Dunántúli Napló, 1982. július (39. évfolyam, 178-208. szám)

1982-07-19 / 196. szám

Ismét Kissinger? Lehetséges, hogy George Shuftz amerikai külügyminiszter különleges megbízatással a Kö­zel-Keletre küldi Henry Kissin­ger volt amerikai külügyminisz­tert — jelentette szombaton a New York Times egy külügy- minisztériumi tisztségviselő sza­vaira hivatkozva. Shultz szombaton fogadta az egyiptomi és az izraeli nagy­követet és egész sor magas rangú politikussal tanácskozott: tárgyalt Walter Stoessel és Lawrence Eagleburges külügy­miniszter-helyettesekkel, a kül­ügyminisztérium más vezetőivel, Richard Fairbanks-szel, Haig volt külügyminiszter, közel-kele­ti különmegbizottjával, a Nem­zetbiztonsági Tanács és a Köz­ponti Hírszerző Hivatal (CIA) felelős tisztségviselőivel. Kissinqer szombaton először szakértők körében tárgyalt Shultz külügyminiszterrel, majd délután külön is fogadta őt az amerikai diplomácia új vezető­je. A New York Times szerint Shultz azt tervezi, hogy élni fog Henry Kissinger kiterjedt és átfogó közel-keleti tapasztala­taiból adódó előnyökkel — „azzal a tehetséggel, amelyet Haig nem csapolt meg". ♦ ♦ BEJRUT: „Bizonyos vagyok benne, hogy Libanon nem ír alá egyoldalú békeszerződést Izraellel" — mondotta Safik al- Vazzan libanoni kormányfő a Monday Morning című angol nyelvű bejrúti hetilapnak adott interjújában — válaszul Begin izraeli miniszterelnök szombati beszédére, amelyben Begin a libanoni—izraeli békeszerződés tervét szinte’ tényként adta elő. A PFSZ szóvivője vasárnap el­utasította Sáron izraeli hadügy­miniszter „ajánlatát". A had­ügyminiszter „ideiglenes me­nedéket" ajánlott fel Izraelben a magukat megadó palesztinok számára. Mahmud Labadi szó­vivő támadta a jordániai—iz­raeli „szabad konföderációra” vonatkozó tervet is, amelyet Begin említett szombati beszé­dében. „Beginnek tudni kell, hogy a probléma nem Jordá­niával van, hanem a paleszti­nok jogos követelésével" — a béketervek nem oldják meg a palesztin problémát,amint az Egyiptom esetében bebizonyo­sodott — tette hozzá. Azokra a hírekre utalva, hogy Kissin­ger volt amerikai külügyminisz­ter esetleg újabb megbízatást kap a Közel-Keleten, a szóvivő kijelentette: „Kissinger még rosszabb lenne, mint Habib" (jelenlegi elnöki megbízott). Vasárnap Washingtonba uta­zott Abdel Halim Khaddam Szíriái és Szaúd- al-Fejszál szaúdi külügyminiszter. ♦ WASHINGTON: Valid Dzsumblatt, a libanoni baloldal vezetője szombaton néhány órás damaszkuszi tartózkodása ide­jén Abdel Halim Khaddam szí­ri ai miniszterei nők-helyettessel, külügyminiszterrel tárgyalt és még aznap este tovább utazott Ammanba, a jordániai főváros­ba. Dzsumblatt vasárnap visz- szatér Damaszkuszba és foly­tatja megbeszéléseit. Dzsum­blatt damaszkuszi és ammani .tárgyalásairól szólva az AFP francia hirügysiökség megjegy­zi: míg Dzsumblatt támogatja azt az elképzelést, hogy .,nem­zetközi haderő" felügyelete mellett a PFSZ harcosai hagy­ják el Bejrutot, Szíria kapitulá­ciónak tartja a palesztinok ki­vonulását a libanoni fővárosból és ezért nem is közölte állás­pontját a nemzetközi haderő kérdésében sem. A vasárnapi Pravda Libanonról szóló cikké­ben abban összegzi véleményét, hogy a libanoni tragédia bebi­zonyította minden arabnak: nemzeti érdekeik alapvetően nem férnek össze az. Egyesült Államok politikájával. ,, Min­denki számára világos, Írja a lap —, hogy négymillió palesz­tin sorsát nem lehet katonai erővel