Dunántúli Napló, 1982. május (39. évfolyam, 118-147. szám)

1982-05-15 / 131. szám

A társadalomtudomány művelői

Az orvosi etikáról

Beszélgetés dr. Blasszauer Bélával„ a POTE tudományos munkatársával

Az orvosi etika kérdései egyszerre tudományosak és köznapiak. Ugyanakkor politikai kérdések is, hiszen az orvosi etika tömegeket érintő gyakorlatként van jelen mindennapjainkban. Erről győztek meg azok a tanulmányok, cikkek, amelyeket ennek az interjúnak az előzményeként dr. Blasszauer Béla tollából olvastam. Ezek a tanulmányok a Valóságban, a Világosságban, a Látóhatárban és másutt jelentek meg.

A Pécsi Orvostudományi Egyetem Marxizmus- Leninizmus Intézetében dr. Vereczkei Lajos igazgató irányításával számos területen folytatnak társadalomtudományi kutatásokat. A kutatások nagy része az egészségügy, az orvosi tevékenység gyakorlati és elméleti problémáira irányul. Közöttük jelentős helyet foglal el az orvosi etikai kutatómunka, amelyről a világ jelenleg egyetlen — az USA-ban megjelentetett — orvosetikai enciklopédiája is megemlékezik. Az orvosi etika maga természetesen tudomány, köznapi szinten azonban tágabb értelemben vett gyakorlatként találkozunk vele, ha átlépjük bármelyik egészségügyi intézmény kapuját. Mindennapos beszédtéma is, hiszen szű- kebb-tágabb környezetünkben mindig van valaki, aki éppen orvosnál volt, vagy orvoshoz készül. Dr. Blasszauer Bé-> lát, a POTE Marxizmus- Leninizmus Intézetének tudományos munkatársát éppen ezért mindenek előtt arra kértem, határozza meg, mit ért ő az orvosi etika fogalmán.- Az orvosi etika, mint egy szakmai, illetve hivatásbeli tevékenységnek erkölcsi kérdéseivel foglalkozó tudó. mány, magatartási norma- rendszer már Hippokrátész óta létezik. Természetesen az orvosi etika, mint ágazatiszakmai etika elválaszthatatlan az általános etikától, a hivatás erkölcse nem függetlenítheti magát a társadalomban uralkodó erkölcsi rendszertől, sőt csak annak alárendelten érvényesülhet. Az egészségügyi ellátás a társadalom és a mindennapi élet egyre nagyobb területét fogja át, egyre szélesebb tömegeket érint, és a legintenzívebben igénybe vett szolgáltatás. Az egészségügyi rendszernek aktuálisan vagy potenciálisan minden ember részese. Ebből következik, hogy a tradicionális orvosi ismeretideál, a problémák biológiai, biokémiai és biofizikai megközelítése mellett igen jelentős szerepet játszanak a növekvő és sokoldalú igények kielégítésében az olyan társadalmi, illetve humán tudományok, mint pl. az etika, a szociológia, a pszichológia, a szervezéstudomány stb. Az egészségügyi tevékenység humánusabbá tété'e megköveteli azt, hogy e tárgyak a „reál" tudományokkal szemben egyen, rangú jelentőséget és elismerést kapjanak. A szocialista társadalom egészséaüavi ellátásának erkölcsi kérdéseivel foglalkozó etika, az ún. szocialista orvosi, illetve egészségügyi etika — annak ellenére, hogy sokat beszélünk róla — még számos részletében kidolgozásra vár.

A szocialista országok szak- irodalmában és különböző tudományos fórumain (pl. a Szovjetunió Orvostudományi Akadémiáján) egyre inkább felismerik és elismerik a szocializmus elveivel összhangban álló, illetve elméletileg következetesen arra alapozott egészségügyi etika megteremtésének szükségességét. Az orvosi-egészségügyi etika elméleti és normatív kidolgozása azért kívánatos, hogy az egészségügyben dolgozók és a hozzájuk fordulók számára egységes, érthető és elfogadható útmutatót adjon a gyakorlat során felmerülő dilemmák megoldásának módjára. Olyan orvosetikai kódexre is szükség van, amely világos és érthefő normáival megkönnyíti a felelősségteljes döntés meghozatalát. Az nem megengedhető, hogy mindenki egyéni ízlése, pillanatnyi hangulata, netán előítéletei alapján értelmezze, mi erkölcsös és mi nem az.

— Kérem, említsen meg néhány esetet, amelyek etikai szempontból nyilvánvalóan problematikusak.

— Most éppen a betegtájékoztatás etikájával foglalkozom. Ebből a körből említek meg két példát. Az egyik ilyen esetről egy nekem címzett levélből szereztem tudomást .Idézem a levelet:

„Körülbelül 46 éves, csinos, ápolt asszony most borzasztóan el van keseredve, mert egy Pest-közeli bányász- városban valami gége tályogot fedeztek fel nála, s elküldték Pestre a .......... eü.

inté

zménybe. Ott egy..........

nevű orvos megtükrözte, s utána nevetve kérdezte a betegtől ,hogy tudja-e miért küldték lel Pestre? Ö úgy felelt, azért mert itt vannak gégespecialisták. Az orvos még mindig nevetve azt válaszolta, dehogyis, azért, mert magának valószínűleg gégerákja van. Azóta súlyos lelki- állapotban van. A férje és gyermekei alig tudják visszatartani az öngyilkosságtól."

Az effajta „tájékoztatás" megdöbbenti az embert, mert úgy véli, hogy az ilyen tragikus reakció okozására senkinek, főként azonban az orvosnak nincs joga. A tájékoztatással összefüggő erkölcstelennek és jogellenesnek nyilvánítható magatartás másik pólusán az olyan eset áll —, ha konkrét és bizonyítható példával nem is tudok élni — amikor a betegben és a hozzátartozóban egyaránt olyan hamis reményt táplál az orvos a gyógyíthatatlan betegség kimeneteléről (jelentős anyagi ellenszolgáltatás reményében), amely nemcsak a betegnek és környezetének az orvosi hivatásba vetett bizalmát ingatja meg, hanem az egészségügyi dolgozók tisztességes többségére' is demorclizálóan hat.

I- Miért és mióta foglalkozik orvosi etikával?

— Intézetünkben már némi hagyománya voit az orvosetikai érdeklődésnek és kutatásnak, amikor tisztelt főnökünk, egykori tanszékvezetőnk, Kiss István professzor — aki egyébként sokat tett azért, hogy a felsőoktatási intézményekben az etika oktatása általános és kötelező legyen - meghalt Halála után szükség volt egy olyan emberre, aki etikát és orvosi etikát oktat. Némi kényszerűségből vállaltam e tárgyak oktatását, s egy idő után — több orvosetikai tanulmány elolvasása és a hallgatók nagyfokú érdeklődése láttán - teljes mértékben elköteleztem magam az etika, elsősorban az orvosi etika mellett. Ez az elkötelezettség, e filozófiai jellegű tudomány iránti szinte szenvedélyes érdeklődés vezetett el ahhoz a felismeréshez, hogy mit sem ér az egyes egészségügyi tevékenységgel összefüggő erkölcsi kérdések sokoldalú és fáradságos elemzése, ha a levont következtetés, a tevékenység számára útmutatóul szolgáló helyes magatartási minta, a gyakorlatban nem talál követőkre. Éppen ezért fontosnak tartom, hogy az elméletileg tisztázott, kikristályosodott, egy adott időszakban és azonos esetekben helyesnek vélt magatartási norma az orvos-beteg-kapcsolatban érvényesüljön. Tudományos munkámhoz felbecsülhetetlen segítséget kaptam munkatársaimtól, dr. Vereczkei Lajostól, az intézetünk igaz- aatóiótól, dr. Kóczán Györgytől, Somogyi Jánostól, dr. Tahin Tamástól, orvos és nem orvosbarátaimtól. Az Egészségügyi Minisztérium és. a Pécsi Orvostudományi Egyetem orvosetikai kutatásainkat anyagi támogatásban részesítette, illetve részesíti.- Több - nagy visszhangot kiváltó - cikkét olvashattuk az eutanáziáról. Hogyan kötődik az eutanázia problematikája az orvosi etikához?

— Az orvosi etika területén is folyik a harc a világi és a vallási erők között az etikai gondolkodás és a magatartás erkölcsi normáinak befolyásolásáért. Ez a legkifeje- zettebben talán éppen az eutanázia vitában figyelhető meg.. Ma úgy gondoljuk, hogy az eutqnóziavitában elsősorban az orvosi etika radikális megváltoztatásáról, az

egészségügyi tevékenység demokratizálásáról, az orvos —beteg valóban partneri viszonyának a megteremtéséről, a beteg ember autonómiájának és integritásának a tiszteletben tartásának igényéről van szó. Nem lehet kétséges, hogy tudományos eszközökkel, világos magatartási normákkal és magas szintű etikai gondolkodás- móddal, az egyéni és a társadalmi érdekek összhangjának egyre jobb érvényesítésével, e bonyolult kérdésre is fokozatosan — ha nem is tökéletes, de — megnyugtató válasz adható.- Társadalmunk demokratizmusának fejlődésével kívánatos volna, ha az orvosi tevékenységben is egyre nagyobb szerepet kaphatna a társadalom ellenőrzése. Mi a véleménye a jelenleg működő orvosetikai bizottságokról?

