Dunántúli Napló, 1982. április (39. évfolyam, 90-117. szám)
1982-04-17 / 104. szám
Orosz Ferenccel, a Baranya megyei Tanács pénzügyi osztályvezetőjével Szombati interjú a lakossági adóztatás tapasztalatairól, hasznáról Az adók egy része lakossági befizetésekből tevődik össze. Az alábbiakban a lakosság- adóztatásról beszélgetünk Orosz Ferenccel, a Baranya megyei Tanács pénzügyi osztályának a vezetőjével. — Mennyi adót fizet Baranya lakossága? — Megyénkben 1981-ben a lakosságtól származó adóbevételek összege mintegy 283 millió forint volt, ebből Pécs város bevétele 92 millió forintot tett ki. Ez az összeg 13 adónemből tevődött össze, és magába foglalta az illetékeket is. Az egyes esetekben megállapított adók a legkisebb összegtől a százezer forintos nagyságrendig terjedhetnek. — Éves szinten jelentős ösz- szegről van szó. Mi ennek a haszna, hová kerül felhasználásra? — A lakosság által befizetett adók azt a tanácsot illetik, ahol azt megállapították és kivetették. Természetesen minden tanács készít adóbevételi tervet; az ezzel1 szemben mutatkozó többlet-adóbevétel is az illetékes tanács eszközeit gyarapítja. Baranya összesített költségvetése 4,5 milliárd / forint, Pécsé 1,9 milliárd. Az előbb említett adóbevételi ösz- szegeket ezekkel összevetve megállapíthatjuk, hogy a lakosságtól származó bevételek a kiadásoknak mintegy a 7 százalékát fedezik. — Milyen az adómorál? — A lakosság adófizetési készsége megfelelő. Ez a vélemény az adófizetők 80 százalékára vonatkozik, a fennmaradó 20 százalékkal többször is kell foglalkoznunk. — Az utóbbi időkben többféle adóztatási kedvezményt vezettek be. — Előtérbe került a lakossági adóztatás úgynevezett termelést ösztönző funkciója. Elmondható ez pl. a háztáji és a kisegítő gazdaságok jövedelemadójáról szóló jogszabályról is, amely szerint a termelési célok érdekében az adóztatási jövedelemhatár - az átlagosnál magasabb árbevétel után — 150 000 forintra módosul. Ugyanakkor mentesítette a külön jövedelemadó megállapítása alól a szarvasmarha és a tej értékesítéséből származó árbevételt. A kisiparosok és magánkereskedők által fizetett általános jövedelemadónál, ahol az adókulcsok ugyan változatlanok maradtak, a . kedvezmények mértéke és jogcíme A z adó pénzben fizetett hozzájárulásunk a köz* szükségletek fedezéséhez az állam fenntartási költségeihez anélkül, hogy ezért közvetlen és meghatározott ellenszolgáltatást kapnánk. Az értelmező szótárból kölcsönzött tömör szómagyarázatból világosan megérthetjük az adófizetés fontosságát, tehát azt is, hogy az illetékes hatóságok miért fordítanak gondot arra, hogy ez az állami bevételi forrás ne apadjon el. jelentősen változott. Az adó; köteles jövedelem utón járó adó 80 százalékáig 'is terjedhet a jogszabályban megállapított adókedvezmény. Ezen túlmenően az iparosok és kereskedők mintegy kétharmadánál adózási módszerváltozás is következett be; ez mentesítette őket lényeges adminisztrációs feladatok, pl. a könyvvezetési kötelezettség alól. Ezenkívül több évre alkalmas változatlan adóösszeget állapít meg az adóhatóság, ami nyilvánvalóan kedvező hatást gyakorol a tevékenységükre. — Milyen fontosabb változások vannak az illetékkiszabásnál?- Az 1980. január 1-e után vásárolt vagy ajándékba kapott lakótelkek szerzése után nem kell fizetni illetéket, ha a szerző fél a telekre három éven belül lakóépületet épit. Tanácsi bérlakásnak személyi tulajdonban levő lakásra való cseréje esetén az illeték kulcsa 7 százalék lett, s a lakások általános vételi kulcsa is a korábbi 17-ről 12 százalékra csökkent. Komoly kedvezményeket határozott meg a Pénzügyminisztérium az öröklési illetékeknél is. Ezek egy része szintén a lakásmobilitóst segíti elő. Ha ugyanis a lakástulajdon vagy a tulajdoni hányad örököse eqyben tanácsi bérlakás bérlője, és e bérleti jogáról lemond a lakásügyi hatóság javára, akkor az öröklési illeték alól teljes mentességet kap. — Mindezeket ' összegezve: milyen az adópolitikánk?- A pénzügyi kormányzat az adópolitikát a társadalmi elvárásoknak megfelelően alakítja. Nekünk a megyében az a kötelességünk. hogy a jogszabályokban és a tanácsi testület döntéseiben megfogalmazottakat betartsuk és betartas.suk. Kötelességünk biztosítani az azonos adóztatási elveket és a helyi sajátosságok értékelhető figyelembevételét. Fontos kötelességünk messzemenően szem előtt tartani az állampolgári érdekeket. Ennek egyik megnyilvánulásaként megyei kezdeményezés volt a rendőrségen létrehozott illetékhivatali ügyfélszolgálat. Jogszabályi rendelkezés szerint a gépjármű tulajdonjogának a forgalmi engedélybe történő bejegyzésére a rendőri szervek jogosultak, de az okiratot az illetékhivatalhoz kell benyújtani az