Dunántúli Napló, 1982. július (39. évfolyam, 178-208. szám)
1982-07-10 / 187. szám
/i«Ct Lm ifcíOM» e«fc4<At Schéner Mihály rajza A Jelenkor júliusaugusztusi száma A Pécsett szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat kettős nyári számának élén Takáts Gyula verseit és Tan- dori Dezsőnek Jakáts Gyula új verseskötetéről szóló tanulmányát olvashatjuk. A lírai rovatban emellett hét pécsi költő — Csordás Gábor, Galambosi László, Makay Ida, Meliorisz Béla, Parti Nagy Lajos, Pál József és Pálinkás György — továbbá a „Kilencek" csoportjával indult Kovács István, Péntek Imre és Utassy József versei kaptak helyet. — A szépprózai írások sorában Baranyai László, Pályi András és Thiery Árpád elbeszélését. Nádas Péter regényrészletét, valamint Tatay Sándor Bakony szociográfiájának újabb részletét közli a folyóirat. „ ... elátkozva a Hatodik Napot..címmel olvashatjuk Zelk Zoltánnak Sára Sándor filmjében elhangzott vallomását háborús élményeiről. — Hallama Erzsébet „Tudósportrék” sorozatában Melczer Miklós pécsi bőrgyógyásszal beszélget. Az irodalmi tanulmányok közül figyelmet érdemel Tüskés Tibor Nagy László monográfiájának új fejezete, valamint Spiró György Kelet-európai íróportrék c. most induló sorozatának első közleménye Branislav Nusicról. A művészeti írások sorában többek között Németh Lajos athéni jegyzeteit és Tarján Tamás filmszemléjét találjuk a Jelenkor nyári számában. TAKÁTS GYULA Hallottam és értettem is Azon a tájon ismét láttalak Fejünk fölött nem madarak kék lombok közt lengő halak keringtek s szárnyuk 'fénylett a mindig néma hínárok alatt % A fekete-türkisz barlangból jöttél és mosolyod érintve vállamat hallottam és értettem is szavad A nyelvet melyet nem a nyelv s mégis a legnagyobb nemzet beszél amig csak földünk ez a föld Hallottam, ezen szólítottál hogy hazajössz s hangod hullámain elült a csillámló mosott homok akárcsak ott talpunk alatt azon a régi-régi lidón UTASSY JÓZSEF Várlak Alvó, ki rólad álmodik, és szépnek lát, nagyon szépnek: ő sejti csak, hogy állok itt s várlak, várva várlak téged. CSORDÁS GÁBOR Nárcisz mint trópusok bomlotton és virágzón fölburjánzom akár egy porszemen asztaltól ágytól tudd ha én hiányzóm a névsorokba mondd be a nevem belőlem vagy voltam zuhanni bátor hazád földjére bizton eshetek belőlem vagy ha baráti lokátor kiséri nászi repülésedet büdös vagyok mert nem ettem csak ittam könnyű vagyok kicsi és szomorú (felső ajkamban enyhe duzzanat idéz ilyenkor gyermekarcokat emlékezz rá) emlékezz rá ha voltam a kétes létre te legyél tanú r Thiery Árpád Bűnbeesés _Részlet_ Kétszer is elsétált a Fekete Sas előtt. A plakátra csak futó pillantást vetett. Báli álarc, szerpentin, pezsgőspohár. Vasárnap délután volt, egy lélek se járt az utcán. Olyan érzése támadt, hogy a házak ablakaiból kíváncsi tekintetek sze- ződnek rá. Az idegességtől viszketett a bőre. Megállt, elolvasta a rajzlapra festett plakátot. „farsangi Karnevál a fekete SASBAN! MŰVÉSZEK VENDÉGSZEREPLÉSE! PESTI ZENEKAR! FELLÉP A BUDAPESTI LOKÁLOK HIRES SZTRIPTIZTÁN- COSNÖJE IS!” A hír tehát igaz volt, amit a hét elején a kerékpáros küldönc hozott a majorba. Gál András nagy, barna szemei, melyekben máskor többnyire valamiféle álmodozás lebegett, most különös fénnyel égtek. Az arca megfeszült: — Milyen lehet egy nő anyaszült meztelenül? - gondolta. Fényképen látott már vaskosabb képeket is. De az életben? A nővére jutott eszébe, aki még nem volt húszéves. Alakja lapos, csaknem deszkaszerű, sima, szőke haja összetapadt a konyha gőzétől. De á lábain gyakran ottfelejtette a szemét. Mintha nem is a nővére lábai lettek volna. Benyitott a vendéglőbe. Kért egy fröcs- csöt. Kigombolta a télikabátját. A prém- gallérból nehéz szag csapta meg. - Tehénszag, az istenit! — gondolta idegesen. Lehajtotta a fröccsöt, szemügyre vette a hodályszerű helyiséget. Nyoma se látszott annak, hogy este itt farsangi mulatság lesz. Sehol egy lampion, egy színes szalag. Bizonytalanul intett az öreg felszolgálónak. — Itt lesz a mulatság?