Dunántúli Napló, 1982. május (39. évfolyam, 118-147. szám)
1982-05-15 / 131. szám
* Százezer forintos tenyészbikák a mecseki legelőkön A limousine karrierje György nap óta a mecseki lankákon, dombokon ismét megjelentek a barna limousineok, a Bikali Állami Gazdaság Franciaországból ideszármazott négylábú húsgyárai. Az idén a bikali gazdaság területén már átvették az egyeduralmat is. Ugyanis a gazdaság 1981- ben felszámolta a tejhasznosítású szarvasmarha-állományát és kizárólag húsmarhatenyész- téssel foglalkozik. Ez a váltás jelentős gazdasági eredménynyel is kecsegtet, hiszen a vágómarha iránti kereslet növekszik, felvásárlási ára emelkedik. Azon túl a gazdaság a limousine fajta révén olyan genetikai bázissal rendelkezik, amely lehetővé teszi az ágazat dinamikus fejlesztését. Limoges-ból Ligetre Az első limousi üszők 1974- ben érkeztek a gazdasági ligeti telepére. A legjobb küllemű és származású üszőket vásárolták fel a tenyészet őshazája, Limoges város körzetében, a bikali szakemberek, hogy megvessék a húsmarha törzstenyészet alapját. Miért esett a választás éppen a. limousinera? Az álami gazdaságok számára kötelezően írták elő a szarvasmarha-ágazat fejlesztését. A számítások a húsmarha- ágazat mellett szóltak. Jobbnak ígérkezett a fejlesztési alap megtérülése, az állatok elhelyezése nem kívánt nagy, költséges beruházásokat. Mindezen túl a Mecsek térségének domboldalai, völgyei, amelyek nagy gépekkel nem voltak megművelhetek, szinte kínálták a lehetőséget a legelők létesítésére. A legelőket pedig legkedvezőbben a szarvasmarha hasznosítja. Jobban megél a meredek oldalakon, mint a birka, amely legelési módjával óhatatlanul elősegíti az eróziót, míg a szarvasmarha kíméli a legelőt, biztosítja a gyeoterület épségét. Annakidején az ajánlott fajta az amerikai hereford volt, azt látták a korszerű szabad- tartásra leginkább alkalmasnak az országos hatáskörű szervek. A bikaliak viszont a fajta kedvező tartási tulajdonságai és jó váqási kitermelése miatt a limousine mellett döntöttek. Különösen kiemelkedő a fajta hús-faggyú aránya, amiért korábban külön fajta felárat is fizetett a húsipar. A limousine-program létjogosultságát ma már elismerik, a kezdeti idők kérdőjelei az eredmények nyomán eltűntek — mondja Megyeri Vilmos a Bikali Állami Gazdaság főállattenyésztője. Tehát az eredmények. 1974- ben érkezett Ligetre az első száz tenyészüsző. Azóta minden évben a legjobb eredményt elért francia bikáktól vett spermával termékenyítik a törzsállományt, aminek következtében a tenyészet eredményei évről évre javulnak, a tenyésznövendék bikák egyre javuló minőségűek. 1978-ban a MÉM törzstenyészetté minősítette a limousine állományt. Más gazdaságoknál is „felfedezték" a limousine előnyös tulajdonságait. Keresett cikk lett a bikali törzstenyészetA Bikali Állami Gazdaság sikerágazata lett a marhahizlalás - A jövő: a biotechnika segítségével irányított tenyésztés bői kikerülő tenyészanyag. 