Dunántúli Napló, 1982. július (39. évfolyam, 178-208. szám)

1982-07-12 / 189. szám

mundial é mundial Világbajnok Olaszország Conti és Briegel harca a labdáért (Folytatás az 1. oldalról) játék sava-borsa, a gól. Végre az 57. percben ez is megszüle­tett, mégpedig egy nagyon ér­dekes jelenet után. Conti és Stielike kakaskodott, az olaszok javára ítélt szabadrúgást gyor­san elvégezték, Gentile középre rúgta a labdát, és Rossi K. H. -Försterrel a „hátán" a nyugat­német kapu bal oldalába fe­jelte a labdát (1-0). Ez volt Rossi hatodik gólja, és a 90 perc végén kiderült, hogy ezzel gólkirály is lett. Egyre idege­sebb lett a hangulat a pályán, a 61. percben Dremmler felvág­ta Brialit, sárga lapot kapott érte. A 62. percben Derwall is­mét kockáztatott. A középpá­lyás Dremmler helyett Hru- bescht hozta be, és ezzel nyil­vánvaló lett a szándéka, a mindenáron való támadás, gól­rúgás, az olasz előny kiegyen­lítése. A nyugatnémet csapat nagyon akart, de nem ment nekik. Oly­annyira, hogy a 69. percben már két góllal vezettek az olaszok. A nyugatnémet 16-os előtt adogat­ták a labdát az olasz játékosok, majd kivárták míg Tardelli is fel­érkezik, ő kapta, és ballal a bal sarokba vágta (2-0). Csaknem azonos volt ez a gólja azzal, amelyet az argentinoknak rú­gott. A 70. percben a kétségbe­esett Derwall ismét cserélt. Rummeniggét Hansi Müllerrel váltotta fel. A pályán már az olaszok „uralkodtak” a 72. perc­ben Oriali nagy igyekezetében sárga lapot kapott, nem sokkal utána Stielike. is, nem sportszerű viselkedéséért. A közönség él­vezte a játékot és „öllé, öllé!" kiáltásokkal fejezte ki elismeré­sét az olaszok nyugodt, szelle­mes és szép játékáért. A 81. percben már a harmadik gólt rúgták az olaszok. Conti beadá­sát Altobelli kapta és ballal a kapu közepébe vágta a labdát (3-0). Az NSZK válogatottja két­ségbeesetten erőlködött, hogy legalább szépítsen az eredmé­nyen, s ez a 83. percben sikerült is nekik. Baloldali beadás után kapkodott az olasz védelem és Breitner kapásból Zoff kapujá­nak jobboldalába talált. A 86. percben Altobelli elől az utolsó pillanatban mentettek. A két utolsó esemény Littbarski sárga lapja volt, valamint az, hogy a 89. percben Altobelli helyére Causio állt be. A XII. vb 52. mérkőzése, a fi­nálé meghozta az új világbaj­nokot - Olaszországot. Az az- zurri válogatott harmadik vi­lágbajnoki győzelmével beérte az összrangsorban eddig élen álló Brazíliát, hiszen 1934 és 1938 után, tehát 44 évvel az utolsó sikeres évet követően megint aranyérmet nyertek a legjobb olasz játékosok. A mér­kőzés képe alapján erre rá is szolgáltak. Érdekes volt pedig megjelenésük a mostani Mun- dialon. Az első szakaszban gyengén játszottak, bizony sen­ki sem gondolhatta volna, hogy végül is világbajnoki címmel térnek haza. Enzo Bearzot szövetségi kapi­tány nagyszerű munkát végzett, az előkészületek során nem hagyta magát befolyásolni az egyesületi és szövetségi vezetők­től, kitartott álláspontja mellett, s az eredmény őt igazolta. Két nagy bravúrja volt az idős szak­embernek: az, hogy kitartott a két évet szinte kihagyott Paolo Szokolai István tv-felvétele Rossi mellett, és be merte válo­gatni a 19 éves Bergomit. Mér­kőzésről mérkőzésre javult az azzurri válogatott, elnyerte a közönség szimpátiáját és az NSZK két vállra fektetésével büsz­kék, boldogok lehetnek, hogy ma a világ legjobbjai. Az NSZK válogatottja kisebb képességű volt a megszokottnál, becsülete­sen harcoltak mindvégig, helyt­álltak, de erejükből ezen a Mun. diaion már nem futotta többre. Ezüstérmük így is nagyszerű tel­jesítmény. Az 1982. évi labdarúgó világbajnokság végeredménye: 1. Olaszország 2. NSZK 3. Lengyelország 4. Franciaország Rossi a gólkirály Olaszország a vb-döntő­ben 3, az NSZK pedig 1 góllal emelte a Mundial góljainak számát, így a „végeredmény” 52 mérkő­zésből 146 gól. Rossi a fi­náléban is a hálóba talált így 6 találatával ö lett a XII. világbajnokság gólkirá­lya. A Mundial góllövö listájának élcsoportja: 6 gólos: Rossi (olasz), 5 gólos: Rummenigge (nyu­gatnémet), 4 gólos: Zico (brazil), Boniek (lengyel), 3 gólos: Kiss L. (magyar), Armstrong (észak-ir) Falcao (brazil), Giresse (francia). Újítani tudott a lengyel csapat Antoni Piechniczek lengyel szövetségi kapitány: — Szerencsések vagyunk a bronzérem elnyerésével. Megle'- petésre csapatom még az utolsó mérkőzésen is újítani tudott. Vé­leményem szerint az egyáltalán nem meggyengült francia válo­gatottal szemben is. A bronz­érem elnyeréséről a vb előtt még álmodni sem mertünk. Ez a diadal elsősorban a fiatalok erejét mutatja. Nagyon elége­dett vagyok az ősszel már a Ju­ventus színeiben játszó Berniek­kel, de a többieket is csak di­csérni tudom. Boniek még azért is külön elismerésben részesül, hogy nemcsak a kqrmesteri pál­ca volt a kézében, hanem szivét is adta a küzdelembe. Ha a vb-t röviden összegezném, ne­kem a brazil válogatott tetszett a legjobban, utána az olasz együttes és minden kritika elle­nére az NSZK gárdája. Midhel Hidalgo, francia szö­vetségi kapitány: — Ezen a mérkőzésen tulaj­donképpen saját hibáinkkal ver tűk meg magunkat. Azt is el kel!’ Vélemények a lengyel­francia mérkőzésről azonban mondanom, hogy a lengyel válogatott frissebb, gyorsabb volt. Mi még mindig nagyon éreztük az NSZK válo­gatottjával szembeni nagy igénybevételt, még akkor is, ha többeket sérülés, illetve idegi fá­radtság miatt pihentettem. Egyébként az is elgondolásom volt, hogy lehetőleg a számí­tásba vett kerettagok mindegyi­ke egyszer játéklehetőséghez jusson, és ezt utólag sem bán­tam meg. Hermann Neuberger, az NSZK Labdarúgó Szövetségének elnö­ke: — A franciák nagyon szép futballt játszottak. Kár, hogy vé­delmükben voltak „hézagok”, s ezt a lengyelek jól használták ki. Csak gratulálni tudok a len- gyél válogatottnak is, amely megismételte 1974-es NSZK-beli szereplését és ismét bronzérem. mel gazdagította a lengyel fut- ballsportot. Piatini, a franciák kapitánya: — Mi játszottuk á jobb fut­ballt, de ilyen „naiv” gólokat nem szabad lett volna kapnunk. Joao Havelange, a FIFA el­nöke: — Nagyon jó mérkőzést lát­tam. A 3. helyhez méltót. A franciák kitűnő futballt mutattak be, mintha honfitársaimat, a brazilokat láttam volna a pá­lyán. Dr. ioseí Venglos csehszlovák szövetségi kapitány: — A lengyelek az erősen „le­gyengített" franciák ellen meg­érdemelten nyertek. Ez a 3. hely Lengyelország számára egy presztízseredmény is. A francia válogatott az egész vb-n igen jó benyomást keltett, ők is meg­érdemeltek volna valamilyen ér­met. Helyes volt bővíteni a mezőnyt Joao Havelange, akit a FIFA pénteki madridi kongresszusán ellenjelölt nélkül újabb négy esztendőre jelölték a nemzetkö­zi labdarúgó szövetség elnöké­nek, újraválasztása óta először vett részt nemzetközi sajtóérte­kezleten. Spanyolországi tar­tózkodása alatt először bírálta nyilvánosan a világbajnokság rendezőit, kiemelve, hogy a Mundiespana miatt súlyos prob­lémák adódtak a jegyeladással. — Egészében véve, a spanyo­lok jól rendezték meg a világ- bajnokságot, de sajnálatos, hogy a jegyeladás viharokat kavart, problémákat okozott — mondotta Joao Havelange. — Ez a magántársaság az egymillió jegy mintegy ötven százalékát megszerezte, de különböző kap­csolások miatt azoknak csak egy