megoldani". Bejrutból vasárnap délelőtt nem érkeztek jelentések harcokról. Incidensre került sor viszont Betlehemben, ahol ismeretlen tettesek megöl­tek egy Ciszjordániában alkal­mazott izraeli tisztviselőt. Az iz­raeli rendőrség száz embert le­tartóztatott. — Nincs új EDDA! — kiabálta a mikrofonba Pataki László, az EDDA Művek vezetője szomba­ton késő este a siklósi vár ud­varán. Közel nyolcszáz fiatal jött el koncertjükre. — Tehát annak ellenére, hogy változott a zenekar összetétele, mégsem új az EDDA? — Szó sincs róla - válaszol Pataki László. — Miskolciak voltunk, vagyunk és két új ta­gunk is az. Az új fiúk, Róna György basszusgitáros és Fortu­na László dobos. Elődeik be­tegség miatt voltak kénytele­nek megválni tőlünk. — A koncertszezon tervei? — Ez év tavaszán léptünk föl először az új összetételben kö­zönségünk elé, és idén csak itthon játszunk, a külföldi meghívásokat is lemondtuk an­nak érdekében, hogy mielőbb felzárkózzunk az önmagunk elé állított zenei színvonalra! Mű­sorunkban — a régi nóták mel­lett — tíz új dal is szerepel, többek között a Micsoda ko­média, a Fekete élmény, a Ki­rályok és szolgák, Jár a füstben a halál, Én vagyok, üvölt a rock. — Az eddigi mérleg? — Két kis- és nagylemez, egy filmzene. Szeptember táján je­lenik meg legújabb kisleme­A képünkön látható két gom­bát Pogányban szedte Orosz Zoltán, kalapátméröjük 32, ill. 37 centiméter. gomba tehát nem értékesíthető. A szakértő elmondja, hogy min­den alkalommal akad egy-két szem gyilkos- vagy párducga­lóca, amikből egy is elegendő ahhoz, hogy egy családot' o kórházba juttasson, sőt tragé­diát is előidézzen. Ezért is érde­mes megjegyezni: mindég szombaton és vasárnap dél­után 6-tól 7-ig díjtalan gomba- vizsgálat van Pécsett a KÖJÁL Szalai András úti székházában. Rádióműsor a Balatonról 1082-1982 . . . Szép, kerek jubileum: kilenszáz esztendő. Erre a múltra visszapillantani, Zenés délután az orf’úi strandon zünk, majd egy közös nagyle­mez a P Box és a Carthago együttessel. Addig is járjuk az országot, szinte naponta kon­certezünk: július 22-én Székes- fehérváron, 27-én Komlón, 28- án Pécsett, 29-én Mohácson, 30-án Balatonlellén és a hó­nap utolsó napján Zalaeger­szegen. S. GY. Trabant gurul be az árkád alá. A vezető — nem először van itt — felpattintja a csomag­tér tetejét: az alja tele min­denféle nagyságú fehér keserű­gombával. A szakértő gyorsan körbenézi, aztán szakavatott mozdulattal kiemeli azt a nyolc­tíz másfajtát, amit nem lenne ajánlatos- elfogyasztani. És még tanácsot is ad: a keserűgomba igen finom szalonnával tűzdel­ve és sütve... A négytagú tár- scsóg nyugodtan készítheti el vacsorára a gombát, amit az obaligeti út mentén szedtek. A gyors vizsgálat a KÖJÁL pécsi székháza előtt volt, a szakértő Páfkovics Mátyás, aki május közepe óta minden szom­bat-vasárnap délután egy-egy órát itt tölt. Esetenként 20—25- en is jönnek, most azonban a Trabanton kívül senki. Pedig hét közben jó kis esők voltak. A KÖJÖL hétvégi szolgálta­tása a gombavizsgálat azok­nak, akik szombat-vasárnap az erdőket járva saját fogyasztás­ra szednek gombát. Papírt itt nem adnak, az átvizsgált Sokan útnak eredtek .hazafe­lé vasárnap délután az orfűi strandokról a sűrű fellegek lát­tán. Akik maradtak, színes mű­sort élvezhettek az Orfűi-tó partján, s még az az elégtéte­lük is megvolt, hogy nem kel­lett az eső miatt fedél alá hú­zódniuk. A pécsi Ifjúsági Ház kezde­ményezéseként