— 1980-ban országosan 81 orvosetikai eset került az orvosetikai bizottságok elé. Etikai fegyelmi vétséget 14 esetben állapítottak meg. (Egészségügyi Dolgozó, 1982. febr.) Ha ezeket a számadatokat nézzük, akkor önkéntelenül is felvetődik a kérdés, hogy a sok-sok millió orvos—betegtalálkozás az 1980-as évben valóban csak ilyen kevés esetben vezetett nézeteltérésre, elégedetlenségre az egészségügyhöz fordulókban? Vagy esetleg ezek a bizottságok annyira az ismeretlenség homályában tartózkodnak és mivel e bizottságoknak csak orvos lehet a tagja, már eleve kilátástalannak ítélik meg a hozzájuk való fordulást azok a betegek, akik úgy vélik, hogy sérelem érte őket. Számomra — és gondolom sokak számára — elfogadhatatlan, hogy orvosetikai bizottság tagja csak orvos lehet. Ez a tény nagyon könnyen „olyan érdek- összefonódásokat hozhat létre a bizottság működésében, amely végül is a beteg, illetőleg a társadalom érdekeinek felismerésében és érvényesítésében nagyon is akadályozó lehet. Még a bírósági gyakorlatban is — ahol egyébként részletekbe menő jogi normák szolgálnak útmutatóul — bírók, ügyészek, ügyvédek és ülnökök őrködnek a törvényesség betartása felett. Sőt a legtöbb bírósági tárgyalás nyilvános, míg az orvosetikai bizottságoké nem az! Pedig az ellenőrzés társadalmasításának hiánya és az orvosi hivatásnak adott szinte korlátlan hatalom igen sok érdekütközéssel és ellentmondással járhat. A bizottságok tagjai sorában — az orvosok mellett — feltétlenül helyet kell kapnia nővéreknek, jogászoknak és teljesen laikusoknak egyaránt. Az ilyen összetételű bizottság lehetővé tudja tenni az olyan tartalmú munkát, amelyről el lehet mondani, hogy a közösség - tágabb értelemben a közvélemény — erkölcsi kontrollját juttatja érvényre. A világ fejlett országainak nagy többségében ez egyébként már megvalósult gyakorlat.

I- Jelenleg mivel foglalkozik?

— A Gondolat Kiadó megbízásából most fejeztem be egy. könyv megírását, illetve szerkesztését ,,A jó halál" címmel. Ez — az eutanáziáról szóló — kötet a „Pro és kontra" című sorozatban jelenik meg, előreláthatólag a jövő év elején.

Bebesi Károly

Pályázni

gyerekkel?

A fiatalasszony négy évig volt gyermekgondozási segélyen, a kisebbik után járó három évből csak egyet vett Igénybe. Alig kezdte el a munkáját vállalatánál, egy borítékot tett le az illetékesek asztalára: jelentkezik az Alkotó ifjúság pályázatra. Az illetékes kibontotta a borítékot, mondván, hogy a pályázat nem jeligés, de a borítékból két fénykép hullott ki, egy négy. és egy egyéves gyetek fényképe, valamint két hitelesített másolat a gyermekek születési anyakönyvi kivonatáról. Az illetékes értetlenül nézett a fiatalasszonyra: „Ügy tudom, a szülési segélyt már megkapta. Mit akar ezekkel?"

„Mondom, az Alkotó ifjúság pályázatra jelentkezem — fe: lelte a fiatalasszony —, ők a pályamunkám. Úgy érzem, nemcsak szépek a gyerekeim, hanem a négy év alatt mindent megtettem, hogy egészségesen fejlődjenek, testileg és szellemiekben is. Igaz, nem egyedül „alkottam" őket, noha kihordásuk, megszülésük érthetően rám maradt, és nevelésükben is nagy szerep jutott az apjukra, szóval nem egészen egyedül dicsekedhetem velük, de ha ez akadály, akkor közösen pályázunk a férjemmel. Mert megbeszéltük, ha tőlem egyedül nem fogadják el, akkor közösen pályázunk gyermekeinkkel."

A fiatalasszony „pályamunkáját” természetesen nem fogadták el. Természetesen? Amikor először hallottam a történetet, jót mosolyogtam rajta, aztán elgondolkodtam az indítékain. Az övén is, az elutasító illetékesén is. Kezdjük az utóbbiéval, hiszen az ő álláspontja a szokványos.

