Dunántúli Napló, 1982. április (39. évfolyam, 90-117. szám)

1982-04-17 / 104. szám

Miért éppen Csokonai?...

Debreceni kávéház

Ady Endre törzshelye az egykori Angol Királynőben

A szép tágas, levegős fő utca patinás épületeivel együtt nem sokat változott. Kistemplom, Aranybika, nagytemplom, nagykollégium,

Nagyerdő. Jelképek. örökös rekvizítumok a városban, ahol békés harmóniában él együtt régi és új, csak mintha tisztább, fényesebb, csinosabb lenne minden, mint akár 10-15 éve, mikor legutóbb itt jártam — és nagyobb a tömeg. A nagytemplom iránt vezető sugárút mindkét oldalán szélesebb a járda, mint nálunk a Kossuth Lajos utcában, aj emberek mégis kerülgetik egymást. Debrecennek ma 200 000 lakosa van. Közülük 45 000-en diákok; Debrecen iskolaváros ma is. És még sok minden. Központ, mindenekelőtt. Az Alföld sok irányú gazdasági és szellemi Centruma.

Helyi lokálpatrióták - a könyvtáros, a nevelési központ igazgató éppúgy, mint a múzeumi vezető — második-harmadik mondatukban máris szenvedélyesen bizonygatják (noha senki se tagadta), hogy Debrecen mindig is a kultúra, a szellemi élet kpzpontja volt; nem igaz, hogy itt minden csak borba, szalonnába, civisgőgbe fulladt, akárki fia véste is bele az irodalomtörténetbe ...

A város fejlődése a középkortól, főképp mint a reformáció fellegvára, kétségtelenül ezt igazolja. Akkor is, ha ezt a fejlődést .nemcsak Mé- liusz Juhász, Hatvány professzor, Fazekas Mihály, Csokonai; negyvennyolc, Kossuth, Kölcsey, Arany, Petőfi; újabban Ady, Móricz, Med- gyessy Ferenc, s hosszan sorolhatnánk, még kiknek a neve fémjelzi, hanem a „cívis urak”, a „kerek tatárfe- jek" konok ellenállása, közönye is, akikkel a haladás nagy alakjai itt mindig is küszködtek, szemben álltak. Hiszen „sehol annyi előítélet, annyi elfogultság nem áll útjában az eszme harcosának, mint éppen itt ..." —

panaszolta Ady Endre debreceni újságíró korában.

Azóta sok minden történt, amire okkal büszkék lehetnek a helyi patrióták. A városnak ma számos középiskolája mellett hórom egyeteme, hórom főiskolája és egy teológiai akadémiája van, s az egyetemeken kívül három önálló tudományos intézete. Van színháza, több művelődési központja, művészeti gyűjteménye, múzeuma. Közülük hadd említsük a két legutóbbit: 1981-ben felavatták Debrecen és a magyar irodalom címmel a Déri Múzeum új állandó kiállítását, vagyis a város önálló irodalmi múzeumát. Ez év április elején pedig az egykori „városgazda"-házban megnyílt Medgyessy Ferenc szobrászművész életműkiállítása, újabb állandó gyűjteményeként.

*

Ebben a városban őrzik, ápolják a hagyományokat, s ahol lehet, újat is teremtenek.

Ilyen törekvések eredményeként született újjá a színházzal átellenben - most egy éve - Csokonai néven egy pincesöröző és egy kis kávéházi terem. Hogy miért éppen ,,Csokonai”-hoz címezve, ezt pontosan senki nem tudja, mivel a Csokonai Színház közelségétől eltekintve semmi sem indokolja. Noha külön az épületnek, benne a vendéglátóhelyeknek s elnevezésüknek is megvan a maguk története. De először nézzük, kitől ered, hogyan született a gondolat: „kávéházat nyitni" ott, 1981-ben? Nosztalgia? .. .

8. HÉTVÉGE

— Is-is ... — válaszolta Serény i Mária, az Alföldi Vendéglátó Vállalat igazgató- helyettese. - Az ötlet Holiósi László igazgatótól ered. Megvalósításakor gondoltunk a város kávéházi- hagyományaira és természetesen Ady Endrére, aki itteni éveiben sokat járt ebbe az épületbe: törzshelye volt az itteni söröző .. .

