Dunántúli Napló, 1982. május (39. évfolyam, 118-147. szám)
1982-05-01 / 118. szám
Szőlőhegy Öreg templom Vizparti fák Fiatal nyárfasoron Tíz év melankóliája Kőibe Mihály 1970-82 között készült művei a Pécsi Galériában A megértésnek — különösen, ha az kölcsönös —■ nagy titkai vannak. Nem véletlen, hogy valahol azon a tájon kezdődik a boldogság is, ahol a megértés. Erre gondolok mostanában, ha kertek, gyümölcsösök, présházak között járok, mert mindabban, ami illyenkor körülvesz, a maga ősiségén túl van néhány új elem is. Például a megértés . . Az ember és a föld mintha végre kezdenék megérteni egymást. Viszonyukban mintha valami egészen új elem dominálna. Alighanem tisztázták egyenrangúságukat. Az egyik tudja, mi a kötelessége a másikkal szemben és fordítva. Nem is olyan régen, ha repülőgéppel utaztunk valahová, még amorfnak látszott a táj. Ma más a helyzet A gondozottság nyolcezer méter magasból is szembetűnő. Nem túl régen, ha tavaszkezdetkor kinéztünk a vonatablakból, száraz kukoricaszárak bólogattak felénk a kukoricásokból. Ilyesmit ma nem látunk. Gpndozott földek, üdezöld vetések vesznek körül bennünket, bármerre járjunk az országban. Az ember és a föld viszonya nagyban és kicsiben egyaránt megváltozott. * Eldúgott helyen vagyunk, öreg szőlőhegyen. Hegy? Ez talán túlzás, de a régiek így nevezték. Ők már elmentek, begyűjtötték őket a környék gízes-gazos, ecetfás temetőit, halhatatlanságuk viszont mégis kétségbevonhatatlan. Őrzi őket a táj arculata, őrÚgy tűnik, mintha sokat, többet nem mondhatnánk a mohácsi vízpart, a baranyai táj és ember festői megjelenítőjéről, mint amennyit a jó szemű és jó tollú kritikusok megírtak, látszólag ma is érvényesek a „halk, tiszta szavú pánsípról”, az „érzékeny fogalmazásmódról", a „szépívű hangokról” szóló megállapítások. Mégis, mintha a főneveket, állításokat •feloldó jelzők mellett akadna még bőven megfontolandó-fel- tárandó .mozzanata Kolbe Mihály festői-grafikusi életművének. Mintha ma túl kevésnek mutatkozna e „lényeget-igaz- ságot" mutató . munkásságban egy jelző, egy hasonlat, mely az egyénileg átérzett „jó" és „kellemes” alteregójává töroíti le a festményeket és grafikákat. Valamelyest még érthető is a korábbi kritikai-értelmezői viszony szómágiája. Olyan művészi minőséget kellett érin-' tenie, melyben a küldetés, vállalás és a megvalósítás elegye, a teljesítmény és a birtokolt formáért folyó harc erkölcse külön-külön is értékteremtő mozzanatok voltak. Mi ' lehet a furcsa kényszer, melynek hatása alatt mindig az élet tényeivel kellett menteni, magyarázni Kolbe Mihály műveit? Úgy lehet, a kritikusok világosan látták: Kolbe Mihály akárhány kis kerülőutat, kitörési kísérletet indított el, a konst- ruktivitás vagy párában oldott obszolút festőiség, picassós játékosság partjait közelítette, azokon talpát megvetni nem akarta. Mintha mind ez ideig halálos komolyan tudta volna, hogy meddig terjednek emberiművészi hitelének határai, aminek következtében minden alkalmi elrugaszkodás kísérlete a fiaskó érzését kelthette benne. Kolbe Mihály művészete a valóság egyéni elsajátításának feladatát nem földön túli naav erőfeszítésekkel véqezte el. Gyengédségéből nem qyenge- sém-e kell .következtetni, stilizáló kedvéből nem a stílus hiázik az aggastyán présházak, az olykor-olykor előkerülő öreg tárgyak, edények, szerszámok. Valaki most éppen egy régi oltókést műtőt nekem. Első ránézésre.nem látok rajta semmi különöset, pedig ritka érték — mondja mostani gazdája. Megvakarja a kés egyik oldalát és íme: máris láthatóvá válik valami... Egy csillagveret. . . Ugyanez a jel mutatkozik néhány fejszén, szekercén és egyéb szerszámon is. Néprajzi szempontból ezek a szerszámok nagy értéket képviselnek. Elgondolkodom a csillag- veret lehetséges jelentésén, jelentésein. Nyilván ez is egyfajta viszonyra vonatkozott. A készítő, a használó, és a tárgy viszonyára. Az egyszerű használati tárgy megbecsülésére. Ennek a jelnek a jelentésében alighanem az is benne foglaltatik, hogy azoW, akik a csillagveretet beverték, nyára. Rendet és világosan megmutatott „új összefüggéseket" teremtő szándéka talán nem az avantgárd széles gesztusaival, került papírra, de a „cseppben a tenger" eszméje majdnem elvezette őt i| oda, ahol a nagy tórsadalomépítő ideák születnek. Igaz az is viszont, hogy az általa gyakorolt, egyénileg kialakított festői tételek, meglehetősen kisszámú „stilisztikum". - az ember—táj- közösség ábrázolásának lankadatlanul művelt fogásai — nem mindig vezetnek áj az élvezetesztétika mögöttes birodalmába. Kolbe Mihály megteremtette a maga művészi önállóságát. Ennek értéke az egyéni belefeledkezés, a tárgyával való azonosulás motívumán túl elmosódik. Egyéni mitológiájának alapja, és a néző azonosulásának kiindulópontja egyszersmind a magától értetődő távolsógte- remtés, ami az alkotási folyamatban és a feldolgozási folyamatban is biztosít helyet a költészetnek, szabad értelmezéseknek. Külső világ és belső látás legegyszerűbb síkjai kerülnek Kolbe Mihálynál fedésbe; ami egyéni gesztusként, önálló művészi állásfoglalásként hiteles, az hiteles a táj—ember leírásakor is — jól olvasható jel-, rendszerként. A sokszor szinte kedélytelenségig alapos — tanáros — természetelvűségben el is veszíti máshol nyomatékkel emlegetett előjelét, mondjuk a konvencióval ,való küzdelem; elveszíti jelentőségét a tévedés, és mindezért mintha ízetlenné válna maaa a diadal is. A kritikák gondolatismétlései jelzik, hogy az utóbbi tíz évben már nem lehetett semmit hozzátenni ahhoz a „képhez”, melyet Kolbe Mihályról kialakítottak. Es való iqaz lehet, hogy a „formatökély" ábrándja nehezen vezet el ma máshoz, mint érzelmes hanqulatfestés- hez, alkalmazott jellegű dekorációhoz. De élvezethez úira a formák a természet sokszor már zárójelbe tett alakzataitisztában voltak önmagukkal, teendőikkel, a világmindenségben elfoglalt helyükkel, helyzetükkel. Nyilván az eg,ész életük csillagveretes volt, lehetett valamiképpen, hiszen erre vall pusztuló- és hális- tennek ma már egyre inkább újraéledő — voltában mindaz, ami utánuk maradt. Bejárunk egy darabot. Itt is, ott is apró neszek: kapa, fejsze, metszőolló, fűrész, kalapács ... Dolgoznak. Eqy ötvenkörüli férfinál érdeklődünk, nincs-e eladó bora. Elfogyott már — mondja. Elfogyott. Elbeszélgetünk vele, látja, érdekel bennünket a munkája, érdekel a környék, a táj, nem vagyunk vadidegenek .'. 'Kiderüli hamarosan, hogy mágsem fogyott el egé- szen az a bor. Nekünk nem. Sőt, még eladó is van egykét liternyi. Ad. Látszik, nem a pénzért. Egyszerűen jószántából. Mert netán megtetszettünk neki Mutatja a gépeit. Nem nak érzéki újráéléséhez. Élvezethez az egyéni formateremtő képesség olyan speciális finomságainak élvezetéhez, mint a raszterpontszerűen szálkás felületté tett Nádasban; mint a vonalas konstrukciót, a puha folthatásokat „szövetté" szervező képek sorában. Végeredményben elmondható: Kolbe Mihály saját művészi arcélét, határozott vonásait, ellágyu- lásra való hajlandóságait szívós önmagára figyeléssel alakította ki. Jó barátságban van evvel az arccal, világosban és sötétben, az élet bármely helyzetében „saját” arcaként bírja. Konokul ragaszkodik témáihoz, melyek, ha terek, mindennapi életének színpadjai; ha ég, akkor a városa fölé boruló kupola; ha szőlőhegy — az övé. Valóban összenőtt — egzisztenciálisan — e közeggel, valóban annyira’ ismeri, hogy akár hosszú időre magára is hagyhatja, nézheti távolról, nézheti odaadással és fölényesen, akkurátuson és átáEotá- ban. A „látásnak" ezek a manőverei egyszersmind festői- gyakorlati módszerek is. Mindegyikhez megvan a papír, fes5 ték. ecset, tus, toll, éppen az az eszköz, mely megragadásához kívántatik. Jól „belakott", mindenre alkalmas műterem lett az elmúlt évtizedek alatt Mohács. „életes televényében" a művészi szándék — ha megtermékenyül —, feltétlen .visszaüt a fogantatás körülményeire. Hány város netn mondhatja el: „Festőnk van!" Mohács és Baranya milyen büszkén hirdetheti: „Festőink vannak!” Lehet, hogy az úgynevezett „országos visszhang" gyorsan elül, róluk szólván. De a hely, a táj, az ide gyökerező ember mégis az ő kezük és szellemük munkájánok nvomán adja örökül egykori jelenét. Kolbe Mi- hálv tiszteletre méltó művészi öröksége, az -utóbbi tizenkét év legjava termése is e küldetést tölti be. Aknai Tamás Dunatáj . Immáron ötödik éve jelenik meg első esszéfolyóiratunk, a Dunatáj. Az ez évi első szám Bisztray Ádám két versével kezdődik. Kovács Sándor Iván, Ennyi mód két phoenix összvecsingolódik című •jegyzetekkel bőven ellátott tanulmányában Zrínyi Szi- •geti veszedelmét veti ösz- sze Tasso Gerüsalemme li- beraía-jával. A forráskutatás sok érdekességet hozott felszínre. Bajomi Lázár Endre A Fortissimótól a Jónás könyvéig ‘című esz- széjében Babits francia nyelvű tolmácsolásairól ír, s egyben értékeli is azokat. Dobai Ádám Fülep Lajos bajai évei címmel a nagy művészetfilozófus életének egy szakaszával ismerteti meg az olvasót eredeti dokumentumok alapján. Fülep életének ez a néhány esztendeje azért is érdekes, mert közvetlenül megelőzi Zengővár- konyba költözését. Szíjártó István írása, mely A Iából faragott fájdalom címet viseli, a romániai magyar irodalom kiemelkedő egyéniségének. Szilágyi Domonkosnak életéről és haláláról, költészetéről és műfordításairól ad hű képet. Ez a korán, harminc- nyolc évesen elhalt költő oly hatalmas életművet hagyott’ maga után, mely csak a legnagyobbakévai mérhető. Mikor az illúziók elhagynak bennünket címmel írt esszét Drescher - J. Attila Bolya Péter, fiatal prózaírónk munkásságáról. Vadas Ferenc Szekszárd nevének eredete című Írása, bár a cím az ellenkező látszatot kelti, általánosabb, mint gondolnák. A kérdést sokoldalúan megvizsgálva igyekszik eldönteni a névadás kérdését. Rónai Béla hosszabb tanulmánya, a Dél-Dunán- túl nyelvjárásainak változása, mélyrehatóan elemzi a magyar s ezen belül a címben jelzett tájegység nyelvjárásainak múltját és jelenét, kilátásait. Húsz Mária Egy előkerült Rippl- Rónai kép című írása a nagy kaposvári festő egy eddig lappangott művének felbukkanásáról ad számot. A festmény reprodukcióját is közli a folyóirat. Gunda Béla Kalapis Zol-, tán: Ballada énekesek, mesemondók, ' városok című . könyvéről írt recenziót. Kalapis műve az újvidéki Fórum Kiadónál jelent meg, s a szerző szavaival „népismereti riportokat” tartalmaz. A folyóirat ez évi első számát Horváth János kritikája Kunffy Lajos Visz- szaemlékezéseim című könyvéről — zárja. Kunffy Lajos imponáló szerénységgel megírt önéletrajza a hazai festészet iránt érdeklődőknek jelent figyelemre méltó újdonságot. Bay Endre szolga ő itt. Nem is „birtokos”, Magadja a Hőidnek, amit kell, a föld pedig mindezt visszaadja neki. Egészséges fáradtsága, fáradozásai egyik eredménye ez a pohárban csillogó itofl is. íze, színe, zamata van, de végtére is a legszebb, a legértékesebb benne az a munka, mit a gaZda belevitt. Lehet-e a toldat „birtokolni”? — kérdezem a pohár bortól. Nem, nem lehet — mondja a bor. Nem jó persze az sem, ha a föld uralkodik az emberen. Ha a föld szolgát kíván és nem társat. Ez a mostanában kialakulóban lévő egyenrangú, társas viszony, ez a jó. Hiszen csak utána kell nyúlni a földnek, szeretni kell egy kicsit, aztán .. . Miután csillagveretes munkával . megtettük feléje a kezdő lépéseket, már rajta a sor. A kertek újabb gazdái sor- ra-rendre átalakítják, korszerűsítik az öreg pincéket, présházakat, kerti épületeket, felújítják a szőlőt, a gyümölcsfaállományt. Szakkönyveket forgatva, szakcikkeket olvasva tanulják még lassacskán mindazt, az ismeret- anyagot, aminek birtokában szót érthetnek a földdel. Átalakítják a kertet, tájat és közben maguk is átalakulnak. Az ember elbóklászik ebben a szép környezetben és észrevétlenül átalakul a szemlélete. Az élet kimeríthetetlen gazdagságával szembekerülve kialakul benne egy egészséges alázat á világgal szemben Ezen a világon most ő is alakít valamit. Ö is teremt. Kis területén a nagy egészt műveli, hiszen a kertjébe a vágyait, a gondolatait, a világról alkotott véleményét is beleviszi. A gyerekek pedig szalad- gáltukban, ugrabugrálásaik közepette tanulnak. Olyasmit tanulnak meg itt, amit sehol másutt nem tanítanak. Bebesi Károly Békés jeleni, biztonságos jövőt az emberiségnek! Csillagveret