részét adta el. A világbaj­nokság szervező bizottsága bi­zonyos esetekben figyelmen kí­vül hagyta feladatát, s ebből le kell vonni a tanulságokat. A FIFA a jövőben nem járul hoz­zá, hogy olyan magántársaság jusson jelentős szerephez egy világbajnokság kapcsán, amit mi nem ismerünk el. Ezentúl magáncégek nem foglalkozhat­nak a jegyek eladásával. Havelange több kérdést ka­pott a kolumbiai világbajnok­sággal kapcsolatban. Válasza: — Kolumbiát, a következő vi­lágbajnokság házigazdáját sú­lyos politikai és gazdasági problémák sújtják, s ebből adó­dóan felvetődik, képesek lesz­nek-e megrendezni 1986-ban a vb-t vagy sem. A FIFA külön bizottsága szeptemberben Her­mann Neuberger, a FIFA világ- bajnoki szervező bizottsága el­nökének vezetésével a helyszí­nen tanulmányozza majd Ko­lumbia lehetőségeit, s a de­cemberi FIFA-ülésen véglege­sen határozunk. Az Egyesült Államok, Kanada, Mexikó és Brazília máris jelentkezett, hogy beugrik rendezőnek, amennyi­| ben Kolumbia visszalép. Erről még korai beszélni, hiszen Ko­lumbia vállalta a rendezést, és mindeddig hivatalosan semmi jelét nem adta annak, hogy visszalép. — A nagy verseny igazolta, hogy helyes volt a vb-döntő mezőnyét 24 csapatra bőviteni. Adódtak meglepetések, emlé­kezetes mérkőzések, a stadio­nokat általában háromnegyed­részben megtöltő közönség 51 mérkőzésen 142 gólt láthatott. Nem volt rossz a légkör, a ki­osztott sárga és piros lapok száma nem nagy, s nem történt különösebb incidens a szurko­lók között. — További tervek? — Sok van. 1984-ben ünnepli a Nemzetközi Labdarúgó Szö­vetség fennállásának nyolcva­nadik évfordulóját. Ebből az alkalomból Monacóba tervez­zük a spanyolországi Mundial döntőjének megismétlését Olaszország és az NSZK kö­zött. Ezzel a futballgálával ad­ják majd át az új, 40 000 né­zőt befogadó új monacói sta­diont. Nagyszerűen szerepeltek á pécsi kerekesek a Gemenc Nagydíjon Kettős csehszlovák sikerrel zárult Szekszárdon a hét nem­zet 101 versenyzője részvételé­vel megrendezett Vili. Gemenc Nagydíj nemzetközi kerékpáros verseny kétnapos küzdelem­sorozata. Északi szomszédainkat négy klub képviselte, s mint az a vasárnap délutáni ünnepélyes eredményhirdetésnél egyértel­művé vált: jöttek, láttak és győztek. Ápolva a csehszlovák kerékpársport nagyszerű hagyo­mányait, a szekszárdi Grand Prix mindhárom szakaszán ők álltak fel a dobogó legmaga­sabb fokára. No, de pergessük vissza a részleteket. Szombaton délelőtt a Garai tér—Kálvária kilátó kö­zötti 2000 méteres útvonalon az egyenkénti indítású hegyi ver­seny jelentetfe a nyitányt. A most katonai szolgálatát töltő Halász László tavaly felállított remek, 3 perc 57.2 másodperces pályacsúcsa egy pillanatig sem forgott veszélyben. Ezt a számot a 92-ként rajtoló Németh Csaba (Dukla Trencin) 28 század má­sodperces előnnyel nyerte a szekszárdi Sajó Péter, valamint a korábbi ötszörös hegyibajnok Takács András (BKV Előre) előtt. A legjobb pécsi versenyzőnek Vámos Attila bizonyult, aki 23. lett. Szombaton este rendezték a második szakaszt, az országban egyedülálló villanyfényes ház­tömb körüli versenyt. A 30 körös, 42 kilométeres távú viadalnak több mint 5000 nézője volt. Pa­vel Galik, a Lokomotív Bratis­lava kerekese 1 óra 01,07 perc­cel győzött Németh (Dukla Trencin) és Stejskal (Spartak Trnava) előtt. A győztessel azo­nos időt hajtott a 7. helyezett PMSC-s Vámos Attila is. Ebben a számban a legjobb magyar csapatnak a Pécsi MSC bizo­nyult 4. helyével. Vasárnap délelőtt a Gemenc Nagydíj mezőnye a 188 km-es országúti versenyen mérte ösz- sze erejét. Esővel, széllel dacol­va, jobbára együtt görgetett a mezőny. A 188 km