évek óta meg­rendezik az orfűi hétvégét, el­sősorban az ott nyaraló üdülő­vendégek számára. A műsor gazdagítja a megye kulturális kínálatát, s ennek — a sok kül­földi rendszámú kocsi a garan­cia ró — jó híre mehet nemcsak belföldön, hanem <J határokon túl is. Tegnap a strandoláshoz illő könnyű műsort kapott a közön­ség. A pécsi Bütykös együttes lépett fel, majd Markos György és Nádas György humoristák szórakoztatták a nézőket. Végül a műsorvezető, Tuczai József szolgáltatott színvonalas diszkó­zenét. Képünkön: a Bütykös együttes énekel. Fotó: Havasi J. a jelenidőt vizsgálni és egy ki­csit a jövőbe is látni érkezett a Magyar Rádió pécsi körzeti stú­diójának stábja a héten Fo­nyódra, hogy a nyári győri- pécsi kapcsolásos balatoni mű­sor keretében a maga fókuszá­ba a nagyközséget helyezze ... Csütörtök délelőtt: Läufer László technikus a fonyódi ki­kötőben szürke telefonkábelek kötegével „kipányvázza" a Barkas mikrobuszt (ettől kezdve adóstúdió, montírozószoba, a 401-es alkalmi telefonállomás, szauna). Erre járó rövidnadrágo- sok, bikinisek ablakon benéz­nek, és nem értik, mit keresnek normális emberek júliusban egy forró autóban. Péntek: látogatás néhány is­merősnél, segítőkész barátnál. Riportfelvétel Fodor András költőnél, Szikra János festőmű­vésznél, Csutorás bácsinál, Fo­nyód egyik legjobb ismerőjé­nél. Telefonok szerte a déli partra, mi lesz a hét végén? . . . műsorok, ügyeletek, ellátás, hajók és sétahajók menetrend­je, hogy a dinnye, és van-e sör? A műsor ugyanis zömében szolgáltató magazin. Szombat reggel nyolc óra: öt sípszó . . . Füreden, a győri stúdió magnójáról felhangzik a közös szignál, a túlparti kollé­gák a kedves Balaton-parti város» Kovács Béla tanácselnök nyilat­kozik a műsorban szépségeit és napi dolgait ecsetelik, kommentálják, a pé­csiek pedig szeretik, dorgálják, egyszóval: becsülik Fonyódot, azokhoz is szólva, akik egy ki­csit feledik, hogy Siófoktól nyu­gatra is van Balaton . .. Szombat délelőtt féltizenegy: Läufer László technikus a dró­tok végét átköti a kikötőépület előtti platánfán. Kapós Ferenc, a huszonkilenc éves kikötőpa­rancsnok odaszól: csak hagyja, egy hét múlva jön a tévé .. . Kovács Imre Közületek, magánosok, figyelem! A Dél-dunántúli Vállalat telepein minden mennyiségben átvesznek újrafutózásra alkalmas vagy alkalmatlan gumiabroncsot! Ne tárolja a feleslegessé vált hulladékot! önnek pénzt, a népgazdaságnak fontos másodnyersanyagot jelent! A Mecsek Fiiszért Vállalat felvételre keres: — árukísérőket, kereset 3500—5000,— Ft (teljesítménybérezés), — egymüszakos áruösszeállítói munkakörbe férfi és női dolgozókat (lehet nyugdíjas is), valamint — gépkocsivezetőt 5 t. IFA-ra. JELENTKEZNI LEHET: MECSEK Füszért, Pécs, Megyeri út 59. Raktárbázis (személyzeti előadónál). A Volán 12. sz. Vállalat Személyforgalmi üzemigazgatósága „D” kategória megszerzésére autóbusz gépjárművezetői tanfulyamut szervez a vállalattal munkaviszonyt létesítő hallgatókkal. A tanfolyam díjmentes, a hallgatók a tanfolyam ideje alatt munkabért kapnak. KERESETI LEHETŐSÉG: 5500—7500 Ft + évi egyszeri 5000 Ft forgalmi juttatás. A dolgozók és családtagjaik ingyenes, illetve kedvezményes utazásra jogosultak. A jelentkezés feltételei: — büntetlen előélet, — igazolt nyolc általános iskolai végzettség, — kétéves, a polgári életben eltöltött tehergépkocsi-vezetői gyakorlat. A jelentkezés helye: Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 