Dunántúli Napló, 1982. április (39. évfolyam, 90-117. szám)

1982-04-17 / 104. szám

VASÚTBONTÓK Jó évszázada kordék kilomé­ternyi sora hordta d töltésnek valót, kubikosok ezrei adták meg a leendő vaspálya formá­ját, amely az összes létesít­ménnyel, őrházakkal, sorom­pókkal együtt mindössze két esztendő alatt készült el a Me­csek ölén. A dohogó gőzösök húzta Pullmanokban egykoron keménygclléros urak utaztak, úri kisasszonyokkal, piacozó ko­fák, hegyháti gazdák adomáz- tak a világ dolgairól, elütve a több órás időt, miközben a me­cseki viaduktokon és az alcgúton áthaladva, a vízvá­lasztókat párhuzamosan követő pályán a szerelvény befutott a pécsi indóházhoz ... S most. a kései utódok töm­zsi dózerekkel rugaszkodnak neki a töltésnek, több száz ló­erős gépeikkel fölszaggatják a százéves vasút maradványain amely mellett már ott húzódik az új pálya . .. A több mint tíz éven át tartó rekonstrukciós munka eredmé­nyeként a MÁV korszerű pá­lyát, új alcgutakat építtetett a Mecsekben, a főváros és Pécs között tovább csökkent a sze­mély- és expresszvonatok me­netideje, és jelentősen megnö­velték a pálya teherbíróképes­ségét is. A több mint egymil- liárd forintot felemésztő mun­kálatok a befejezéshez köze­lednek: az utolsó fázis a régi nyomvonal eltüntetése, a töl­tések elsimítása . .. — Szentlőrinc és Godísa kö­zött megközelítőleg huszonöt kilométeres szakaszon kell el­végeznünk a rekultivációs mun­kákat, azaz, úgy visszaadni a területet a mezőgazdaságnak, hogy a földeken ismét megin­dulhasson a művelés — ma­gyarázza Dobó Ferenc beruhá­zási műszaki ellenőr a cserdi faluvégen, ahol a felújított őr­ház szomszédságában beszél­getünk. Szentlőrinc irányából kék IFA érkezik, lassít a fénysorom­pónál, elfordulna mellettünk, de Dobó Ferenc leinti. — Merre vannak most? — kérdi. A gépkocsivezető magya­rázza, hogy az új pálya mel­lett az egykori helyére, Bük- kösd határába viszik a termő­földet, ott végzik éppen a terí­tést. Ezen a szakaszon külön­ben, csak a „babákban'"'álló telefonoszlopok léniájából kö­vetkeztethetek ,az egykori vasút nyomvonalára, azok ugyanis egyelőre a helyükön marad­nak; alattuk viszont akár hol­nap mezőgazdasági gépek dol­gozhatnának, hiszen a töltés elegyengetésével legalább száz méterrel megnövelték a tábla szélességét. — Hány hektár lehet az a te­rület, amit a korábbi vor>al fog­lalt el? — fordulok Dobó Fe­renchez. — Kiszámolhatom, de nincs különösebb jelentősége, mert a hasznosítható „vonal" szélessé­ge tizenöt és háromszáz méter között váltakozik. Vannak olyan szckaszok, amit egyáltalán 6. HÉTVÉGE nem, vagy csak igen nehezen lehetne megközelíteni a mun­kagépekkel. A birka, a marha viszont könnyen járja, így egyes részek legjobban legelőként hasznosíthatók. Különben nem több mint nyolcvan hektáros területről van szó a dombok között, a vízfolyások mentén. — Persze, ne gondolja, hogy az úgynevezett rekultivációs program megvalósítása simán indult — veszi át a szót Antal László kisajátítási ügyintéző, aki a munkák előkészítésének legjobb ismerője. — Tulajdon­képpen a földvédelmi törvény alapján kötelezett bennünket a Megyei Földhivatal az eredeti­nek mondható gllapot visszaál­lítására. Az első határozatban szinte az egész területet szán­tóként kellett volna helyreállí­tani. Szerencsére a többszöri fellebbezés eredményeként a Megyei Tanács figyelembe vet­te kérésünket. így aztán egyes helyeken erdősítünk, — vagy ti­zenkét hektáron —, például a Kishajmás—Husztót közötti ré­szen, a régi viaduktok környé­kén, ahol több ezer tölgy- és akáccsemetét ültetünk el. — A legrosszabb szakasz kü­lönben a godisa—abaligeti — állítja Dobó Ferenc —, ahol sziklát is kell robbantanunk. A munkálatok során megkö­zelítőleg száztízezer köbméter földet mozgatnak meg, a régi