'cra, a forgalomirányításra, ez pedig a vitorlázórepülés. A pilóta és a gép a természet erőit hasznosítja. A levegőnél súlyosabb vitorlázógépet az tartja a levegőben, hogy egyensúlyban tartó felhajtó­erőt hoznak létre. A repülőgép­nél a felhajtóerő — a madarak repüléséhez hasonlóan*— nem a levegőnél kisebb súly, ha­nem a gép mozgása következ­tében jön létre. A vitorlázógépek fő problé­mája, hogy a repülés elkezdé­séhez szükséges sebességet és indulási magasságot saját erő­ből nem tudja biztosítani. A legrégibb, ún. gumiköteles in­dítási módnál a gépet felvitték egy domboldalra és erős, két­ágú gumikötéllel, mint egy nagy csúzlival kilőtték. A leg­nagyobb gyorsulás eközben kb. akkora volt, mint a repülőgép- anyahajókról induló vadászgé­pek katapultálásánál. Ez a módszer ma már nem haszná­latos. Az emberi erővel történő gu­miköteles indításnál kényelme­sebb és eredményesebb a csőr- lés. A vitorlázógépet gépkocsi­motorral hajtott csörlőaggre­gát kb. egy kilométer hosszú drótkötéllel — a sárkányeresz- téshez hasonlóan - vontatja fel a levegőbe. Kellő magas­ságban a vitorlázógép pilótája kioldja a kötelet; ezt rendsze­rint traktor viszi vissza a start­helyre a következő gépindulás­hoz. A csörlés tehát a repülési sebességen kívül az indulási magasságot is biztosítja, ezért csörlőindítással sík vidéken is lehet repülni. Nagyobb repülésekhez leg­célszerűbb indítási mód a re­pülőgép-vontatás. A motoros vontató repülőgép a vitorlázó- gépet 20—30 méter hosszú kö­téllel vontatja fel. Mivel a von­tatmány gyakorlatilag tetszés szerinti magasságra emelked­het, és az indulási helytől messzebb is eltávolodhat, köny- nyebben és biztosabban talál­hatók meg a vitorlázógép fennmaradását biztosító emelő­áramlatok. Most arról érkezett hír, hogy egy angol pilóta (aki szenvedé­lyes vitorlázórepülő is), a képen látható Napmadár nevű vitorlá. zó gépébe légcsavaros motort épített be, amelynek segítségé­vel csörlő vagy vontató repülő­gép segítsége nélkül, saját erőből felemelkedhet a kívánt magasságba. Ott kikapcsolva a motort, vitorlázva folytatja út­ját. A gép hossza 5,5 méter, súlya motorral együtt 470 kiló. Ornódi László felvétele dás. A tárgyilagos szemlélő azonban nagyon hiányolta a hangosító berendezést. Enélkül a tájékoztatás nem oldható meg. A nagy versenyeknek ez az alapvető feltétele. Hogy mennyire népszerű sport a kajak-kenu, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy a bu­dapesti nagy egyesületek, FTC, MTK-VM, Honvéd, BKV Előre, Postás mellett szép számmal képviseltették magukat a vidé­kiek is. Oroszlány, Nagykani­zsa, Diósgyőr, Szeged, Szek- szárd, Szentes, Békésszentand- rás, Csöng rád versenyzői is ott voltak a rajtnál, a PMSC és a Sportiskola kajak-kenu szak­osztálya minden emberét moz­gósította, több mint 50 pécsi résztvevője volt a versenynek. Ebben az évben nem sikerült nemzetközi pontot szerezniük a pécsi kajak-kenusoknak. Békés kiöregedett az IBV mezőnyé­ből. Különben is az idén nyá­ron kevesebbet tudott a sport­ággal foglalkozni, érettségizett és sikeres felvételi vizsgát tett a keszthelyi agráregyetemen. Az országos ifjúsági bajnoksá­gon 500 és 1000 méteren így is helyezést szerzett, csakúgy mint Szigety, aki kenu egyesek 500 m-es versenyében volt ötö­dik. A vidékbajnoksógon 21 számban kerültek döntőbe a pécsiek, ezek közül 14 olimpiai egység volt. Az egyesületek rangsorában sikerült megtarta­ni 21. helyüket, ami „B" kate­góriás szakosztályi besorolást biztosít továbbra is. Tavasszal tragikus esemény zavarta meg a pécsi kajak-ke­nusok felkészülését. 