33., fszt. 13., személyzeti és oktatási vezető. Nines új EDDA! Koncert a siklósi várban Szombaton és vasárnap délután Gomba­vizsgálat Hűtőlánc - a Corneliustól a Pingvin jégakkuig (Folytatás az 1. oldalról) mélyhűtő-berendezés. Ráadásul a lakosság mélyhűtési igénye az utóbbi években megnöveke­dett. Sok helyen már nyáron is vágnak disznót, ezeket a hús­féléket nem elég mínusz 10—■ 20 fokon tárolni, mert roncso- lódnak a sejtek, itt szükséges a mínusz 40—50 fok is. A hat­van literes mélyhűtő-ellátás megoldott, de a nagyobb űr- taltalmúak hiányoznak. Az üdülőkörzetekben — a Balatonon vagy Harkányban — megfelelő mennyiségű és minő­ségű hűtött árut lehet kapni, de csúcsidőkben hosszú sorok állnak az üzletek előtt. Áru van, csak szűk keresztmetszeten jut el a vásárlókhoz. A megyék évente átlagoson 20 millió forintot fordítanak hű­tési gépesítésre. 1980-ig, pályá­zat útján, 50 százalékos állami támogatóst kaptak a vállala­tok. Most már teljes mérték­ben saját erőből kell beszerez­ni a berendezéseket. A hűtőgé­peket meghibásodás esetén a Gelka és a Villgép javítja. Saj­nos hétvégeken a kereskedelmi egységek magukra maradnak, ilyenkor szinte csak a saját sze­relőikre, ügyeleteikre számíthat­nak. Sokat javult a gépek üze­meltetése. Ma már ritkán for­dul elő, hogy nem olvasztják le a hűtőgépeket. A le nem ol­vasztott berendezés rosszul hűt, és több villamos áramot fo­gyaszt. Jó ha tudjuk: éjjeli áramkimaradás esetén a felen­gedett áru újra nem fagyaszt­ható. Ha mégis találkoznánk ilyen áruval, ki lehet cserélni, a kereskedelem visszaveszi. A sör- és üdítőital-gyárak há­lózatukba több Cornelius típusú hűtőgépet helyeztek ki. Ezeknél a gépeknél folyamatosan, min­dig hideg az üdítő. A vendég­látó egységeknél szinte minde­nütt van Pepsi hűtőláda. Né­hány szezonüzletben természe­tes jéggel hűtenek, ami nem jelenti azt, hoay rosszabb mi­nőséggel. A jégdézsákban hű­tött italok tíz perc alatt az ideá­lis hőmérsékletre hűlnek. Külön­ben a vendéqlátó eqységek osz­tályba sorolási feltétele közé tartozik a hűtési kötelezettség. Szabálysértést követ el az az egység, amely nem megfelelő hőmérsékletű italokat szolgál fel. A kereskedelmi felügyelő­ségek felelősségre vonják a szabálysértőket. A hűtőlánc folyamatosságáról a vásárlás pillanatától a vevő­nek kell aondoskodnia. Amikor az árut kézbe vesszük, magunk is a minőség őrévé léohetünk elő. A tejet, a húst minél előbb tegyük hűtőbe. S ha hét végén elindulunk a kertekbe, az üdü­lőkbe, kempingekbe, ne feled­kezzünk meg a hűtésről. Aránylag olcsó termosztáskákat lehet kapni á szaküzletekben, és újra kapható a Pingvin jégak­ku, amely strandon 5—6 óráig, lakásban 10 óráig, autóban 5 óra alatt őrzi kánikulában is az áhitott hűs hőmérsékletet. Kőszegi L. Békemenet A dán, norvég, svéd és finn békemozgalmak résztvevőiből álló Békemenet '82 tagjai va­sárnap — a hozzájuk csatlako­zó szovjet békeharcosokkal együtt — végigvonultak a Néva- parti város — Leningrád utcáin és terein. A folyótól mintegy húsz kilo­méternyire lévő piszkarjovói hő­si temetőben — .ahol a második világháború több mint félmillió leningrádi hősi halottja nyug­szik — ünnepélyes nagygyűlést tartottak. A gyűlés szovjet és külföldi szónokai felszólították a világ minden békeszerető emberét, hogy az emberiség ér­dekében munkálkodjanak a béke megóvásán és megszilár­dításán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom