Dunántúli Napló, 1982. augusztus (39. évfolyam, 209-238. szám)

1982-08-20 / 228. szám

Meddig jutottunk, merre tovább?

6

Pécsi Nyári Színház, 1982

Tendenciák, sikerek, kudarcok - és a jövő

Lót és lányai (Bretus Mária, Eck Imre és Paronai Magdolna)

ötödik évadát zárta a Pécsi Nyári Színház. Kisebb fajta mérföldkő lévén a mostani alkalom, átfogóbb elemzést kívánnának az elmúlt öt évad főbb eredményei és tendenciái. Közülük mégis csak a néhány legjellemzőbbel foglalkozunk itt, mivel a közeli múlt és a I jelen tanulságait fontosabbaknak érzem: mind

1

a legutóbbi évad, mind az elkövetkezendők szempontjából.

Mindenekelőtt: úgy tűnik,

mintha nem gyarapodott volna a kezdeti lendület és lelkesedés. A kedvező, jó tendenciák (klasszikus balett, komplex színház) ellenére is, mintha hiányoznának azok a színek, amik például a kezdeti táncszínpadi előadások, programok atmoszféráját (Parasztkantáta, Carmina Burana); kezdeményezőkedvét, ötleteit (reneszánsz vccsoraestek) jellemezték. Valahogy mintha beszürkült volna egy kicsit ez az egész nyári rendezvénysorozat. Vagyis:

megújulásra, új színekre vár.

Fejlődése, arculatának formálódása egyértelmű. Elindult és eljutott valahová. Súlya van és jelentősége a város kulturális életében, s az egyre gyarapodó nyári színházak között. De egyelőre nem az, nem olyan, mint amire számítottunk vagy amilyen lehetne. S itt legkevésbé sem a kis játékszínekre, hanem a műsorok gerincét adó Szabadtéri Táncszín produkcióira gondolok, amik csaknem ezer személyes nézőtér előtt végső fokon az egész nyári színház Tő karakterét meghatározzák.

Korábban is jeleztük, mostanra véglegesen bebizonyosodott, hogy az elindulás szép alapgondolata, miszerint a Pécsi Nyári Színház a hazai táncművészet reprezentatív nyári otthona kíván lenni — pillanatnyilag nem járható út. Ez jórészben anyagi kérdés. S az ország jelenlegi gazdasági helyzetében a költségvetés nem emelhető. A nyári színház Pécsett egyelőre néhány meghívott vagy éppen turnézó tánc- együttes ideiglenes fóruma. Viszont — ami a legfontosabb —: a Pécsi Balett táncművészetének, új és új vállalkozásainak állandó és rendszeres nyári otthona. Ez a bázis a maga lehetőségeivel, kezdeményező erejével, bátorságával formálta a rendezvénysorozat mai tartalmát meghatározó — táncművészeten és színházi komplexitáson kiérlelt — jól1 körvonalazható arculatát. Magyarán: elérte azt, amire karakterében számítottunk. Táncközpontú nyári színházként belekerült a magyar kulturális élet vérkeringésébe. Elismerik, fölkeresik, ma mór más tájakról is. (Újabban az országos sajtó is mindinkább odafigyel a produkciókra.) Szerencsére a próza-mentes „tiszta profilúság” rögeszméjét még idejében sikerült korrigálni, ami előbb-utóbb bukásra ítélte volna.

Az első, két-három évad az útkeresés, a kísérletezés jegyében telt, jobbára biztató ígéretekkel, ahol a kudarcokban is n egcsillaht valami, amit a jövőben másképp, jjobban lehet csinálni (pl. Salomeji"A hetvenes évek második felében a Pécsi Balett repertoárjában domináló szimfonikus, illetve ora- torikus balettek helyébe fokozatosan a komplex színházi, illetve tematikus és klasszicizáló törekvések léptek — előnyükre. Ezek közelebb állnak a heterogén összetételű közönséghez; ugyanakkor - helyesen - az in- timebb közegű kisebb helyszíneken (Barbokán, Tettye, Szoborpark) az elvontabb hangvételű kamaratáncok stílusának sem fordítottak hátat. Jó és szép gondolata a néptánc következetes jelenléte — újabbon az afrikai folklór egzotikus világával együtt — a programokban; kellemes színfolt és változatlanul teltházas érdeklődést vonz a Bóbita Bábszínház műsora. A kis helyszínekkel nincs alapvető problémánk. Sőt, azt is megkockáztatom, hogy a legmaradandóbb élményeket itt szerezhettük. A közönség tömegei viszont a nagy befogadó terű Szabadtéri Táncszínen várnak művészi élményeket — a pénzükért —; az itteni produkciók súlya, felelőssége tehát fokozottabb mértékű.