- — Odaát a kultúrban, de már minden jegy elfogyott. Miért nem veszik be az ablakból azt a francos plakátot. .. A felszolgáló dohogva elcsoszogott. Gál András valósággal kimenekült a vendéglőből. Befordult a legközelebbi mellékutcába, majd a következőbe. Igyekvő mozdulatai egy kötéltáncos billegésére emlékeztettek. Ha sietett. Kissé húzta a lábát. Születési hiba volt. Nagy kerülővel visszament a Fekete Sashoz. A félcipőben fázott a lába, de még egyszer megtette a nagy kerülőt. Harmadszor már nem. Ügy gondolta: feltűnő lesz, ha sokat ólálkodik az utcán, valaki merő óvatosságból szól a rendőrnek. Megállt a plakát előtt. Lépéseket hallott, majd valaki megállt mögötte. Az üveg tükrében csak annyit látott, hogy jóval magasabb, mint ő és széles karimájú kalapot visel. Megizzasz- tojta, hogy mögötte áll. — Minden jegy elkelt - szólalt meg az idegen.- Tudom. Mondták bent.- De nekem van eladó jegyem. Gál András megremegett. Halaszthatatlan volt, hogy szembeforduljon az idegennel. A fekete kalap alól érdeklődő arc tekintett rá. Negyven év körülinek látszott, finom ráncokkal a szeme alatt, a kabátja hanyagul kigombolva a zakója is, mintha most lépett volna ki egy fűtött helyiségből. Mongolos bajuszát elvékonyította a mosoly. Gál Andrásnak homályosan úgy rémlett: látta már valahol ezt az arcot és az öltözetet. Talán a moziban? ... Semmit se kívánt jobban, mint hogy megszerezze a jegyet. »- Megnézhetem? - kérdezte. Az idegen elővett a zsebéből egy kartont, akkora volt, mint egy kártyalap. Könnyed mozdulattal a fiatalember orra elé tartotta. Az egyik oldalára cirkalmas, folyondárszerű díszítést nyomattak. A közepén két szám: egyes és hetes. Azaz tizenhét. A másik oldalon a jegy ára és a Fekete Sas bélyegzője.- Ez volna? — csodálkozott Gál András.- Az ötös számú asztalhoz szól. Három méterre a színpadtól! Csak három méter! A kezével elérheti a művészeket! Az egész kultúr úgy van berendezve, mint egy párizsi mulató! Asztalok, székek, a műsor közben fogyasztani lehet, mint a világhírű mulotókbán.- Magának nem kell jegy?- Pincér vagyok itt. Hivatalból kaptam.- Mennyiért adja?- Százhatvan. Gál András nyelt egyet.- Az sok. Az idegen megbocsátóan • fölnevetett.- Ha drága, megveszi más. Gál András a tárcájáért nyúlt. Volt benne néhány százas. Kiszámolta a pénzt. Az idegen megemelte a kalapját, s bement a vendéglőbe. Gál András megkönnyebbült s magabiztos lett. Megszűnni látszott az örökös rossz érzés is, hogy alacsony növése miatt jelentéktelennek látja magát az emberek között. Kedve lett volna _ hozzá, hogy bevágjon egy üveg bort, de józan akart maradni. A műsor előtt negyedórával a kabátját beadta a ruhatárba, örült, hogy megszabadult a tehénszagtól. Hátratett kézzel álldogált a terem bejáratánál. Nem akart elsőnek bemenni, örült, hogy fehér inget vett fel s a legjobb öltönyét. Nem egészen illő nyakkendőt kötött. A szeme-káprázott a színes lampionok és forgók fényétől. Horgas orra a figyelő vad érzékenységével szippantotta be az idegen szagokat. Púder, légfrissítő, ragasztó. A színpad felől selyemruhák suhogására emlékeztető hangok szálldos- tak a levegőben. A termet valóban párizsi módra rendezték át, a színpad elég magas volt ahhoz, hogy a leghátsó asztalok vendégei is zavartalanul láthassák a műsort. Az asztal, ahová a jegye szólt, csak; ugyan néhány méterre volt a színpadtól. Kissé oldalt. Asztalszomszédai egymáshoz tartoztak: három városiason öltözött, arcvíz szagú férfi. Udvariasan odabiccentettek. Gál András készségesen, csaknem alázatosan bólintott vissza, de a továbbiakban tudomást se vettek róla. Kíváncsian hallgatózott, de összefüggéstelen zagyvaságnak tűnt előtte, amiről amazok beszélgettek. Úgy helyezkedett el a széken, hogy másfelé nézhessen. Előbukkant egy emlék. Nem értette: hogyan s miért? A házuk előtt ül a lépcsőn, a rokonlány c kert felől közeledik, könnyű nyári ruhá-" ját valósággal átvilágítja a napfény. A lány egész délelőtt a kollégiumi életről beszélt, de Gál András nem figyelt rá, nem tudott szabadulni a képtől: a két fehér szandálos láb szemérmetlenül folytatódik a ruha alatt, át a comb harmóniá- - jóba, majd még feijebb, a hajlatok finomságai között azonban vége szakadt a látomásnak. Fizikai fájdalmat érzett az emlék nyomán: testébe szúrt tűk helyét. A legtöbben bort rendeltek. Volt, aki vacsorát is, házi disznótorost. Gál András is kért egy üveg vörös bort, de megerősítette magát az elhatározásában: nem fog inni. A budapesti táncosnő az utolsóelőtti szám volt. A műsorvezető leoltotta a villanyokat. Fontoskodva sétált fel s alá az őt követő . -flektor fénykörében.