Dunántúli Napló, 1982. július (39. évfolyam, 178-208. szám)
1982-07-28 / 205. szám
e Dunántúli napló 1982. július 28., szerda Baranya múltja ^ szőlőinűv©l©s törten \ rf| Bepillantás a Studia lurídica századik kötetébe II. Ebben az írásunkban a XIX. századi Baranya megye szőlőművelésének, bortermelésének történetére vetünk egy pillantást. A régi adatok tükrében arra a kérdésre keressük a választ, hogy Baranya megye milyen helyet foglalt el az ország bortermelő vidékeinek sorában. Hun- falvy János 1865-ben Pesten megjelent munkájában arról irt, hogy Baranyában a villányi sötétveres bor a leghíresebb, s hozzászámítják a palkonyai, a ráczpetrei, kövesdi, harsányi, siklósi borokat is. Néhány évvel később, 1874- ben megjelent munkájában Hun- falvy János a következőket jegyezte fel: Baranya megyét a jeles bortermelő vidékek között tartják nyilván. Baranya megye szőlőműveléséről, bortermeléséről gazdag adatsorok maradtak fenn. Ezek az adatok szétszórtan, különböző közgyűjteményekben találhatók, összegyűjtésük, rendszerezésük, feldolgozásuk a helytörténetírás feladatai közé tartozik. S most. amikor ha csak néhány sorban is, de felhívjuk a figyelmet erre a gazdag anyagra, tesszük ezt abban a reményben, hogy a helytörténet munkatársai tovább gyűjtik, az itt csak néhány villanásnyira felidézett irodalmi anyagot. 1831-ben jelent meg Pápai Benjámin Ts. Baranya Vármegyéből Tere- hegyről című írása, Jankó János 1845-ben A szőlőművelés állapotja Baranyában címmel írt, Soldan János György: Tapasztalati észrevételek a baranyai szőlőmivelés és borkészítés körül című írása 1845-ben hagyta el a nyomdát, 1859- ben jelent meg Felelet Baranyából a szőlészetet illetőleg című munka. Ugyanebben az évben a baranyaiak A pécsi káptalan „Szent Miklós" nevű szőlőhegye Baranyában című írással ismerkedhettek. Meg kell még említenünk Havas József-Somssich Pál írását, amely 1860-ban A baranyai szőlőhegyek címmel jelent meg, Baranya borászati jövőjéről 1864-ben írtak. Halász Zoltán Könyv a magyar borról című munkájában arról tett említést, hogy kévés városnak van a szőlőművelés terén olyan messze múltba visz- szanéző hagyománya, mint Pécsnek, s ehhez még hozzátehetjük azt is, hogy a történeti Magyarország kevés megyéje dicsekedhetett annyi bortermelő községgel, mint éppen a régi Baranya megye. A pécsi járás 52, a szentlőrinci járás 28, a siklósi járás 23, a bárányává ri járás 21, a mohácsi járás 20, a pécsváradi járás 37, a hegyháti járás 72 községében termeltek szőlőt és gazdag hagyományai voltak a szőlőművelésnek, mint ahogy azt már a fentiekben is említettük Pécs városában. Egyébként az 1853. évi kataszteri kimutatások szerint Baranya megye szőlőterülete 33 886 ka- tasztrális holdat hasított ki a megye művelés alatt álló területéből, az 1872. évi községi kimutatások szerint ez 37 791 katasztrális holdra módosult. Baranya megye borvidéke Villány, Szilvás, Szentmiklós és Pécs, a villányi hegy vonala délkeletről északnyugatnak vonul, számos völggyel, nagyrészt hajtásokban, a szilvási szőlők Pécstől délre fekszenek, a szentmiklósi szőlők meglehetősen meredek és déli hajlású lejtőkön terűinek el. A megye szőlőterületének talaja nagyrészt agyagos, ez az akkori megye területéből 24 911 katasztrális holdat jelentett, kavicsos talajú szőlőterület 9772 holdat hasított