megtétele után elsőként a csehszlovák Tylecek érkezett a megyei to- nács előtti célba. Remekül haj­ráztak a pécsiek, közülük is Bernáth Tibor, aki a győztessel azonos idővel 4. lett. Az ország­úti csapatversenyben a PMSC együttese ugyancsak az előkelő 4. helyet foglalta el. A Vili. Gemenc Nagydíj ösz- szetett egyéni versenyét Pavel Galik, a Locomotív Bratislava kerékpárosa nyerte a szegedi Szántó Lukács és a BKV Előrés Takács András előtt. A pécsiek eddigi legszebb eredményüket érték el ezen a versenyen: Ber- nóth Tibor összetettben 4. lett. Az összetett csapatversenyt a Dukla Trencin nyerte, a máso­dik helyzett Pécsi MSC, és a harmadik helyen végzett Karl- Marx-Stadt együttese előtt. Fekete László Tenisz Davis Kupa Biztos magyar győzelem Magyarország—Izrael A-1 Vasárnap délután hazai te­niszmérkőzésen régen nem lá­tott tömeg gyűlt össze a mar­gitszigeti 0. Dózsa stadionban, csaknem telt ház, 2500 néző foglalt helyet a lelátókon. A Magyarország—Izrael Davis Ku­pa mérkőzést az előre kijelölt időpontnál egy órával később tudták csak megkezdeni az eső miatt. Nagy volt a tétje a har­madik napi első egyesnek, hi­szen Benyik győzelme már a végső sikert jelenthette Ma­gyarország számára. Benyik János-Schachar Per- kiss 5:7, 9:7, 6:1, 9:7. 3-1-es mérkőzésállásnál lényegében már tét nélküli összecsapáson találkozott a két együttes éljá­tékosa. A csapatvezetők meg­állapodtak, hogy nem a Davis Kupa szabályok szerint, hanem két nyert játszmára, esetleges 6:6-os állás után rövidített já­tékkal játsszák a mérkőzést. Taróczy Balázs-Slomo Glick- stein 7:6, 6:2. Valódi presztízs­mérkőzést vívott egymással a két kiváló teniszező. Mindket­ten óriási erőbedobással vetet­ték magukat a küzdelembe, va­lóban világszínvonalú volt a mérkőzés. Ezzel Magyarország 4-1 arányban győzött az Izrael el­leni Davis Kupa zónaelődön­tőn. A Dánia elleni döntőre szintén Budapesten, október 1—3-án kerül sor. Kupasorsolás Az 1982-83-as európai lab­darúgókupák első fordulójá­nak sorsolását július 14-én 12 órai kezdettel készítik el Zü­richben. ‘ A pontos menetrend: 1. forduló, szeptember 15— 29. 2. forduló, október 20.—no­vember 3. 3. forduló, november 24-december 8. (UEFA Kupa), negyeddöntő, 1983. március 2- 6., elődöntő: április 6—20. Döntő: UEFA Kupa: május 4-18., KEK: május 11., BEK: május 25. Július 15-én ugyancsak Zü­richben elkészítik a 3. ifjúsági Európa-bajnokság csoportbe­osztását is, a döntőt 1983-ban Anglia rendezi meg. Sakk Megkezdődött a női sakk-vb egyik zónaverseny^, amelyen a magyar Ivánka is résztvevő. Az első forduló nagy meglepetését a 13 éves chilei Arbunic okoz­ta, aki legyőzte a nagyra érté­kelt lengyel Erenskát. Az Iván­ka—Szemjonova (szovjet) játsz­ma döntetlenül végződött. Közületek, magánosok, figyelem! V A Dél-Dunántúli Vállalat telepein minden mennyiségben átvesznek újrafutózásra alkalmas vagy alkalmatlan gumiabroncsot! Ne tárolja p feleslegessé vált hulladékot! önnek pénzt, a népgazdaságnak fontos másodnyersanyagot jelent! TOTO 1. Pénzügyőr—Győri Dózsa 1-2 2 2. Péti MTE—MOTIM TE 2-0 1 3. Váci Izzó—Nagybátony 0-3 2 4. Recsk—Gyöngyös 3-2 1 5. Kapuvár—Csorna 2-1 1 6. Pápai Textiles—Répcelak 1-2 2 7. Latinca SE—Dombóvár 4-1 1 8. Bátaszék—Toldi SE 2-5 2 9. Kisvárda—Borsodi Bány. 2-1 1 10. Tiszavasvári—Balmazújv. 5-2 1 11. Borsodi V.—Hajduböszörm. 4-2 1 12. Szabó L. SE—Gyulai SE 5-4 1 13. Szeghalom—Nagyszénás 4-2 1 x 4" 1 ­14. Szondi SE—Várpalota 2-1 1 nettöl Dunántúli napló __ A z MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallama Erzsébet Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007

Next

/
Oldalképek
Tartalom