Az előzményekről: a vállalat 1973-ban megvásárolta az épületet, amely 1880-tól szálloda és vendéglátóipari hely volt csaknem 1945-ig. Megkezdődött egy kb. tízéves nagy rekonstrukció. Eddig elkészült a söröző és a kávéház; jövőre befejeződik az éttermi rész felújítása is. A kávéházi teremben november óta kéthetenként irodalmi pódiumműsorokat adnak a budai Korona cukrászda és a Radnóti Színpad közreműködő segítségével. Illetve váltakozva: minden második héten helyi művészek önálló estjeivel. És mindig telt házakkal, noha a belépőjegy 80 forint... ,

Mindebben nyilván része van annak a kis kávéházi miliőnek is, amely a század- fordulóra emlékeztet. Legalábbis megpróbálja ezt.. . *

A mostani „Csokonai" kávéház saroképülete s annak elődei két és fél évszázadra visszamenően szolgálták a debreceni vendéglátást. Erről Sápi Lajos ny. építész- mérnököt, a város régi ismerőjét kérdeztem, aki elmondta, hogy 1700-tól egy .földszintes vendégfogadó állt ezen a sarkon. Az 1880-as évek legelején emeletráépítéssel az eredetileg neobarokk épüetet nagyón szép eklektikus stílusban szálloda- vendéglátó egységgé alakították ki. Ez volt hosszú időn át az Angol Királynő szálloda, étterem, söröző és kávéház. A helyi emlékezet és néhány irodalomtörténeti adat szerint Ady kedvenc helye volt debreceni újságíróskodá- sa idején (1898—99). Pontosabban itt is a Bunda söröző, amit —, a hagyomány úgy tudja —, Ady nevezett el „Bundá"-nak, mondván,

olyan ez a söröző, mint a bunda: télen meleg, nyáron hűsít... , (Debrecenben a subát mondják bundának.) írott és íratlan visszaemlékezések szerint idejárt a költő a legszívesebben sörözni, szúnyókálni egy kicsit vagy éppen örök-vidám társaságával: költők, színészek, újságírók, egyetemisták körében. Akikkel gyakran átvonulhattak az épület másik szárnyában levő kávéházi részbe, ahol jegeskávé vagy éppen „pirítások" és újabb sörök mellett folytatták a megkezdett vitát. Alighanem ilyen hatások, illetve hangulati elemek nyomán született (s

jelent meg első kötetében) itt egyik költeményének ez a két szakasza:

„Kávéházi sarok-asztal, / Körülüljük szépen, / így szoktuk azt minden este, / Így szoktuk azt négyen. / Disku- rálunk, elpletykázunk J Egy- ről-másról, sorba, - / Másképen a téli este j Rém unalmas volna. I - I Egyik színész, másik költő... / ösz- szeillünk szépen. / Valameny- nyi bohém Hú, / Van miről beszéljen. A hír és név, a dicsőség I Valamennyi célja ... I Mégis, mégis úgy elborong I A négy Hú néha. , ■"

Az idézet egy kicsit az akkori alig-huszonéves fiatalok — Adynál ottani verseiben is jelentkező - életérzését is jelzi. A költő, mint életrajzából tudjuk, zilahi érettségije után 1896-ban került először Debrecenbe, a jogakadémiára. Első szállásadójának fia, jogásztársa így emlékezett a 19 éves diókra: „A fiatal Ady személye rendkívül vonzó, kellemes volt. Baráti kedvesség, diákos kedély, nyilt- szivűség, trélacsináló hajlandóság - mindez teljes mértékben megvolt benne . ■ ■ Nem volt afféle cégéres korhely. Az akadémiai diákság nagyobb része ivott és mulatott annyit, mint ö... Tanulmányaival vajmi keveset törődött, szépirodalmi munkát sokat olvasott...” A fiatal Ady nyughatatlan lélek, aki önmagát keresi. Versei, novellái jelenne'k meg a Szilágyságban, 1897 őszétől már „mezei jogászkodik" (levelező hallgató), közben joggyakornok Temesvárod, majd Érdmindszenten, Zilahon találjuk, s 1898. szeptemberétől ismét Debrecenben,

Szigorú ígérettel szüleinek. Pár hónappal később azonban elküldi sorsdöntő levelét édesanyjának, amiben megírja őszintén, hogy a jogászkodást, bizony — újra megpróbálva sem őneki találták ki ... „Én teljesen az irodalomnak szentelem az életemet .. . Talán egy pár év, és büszke lesz a fiára . . ." Ekkor és itt éri élete másik nagy szerelme, az újságírás első nagy lobogása. Debreceni lapoknál belső és külső munkatárs. Publicisztikája, szinházkritikái rendkívüli tehetséget jeleznek. (Debreceni Főiskolai Lapok, Debreceni Ellenőr, Debreceni Hirlap, Debrecea, Debreceni Reggeli Újság.) Témáiban - verstémáiban is — a haladás mellett, a társadami igazságtalanságok ellen ébredező lázadó, forrongó fiatal; verseiben sok helyi motívummal. Általában sok-sok szerelmes verssel és lángoló vágyakozással minden szép női mosoly után . . . Keményen dolgozik - és „csokonaiskodó" bohém életet él. Itt jelenik meg első kötete (Versek), miközben elvágyódik és kötődik

a városhoz, amely útnak indította, s ahol formálódott, készülődött benne a későbbi A magyar Ugaron, A Hortobágy poétája, az Új vizeken járok költője; az Új versek Adyja.

•Se

Az épületen a rekonstrukcióig emléktábla állt, közepén a költő műkőből készült portréjával, s a felirattal: „1877-1919. ADY ENDRE". Szövege: „Harcos vezérünk, Ady Endre, / Lobogj elénk, mint égi forrás, / Hogy lángot gyújtva szent hitünkhöz / Megtérjen ez a büszke város" - „Ady Endre emlékének emelték a debrecéni fiatalok Németh Nándor (az akkori tulajdonos - A szerk.) áldozatkészségéből, Debrecen, 1924."

Mint kedves útikalauzom, Sápi főmérnök úr elmondta, az egykori „Bunda" nagyon szép, hangulatos terem volt, hatalmas színes üvegablakokkal, amiket Haranghy Jenő iparművész (a pécsi Nádor kávéház két hatalmas gobelinjének alkotója) készített hortobágyi motívumokkal; a monarchia-korabeli címerrel és a brit királyság címerével. Nyilván ezért „ítéltettek halálra” a felszabadulás után. Az épület egyébként 1941 végéig volt Németh Nándor tulajdonában. utána rendelőintézet, majd a legutóbbi évekig iparitanuló-otthon céljait szolgálta.

Most ismét a város szép vendéglátó hagyományainak ad otthont. Egyedül az elnevezése nem tükröz különösebb rugalmasságot, illetve hagyományőrzést. Csokonainak nincs köze hozzá, Ady- nak annál több. S ma már azért vannak ódon hangulatú, védett intézménynevek is. Senki nem botránkozna meg, ha a város patinás étterme, vendéglője, kávéháza -. a pesti Royal, Astoria, Palatínus; vagy a pécsi Nádor, a prágai Ambassador mellett - megtarthatná hajdani Angol Királynő nevét.

A mai kávéház egyébként kedves, hangulatos kis terem. Stilizált jelzések: bordócsíkos tapéta, műmárvány asztalok, nagy, metszett tükrök (ugyanakkor modern csillárok!), s újságtartókban néhány napilap utalnak az egykori kávéházak belső hangulatára. Szemben félköríves hűtőpultjával, finom süteményeivel azonban jellegére nézve inkább cukrászda vagy presz- szó ez a debreceni kávéház. De mindenképp kedves ötlet, tiszteletadó jelzés az épület, a debreceni vendéglátás múltja iránt.

Több színfolttal, néhány irodalmi . relikviával, sőt: Ady, Móricz, Tóth Árpád, Oláh Gábor, Szabó Lőrinc főtóival a falon talán egyszer az irodalmi vagy művész kávéház megtisztelő nevét is kiérdemelhetné. Wallinger Endre

Hallama Erzsébet: Hisziapiszi

Heló! Helóztok! — fordulnak így egymásután határozottra- edzett cérnahangon az óriástáskás kistörpék. Magabiztos jeladás ez, mi a tanításvégi elválást, de talán valamiféle biztos territérium határvonalait is megszabják a köszöntésszerű „üdvkívánatok”, ahová felnőttnek tilos a bemenet, mert az „cseréptörés”. De miféle területre érkezünk gyermekkorunk után tapogatódzó kedvünk szerint akkor, ha nem akarunk cseréptörést elkövetni? Befogad-e tűnt gyermeki világunk, s ha igen, hiszünk-e még akkori valónknak? — Mégis, próbáljuk meg, hiszen az ottmegvolt együvétartozás talpig vértben talált mindannyiónkat minden külső támadás ellen. (Még akkor is, ha belső kis- háborúinkat rövidebb-hosszabb ideig érvényesnek tartottuk.)

Csöngetni illik hát a boltajtókon —, különös játékszabály ez, hidd el felnőtt. Biztat téged erre az ajtó fölött fecskehangon megszólaló csengő is, mivel hót madárhang-kereske- dés állom-boltjának bejárata előtt várakozol, hol az alkalmazott: gyermekkorod. S ne érjen váratlanul a szíves tessé- kelés —, „milyen hangot óhajt: — fülemülét, rigót, esetleg gyurgyalagot?"

— Persze, hogy madárhangot! — vetkőzné le fáradtságát, esetleg durvaságát és öltené fel eddig sosem-volt bátorságát a betérő vevő. És ami a legfurcsább, rögvest a Kapitánnyal találja szembe magát Hallama Erzsébet könyvében, egy fontos utcában a gyanútlanul bóklászó vásárló.

Na és persze ne feledkezzünk meg a dobozokról, amelyekben madárhangot őriznek és sohasem, esnek le a polcokról a Kapitány nevetésétől. És még itt van az „ejnye", mi föltétlenül az említett Kapitány jelleméhez tartozik —, hiszen ha ő valakinek azt mondta, hogy „ejnye", akkor az nyomban „elszégyellte magát, nem tudni miért, de így volt". Gyöngédsége pedig, manapság már alig fellelhető biztonságot jelentett, mikor bárki betévedőtől tudakolta kívánságát, múltjára való tekintet nélkül „nemtör- téntsemmi-hangon". „Talán ezért is volt madárhang-keres- kedő".

És most következnek az évszakok, elsőül az ősz, de rögvest a tél (a csízió szerint úgyszólván madárhang-nélküli ilyenkor a táj). — „Hideg van. Látszik a levegőben, ha belefújsz” — magyarázza nékünk Gyöngy, a tündér. Betegek leszünk, gyermeki . gyöngénk ilyentájt az injekciótól való félelmében inkább gyógyulást mímel, mi bioznyossan maga a gyógyulás.

Szó esik a történetben Hajdú sógor kitüntetéséről, melyet egy igazságtétel i verekedés előzött meg, és ahol a „kívülállók" csak bámészkodtak, semhogy segítettek volna. Végül is a Kapitány segített barátjának, de a kitüntetést önzetlenül Hajdú sógornak ajánlotta, aki mint kiderül, valóban az igazság bajnoka volt. De ahogy az már lenni szokott, a szabályos mérkőzések feledésbe merülnek, mint ahogy különös titok veszi körül a Kapitány birkózóbajnoki múltját és nevét, mikor is Gyöngy szavaival így hirdethették valaha ki

mérkőzését: ........győzött Kis

J

ános, Magyarország”.

És ■ a „hisziapiszi"-történet sorjázása szerint fordul a helyszín számtalanszor. Új barátokra lel az olvasó, közöttük is Kékapóra, aki „égboltból való" kendőt hagyományoz -, tegyük fel ez esetben az olvasóra. A kalandok sora persze nem ér véget: bizonyos hivatali eljárás tisztázása, múzeumalapítási szándék, s annak megtörésére való kísérletek, hiszen madár- hang-kereskedésről van itt szó. Azonban az újszerű vállalkozással szemben tehetetlen minden ellenérv.