ki a megyéből, fekete földön művelt szőlőterület nagysága a statisztikai kimutatások szerint 1997 hold volt, míg homokos talajon 1110 holdnyi volt a szőlőterület nagysága megyénkben. Ezen a területen nagy meny- nyiségű és jó minőségű bor termett, az 1851—1872-es évek átlagában összesen 366 241 akó bort szüreteltek a megyében, s ehhez még hozzá kell számítanunk 64 akó aszút is, amelynek minősége messze földön híres volt. Ez a bormeny- nyiség a következőképpen volt bontható: fehér bor 173 090 akó vörös bor 82 464 akó félvörös 110 867 akó aszú 64 akó S amikor a termelt bor mennyiségéről beszélünk, nem érdektelen egy pillantást vetnünk, hogy a jelzett időben mennyi pince volt a megyében, ahol a bort tárolták. Az adatokból egyértelműen bizonyítható, hogy a megyében levő borpincék száma 27 171 volt, s a borházak száma 17 839. A borházak nem voltak mások, mint a szőlősgazda vasárnapi pihenőhelye, rendeltetése megfelelt a mai nyaralóknak, hétvégi házaknak. Baranya megyében a szőlő- művelés külön népességet alkotott, külön népréteget, amely kitűnően értett a szőlő és a bor tudományához. Nem volt az véletlen, hogy a XVIII. században Ausztriából jelentős számú szőlőművelő telepedett le itt, ezen a tájon, megélhetést, kereseti forrást véltek találni és találtak is az itt folyó szőlőművelésben. A XIX. században egy jó minőségű szőlő holdankénti ára az akkori forintösszegben 2400 Ft volt, a legalacsonyabb ára is 400 Ft:ot tett ki. A megye szőlőterületének összértéke tárgyalt időszakunkban 37 791 930 Ft volt. A szőlővel való foglalatoskodás már eleve komoly pénzösszeg jelenlétét feltételezte, hiszen a szőlészet költségei egyrészt művelési költségből, másrészt szüreti költségből álltak. A művelési költség holdanként a kor adatai szerint 167 Ft-ot, a szüreti költség 25 Ft-ba került holdanként. Ez az összeg nem volt túlméretezett, hiszen olyan tennivalók vártak a szőlősgazdára, mint a nyitás, metszés, kötözés, kapálás, karózás, kacsolás, hogy csak a legfontosabb tennivalókat említsük. Farkas József: A polgári jog és a polgári eljárásjog néhány határkérdése c. tanulmánya bevezetőjében mint Kauser-ta- n/tvány volt professzorát „vérbeli polgári jogászaként mutatja be, s ezért saját témájául olyan kérdést választott, amely szorosan a Kauser-élet- műhöz kapcsolódik. A szerző tanulmányában a szocialista polgári eljárásjogok keresetjogi elméleteit vizsgálja, amelyeket a magyar polgári eljárásjogi tudomány is magáénak vall. Kiemeli az eljárásjogok egyfajta tartalmi vonatkozását az anyagi jog tartalmi-formai kapcsolatában. Majd az anyagi és eljárási jogi jogviszony összefüggéseit vizsgálva, az eljárási jogok integrációjára, de ugyanakkor elkülönülésükre is rámutat. Részletesen elemzi az anyagi jogerő és a per tárgyát alkotó anyagi jogi jogviszony kapcsolatának egyes kérdéseit. Földes Iván a gazdasági társulások szervezeti formáinak jogi szabályozásáról szól. Az erre irányuló kísérletekre csak az 1961. év után kerülhetett sor. Részletesen ismerteti a szerző az új gazdaságirányítási rendszer bevezetése kapcsán hatályba lépett 1967. évi III. tv.