Dunántúli Napló, 1982. július (39. évfolyam, 178-208. szám)

1982-07-31 / 208. szám

R. Füzesi Zsuzsanna: Párna Valkó László: Csoportkép A negatívumok is tükrözhetnek tanulságokat 1978-ban a Területi Szervezet akkori vezetése végre újjáélesz­tette a korábban területivé tá­gított, majd így lassacskán élet­képtelenné válva elsorvadt Ba­ranya megyei tárlatot. A kiállí­tást a szervezők bölcs előrelá­tással, négyévenkénti ütemezés­sel tervezték. Persze, lehet azon vitatkozni, hogy ez a négy év sok vagy .kevés, nem kéne még­is a megye képző- és iparmű­vészetének felmérő számvetésé­re, mondjuk, kétévenként sort keríteni? (A megyei tárlat meg- újítói még nem tudhatták, hogy 1982-ben rendezik meg az ugyancsak viszontagságos sor­sú, sokáig szünetelő országos tárlatot is.) Az utólagos szónoki kérdésre azt hiszem, egyértelműen nem­mel kell válaszolnunk. Az érdek­lődés (vagy érdektelenség), vagyis a kiállítók igencsak meg­csappant száma ezt igazolja. Senkit sem lehet ugyan arra kényszeríteni, hogy részt vegyen kollektív tárlatokon. Minden al­kotó maga dönt a részvételről. Ö tudja, mikor kell (illik) nyil­vánosan is számot adnia mun­kásságáról, mikor van közönség­képes, közérdekű, magvas mon­danivalója. Nem mindig vannak kéznél új képek, szobrok, texti­lek, legalább is olyanok, ami­lyenek egy négyéves alkotói szakaszt kellőképpen reprezen­tálnának. S akkor még nem is esett szó a zsűrizésről! Az egyéni kiállítás, amely ugyan jóval több szellemi energiát és matériális hozzájárulást fölté­telez, egyúital kézzelfoghatóbb egyéni sikereket nyújthat. Iga­za van azonban az erről más­ként vélekedőknek is. Az egész­séges művészi kgzélet egyik ve­lejárója ugyanis, hogy az al­kotók időnként kilépjenek zárt műtermi világukból és közösen adjanak számot művészi tevé­kenységükről, útkeresésekről és eredményekről egyaránt. Éle­sen fogalmazva: joggal elvár­ható, hogy a kapok után az adok következzék. Hiszen a helyi vezetés megfelelő mun­kakörülményeket, műtermet és lakást; Pécsi Galéria színvona­lú kiállítóhelyiséget biztosít az itt élő művészeknek, könnyítve alapvető .egzisztenciális gon­dokon, lehetőséget teremtve több és jobb alkotómunkára. Baranya megyei tárlat Gondolatok a Pécsi Galériában Egy megyei tárlat oz egy­máshoz való viszonyítás lehe­tőségét teremti meg, ahol a megértés mások teljesítményé­vel történő szembesítés formá­jában jön létre. (Itt gondolom, mindenkiben fölidéződik a haj­dan volt KI-MIT-TUD-os zsűri- elnökök mindenkori szabadko- zása, hogy tudniillik nem le­het a daléneklést, mondjuk, oz egyensúlyozó teljesítményével összemérni. De a kvalitást ki kell és majd mindig ki is le­het mutatni; a produkcióban rejlő szellemi-fizikai energiák összessége végül is majdhogy­nem objektiven mérhetővé vá­lik.) A kollektív művészeti ki­állítások jelentősége is az ösz- szességében bizonyító erőben rejlik. De vajon mennyire ad reális képet huszonöt művész mun­kássága az egészről, a Pécs- Baranyában élő, jóval több, mint fél száz alkotóról? Mert az első pillanatban szembeöt­lenek és gondolkodásra kész­tetnek ezek a számok és a mögöttes dolgok kiderítésére, a távolmaradók számbavételé­re, távolmaradásuk okának ki­derítésére ösztönöznek. Hiányzik, nagyon hiányzik Simon Béla karakteres, vörös­kék izzású piktúrája, hiányzik Bizse János sajátos dekorativ világa. Sajnos, ők többé már nem lehetnek részesei a bara­nyai tárlatoknak, életművük le­zárult, pótolhatatlan űrt hagy­va maguk mögött. Elment AI- torjai István és Kampis Margit is. Az 1978-as kiállítás kataló­gusát alapul véve 1982-ben öt új névvel találkozhatunk, míg 22-en (!) távolmaradtak. Saját elhatározásból, vagy