59 éves ko­rában váratlanul elhunyt id. Csaba András, a pécsi kajak­kenu sportolók mestere. Több mint 10 éven keresztül’ irányí­totta, vezette a sportágat Pé­csett, melynek alapjait ő rakta le. A szakmai munkát azóta fia, ifj. Csaba András egyedül végzi. A PMSC és a Sportiskola kajak-kenusai nem feledkeznek meg id. Csaba Andrásról. Bé­kés Sándornak, a PMSC kajak­kenu szakosztálya elnökének kezdeményezésére a hagyomá­nyos orfűi országos kajak-kenu versenyt a jövőben évről évre az ő emléTTére rendezik. A győztesnek a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiója ajánlott fel értékes tiszteletdíjat. Ebben az évben még öt ver­senyük lesz a pécsieknek. A legjobbak három válogató ver­senyen indulnak, az utánpótlás Szekszárdon a Gemenc Kupán, Nagykanizsán a Kanizsa Ku­pán vesz részt. Hegyi István Kosa rla bda-vb A világbajnoki címet védő Jugoszlávia ellen is megőrizte veretlenségét a kolumbiai férfi kosárlabda-világbajnokságon a Szovjetunió válogatottja, a Ca­liban folyó döntőben 99-94 (46-52)-es győzelemmel újabb lépést tett a dobogó legfelső foka felé. A hetes döntő másik mérkő­zésén — Cali a szinhely — az Egyesült Államok mindössze két pont különbséggel tudott felülkerekedni a nyeretlenül álló Kanada ellen, 71-69 (42-34) arányban. A 7000 néző előtt lejátszott találkozón a két csapat legjobb dobói Carr(16), Rivers (13), Thomas és Wiggins (10—10), ill. Triano (20), Rau- tins és Wennington (14—14) voltak. Ezzel az Egyesült Államok megőrizte esélyét arra, hogy az első kettő között végezzen, és így jogot nyerjen a szuper­döntőre, amelynek egyik részt­vevője minden valószínűség szerint a pontveszteség nélkül álló Szovjetunió lesz. A HETES DÖNTŐ ALI AS A: t. Szovjetunió 4 4 — 444-322 8 2. Spanyolország 4 3 1 434-378 7 3. Egyesült Államok 4 3 1 358-342 7 4. Jugoszlávia 4 2 2 371-354 4 5. Ausztrália 3 1 2 240-285 4 4. Kanada 4 — 4 308-357 4 7. Kolumbia 3 — 3 243-380 3 40%-os engedménnyel az alábbi új alkatrészeket kínáljuk megvételre a központi raktárunkban: + K—441 típusú bálázó, ♦ FKA—421 típusú adapter, + E—280 típusú silózó, ^ GT—124 típusú erőgép, ♦ különféle ékszíjak (DT—75 erőgéphez, E—5' kombájnhoz, K—442/1 «.bálázóhoz stb.) ♦ különféle permetező és tárcsa. Bikali állami Gazdaság, Bikái Sajtótájékoztató az MLSZ-ben Kialakult az őszi idény végleges műsora (Kiküldött munkatársunk tele­fonjelentése.) Az NB l-es labdarúgó-baj­nokság szombati rajtja előtt sajtótájékoztatót tartottak ked­den az MLSZ-ben. Dr. Páncsics Miklós főtitkár a bajnokság le­bonyolításával kapcsolatban el­mondotta, hogy mégsem lesz szerdai forduló, mert az októ­ber 30-ra tervezett Magyaror­szág—Norvégia válogatott mér­kőzést a norvégok lemondták. Ez jó hír a PMSC-szurkolók számára, hiszen a Ferencváros elleni találkozó nem október 27-én, szerdán, hanem három nappal később, szombaton lesz Újmecsekalján. Október végén 13.30 az utolsó kezdési idő­pont, így nem közömbös, hogy milyen napon játsszák a leg­nagyobb érdeklődéssel várt ta­lálkozót. Az őszi idényben valamennyi mérkőzés időpontját ligaérte­kezleten rögzítik, messzeme­nően figyelembe véve a klubok érdekeit. így aztán lesznek NB I- es bajnoki mérkőzések pén­tektől vasárnap estig. Az őszi idényben igyekeznek megtalál­ni a legmegfelelőbb kezdési időt, és elképzeihető, tavasszal már aszerint játsszák a mér­kőzéseket. A közelmúltban kiadott sor­solásban lesz még egy válto­zás. Az október 23-ra kiírt nép­stadionbeli kettős rangadót (Vasas—Honvéd, FTC-Újpesti Dózsa) egy nappal később játsszák a Sportfogadási Igaz­gatóság kérésére. Ez a két mérkőzés ugyanis szerepelt 35 évvel ezelőtt az első totószel­vényen, és szeretnék most fel­venni a szelvényre. A kérést méltányolta az MLSZ, így hosz- szú idő után ismét lesz NB l-es mérkőzés a totón. Mivel min­den bajnoki forduló hét végén játszódik, hét közben erőtel­jesebbek lehetnek az edzések, amitől a szakemberek színvo­nalemelkedést várnak. A hét­közi fordulók kiiktatása egyben azt is jelenti, hogy lehetőség nyílik a szomszédos országok élvonalbeli csapataival edző­mérkőzéseket játszani. A ta­vaszi idény 1983. február 26-án kezdődik, és június 11-én feje­ződik be. Elképzelhető hogy tavasszal lesz 1-2 hétközi for­duló, mert a program a válo­gatott műsorához igazodik. A Magyar Népköztársasági Kupában kialakult ez országos döntő 128-as mezőnye. A leg­jobb 64 közé jutásért október 13-án játszanak a csapatok, majd a következő forduló no­vember 17-én lesz. Ezekben a fordulókban az NB l-es és NB II- es csapatok utaznak az ala­csonyabb osztályúakhoz. A ta­vaszi folytatás műsora még