-t, amely a társulások szabályozását tartalmazza. E jogi kódex három szervezeti-jogi formát említ. E törvény részbeni hiányosságait pótolta a gazdasági társulásról szóló 1970. XIX. tv., illetőleg az 1978: IV. tv. A szerző e törvények intézkedéseinek elemzésében elmé- lyülten kitér mindazokra a tényezőkre, amelyek a társulások létrejöttét gátolják. Földvári József szerint az új magyar Büntető Törvénykönyv (1978: IV. tv.) hatályba lépése óta eltelt idő már alkalmas olyan számvetésre, amely a törvény alkalmazása során jelentkező kérdésekre, az ítélkezési gyjkorlatban megmutatkozó jó és rossz törekvésekre hívja fel a figyelmet. Mert „ha a puding próbája az evés, akkor egy kódex próbája a jogalkalmazás." Az új törvény célkitűzésében a bűnözés elleni küzdelemben hatékonyabb és időtállóbb jogi eszközöket ad a bűnüldöző és igazságügyi szervek kezébe. Az alkalmazás során szerzett tapasztalatokra azonban mégis rá kell mutatni. Ezért a maga történeti kifejlődésében vizsgálja Földvári József a bűncselekmény-halmazat kérdését, az üzletszerűséggel kapcsolatos, illetőleg a visszaeséssel összefüggésben követett bírói gyakorlatot. Mivel az új kódex a legtöbb változást a jogkövetkezmények, a szankciók területén vezette be, a szerző hosszasan elemzi bíróságaink büntetéskiszabási gyakorlatát is. Herczegh Géza tanulmányai a nemzetközi kapcsolatok elméleti és módszertani kérdéseit vizsgálja. Az államok közötti kapcsolatok fejlődésének kutar tása nemcsak történeti szempontból jelentős, de e szuverén hatalmi szervezetek hatalmi egyensúlyának gyakran meghatározó jellege is van. „Egy államot - írja a szerző — nagyhatalommá az a képessége tesz, hogy más államok akaratát befolyásolja, hogy olyan gazdasági, politikai, ideológiai stb. kapacitással rendelkezik, amelynek kisugárzása határain túl is érvényesül." Egyes államok nagyhatalommá válását, másoknak a másod- vagy harmadrendű szereplők sorába való visszaszorulását belső fejlődésük felgyorsulása vagy lelassulása magyarázza. És mivel a kossuthi mondás szerint: „A politika az egzigenciák (szükségletek, követelmények — T. I.) tudománya", ezért a politikában a kor követelményeihez kell igazodni, bár ennek a felismerését néha megrögzött szokások, előítéletek nehezítik. Páll József tanulmánya a Családjogi Törvény területéről a jogi irodalomban a legtöbbet vitatott és bírói gyakorlatban is elég tarka képet mutató házastársi vagyonközösség mibenlétét és annak a tulajdonközösséghez való viszonyát vizsgálja. A házastársi vagyonközösség mibenlétét megállapító 27. § rendelkezéseiben használt különböző tartalmú és jogi természetű fogalmaknak a pontatlan azonosítása, szinonimákként való értelmezhetősége egyik alapvető forrása a problémák sokaságának — állítja a szerző. Száméi Lajos: Jogalanyiság az államigazgatási hatósági jogviszonyban című tanulmányában kitér a különböző törvényi rendelkezésekre, amelyek kimondják, hogy a hatósági jogviszonyban szervi oldalon államigazgatási szervnek (hatóságnak) kell lennie. Arról azonban sem a törvény, sem az indokolások nem nyilatkoznak: melyek az államigazgatási szervek. Az államigazgatási hatósági jogviszony szervi alanyainak köre az egyes országok jogában attól függően változik, vajon az államigazgatásiaknak minősülő szerveken kívül még más szervtípusokat is felvesznek-e államigazgatási szervezetrendszerükbe. (A bolgár törvény például az állami vállalatok és szervezetek gazdasági bizottságait is hatóságnak tekinti.) Tamás Lajos: A jogi személy tanának fejlődése című tanulmányában