kényszerű­ségből. Vannak olyan helyzetek, ami­kor terhet jelent a kiállításon való részvétel. Közbejöhet be­tegség, lehet valakinek ez idő­ben egyéni kiállítása; megtor­panások és holtpontok is le­hetnek a művész életében, ami­kor a helyzet tisztázása fonto­sabb a kitárulkozásnál. A zsűrizés is tizedelt az anyagban. Ez úgy érzem, ma­gától értetődő. Azzal a meg­jegyzéssel, hogy ilyenkor ki-ki elsősorban maga-magában ke­resse a hibát, ne a zsűri kö­nyörtelenségét kárhoztassa. Mindent egybevetve, méltány­Móker Zsuzsanna: Teáskészlet talonul kevesen állítottak, ál­líthattak ki a Pécsi Galériá­ban. Fölvetődhet a kérdés. Érde­mes volt megrendezni 1982-ben a Baranya megyei tárlatot? Ha igen, mennyiben tükrözi ez a képző- és iparművészet je­lenlegi helyzetét? A válasz egy­értelmű: érdemes volt és valós helyzetképet kaphatunk. A ta­nulságokat ugyanis a negatí­vumok épp úgy tükrözhetik, mint a kiállításon látott pozitív értékek. Műkereskedelemre ka­csintgató középszerűség, zsák­utcába került próbálkozás leg­feljebb számszerűségében szí­nesítette volrta az anyagot és feltétlenül rontott volna a szín­vonalon, az összképen. Három kerámikus — Füzesi Zsuzsa, Knoll Éva és Móker Zsuzsa —; két grafikus — Pin- czehelyí Sándor és Valkó Lász­ló —, valamint egy festő, Erdős János kapott díjat a Baranya megyei táriaton. Ejz a megosz­lás egyúttal az erők nagyfokú átcsoportosulását is példázza. A fiatal iparművészek - kera­mikusok, üvegtervezők, belső- építészek - már nem csupán biztató ígéretek, hanem figye­lemre méltó alkotások szerzői. Móker porcelánkészlete feltét­len sokszorosítást érdemelne! Füzesi kerámiafála az épülő Üttörő Házban akusztikai célo­kat is szolgál majd az eszté­tikáin kívül. Knoli virágtartói, edényei sokféle funkció ellátá­sa mellett igen vonzó külsővel rendelkeznek. Valkó megérde­melten kapta a tárlat fődíját. Munkássága töretlen, felfelé ívelő, miként Pinczehelyi szisz- tematikus grafikai tevékenysége is egy gondolat körbejárásá­nak következetes példája. Er­dős dekorativitás felé mutató táblái egyéni hangúak, letisz­tultak és nemes csengésűek. Végezetül Kolbe Mihály, Lantos Ferenc, Fürtös Ilona, Jegenyés János és Bérces Gábor mun­káit is elismerőleg kell kiemel­nünk. Romváry Ferenc A Dunatájról Napvilágot látott a Dunatáj^ ez évi második száma. Esszé­folyóiratunk, hagyományaihoz híven e szám élén is verseket találunk, mégpedig a kiváló fiatal pécsi költőtől, Csordás Gábortól. Ezt követően Fried István, Goethe és Babits római elégiája című esszéjét olvas­hatjuk. Laczkó András, A gyer­mekkör tart a legtovább cím­mel Kiss Dénes költői arcké­pét rajzolta míg. Kárpáti Ka­mii Egy költő perújrafelvétele című tanulmánya Győri László munkásságát elemzi. Társadal­mi és etikai kérdések az avar­kori Délkelet-Pannóniában cím­mel érdekfeszítő tanulmányt 8. HÉTVÉGE olvashatunk Rosner Gyula tol­lából, amely - bár kimondat­lanul - László Gyula profesz- szor kettős honfoglalás elmé­letéhez szolgáltat újabb ada­lékokat. Rónai Béla, cikkével egy kevéssé ismert nyelvészeti ággal, a népetimológia kuta­tásával ismerteti meg az ér­deklődőket. Szabó József és Szabó Józselné Nyelvjárási szö­veg Nagykónyi község lako­dalmi szokásairól címmel egy idős asszonnyal, 1969-ben foly­tatott beszélgetéssel gazdagít­ja néprajzi és tájnyelvi isme­reteinket. Glósz Józselné az or­voslás történetéből hozott fel ritka kincseket. A XVIII. századi gyógyításról — Rédeky Mihály receptkcnyve alapján című ta­nulmányában. Mollay Károly, egy örömteli eseményről tudó­sít, megjelent ugyanis a Tolna megye földrajzi nevei című mű, amelyet Magyarország földraj­zi nevei összegyűjtése irányá­ban tett újabb