Arra ugyanis még nem volt példa, hogy valaki ilyen pályázatot adjon be. S amire nincs példa, azt könnyen el lehet utasítani. A gondot — ha jelentett neki egyáltalán — csak az okozhatta, hogy nincs rá példa, ami persze nem zárja ki lehetőségét. Mert ha lehetséges, és úgy utasítja el, akkor magát hozza kellemetlen helyzetbe, kétszeresen is. Ha az asszony nem nyugszik bele az ő elutasításába, kiderülhet, hogy helytelenül járt el, ha pedig engedélyezi a lehetségest, akkor precedenst teremt, az pedig magát a poklot szabadítja el.

Mi lenne, ha minden kismama születési anyakönyvvel pályázna az Alkotó ifjúságon? Hogyan bírálják el az összes mama „alkotását". Hogy melyik szebb? Melyik okosabb? Mindkettő változékony tulajdonság, ezeknek bírálata eleve magában hordja a szubjektivizmus lehetőségét, meg a sértődésekét. Ki merné magára vállalni, hogy X.-né kapja a díjat, mert az ő gyereke a sikerültebb? S az is lehetetlen, hogy mindegyik nő megkapja a jutalmat. Mert ugyan azokat még ki lehetne zárni, akik verik a gyereküket, nem gondozzák, ámbár ezek bizonyítása is nagyon nehéz, de egy-kettő kivételével mindegyik sikerrel pályázhatna.

De melyik elismerő bírná ezt anyagilag, erkölcsileg? Mert

mennyivel lehet díjazni egy jól sikerült gyereket? ötszáz forinttal? ötezerrel? Képtelenség, hiszen legnagyobb kincsünk a gyermek! Ha a legnagyobb kincs, akkor megfizethetetlen. Logikus, ha megfizethetetlen, akkor nem kel fizetni érte, s a probléma megoldódott.

Ám nézzük a fiatalasszony indokait is. Ő történetesen közgazdász, de lehetne bolti elárusító, tanárnő, kesztyűgyári kivarró vagy növénytermesztő. Négy év alatt bármelyikük készíthetett volna pályamunkát az Alkotó ifjúságra — saját munkaterületéről. Ha nemcsak elvégzik a napi teendőket, hanem elgondolkodnak a napi teendők logikáján, célszerűségén, hasznán. Mert hogy semmi sem tökéletes a világon, amit ember végez, munkájuk is célsZerűsíthető, egyszerűsíthető, javítható — azaz nevezhető az Alkotó ifjúság pályázatra.

Ök úgy gondolják: ez a négy év ne menjen „veszendőbe”. Igaz, munkájuk „csak" a gyermekszülés, -nevelés volt ebben az időszakban. Munkájuk „eredménye” azonban nemcsak a családi örömöket és gondokat növeli, hanem a gyerekkel együtt állampolgárt is szültek, indítottak el.

Vállukra akasztották a tarisznyát, abban a hamuban sült pogácsát. A jelképes tarisznyát és a jelképes pogácsát — amiből életükön keresztül meríthetnek útravalót a gyerekek. Útravalót a helytállásra, a felelősségre, az életre magára. Lehet, hogy az anyák tudják, lehet némelyikük nem, de ők is nagyot cselekszenek: az emberi lét első éveiben alakul igazán az ember, akkor alapozódik meg egyénisége, jelleme, ezen belül másokhoz való viszonya, érdeklődése, akarata - egyik sem elhanyagolható állampolgári tulajdonság.

Ök úgy gondolják, hogy alkottak — nemcsak embert, hanem lehetőséget is: lehetőséget gyermekük számára az alkotásra. Némelyikük talán annyira elfogult alkotásával szemben, hogy benne látja a XXI. század Szentgyörgyijét, József Attiláját, Dózsa Györgyét. Lehet ily elfogult bármelyikük, mert a jövő századnak is szüksége van tudósra, művészre, igazságosabb rendért küzdőre. S munkásra is szüksége van: ezért mindegyik anya alkot, s éppen anyasága által.

*

Apaként, rokonként, barátként örülünk minden kisgyereknek. Főnökként, munkatársként már kevésbé: megint kiesik egy nő a termelésből, nem alkot semmit.

Pár évezredes gyakorlat szerint az asszony gyerekszülő, -nevelő tevékenysége házi tűzhely körüli magántevékenység. Nem volt ez mindig így, s nem is így kell lennie mindig.

Egyre több vonós rajzolja ismét közüggyé, társadalmi tevékenységgé az anyaságot.

Az Alkotó ifjúság pályázatra jelentkező anya kiszáradt tollal húzta volna meg saját vonalát?

Bodó László