De térjünk vissza a Kapitányhoz, aj<i a meseregény közepén elutazott, s barátaira e címzéssel hagyta levelét: „Mindnyájatoknak". És a levél: „El kellett mennem, Kékapó is velem jön. Legalább utazik egy kicsit. Viseljétek gondját a boltnak és egymásnak . . . őszre megjövünk, fog ez menni! A Kapitány.”

— Fog ez menni! — sugallja a mese is, na meg a Kapitány is.

— No de mi? — Megtudhatjuk ezt a történetből, ahol is ez a „mi” olyan egyszerű, mint egy „kosár illatos alma" csak neki kell látnunk.

(Móra Ferenc Könyvkiadó, 1982.)

Pálinkás György

Mihail Bulgakov: Morfium

Mihail Bulgakov nevét csak a hatvanas évek végén ismerte meg a magyar olvasóközönség. Gyors egymásutánban megjelenő nagy regényei — a Fehér gárda, Színházi regény, A Mester és Margarita — azonban hamarosan ráirányították a figyelmet. Egy sajátos látásmódú, századunk prózáját eredetien megújító író „támadt fel" abból a múltból, -mely a maga teremtette sémáiba bele nem illő irodalmi értékeket önkényesen feledésre ítélte.

Regényei, színművei után most Bulgakov kisprózájának gyűjteményét olvashatjuk magyar nyelven. Régóta meglévő hiányt pótolt az Európa Könyvkiadó ezzel 'a válogatással, hiszen az író munkásságának egy fontos területe mindmáig fehér folt volt számunkra. A Morfium címmel megjelent kötet amellett, hogy átfogó képet ad Bulgakov novellisztikájáról, híven dokumentálja pályájának első, kísérletekben és eredményekben meglehetősen gazdag korszakát.

Nehéz időkre esett Bulgakov írói indulása, ugyanakkor mégis szerencsésnek mondhatjuk, hiszen a forradalom, a polgárháború, majd a húszas évek bonyolult világa tengernyi élményt kínált neki. A Morfium írásai — elbeszélések, tárcák, karcolatok — szinte kivétel nélkül ezekből, a sokszor rendkívüli élményekből fakadtak. Mint számos kortársa, Bulgakov is érzékenyen reagál a megbolydult történelem eseményeire. Elsősorban azonban arra kíváncsi, hogy a régi társadalomban felnőtt értelmiség miként fogadja

a kíméletlen harcokban születő újat. Sokakban riadtság, félelem, szorongás él, a véres eseményeket elborzadva figyelik, csak kevesen jutnak el az azonosulásig, még kevesebben a cselekvésig. Az Egy orvos rendkívüli kalandjainak hőse kétségbeesetten menekül az iszonyú valóság elől, de tragédiáját így sem kerülheti el. A Vörös koronában a megdöbbentő halál látványa okoz a hősnek végzetes lelki összeomlást. Az Én öltem Jasvin doktora az egyedüli, aki nyíltan vállalja tettét, egy fehérgárdista parancsnok elpusztítását. Bulgakov rokon- szenve, úgy érezzük, Jastfiné, de megértéssel ábrázolja azokat is, akik nem képesek kilépni önmagukból.

Jónéhány elbeszélés szól azokról az időkről, mikor a fiatal Bulgakov még orvosként dolgozott eldugott kis ukrán falvakban. Két fontos kérdésre keres választ ezekben az írásokban: hogvan állja ki a való élet kemény próbáit az elmaradott viszonyok közé került orvos, miként menekül az önpusz- titásba az, aki erkölcsileg gyengének bizonyul. Az előbbire a Tűzkeresztség szülészetből, a Kakasmintás törülköző, az utóbbira pedig a címadó elbeszélést említhetjük igazoló példaként.

A kötet Tárcák, karcolatok fejezetében a szatirikus Bulgakov mutatkozik be. A húszas évek társadalmi ellentmondásait állítja pellengérre azzal a kíméletlenül őszinte látásmóddal, amit majd később a Színházi regényben és A Mester és Margaritában tapasztalunk.

K. S.