Dunántúli Napló, 1982. július (39. évfolyam, 178-208. szám)
1982-07-13 / 190. szám
Bővül a Megyei Kqnyvtár Üj épületszárnyat kap Pécsett a Megyei Könyvtár a Székesfehérvár utcában. A lebontott épület telkén a budapesti Közmű- és Mélyépítő Vállalat Benoto típusú francia gyártmányú gépével a talajviszonyok miatt 9 méteres mélységben 26 cölöpöt vernek az épület alapozásához. Ezzel a munkával egy hét múlva végeznek, ezt követően felvonulhatnak a helyszínre a Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat dolgozói, akik felépitik az új szárnyat. Erb János felvétele Lázár György ma Romániába utazik Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke Constantin Dascalescunak, a Román Szocialista Köztársaság kormány-, elnökének meghívására július: 13-án, kedden hivatalos, baráti látogatásra Romániába utazik. Nincs veszély Sikeres a bányatűz- elháritás Zobák-aknán A lejtésekben dolgoznak Az öngyulladásból eredő bányatűz lokalizálása, illetve fokozatos elfojtása megfeszített erővel folyik a komlói Zobák- bányán, a 14-es telepi fejtésben, ahol megtalálták a tűzfészket. Nagyméretű iszapgátat építenek a fakeretek között legalább tíz méter hosszúságban a teljes szelvényben, a mélyebb részeket vízzel árasztják el, hogy az izzó, vagy időnként lángoló szén mind kevesebb oxigénhez jusson. Eközben arra is ügyelni kell, hogy az áthúzó légáramlatok szabadon „járhassanak", másképp felhalmozódhat a metán, aminek következtében robbanás állhat be. Ezért az iszap- és vízvédődugó kialakítása rendkívül nehéz, speciális feladat. Az iszapdugóba legalább 50— 80 köbméter vízzel átitatott pernyét préselnek be. A legfontosabb, hogy a szállító- és a légvágatot elzárják a tovaterjedő tűztől, vagyis ne kerülhessen veszélybe az egész bánya termelése. A többi fejtésben nem szünetel a munka. Miután sikerült a speciális dugókat létrehozni, ami napokig is eltarthat, utána a tüzet önmagára hagyják, vagyis lassan kiég a szénréteg. A Mecseki Szénbányák Vállalatnál idén ez a harmadik eset, hogy öngyulladás következtében bányatűz ütötte fel fejét. Korábban Kossuth- és Béta-bányán lokalizáltak nagy sikerrel, tehát tökéletes biztonsággal ilyen tüzet. A Mecseki Szénbányákban évente 6—8 ilyen eredetű bányatűz keletkezik. Mérei Emil, a Mecseki Szénbányák vezérigazgatója az MTI munkatársának elmondotta, hogy a vasárnap erősödni látszó tűz gócának felderítése után határozták el, hogy a fejtést lezárják. A bányatüzek elleni védekezésre a vállalat az elmúlt évben tízszer annyit költött, mint a harmadik ötéves terv fél évtizede alatt összesen. Ennek eredménye, hogy számottevően csökkent a tűzesetek száma, s az utóbbi kilenc évben a Mecseki Szénbányáknál egyetlen bányatűzből eredő halálos baleset sem volt. A korszerű távjelző műszerek lehetővé tették a mostani bányatűz korai észlelését, s azt is, hogy elhárítását a dolgozók testi épségének veszélyeztetése nélkül kezdhették el — mondotta a vezérigazgató. Ellentétek a palesztin kiürítés biztnsításának alkalmazásában Arafat nemzetközi haderő felállítását javasolja Amikor legjobban ömlött az égi áldás, felül és alul is mosás Kukoricának, napralorpónak és minden véleménynek teliéit az eső Ügy tűnik, hogy Baranyában tartósnak ígérkezik a vasárnapi zivatarral beköszöntött esős időszak. A heves, 70 kilométeres vasárnapi zivatarról sokan azt hitték, hogy csak Pécsett és környékét áztatta meg. A hétfőre virradó éjszakára azonban megyeszerte esni kezdett, majd oly hevesen, hogy Kisbud. mérőn, Villánybon 20—30 perc alatt 26 milliméter csapadék hullott. A pogányi meteorológiai állomáson hétfőn reggel 14 milliméter csapadékot mértek. Ez a mennyiség délután két órára majdnem 20 milliméterre emelkedett. Másutt kevesebb eső esett, Nagypeter- den alig 3 milliméter. Az esőzés miatt a csaknem 500 kombájn leállt, szünetel a búza, a borsó, a repce aratása. A kalászosoknak árt a mostani csapadék, megdőlnek a szárak, gyomosodik a föld. Károk nem történtek, a tisztítatlan árkokra van panasz 20 perc alatt 26 milliméter csapadék Az eső Siklóson és annak környékén még hétfő délután is ki- sebb-nagyobb megszakításokkal zuhogott, tehát az itteni földeken több napos lesz az aratási kényszerszünet, míg a kiskerti növényeknek, a kapásoknak kedvez a mostani időjárás. Az áramszolgáltatásban nem okozott fennakadást a zivatarral, záporral, majd csendes esővel váltakozó esős front. Hétfő délután fél négyig a pécsi tűzoltókat sem hívták, műszaki mentésre, vízbetöréses helyszínre. Igaz, hogy pincéket nem árasztott el a víz, de udvarokat, útszakaszokat néhol 30-40 centis magasságban is elöntött. így például a pécsi Táncsics utcában, ahol az út menti árok évek óta nincs tisztítva, emiatt panaszkodtak a pécsi Budai kertváros Délibáb utcai lakói is. Cs. J. Tűzszünet