Az elmúlt nyár hasonló időszakában azzal vontuk meg a Szabadtéri Táncszín mérlegét, hogy bemutatóit részben a megbízható, jó színvonalú előadások (Csókos asszony), illetve a tisztes színvonalú középszer uralta. Az idei program ezt se érte el itt. A Kodály-est három felújítása (Nyári este,

Csellószonáta, Felszállott a páva) a Pécsi Balett előadásában (koreográfus: Eck Imre) nem tudott kellő érdeklődést kelteni; művészi összhatásában nem tudott magával ragadni, így egészben nem bizonyult méltónak egy centenáriumi emlékestet reprezentáló pécsi tisztelet- adáshoz. (Az arányt később a Székely fonó tettyei sikere billentette helyére valamelyest. Jórészben — amatőrökkel!) A Bahcsiszeráji szökőkút elismerésre érdemes és bátor vállalkozása Tóth Sándor koreográfus-rendezőnek és a Pécsi Balettnek, valamint a Baranya Táncegyüttesnek. Tisztelet a vállalkozásért, amivel a minden ízében modern balettet interpretáló Pécsi Balett kilépett a próbaterem napi (egyórás klasszikus balettgyakorlatok) penzumaiból, és régóta áhított klasszikus balettmű előadására vállalkozott. Akkor is, ha az első lépés nem járt teljes sikerrel. A szövegkönyv megkurtítása túlméretezett, s nem szerencsés, hogy kimaradt, elsikkadt néhány jelentős képben fogalmazott és szólisztikus tándjélenet. Értékei, főképp Hetényi )ános (Girej), Tamás Gyöngyi (Mária), Lovas Pál (Waclav) és Zar- nóczai Gizella nagyon szép lírai és drámai hatású táncai ellenére —, s ebben a kritikáknak egybehangzóan igazuk van —, a klisészerű látványelemek nem képesek pótolni a színpadi feszültség intenzitását. Azt, amikor nagyjából minden a helyén van, csak a katartikus élményt nem képes megadni az előadás. Mindezek • ellenére megérné, hálás feladat lenne olykor egy-egy hasonló mű fölkészítése, persze nem két hónap, esetleg egy egész éva^l alatt.

Néhány általunk is elismert szép vonása ellenére csalódást keltett az idei évad szórakoztató rendezvénye, a János vitéz. Eck Imre vállalkozása erre a rendezésre nem volt eléggé átgondolt; a darab előkészítésében és néhány szereplő kiválasztásában pedig nem volt eléggé megfontolt, körültekintő. A többféle stílus (olykor stílustalanság) „elszalad" egymás mellett, képtelen harmonizálni. És nincs összeérlelve. Több igényességet, nagyobb önismeretet várunk a Pécsi Nyári Színház művészeti vezetőjétől.

összességében két negátív tanulságot szeretnék még jelezni az elmúlt nyárról. A művészeti irányítás felelőssége a bemutatók számának arányaiban is fölmerül. Szám szerint — a vendégelőadásokat is ideértve, jóllehet a Rennes-i balett szereplése elmaradt —, mindösszesen 14 (!) balettet, folklórműsort, prózát, bábjátékot stb. láthatott a közönség egy hónap alatt. Ez a magas szám megosztja az erőket, a felkészülés energiáit, s a közönség számára követhetetlen.