Kauser Lipót és mások monográfiái alapján arra keres választ: a jogi személyek tana iránt miért mutatkozik korunkban érdeklődés. Egyik ok: a jogi személyekről szóló szocialista elmélet megszövegezése még hiányzik, annak ellenére, hogy ez az intézmény a jogrendszer valameny- nyi ágába beépült. Ennek eredménye, hogy a jogi személyiség, a jogalanyiság, a jogalany és a jogképesség értelmezése, megítélése jogrendszerünkben nem egyértelmű. A gyakorlati életben mind gyakrabban jönnek létre kisvállalkozások, szerződéses üzemeltetések és alapítványok. Ezeknek helyet kell kapniuk az elméletben éppúgy, mint a jogi szabályokban. T. I. Savanyú Jóska Somogy megye Hqcs községben 1946-ban egy alkalommal Jancsikics János 96 éves aggastyánnal Savanyó Jóskáról beszélgettem, aki a következőket mondotta el róla. Savanyó Jóska a betyár, szépszál, derék ember volt, haja, szeme barna volt, pörge bajuszt viselt. Télen, nyáron csizmában járt. Mindig tiszta ruhában jelent meg. Egyenes testtartása a lóháton még szebben mutatott. Kellemes, barátságos volt a megjelenése. Egy helyben nem sokáig tartózkodott, mert állandóan keresték a pandúrok. Még fiatalember korában a Balaton környékén fordult meg leggyakrabban. Savanyó Jóska a betyár, nem egyedül járt, vele voltak társai is: Pityerész Bandi, Madarász és még sokan mások. Én többször is találkoztam a betyárvezérrel. Nem szeretett sokat beszélni, inkább csak hallgatott, vagy kérdezett. De a kérdései is olyanok voltak, amin az ember bizony nem igen ismerte ki magát. Nagyon óvatos ember volt. Szerette a szép fehérnépet. Azt is beszélték a falubeliek, hogy még Budapestről is eljöttek az úriasszonyok hozzá. Rá is fizetett léhaságára, mert betegséget is összeszedett. Béndekpusztán a földbirtokosnak volt egy szép szobaleánya, Katicának hívták. Savanyó Jóska szerette a leányt, a lánynak fiúgyermeke született tőle. A földbirtokos ezt megtudtá, a leányt elbocsátotta. A betyár Katicát és a kisgyereket (akit Jóska névre anyakönyveztek) a Gyugy községhez tartozó Pók-hegyben lakó Beke Andráshoz helyezte el, s busásan megfizette, mert volt pénze, hogy a szeretője ott lakhatott. Valamilyen úton-módon Savanyó Jóska tudomására jutott, hogy a béndekpusztai földbirtokos Szőlősgyörökben az egyik úri családnál tartózkodik, ahol késő éjszakáig szórakozott. Savanyó Jóska megleste, hogy a földesúr mikor indul haza. Lóháton vágtatott" a hintó elé, megállásra kényszerítette a parásdéskocsist. — Savanyó Jóska betyár vagyok! A Katica szeretője és a kisgyerek apja! A földbirtokos minden vonakodás nélkül a zsebébe nyúlt és q pénzét akarta átadni. - Nekem a pénze nem kell! — mondotta a betyár, hanem azt akarom, hogy Katicát és a kis Józsikát fogadja vissza a kastélyba. Ha nem, akkor 3 nap múlva jövök és betyár módon leszámolok. Még csak annyit, hogy ha erről a találkozásról beszél, egyik éjszaka eljövünk és kellemetlensége lesz! Tehát 3 nap, ne felejtse el uraságod! Savanyó Jóska nem nézte le a szegény embereket, sőt azokat segítette. Ezt a történetet én úgy tudom elmondani, ahogy a testvérem, . Erzsébet mondotta, hogy korán reggel Gyugy községből Pisti fiával — aki annak idején suttyó kölyök volt még, gyalog mentek Lengyeltótiba a vásárra. Útközben véletlenül összetalálkoztak Savanyó Jóskával, a híres betyárral. Nagyon