jelentős lépés­ként kell értékelnünk. Fontos, ez, azért, mert a huszonnegye­dik órában kezdődött meg a gyűjtőmunka. Talán még nem késő! Gunda Béla - újabb nép­rajzi tárgyú írással gazdagítva a folyóirat mostani számának bőséges anyagát — a jugoszlá­viai magyar néprajzi kutatá­sokkal összefüggésben meg­jelent három könyvről közöl bí­rálatot és értékelést. Bábel Er­nő, a folyóirat szerkesztőbizott­ságának új tagja Takáts Gyu­lának új: Helyettünk szóljál cí­mű verseskötetéről ír. Sajnála­tos, hogy a nyomda ördöge a szerkesztők munkáját sem kí­mélve, Karinthy Frigyes tollára kívánkozó bakival rukkolt elő: ,,T gemew u sik póluson Bar­tók zen-je'. Bakonyi István, Csongor Ró­zsa legújabb prózája című írá­sában elemzi a kevéssé ismert írónő Árnyék címmel legutóbb megjelent regényét. Szilágyi Mihály vállalkozott Vólaszuti György, a XVI. században élt és működött unitárius lelkész Pécsi Disputa című dokumen­tum értékű művének most meg­jelent kiadása ismertetésére. Lengyel Péter, Mellékszereplők című regényéről N. Horváth Béla írt kritikát. Kőhegyi Mihály egy hosszú ideig sommásan megítélt kér­désről írott árnyaltabb, elemző mű: Tilkovszky Lóránt „Ungarn und die deutsche Volksgrup­penpolitik 1938—1945'’ című könyvéről mond bírálatot. A folyóiratot Farkas Pál szob­rairól és érméiről készült rep­rodukciók díszítik. Bay Endre „Városkörnyéki” közművelődés Lapozgatás egy tanulmány- kötetben Üj fogalom keletkezett a hatvanas évek végén: a vá­roskörnyéki községé. Tíz év­vel később, 1979. január 1- vel, hivatalosan is Pécs vá­roskörnyékének nyilvánítottak harminc községet, szentesít­ve ezze| a sok évtizedes gaz­dasági, művelődési, kereske­delmi kapcsolatot. „Ment-e előbbre a világ" ezzel az ak­tussal a közművelődésben? Erre a kérdésre keres választ az a tanulmánykötet, ame­lyet a Baranya megyei és a Pécs városi Tanács, a Du­nántúli Tudományos Intézet és a Megyei Művelődési Köz­pont munkatársai állítottak össze több éves munkával. Vitaanyagról van szó, ez azonban nem azt jelenki, hogy a közölt adatok helyes­ségével vitatkozni kellene, vagy lehetne. Vitatkozni a hogyan tovább? kérdésében érdemes, a tanulmány is eh­hez kíván alapot, segítséget nyújtani. Egy cikk természetesen nem helyettesítheti a tudományos dolgozatot, melynek teljes címe: Pécs és városkörnyéke közművelődési rendszerét be­folyásoló tényezők. Rövid is­mertetésre szorítkozhatunk csupán, s ha a recenzens vé­leménye néha összekevere­dik a szerzők megállapításai­val, tekintessék ezt a vitára bocsátás következményének. A pécsi városkörnyéki köz­ségek közül Kozármisleny a legnagyobb, Husztót a leg­kisebb (2500, illetve 130 la­kossal). Ilyen szélsőségek kö­zött mozog a lakosság lélek- száma. A települések zöme a kis- és aprófalvak közé tartozik. 1961. és '69. között a városkörnyék lakónépessé­ge nőtt, az elmúlt évtizedben viszont 4 százalékkal csök­kent. Ebből is látszik, hogy a városkörnyékhez tartozás önmagában még nem bizto­sítja a népesség helyben ma­radását. A vizsgált községek lakosságának kor szerinti megoszlása is kedvezőtle­nebb, mint a megyei átlag: a 60 éven felüliek aránya 17,6 százalék. A szellemi foglalkozásúak aránya úgy­szintén nem éri el a megyei átlagot, s jóllehet, e közsé­gek viszonylag közel feksze­nek a megyeszékhelyhez, több olyan falu van. ahol egyáltalán nem lakik értelmi­ségi. Igen elgondolkodtató az az adat, amely szerint a városkörnyék népességének 42 (!) százaléka nem végez­te el — vagy nem időben — az általános iskola nyolc osz­tályát, és mintegy 250 azok­nak a száma, akik egyetlen iskolai osztályt sem végeztek el (analfabéták). A tanulmány szerzői álta­lános infrastrukturális