1981 végéig 147 tenyészbikát és 100 limousine vérségű tenyészüszőt értékesítették. A tenyészbika hatósági ára 70 000 forint amihez minőségi felár számítható. A limousine tenyészbikák 100 000 forintos áron keltek el. Az OTÁF árverésein értékesített bikák pedig 110 000 forintos átlagárat értek el. (143 000 forintért talált gazdára a legdrágább limousine. tokban karámozva helyezik el. Burkolt etetőállások, szárazalmos borjú óvodák, tehén száradó- és pihenőhelyek tartoznak a szálláshoz. Az ilyen szállásokon a borjúkiesés nem érte el az egy százalékot. Korábban a fedél nélküli nagy karámban teleltetett 160 vemhes tehén esetében kiemelkedően magas volt a borjú kiesési arány. A borjak a nagy tömegben elvesztették anyjukat, a sáros tőgy A marhahizlalás a limousineok megjelenése óta, 1975-től a legjövedelmezőbb ágazatok közé került. A hízott marhák 96 százdléka exportra kerül, a fajta kedvező vágási kitermelése biztosítja a minőségi felárat, ami növeli a hizlalás gazdaságosságát. Igénytelen, de nem rideg A húsmarhaprogramok indulásakor élt egy elképzelés, miszerint a szabad ég alatt is felnő és meghízik az arra alkalmas állomány. A beruházási költségek minimálisra való leszorításától várták a nagyobb gazdasági eredményt. Csakhogy hamar kiderüt: a húsmarha ridegtartása folytán többet veszít a termőképességéből, mint amennyibe a szükséges beruházások kerülnének. A szabadtartás tehát csak csekély nyereséggel képzelhető el. Bikaion kialakították a téli szállásokat, ahol az ellésre váró teheneket 25—30-as kiscsopormiatt napirenden volt a borjak oltógyomorgyulladása, stb. Az idén született borjak már mind megfelelő körülmények közé kerültek a téli szálláshelyeken. Megyeri Vilmos főállattenyésztő a hegyhátmaróci új háromszáz férőhelyes istállót mutatta meg, mint az olcsó beruházás példáját. Az egész tulajdonképen egy etetőállás, olcsó tetővel ellátva. Egy férőhely itt 9000 forintba került, szemben a MÉM norma 16 000 forintjával. A hízó marhák ugyan mi mással, mint jó súlygyarapodással hálálják meg ezt a gondoskodást. A férőhelyenkénti kilencezer forint gyorsan visszatérül a gazdaságnak. A tartásmód — mondja Megyeri Vilmos — sohasem lehet öncélú elhatározás függvénye. Ránk nagy értékű állományt bíz. tak. Tarthatnánk rideg módon is. De minden haszon nélkül, ép- penhogy nem fizetnénk rá. A tapasztalatok szerint nagy volna az elhullás, rossz volna a vemhesülés, szóval az állomány csak tengődne. Tőlünk húst várnak, devizabevételt várnak, mi maguk nyereséggel szeretnénk dolgozni. Tehát eszerint kell gondoskodnunk az állatokról, hogy azok képesek legyenek maximális teljesítményre. Az eredmények úgy érzem bennünket igazolnak. A biotechnika a gazdaságban A fajtatiszta limousine állomány gyors élszaporítása elsőrendű érdeke a gazdaságnak. A fajta jó tulajdonságai egyre közismertebbé válnak, a tenyészállatok iránti kereslet nő, és mindenképpen nagyobb hasznot hoz, mint a vágómarha. A tenyészállomány szaporítása csak a rendszeres importtól oldható meg. 1982 elejétől új, a világ állattenyésztésében még csak rövid múltra visszatekintő biotechnikai eljárás alkalmazását kezdték meg, amitől a fajtatiszta limousine állomány gyors növekedését várják. A módszer lényege: embrióátültetés. A donor tehenek hormonális kezelése után petefészkükön 10—12 petesejt érik és termékenyül meg. Az így létrejött embriókat a szintén hormonkezeléssel befogadóképessé tett recipiens tehenekbe/ültetik át. A kihordó anya genetikai hatást már nem gyakorol az 'utódra, az teljes értékű tenyészállatként jön világra. A legkiválóbb törzstehenek tehát legjobb tulajdonságaikat embrióikba örökítik, az embriók azonban már keresztezett anyákban fejlődnek tovább és az hozza világra őket. Egy-egy donor tehén évente 60—65 embriót képes adni. A legkiválóbb egye- dek az évi egy helyett sok utódot hozhatnak létre. A módszer segítségével messzemenően figyelembe lehet venni a