megijedtek, amikor azt kérdezte, hogy hová mennek? Őszintén megmondta a testvérem, hogy vásárra és szeretne venni egy fejőstehenet, de kevés a pénze, így öreget keres a pénzéhez mérten. Hogy milyen pénz is vöt akkor, arra mán nem is tudok visszaemlékezni. De azt tudom, hogy Savanyó Jóska 40 pénzt adott a testvéremnek, és az előhasú üszőt vásárolt. Bizony a testvérem nem tudta megállni, hogy el ne dicsekedte volna, hogy kitől is kapott pénzt. Ezért és hasonló tetteiért is szerették a szegény emberek. Kérdeztem - milyen volt a betyár öltözete? - Pásztorszűr, azzal terítette le a paripáját, fehér hosszú rojtos gatya, magas tetejű kalap, nem nagy karimájú, széles fekete pántlika volt rajta, díszes zsinór, fehér vagy fekete inget viselt, mindig csizma volt a lábán. Forgópisztolya volt, 2-3 is lógott az oldalán. Ha beszélt valakivel, csípőre tette a kezét és úgy fitogtatta fegyvereit. Ha a vármegye pandúrjai keresték, kint a szabadban rejtőzködött el. Paripája mindig mellette volt, a kantár szárát a lábára csatolta. Olyan lova volt, amely úgy be volt idomítva, hogy melléfeküdt és a szeles időben védelmet is talált paripája mellett. Savanyó Jóskának mindig fiatal csikóparipája volt. Ő választotta és törte be 2-3 éves korában. Kint a legelőn mindig azt választotta, amelyik éppen megtetszett neki, helyette a régi lovát otthagyta. Ha a paripája megsebesült tűzharcban —, mert bizony az is megesett — valamelyik csikósnak átadta. Ha a lába megsérült, lelőtte, nem hagyta szenvedni. A fiatal csikót sok mindenre betanította: hűségre, koplalásra. Más ember nem adhatott a lovainak takarmányt. Láttam amikor gyepűt, sövényt, kerítést átugorni tanította a lovát. Nagyon önfejű ember volt, amit kieszelt, ha törött, ha szakadt végrehajtotta. Megtanította a lovait, ha kint voltak a szabad ég alatt és bármilyen állat vagy ember közeledett, azt gazdájának jelezze, de mégsem kényeztette az állatot. Majd az idős aggastyán így folytatta elbeszélését. Egyik téli estén egész későig elmaradtunk a komámmal a somogytúri földesúri erdőben, ahol fát vágtunk. Amikor a favágást abbahagytuk, gondoltuk talán akad valami négylábú a puskacsőre. Sikerült is egy jól megtermett szarvast lőni. Az állatot félrehúztuk és igyekeztünk a fogatért haza. Egyszer- csak a sötétből egy erélyes férfihacg szólt ránk, „kik vagytok?" — Parasztok! — Nevetek? — Jancsikics János, Hagyó István — mondottuk éppenséggel nem elég férfiason —, pedig mi sem voltunk éppen üres kézzel és javakorabeli emberek is voltunk. — Közelebb! Fel a kezekkel! Azt tettük, amit mondott. Az utolsó szava az volt, hogy nem találkoztunk! Dehogy is árultuk volna el. Később úgyis megtudta volna. Mire visszamentünk, a betyár már nem volt ott. Erről még a családunknak sem mertünk beszélni. Később mi történt a betyárral? — kérdeztem János bácsitól. Hát kérem hallottam azt is, hogy a vármegye pandúrjai mégis csak elfogták a Balaton környékén és börtönbe vetették. Onnan kiszabadult, de utána már nagyon keveset lehetett róla hallani. Az utolsó évben Balaton mentén egy barlangban rejtőzött el. A sok fózástól a betegség mind jobban elhatalmasodott rajta és így saját fegyverével oltotta ki életét. Hogy a Balaton környék melyik kőbarlangjában halt meg, azt Jancsikics bácsi pontosan nem tudta megmondani. Jeli József Szilvágyi Irén