lépett életbe vasárnap este — közép-európai idő szerint 21 órakor — Bejrútban. A tűzszünetet a Libanon elleni izraeli háború egyik legsúlyosabb tüzérségi és rakétaösszecsapása előzte meg. Izraeli erők vasárnap ágyúzták és rakétákkal lőtték Nyugat- Bejrút déli körzeteit, ahol a libanoni fővárosban körbezárt 5—6000 palesztin fegyveres többsége tartózkodik. Palesztin részről rakétákkal és tarackokkal viszonozták a tüzet. Az izraeli állások közelében lévő tudósítók jelentették, hogy találat érte az egyik izraeli katonai tábort, az egyik kórházat és az elnöki palotát is. Egyes jelentések szerint lövedék csapódott be több bejrúti nagykövetség épületébe is. Izraeli katonai források közölték, hogy 28 izraeli katona esett el. A libanoni rádió kórházi jelentésekre hivatkozva jelentette, hogy az összecsapásokban 60 ember vesztette életét, 170 a sebesültek száma. A Wafa palesztin hírügynökség arról tudósít, hogy a palesztin erők a nap folyamán visszavertek három izraeli előrenyomulási kísérletet Bejrút déli részén. A palesztinok megsemmisítettek több ellenséges tankot, lőszerszállító teherautót, továbbá egy rakétaindítót. A Libanon elleni izraeli invázió során eddig 40 ezer palesztin és libanoni vesztette életét, illetve sebesült meg — je; lentette ki a TASZSZ hírügynökség bejrúti tudósítóinak adott interjújában Fathi Arafat, a Palesztin Vörös Félhold elnöke. Az áldozatok 90 százaléka polgári személy, 70 százaléka nő vagy gyermek — fűzte hozzá. Libanon ügyében semmiféle új döntést nem hozott az izraeli kabinet szokásos vasárnapi ülésén. A kormányszóvivő ismét azzal fenyegetőzött, hogy a palesztin harcosok Bejrútból és Libanonból való kivonulására szánt idő „nem korlátlan”. Áthidalhatatlanok az ellentétek a palesztin kiürítést biztosító multinacionális vagy nemzetközi erők szervezését, alkalmazását illetően. Izrael például ragaszkodik hozzá, hogy a francia vagy amerikai csapatok ne az ütköző erő szerepét, hanem csak a palesztin csapatkivonás felügyeletét vállalják. A PFSZ egyik vezetője nevetségesnek minősítette azt a washingtoni javaslatot, hogy a multinacionális erők megjelenését teljes palesztin csapat- kivonásnak kell megelőznie. A francia és a szaúd-arábiai kormányhoz eljuttatott tervezetében a PFSZ szilárd tűzszünetet, csapatszétvaTasztást, izraeli csapa,tvisszavonást követel Bejrút térségében. Ezt követően a palesztin erők visszavonulnak a menekülttáborokba. Az ütköző övezetben nemzetközi erők és a libanoni hadsereg egységei helyezkednének el. A Nyugat-Bejrútban levő palesztin gerillák és vezetőik eltávozása után garantálnák a PFSZ politikai és katonai jelenlétét Libanonban, valamint a palesztin menekültek biztonságát. Az Al-Nahar című bejrúti napilap szerint Jasszer Arafat, a PFSZ végrehajtó bizottságának elnöke tizenegy pontos rendezési tervet dolgozott ki. Csak az első pont ismeretes teljes egészében: Arafat nemzetközi haderő felállítását javasolja, amelyben részt vehetnének amerikai, francia és más csapatok is. A haderő megszállná Nyugat-Bejrútot és ellenőrizné a terv többi pontjának végre^ hajtását. Ezekről csak annyi szivárgott ki, hoay a tűzszünet meghirdetése után a nemzetközi haderő felüqyelete alatt egyidejűleq megkezdődne az izraeli csapatok kivonása Bejrútból és környékéről és a palesztin harcosok távozása Nyu- ,gat-Bejrútból a menekülttáborokba. A terv nemzetközi garanciákat követel arra, hogy a PFSZ harcosai biztonságban lesznek táboraikban. Washingtonban és Jeruzsálemben eltérően ítélik meg Habib amerikai elnöki különmegbízott közel-keleti tárgyalásainak eddigi eredményeit a palesztin fegyveresek Nyugat- Bejrútból történő kivonásáról. Reagan amerikai elnök szerint „van alap bizonyos derűlátásra" a nyugat-bejrúti válság békés megoldását illetően. Jeruzsálemben ugyanakkor izraeli kormányforrásokból megint azt szivárogtatták ki: Begin miniszterelnök fontolgatja, hogy katonai erővel kényszeríti távozásra a palesztin »harcosokat Nyugat-Bejrútból. A két szövetséges taktikai villongásának jeléül Reagan levélben figyelmeztette Begint, amiért Izrael „állandóan beavatkozik” Habib tárgyalásaiba - jelenti az amerikai Time magazin legújabb számában. Az éles hangú üzenetben Reagan áflítólag azzal fenyegetőzik, hogy Ija Izrael folytatja ezt a beavatkozást, akkor az Egyesült Államok arra „kényszerülhet”, hogy közvetlenül tárgyaljon a Palesztinái Felszabadítási Szervezettel. *.\\v M Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli nanlö XXXIX. évfolyam, 190. szám 1982. július 13., kedd Ara: 1,40 Ff Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja A tartalomból: Aratás Majson (3. oldal) Az utakon (6. oldal) ♦ A Mundiál utóeseményei (8. oldal) Több hízottsertés Bicsérdről (3. oldal) Megállt az aratas Újabb tűzszünet Bejrútban