töltéseket elbontva, és benne foglaltatik az a sok tízezer ton­na termőföld is, amit a szent- lőrinci termelőszövetkezettől vásárolnak köbméterenként ti­zenöt forintért. Dobó Ferenc szerint a szállítási költséget is figyelembe véve a föld köbmé­tere belekerül vagy hatvan fo­rintba, mire*a helyszínen elterít­hetik. Mindent egybevetve, a rekultivációs munkák belekerül­nek vagy huszonötmillió fo­rintba, de megéri. Már csak azért is, mert újrahasznosít­ható területet kapnak a kör­nyéken gazdálkodó mezőgaz­dasági üzemek — a szent­lőrinci, a hetvehelyi, az aba­ligeti és kishajmási terme­lőszövetkezet —, továbbá kultu­ráltabbá válik az új vasúti pá­lya környéke. Hetvhelyre érve, megállunk az új pálya alatt átbújó úton, felkapaszkodom a magas töl­tésre, melyre betonlépcsősor vezet. Antal László és Dobó Ferenc a jobboldali lankák irá­nyába mutat. — Itt már vetés zöldéit, mint látja — mondja Dobó Ferenc. — Az egykori anyagvételi göa- röket megszüntettük, a tsz is­mét művelheti a földjét. Balra, az alig néhány száz lelket számláló kisközség húzó­dik a Bükkösd patak mentén, amelynek az utóbbi években egyre inkább megváltozik az arculata. A patakkal és az új vasúti pólyával párhuzamosan új utcát nyitottak: épülnek a családi házak. — A vasútépítés tette lehető­vé a vízrendezést, az utak szé­lesítését - mondja Takács Im­re, a hetvehelyi tanács el­nöke. Megoldás előtt áll a Bükkösd patak községen belüli Vnedrének kotrása, a Hétméhek völgyi vízfolyás rend­betétele. Hetvehelyt elhagyva a töltés mentén zöldre mázolt szerelő­kocsi várakozik. Sárga dózer túrja az öregtöltést. Bocskai László és ifjú Baumhakl Ferenc lekászálódnak a gépükről, s magyarázzák: beleakadtak a telefonvezetékbe, azért vannak itt a postások is. — Az ősszel kezdtük el a munkát — vált a szón a Dél­dunántúli Meliorációs Társaság gépkezelője, Bocskai László. — Most már istenes az idő, de mi egész télen szaggattuk a fa­gyos töltést. — Milyen termőtalaj lesz eb­ből a földből? — Ebből? — Bocskai széttárja a karját, mint aki se jót, se rosszat nem akar mondani, az­tán így válaszol: — Szóval, ez a köves töltés, miután elterí­tettük, alulra kerül és erre hordják rá az ötvencentis ter­mőföldet. Visszaszolgáljo majd a gondoskodást, de szerintem sokára . .. A szentlőrinci termelőszövet­kezet elnöke, Gergely László egy pillanatig sem tagadja, hogy az a négy-öt hektár, amit a gazdaság a vasúttól vissza­kap, egy ideig nem lesz olyan értékű, mint a többi földjük: — A humuszképződés gyorsí­tása érdekében megfelelő mennyiségű istállótrágyát jutta­tunk majd ki a régi táblákhoz csatolt „szalagokra". Különben Szentlőrinc és Cserdi között a közeljövőben meg kell olda­nunk az üzemi vízrendezést a Bükkösd patak és a vasút kö­zött. Mikorra a MÁV-tól vissza­kapjuk a földcsíkot, a meliorá­ció is megkezdődhet ezen a te­rületen. Husztótot elhagyva, Abaligeí előtt a kocsi jobbra letér a földútrc, átbújunk az új vasúti pólya alatt. A több emberöltőt is megélt és olasz hidászok munkáját dicsérő viaduktoól mindössze halomnyi ciklopkő maradt; a több mázsás kőtöm­bök majd autóra kerülnek, hogy beépítve talán több kilo­méterre innen házalapokba ke­rüljenek . .. Antal László szólal meg mel­lettem. — Számunkra, akik addig csak építettek a vasútnál, tel­jesen újSzerű volt ez a feladat, arról nem is szólva, hogy egy kicsit át kellett magukat ké­pezni gazdásszá. Gondolhatja, a MÁVTI-nál sem lelkesedtek túlzottan: amikor meghallották a tervezők, hogy újrahasznosí­tási dokumentációt kell készí­teniük, többen a kalapjuk utón nyúltak. De mint látja, a mun­ka folyik és az év végéig a MÁV befejezi a rekultivációt. A többi aztán mór a mezőgazda- sági üzemek dolga . . . Salamon Gyula Ez már az új pálya a kishajmási megállónál I együtt — Tudja fiam, úgy volt