elem­zést végeztek, s ennek kap­csán megállapították, hogy a tanácsi székhelyek általános ellátottsági színvonala növe­kedett, de kilenc társközség­ben egyértelműen hanyatló tendenciát lehet fölfedezni. Számításaik szerint a szék­helyközségek ellátottsága át­lagosan háromszor jobb, mint a társközségeké. A vá­roskörnyék tíz településében nincs óvoda, nyolc község­ben csak alsótagozatos isko­la működik, míg további nyolc falu egyáltalán nem rendelkezik iskolával. Vas­úton csupán két község, Cser­kút és Pellérd érhető el tíz­húsz perc alatt, autóbuszon mindössze három. A telepü­lések 25 százaléka tömegköz­lekedési eszközzel nem köze­líthető meg negyven percen belül! A járatok száma ke- vás, vannak olyan „városkör­nyéki" községek, ahonnan hétvégén égvóltalán nem le­het eljutni Pécsre autóbusz- szal. Gyenge a könyvtári ellá­tottság, kevés a színvonalas mozi, s a lakosságnak csu­pán töredéke — 3 százaléka — sportol rendszeresen. A vizsgálatban részt vevő jogászok megállapításai sze­rint „a városkörnyéki rend­szer elsősorban ott járt si­kerrel, ahol már a bevezetés pillanatában igyekeztek túl­lépni a jogi szabályozás nyújtotta, meglehetősen gyér lehetőségek körén". A helyi tanácsi testületek igen rit­kán foglalkoznak közművelő­dési kérdésekkel, s ha még­is, akkor külön-külön számol­tatják be a közoktatási és közművelődési szakembere­ket. A területen működő gaz­dasági szervezetek érdeklő­dése kimerül az esetenkénti anyagi támogatásban, s rendszerint csak akkor vesz­nek tudomást a népművelő létezéséről, ha állami vagy vállalati ünnepen műsort kell adni. Nem állnak e téren a helyzet magaslatán a helyi társadalmi szervek vezetői sem, akikne a közművelődé­si tevékenysége gyakran ki­merül a formalitásokban. Ami az anyagiakat illeti, talán az egész fejezet sum- mázata lehetne a következő néhány sor: „A községek közművelődési intézményhá­lózata több szempontból is szegényesnek és uniformizált- nafc tekinthető. Jelentős prob­lémákkal küszködnek az épü­letek állagának megóvása, fenntartása terén, nem be­szélve az új beruházásokról, amelyekre egyre kevesebb példa van." Az eddigiekben vázolt kép — valljuk meg — nem túl­ságosan szívderítő. Ha vala­kinek az volna az érzése, hogy csak a negatívumokat vettük ki a tanulmányokból, tegyen egy Jíörutazást a pé­csi városkörnyéken — lehe­tőleg tömegközlekedési esz­közzel. A „hiánylista" meg­lehetősen hosszú, ez azonban távolról sem azt jelenti, hogy az érintett községekben dol­gozó tanácsi, gazdasági, köz- művelődési szakembereknek, pedagógusoknak a leghalvá­nyabb esélyük sincs a nehéz helyzetből való kilábalásra. Csupán azt jelenti, hogy ön­magában a városkönyéki stá­tus elnyerése még nem je­lent orvoslást régi gondokra. Kiaknázható tartalékként kí­nálkozik a közművelődési in­tézmények integrációja — miért kell egy faluban külön iskolai és közkönyvtár? — a helyi gazdálkodó szervek összefogása, az igények kö­rültekintőbb felmérése, s nem utolsósorban a lelkiismerete­sebb tanácsi vezetői, népmű­velői munka. Sokat hangoz­tatott, mégsem gyakorlattá vált jelszó a helyi kezdemé­nyezések fölkarolása, az ön- tevékenység, az „önkormány­zat" szorgalmazása, amely ha jól működik, hajtóerő le­het egészen reménytelennek látszó helyzetekben is. Végezetül még egy ténye­ző, amely egyébként külön témának kívánkozik: a közle­kedés. Egyszerűen tarthatat­lannak érezzük azt, hogy egy-egy tömegközlekedési vállalat bármily indokolt bel­ső érdeke határozza meg em­berek tízezreinek sorsát. Aki­nek nincs autója, maradjon otthon .. . Huszadik századi röghözkötés ez, s távolról sem csupán közművelődési kérdés . . . Havasi János

Next

/
Oldalképek
Tartalom