A másikat nem először vetjük fel. Félreértés ne essék: tisztelettel és örömmel fogadjuk ezután is a fiatal tehetségek jelentkezését, mostanihoz hasonló bemutatkozásukat. De hadd idézzek néhány nevet a Pécsnél esetleg sokkal kisebb jelentőségű nyári színházak főszereplői közül: Eger: Szilágyi Tibor, Miklósy György, Timár Éva, Koltay Róbert, Ruttkai Éva; Egervári esték: Sinkó László, Molnár Piroska, Pere- martoni Krisztina; Boglár: Jordán Tamás, Lukács Andor, Rajhona Adóm, Csákányi Eszter. S végül Gyuláról, ami művészi vállalása, több sajátos játszási helye szempontjából a legközelebb állhat a Pécsi Nyári Színház igényességéhez, célkitűzéseihez: Kern András, Hegedűs D. Géza, Mádi Szabó Gábor, Tahi Tóth László, Hernádi Judit, Őze Lajos, Igó Éva, Szerencsi Éva. Nem azért soroltam fel őket, mivel Pécsett jobbára azokat látjuk, akiket /év közben. A színeket hiányolom, a jó értelemben vett sztárokat a vezető szerepekben. És mert a beszürkülés, a közép- szerűség további veszélyétől tartoki

Pécs nagyon sok előnnyel és művészi feltétellel rendelkezik ahhoz, hogy nyári színházában magára vonja az ország művészeti közvéleményének a figyelmét. Érdemes volna keresni ennek a további lehetőségeit, nem feladva a most tapasztalt népszerűbb, oldottabb műsorpolitika iránti fordulatot. És nem feladva a kisebb helyszínek semmi mással és sehol másutt nem pótolható élményeit, művészi igényességét. Hiszen ezekből fakadt az idei nyár két legnagyobb művészi erejű — és tegyük hozzá, közönségsikerű - produkciója is: Eck Imre Lót lányai c. kamara- baltettje és a reveláció erejű Székely fonó, Bagossy László rendezésében. Sok hasonló produkciót kívánunk a jövőben a Pécsi Nyári Színház művészeti vezetőinek — és magunknak egyaránt.

Wallinger Endre

Beszélgetés Babies Andrással

Megjelenésére vár a Kárpát-medence kiadatlan bányászati bibliográfiája

A Magyar Történelmi Társulat Molnár Erik emlékére alapított érmének odaítélése hívta fel újból a közfigyelmet nemrég a Pécsett élő történettudós. dr. Babies András munkásságára és életművére. Ez a megemlékezés adott jó alkalmat arra, hogy felkeressük őt, és elbeszélgessünk vele munkásságáról, mely évtizedek óta összefonódik a Mecsek-vi- déki bányászat történetének kutatásával.

— Meghatódva fogadtam a Molnár Erik Emlékérem nekem ítélését - mondja Babies And-> rás —, mert úgy éreztem, a Magyar Történelmi Társulat e megtisztelő gesztusa életem jelentős szakaszának felejthe- - teilen zárását jelenti. Ezt megköszönni csak azzal lehetne, ha megmaradó erőmet annak a törekvésnek áldoznám, amit eddig is szolgáltam.

— A Molnár Erik emlékét megtisztelő jelképnek azért is örülök, mert az ő tevékenysége és eredményei ösztönzőek maradtak számomra. Ö adott új életet a Magyar Történelmi Társulatnak, reális alapokra állította a történelemkutatást, levezetve a harmincas években szorgalmazott szellemtörténet- írás síkjáról.

Babies András a felszabadulás utáni időkben tevékeny részt vállalt a Dél-Dunántúl tudományos és kulturális életének ' megszervezésében, gazdasági és munkásmozgalmi múltjának felderítésében. Éveken át vezette a Magyar Tudományos Akadémia Dunántúli Tudományos Intézetét, ennek igazgatójaként vonult 1972-ben nyugalomba. Egyik szervezője volt a Magyar Történelmi Társulat dél-dunántúli csoportjának, melynek ma díszelnöke.