az akkoriban ... Megáll a beszédben, a méltósággal teli csönd nyo- matékot ad minden szavának. Két világégés, küzdelem a megélhetésért, meg miegy­más; várom, hogy valamiféle vaskos következtetéssel zárja a mondatot. A szeme csillog: — Szóval, hogy 8 krajcár volt egy pohár sör a Balázs féle kocsmában, meg Mary Pickford mutogatta a lábait az Apolló moziban. Hirtelen kivilágosodik a konyha: odakint kisütött a nap. Itt, Pécsett, a Péter ut­ca 38-ban, egyszobás föld­szinti lakásban lakik Majoros József és felesége, Júlia né­ni, már vapy ötven esztende­je. A minap tartották 66. há­zassági évfordulójukat, s ez már magában elgondolkoz- tatóan gyönyörű esemény. Júlia néni szabadkozik: — Túl régen esküdtünk ah­hoz, hogy esküvői fényképünk legyen. Berkesden, 1916 feb­ruárjában még nem volt di­vat, hogy a parasztlakoda­lomra fotográfust is meginvi­táljunk . . . Benyit a szobába, kiemel az ágy mellől egy nagymére­tű portrét, aztán egy másikat. Le kellett venni a falról, mert nemrégiben a felső szomszéd véletlenségből nyitva felejtet­te a vízcsapot, s ez tisztes­ségesen leáztatta a plafont. — Ilyenek voltunk, úgy 30— 32-ben . . . Már nem lehet ránk ismerni. — Dehogynem — mondom habozás nélkül. Józsi bácsi 88 éves, Júlia néni 87. Egészségük nem a régi, de azért még mindket­ten jól bírják. Készülnek a húsvéti ünnepre: jön haza a fiúk, aki az újpesti bánya­gépgyárnál vezérigazgató. — Meggyes pitét meg zser- bót sütök pár tepsivel, mert nagyon . tésztás a gyerek. Mondja is: nincs annál jobb ízű, mint amit te sütsz ne­kem, mama. Azonnal diktálja is a zser- bó receptjét: élesztős tésztát gyúr, 2 tojás sárgájával, az­tán három lapot simít belő­le. Az elsőt a tepsibe rakja, megszórja dióval, utána jön a következő, megint a dió, végül a tetejére a finom móz. — Küldünk egy dobozzal a menyemnek^ is ...- Nem mennének inkább Önök Pestre? Józsi bácsi megrázza a fe­jét:- Voltunk mi ott, sokat is. Nem való nekünk az utazás. Meg itt vagyunk mi otthon, amíg élünk. Józsi bácsi .kőfaragóként kereste kenyerét, Júlia néni a dohánygyárban dolgozott 10 évet, hogy meglegyen a nyug­díja.- Mi sose veszekedtünk - mondja Júlia néni, igencsak határozottan. — Csakhogy nem mindig egyformán em­lékszünk a dolgokra mosta­nában. Én például nem tu­dom, hogy mikor ment a fér­jem nyugdíjba, ő meg nem mondja meg. Nevetnek. Miért is volna erre szükség? A postás hozza ha­vonta a nyugdíjat, s ennyi elég. Józsi bácsi fölemelt muta­tóujjal magyarázza:- Régebben hetente fizet­tek. Azt valahogy könnyeb­ben be lehetett osztani. Egy hónapra előre már nehezebb, főleg így kilencven felé. So­se tudom, hányadika van. Arra viszont határozottan emlékszik, hogy a tulajdonos — akinél kőfaragó volt —, fölutazott egyszer Pestre, és megvett vagy 800 sírkövet a kerepesi temetőben. Bagó­ért. Aztán azokat a köveket — volt köztük olyan is, ami félúton szétmállott —, lecsi­szolták, újra írták, s most itt emlékeztetnek valakikre a pé­csi nagytemetőben. Jó üzlet volt, igazán jó.- Egyszer az Apolló mozi­ban műkővel raktuk körbe a nagytermet, úgy vállmagas­ságig. Mondtam az inasgye^ reknek, hogy úgy illessze a lapokat - a két tenyerét egy­más mellé téve mutatja -, hogy a hajszál se férjen kö­zéjük. Az meg csak vigyor­gott . . . Aztán egy részt, ne­kem kellett újra rakni! A szomszédok igen rende­sek. Mindenben segítenek: bekopognak, kell-e valami g boltból? Józsi bácsi a húst szereti, s naponta megiszik néhány pohár tejet. Az a hosszú élet titka. Egymásra néznek, moso­lyognak. Sose gondolták vol­na, hogy így meg lehet öre­gedni . . . Kozma Ferenc • Fotó: Proksza László Hetvehelynél a telefonoszlopok még a felszedett vasúti pálya nyomvonalát követik Feltöltés előtti terület Kishajmás határában A szerző felvételei

Next

/
Oldalképek
Tartalom