te- nyészkiválasztás szempontjait, az állomány genetikai minősége ugrásszerűen javítható. Kísérletek folynak abban az irányban is, hogy a megszületendő borjak arányát a jobban értékesíthető bikák irányába tolják el. A kísérleteket a dunavarsányi Petőfi Mgtsz szakemberei segítségével kezdték meg. Nyilvánvaló, hogy az új módszer bevezetése időt és türelmet igényel, dehát a kor színvonalához igazodni, azzal lépést tartani csak kemény munkával lehet, de a jövő érdekében mindez elkerülhetetlen. A limousine története itt még nyilván nem ért véget. Hiszen még csak most kezdődik a nagy törzstenyészet kialakítása. Ami viszont azt is jelenti, hogy a következő lépés logikusan a limousine elterjedése lesz. A történet hősének a limousine tűnhet. Pedig nem a barna húsmarhát illeti a cím. Hanem az embereket, akik nem nyugodtak bele abba, hogy a mecseki domboldalakon nem lehet a mezőgazdaságból megélni. Akik keresték és megtalálták a hasznosítás legjobb módját. Idehozták a limousi- net. És most a legelők hektáronkénti hozama nagyjából annyi, mint a közepes búzaföldeké. Kurucz Pál Mérnök akarok lenni... Alkotási lehetőséget szeretnének a tizennyolc évesek Nem csökken az érdeklődés a műszaki pályák iránt Sok szó esik manapság a műszaki pályák meg-, illetve meg nem becsüléséről. Tény, hogy sok felsőfokú műszaki képzettséggel rendelkező embert nem foglalkoztatnak kielégítően. Vagy nem a . megfelelő munkakörben, vagy úgy hogy törekvéseit visszaszorítják. És lehetne beszélni az anyagi megbecsülésről is. A közelmúltban egy fiatal mérnök elmondta, hat éve végzett és még most sem érte utol fizetésben azt a szakmunkást, akivel egy napon léptek be a gyárba. Akkor az 17 évesen kapott 3200 forint kezdőfizetést, ő 22 évesen 2700-at. A vállalati lakáskeretből először a fizikaiaknak juttatnak, most 4700- at keres, feleséggel, pici gyerekkel albérletben laknak kétezerért. Ez tény, amin sürgősen változtatni kell. Félre is verték a harangot, tévé, rádió, sajtó foglalkozik a témával, a Magyar Ifjúság több héten keresztül folytatott vitát a „Leértékelődött papíros” címmel. Tévedés, azonban a pálya nem kellő megbecsülése és a között a jelenség között azonossági jelet húzni, hogy egykét éve a műszaki egyetemek, főiskolák egyes karán kevés a jelentkező, és hogy pótfelvételivel, gyengébb eredménnyel is vesznek fel hallgatókat, hogy kitöltsék a létszámot. Tizennyolc éves fejjel, mikor a jövőről döntenek, még aligha dominál az elhatározásban a pénz és az a törekvés, hogy majd valamikor vezetők szeretnének lenni. Egyedül az, hogy olyan munkát választhassanak, amit jelenlegi elképzelései szerint a maguk számára szépnek, a legmegfelelőbbnek találnak. Mert beszélhetnénk például a pedagógus pályák megbecsüléséről, mégis többszörös a túljelentkezés. Egy negyedikes gimnazista írta nekem a következőt: „Tudom, hogy a pedagógus pálya presztízse a béka feneke alatt van, nem is fizetik jól őket, mégis az akarok lenni, mert nekem az tetszik"' A pécsi Széchenyi Szakközép- iskola és Gimnázium és a Nagy Lajos Gimnázium két negyedik osztályában tettem fel'kérdéseket pályaválasztásukkal kapcsolatban. A gyerekek ÍFÓsban válaszoltak. A két osztályban ösz- szésen 56 továbbtanuló közül 30-an valamilyen műszaki pályára jelentkeztek. A válaszok tanulsága szerint a döntésben leginkább saját elhatározásuk dominált, szülőkkel ugyan megbeszélték, de sokszor azok véleménye, tanácsa ellenére döntötték másképp. Arra a kérdésre, hogy a pályaválasztásban gondoltak-e a jövendő szakma kereseti lehetőségére, az 56 válaszoló közül egyetlen egy sem írta, hogy számára ez szerepet játszott volna a döntésben. A 30 műszaki pályára jelentkezők válaszából egy-két példát idéznék szó szerint. „A pénzt nem tartottam szem előtt, nem tudom, mennyit keres egy mérnök". „Biztos, hogy a pénz is fontos, de én nem akarok olyan munkát végezni, amihez semmi kedvem.” „Sajnos, nem azt néztem, hogy hol van pénz. Ha azt tartanám szem előtt, akkor nem mennék egyetemre!" „A választott pálya tetszik! A jelentkezési lap beadásakor tájékozódtam a majdani fizetésekről, egy kicsit lehangoló volt, mennyi a kezdő mérnöki fizetés, de remélem, mire én végzek, ez változik." „Döntésem elsődleges szempontja: olyan pályát válasszak, ami tetszik nekem, érdekes, változatos és ne unjam, ha majd dolgozni fogok.” Megkérdeztem a gyerekektől, haliottak-e vagy olvastak-e arról, hogy a mérnöki pálya jelenlegi — megbecsülése nem megfelelő, és befolyásolja-e ez őket. Válaszok a következők voltak: „Szüleim, ismerőseim mondták, de engem nem érdekel." „Rengeteget hallottam ezt a műszaki értelmiségiektől, de egyáltalán nem befolyásol, reménykedem, hogy a helyzet javulni fog.” „Sokat hallottam, de teljesen lényegtelennek tartom a magam számára." „Véleményem, hogy öt év múlva javulni fog ez a helyzet.” „Láttam a tévé erről szóló műsorát Biztos, hogy valóságos problémákat vetett fel, amin változtatni kell. Szeretném, mire végzek ezek a kérdések megoldódnának, mert én ennek ellenére is mérnök szeretnék lenni.” „Általában a műszakiakat lebecsülik, de ez csak az átlagra vonatkozik. Én nem leszek átlag!” És a leginkább elgondolkodtató igazságot kifejező válasz: „Engem érdekelnek általában a műszaki dolgok, de fogalmam sincs, hogy majd üzemmérnökként egy vállalatnál mi is lesz a feladatom?” Hat pécsi gimnázium és szak- középiskolából kapott tájékoztatás szerint (Leöwey, Dobó, Nagy Lajos gimnáziumok, Széchenyi, Zipernovszky, Komarov szakközépiskolák illetve gimnáziumok) az idén érettségizők száma összesen 858, ebből 540-en adták be továbbtanulási kérelmüket, és 167-en műszaki pályára. Az iskolák igazgatói szerint ez nem kevesebb az előző éviekhez viszonyítva. A fiatalokban tehát nem csökkent a műszaki pálya iránti érdeklődés; (Hiszen a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskolán máris tudják, idén összesen 80 fővel jelentkeztek többen a keretlétszámnál). Hogy egyes karok iránt pár éve csökkent az érdeklődés? Mindig is voltak divatszakmák, az érdeklődés évtizedenként hullámzik, hol erre, hol arra fordul. Mindez természetesen nem mond ellent annak a sürgető követelménynek, hogy a kreatív mérnököket (de a valóban azokat!) társadalmilag, anyagilag jobban megbecsüljék, munkájukat ésszerűbben kihasználják és építsenek rájuk. Ám különbséget kell tudni tenni, hogy kik azok, akik erre alkalmasak, és kik azok, akik a végzettségüket igazoló papírjuk birtokában csak siránkoznak. írásom elején említett fiatal üzemmérnök (akiről kollégái állítják, örökké tenniakaró, meg nem alkuvó alkat) például meggyőződéssel állította, hogy az évfolyamán végzettek több mint felének nyugodtan össze lehetne tépni a mérnöki diplomáját. Vagy azért, mert kiderült, alkalmatlan a pályára, vagy mert menetközben jött rá: „Nemezt a lovat akartam!" És akkor elgondolkoztató, érdemes-e mindenáron kitölteni a keretlétszámot? Sarok Zsuzsa HÉTVÉGE 5.