Hogy ez a gazdag életpálya miként indult, erről így beszél:

— Aki egykoron egy kis somogyi faluból elindult, útját nem tudta egyedül megtenni. Emlékeimben feltűnnek mindazok, akiknek támogatását élvezhettem. Mindenekelőtt hálával és szeretettel gondolok kedves professzoromra, Holub Józsefre a pécsi egyetemen, aki hajdanában maga meflé vett. és mint állástalan diplomást mindig buzdított és támogatott. Sokat tanultam tőié. Higgadt, bölcs előadásai mély nyomot hagytak bennem.

— A pécsi egyetemi megszűnte után Kolozsvárra kerültem intézeti tanárként, ahol egy hét tagból álló történész- csoport foglalkozott az ifjú tanárjelöltekkel. Az ismeretes politikai okok miatt jöttem vissza újból Pécsre, ahol Szabó Pál Zoltán meghívására a Dunántúli Tudományos Intézet munkatársa lettem.

— Az ön kutatásainak fő területe a Mecsek-vidéki bányászat, elsősorban a kőszénbányászat múltja és fejlődése. Hogyan találkozott ezzel a témával?

— A DTI megszervezésekor

kezdtem hozzá e téma kutató sóhoz és feldolgozásához, mi vei itt volt, földrajzilag is köze Komló, valamint Pécs bányá szata, itt volt ez a tevékenység Ezen túl a kutató, a történés: munkája találkozott a kor igé nyével — és fordítva —, hiszer a Mecsek kőszénkincse a fel szabadulás után az országa: figyelem középpontjába került

— Komplex tójkutatási prog ramba illett ez a munka. Ho gyan valósult meg az az együt tes kutatási terv?- A Magyar Tudományo: Akadémia és a Dunántúli Tu dományos Intézet szervezet jellege tette lehetővé a komp lex tájkutatás munkáját. A \^ő szénbányászathoz és a veit kapcsolatos munkásmozgalm tevékenységhez, a technikatör ténethez például dr. Andrásfal vy Bertalan néprajzkutató te vékenysége csatlakozott, dr Ruzsás Lajos történészi mun kai, míg Kolta János a gazda ságföldrajz, Lovász Pál a geog ráfia, a morfológia területéi végzett kutatásokat. Ez íg’ együtt egészült ki komple: tájkutatási programmá.

*

Babies András bányatörténet munkái összesen 30 címet, nagyobb lélegzetű munkákat, monográfiákat és különböző terjedelmű tanulmányokat jelentenek. Foglalkoznak nemcsak a bányatörténettel, hanem a bányákhoz, az iparhoz kapcsolódó munkásmozgalmi eseményekkel is. A szénbányászai mellett az ipari tevékenység fejlődésével és az itteni vasérckutatás eseményeivel.

E sok évtizedes tudományo: tevékenység közép-európai je lentőségű műve minden bi zonnyal az a kézirat, amel több mint tíz éve várja, hog közki'nccsé legyen: a Kárpát medence bányászati bibliográfiája ez a közzétételre váró munka, amit Babies András fél évszázad gyűjtőmunkája révé állított össze, tudományos se gítőtársa, felesége közreműkö désével.

A Kárpát-medence bányá szati bibliográfiájának 40 ez: címtétele a terület teljes id vágó forrásanyagát felsorolja s mint tudományos eredmén érinti Magyarországon kívü Románia, Szovjetunió, Szlová kia, Ausztria és Jugoszlávia földrajzi egység alá tartozó területeit, az itt található üzemi levéltárak, a bányavidékek archívumainak adatait, a német nyelvű sajtóközleményeket és at 1867. után meginduló hazai bányászati lapok híradásait is.

A kéziratot tíz* éve megvásárolta az Országos Bányászati Múzeum, tervezte is a kiadó sát. A közzététel minél hama rabb aktuális volna, hiszen e bibliográfiával nélkülözhetetlen kézikönyvet kapnának kéz hez az elméleti és a gyakorlcti szakemberek egyaránt

Gállos Orsolya

Polonéz-jelenet a Bahcsiszeráji szökőkút első felvonásából

Fotó: Cseri László