nem alakult ki, a 128 csapat között egyébként 16 NB l-es, 17 NB ll-es, 54 területi, 35 me­gyei I. osztályú, 5 megyei II. osztályú, valamint egy járási csapat szerepel. Újdonság, hogy a jövőben a kiállított játékos legenyhébb büntetése egy mérkőzéstől való eltiltás lesz. Természetesen a vétség súlya ezt a büntetést növelheti. Dorgálás, felfüg­gesztett büntetés tehán nem lesz az 1982/83-as bajnoki év­ben. Mészöly Kálmán szövetségi kapitány a válogatott előké­születi programjáról beszélt. El­mondotta, hogy megbízatása négy évre szól. Eddigi segítő­társa Mezey György az olimpiai csapat és az utánpótlás válo­gatott szakvezetője lett Mé­szölyt munkájában Bacsó Ist­ván, a Testnevelési Főiskola Ökölvívás A Honvéd Steinmetz ököl­vívói 20—23. között Sajószent- péteren szerepeltek az Avas Kupán. Eredmények: 1. Zsirai, Hegedűs, Szilágyi, Tótmenyhért, 2. Barta és Dunai A csapat- versenyben 2. helyen végeztek 33 ponttal a rendező Borsodi Bányász előtt. tanára segíti majd. A váloga­tott-keret kialakítására hama­rosan sor kerül. Ősszel tétmér­kőzést nem játszik válogatot­tunk, mindössze két barátságos nemzetek közötti összecsapásra kerül sor. Szeptember 22-én a törököket fogadjuk, valószínű­leg Győrben, majd október 6- án Párizsban a franciák ellen lépünk pályára. Mészöly kevés­nek tartja ezt a két mérkőzést, és ezért tárgyalásokat folytat­nak újabb válogatott mérkőzés ügyében. Ősszel meg keli ta­lálni azokat a kerettagokat, akik januártól majd közösen alapoznak és vesznek részt a válogatott túráján. 1983 nyarán is terveznek /közös edzőtáboro­zást, valamint túrát. Mezey György elmondotta, hogy az olimpiai és utánpótlás válogatott közül az utóbbi csa­pat számára nehezebb a fel­adat. Az utánpótlás Európa- bajnokságon 1961. augusztus 1. után születettek szerepelhet­nek és ilyen korú játékos ná­lunk kevés van az élvonalban. Az olimpiai válogetott kialakí­tását a jövő év tavaszán kez­dik meg. Elhangzott a sajtótájékozta­tón az is, hogy módosítás vár­ható a játékosok anyagi ösz­tönzéséhek módszerében is. Kö­vetkezetesebb differenciálás szükséges, és a jövőben a ve­zető edző javaslata alapján fizetnek prémiumot, teljesít­ményt. Eddig ugyanis minden játékos egységesen kapott ju­talmat, a pontok után. Az átigazolásokkal kapcso­latosan megtudtuk, hogy növe­kedett az alacsonyabb osztály­ból felfelé igyekvő játékosok száma. Minden átigazolási ügy­ben az érvényben levő szabá­lyok alapján döntött az MLSZ. Szepesi György zárszavában beszélt a külföldi szerződések­ről és túrókról. A magyar csa­patok nevetséges összegekért vállalnak külföldi túrákat, ezért hamarosan létrehozzák az OTSH menedzser irodáját, ahol megfelelően- intézik majd a tú­rákat. Lázár Lajos Sakk A sakkvilágbajnok-jelöltek tolucai tornájának 10. fordulójában a Fülöp- szigeteket képviselő Eugenio Torre a 40. lépésben győztesként zárta a libanoni Kouatly elleni találkozóját, ezzel pontjainak száma hétre emel­kedett, ami a hétfői játéknap után első helyet jelent számára. A ma­gyar szereplők közűi Portisch mér­kőzése a szovjet Juszupov ellen 3t- órás küzdelem után függőben ma­radt, kevésbé volt szerencséje Ador­ján Andrásnak, aki a 23. lépésben vereséget szenvedett az ex-világbaj- nok. szovjet Borisz Szpasszkijtól. To­vábbi eredmények: Seirawan (ame­rikai)-Balasov (szovjet 1:0, Poluga- jevszkij (szovjet)-Hulak (jugoszláv) döntetlen, Nunn (angol)—Rubinetti (argentin) függő, Rodriguez (kubai) —Ivanov (kanadai) függő. A 7 pon­tos Torre mögött Portisch 6,5 pont­tal, 1 függővel következik, majd Seirawan és Szpasszkij egyaránt 6 ponttal. Dunántúli napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hadarna Erzsébet Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Pf- 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 ________Kiadó telex: 12-320________ K észült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető | hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díi egy hóra 34,— Ft neavedévre 102,— Ft fél évre 2ü4.— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 üiiip

Next

/
Oldalképek
Tartalom