- Missz Aphrodité — tárta szét karjait a közönség felé — a görög mitológia egyenes leszármazottja. Mint majd látni fogják, maga lehetne Zeusz és Dióné gyönyörűséges leánya. Civilben huszonhárom éves, a leghíresebb festők modellje ... Visszafojtott csend várta Missz Aphroditét. A színpad sötét hátteréből lépett elő, nem tusra és dobpergésre, mint egy cirkusz vagy operett primadonnája, hanem fojtott csöndben, könnyedén s valamiképpen valószerűtlenül. Magas nyakú, földig érő ujjatlan, fekete ruhát viselt. A Trezén fekete kesztyű. Hosszú, szőke haja csigafürtökben omlott a vállára. Mereven elnézett a közönség fölött. A tartásában volt valami fölvett fenköltség, mint aki egy festményalak pózát utánozza. „ Levette a kesztyűt, eldobta. Egy pisszenés se hallatszott. A zippzár következett: kibújt a ruha felső részéből. Gál András ivott egy korty vörös bort. Keserűnek érezte a villányit. A tekintete rátapadt a fekete melltartóra. Aphrodité olyan mozdulattal lépett ki a testéről leomló ruhából, mint ahogy a mitológiai elődje. Eddig a pillanatig az egész olyan természetes volt, hogy egy nő hazaérve leveti a ruháját, abban a biztos tudatban, hogy senki se látja. Aphrodité most a közönségre meredt, eljátszva a meglepettet, a szégyenében elsüllyedőt, felsi- koltott és hátat fordított. A sötét háttérből bőrzsámolyt csúsztattak hozzá. A lány ráült, háttal a közönségnek. A szandált lerúgta, a fekete harisnyát azonban féltő gondossággal hámozta le hosszú, fénylő lábairól. Kikapcsolta a melltartót, messze dobta. A bugyija olyan semmiség volt, hogy hátulról nézve úgy tűnt: már teljesen meztelen. Felállt, a vállait kissé hátrafeszítve, olyképpen, mint aki egy mozdulatra összpontosít. A csöndben hallani lehetett a szuszogásőkat. Majd egy balett-táncosnő kecsességével — és maga- biztosságával — szembefordult a közönséggel. Gól András egyik asztaltársasága felkiáltott a színpadra.- Öllé! Lepisszegték. Aphrodité, mint egy közszemlére kitett tárgy, úgy állt mozdulatlanul a reflektor fénykörében. Alakjában volt valami megbízhatóság, testi és lelki erőt sugárzó tömörség, szépsége mégis légies és kihívó volt. Közömbösnek és beletörődődnek mutatta magát. Gál András képtelen volt levenni a szemét a hegyes, előreugró mellekről, még arra az időre sem, amíg lehajtott egy pohár bort. Eszébe ötlött: — Ha a nővéremnek ilyen volna, mindennap meglesném ... A színfalak mögött készenlétben várakozó zenekar rákezdett egy féktelen ritmusú dallamra. Aphrodité elmosolyodott, a szeme felcsillant, lassan mozgásba lendült. Egyelőre csak a lábaival rugózott, nem tánc Volt ez, inkább afféle térdrugózás. Gól András még töltött magának a borból. — Ha még azt a kis vacakot is leveti, pedig biztos nem fogja levetni - találgatta izgatottan. A színfal mögül hatalmas, fekete játékmackót dobtak be. Aphrodité magához ölelte, körbetáncolt vele, aztán leült a bőrzsámolyra, most szemben a közönséggel. A mackót szétvetett lábai közé vonta. Az utánzó mozdulatok színpadias közönségessége elszabadította a hangulatot. Sóhajok és bekiabálások szakadtak fel. Aphrodité hanyatt dőlt a zsámolyon, magára rántotta a játékmackót, és minden addiginál hevesebb mozgásba kezdett. Ekkor, mint egy megbeszélt jelre, az összes fény kigyúlt, a zenekar énekelve, gitározva, dobolva benyomult a színpadra, Aphrodité pedig kihasználva a hirtelen támadt zűrzavart, kiszökkent a színfalak mögé. Dübörgő tapsvihar tört ki.- Hogy volt! Hogy volt! — kiáltozták. Gál András kábulton meredt az eltűnt Aphrodité helyére. Érthetetlen volt, hogy nincs ott. Még nem fogta fel, hogy mit érez. Tiltakozást? Fájdalmat? Tehetetlen dühöt? .. . HÉTVÉGE 9. Schener Mihály rajza