illeték megállapítása végett. Az érintetteket megkímélendő, a hivatal egyik ügyintézője a rendőrségen végzi az illetékmegállapítással kapcsolatos feladatokat. — A megyei tanács végrehajtó bizottsága fontos feladatként jelölte meg a számunkra a nem munkával szerzett jövedelmek elvonását; itt elsősorban az ingatlanokkal való spekulációs törekvésekre kell a figyelmünket fordítani. — Végezetül kérjük, hogy az adóhatóságok szerepéről tájé- ■ koztasson. — Az adóhatóságok munkáját nem övezi nagy népszerűség, s nem is nagyon látványos. Feladataik ellátásakor hatósági ügyintézést, ellenőrzést végeznek, nyilvántartásokat vezetnek. Elengedhetetlen bizalmi érdek fűződik ahhoz, hogy az állampolgárokkal az adók megállapítása során törvényesen járjanak el. Munkájukban sajnálatosan több az ütközési felület, mint a tanácsi igazgatós egyéb területein, hiszen fizetni nem mindenki szeret. A jogszabályi változások az állampolgárok számára köny- nyebbségeket állapítanak meg, de ezek ugyanakkor az adó- igazgatásban dolgozóknak jelentős feladatokat írnak elő. Egy példa: az illetékhivataloknál bemutatott ingatlan-tulajdonváltozást tartalmazó szerződéseket ún. hivatali kényszerpályára terelte a jogszabály, ami azt jelenti, hogy az állampolgár helyett az illetékhivatal intézkedik a földhivataloknál a bejegyeztetés végett. Külön kell szólni az első fokon dolgozó munkatársainkról, akik tetemes mennyiségű munkát végeznek, de abban vizsgálataink során kirívó szabálytalanságokat mégsem észleltünk. H. I. Baranya hat napja Állnak a vetőgépek Hó borítja a Zengő csúcsát, az április közepén ritka természeti jelenség a mezőgazdasági üzemekben mélységesen nyugtalanítja a szakembereket. Leálltak a vetőgépek. Most mór nagyon nagy szükség lenne arra, hogy a kukorica vetőmag a földbe kerüljön, bár még jóvátehetetlenül nem késik a vetés, de egyre jobban zsúfolótf- nak a tavaszi mezőgazdasági munkák, amelyek a költségeket, a majdani terméseredményeket egyaránt befolyásolják Minden 100 hektáros területen 1 millió forint értékű termés érhető e1 kedvező esetben, jó esztendőben hazánk kukoricatermelésének értéke megegyezik kitermelt ásványkincseink értékével. A héten hidegre fordult időjárás olyan mértékben lehűtöt- te a talajt, hogy vétek lett volna a tengeri vetését erőltetni. A nyolc-tíz fokos talajhőmérséklet, amikor a legoptimálisabb a vetőmagvakat talajba juttatni, a héten csak óhaj marad. Sajnos! Baranya gazdaságaiban, bár kisebb területeken elvégezték a vetést, a csaknem 80 000 hektáros terület mindenképpen legalább kétheti munkát igényel. Még áprilisban, esetleg május elejére tehát elméletileg befejezhető lehetne a munka. Ebben az esetben még semmi baj nem lenne, a jó terméshez szükséges egyik, igaz alapvető, feH tételt sikerülhet teljesíteni. A havas Mecsek azonban azt sugallja, hogy ezen a héten már aligha indáinak ki újból a vetőgépek, hacsak a szakemberek nem mérlegelik, hogy a hideg talaj, vagy a kései vetés okoz-e nagyobb kárt? A döntés az övék, a végrehajtás azonban azokra a traktora sóikra vár, akik a hideg talajjal, a sürgető idővel küzdenek, miközben ügyelniük kell a vetés minőségére is, egyaránt ügyelve a sortávolságra, a vetési mélységre, a tőszómra, s még féltucatnyi fontos szempontra, amely a terméseredményeket csakúgy befolyásolja, mint akár az időjárás, akár az optimális vetési idő, vagy a vetőmaavak minősége. Való igaz, hogy a mezőgazdaságban egyik legfontosabb termelési tényező maga a természet Szerencsére az ember mór rég felismerte, hogy ellensúlyozni lehet a mostoha időjárást, csakúgy, mint más természeti viszonyokat. Az elkövetkezendő hetek valószínűleg éppen erre késztetik Baranyában a mezőgazdasági üzemeket: a lehetőségek magas szintű elemzésére némi kockázat vállalására, jól összehangolt szervezési tevékenységre és nem utolsósorban ismételt áldozatvállalásra lesz szükség, amelyben a mezőgazdasági mérnököknek csakúgy osztozniuk kell, mint a traktorosoknak. Ügy tűnik, az idei április ebben az évszázadban a leghidegebb. Néhány éve ugyan volt egy olyan bolondok hónapja, amikor tiz centiméteres hó esett, néhány óra múlva azonban ismét akár félmeztelenre vetkőzve is lehetett sütkérezni. Az idén keményebb próba elé kerül a mezőgazdaság, képességeiket tekintve Baranya mező- gazdasági szakemberei nem kell. hogy dideregjenek a mostani legfontosabb feladatoktól .. Lombosi Jenő Zöldség-gyümölcs társulás alakult Zöldség-, gyümölcsforgalmazó társulás alakuló ülését tartották meg pénteken Budapesten. A Zöld- ker-központ szervezésével és a Városföldi Állami Gazdaság gesztorságával működő új szervezetnek 12 Zöldért-vállalat és az ÁG- KER KFT a tagja. A társaság a Bosnyák téri piacon nagybani vevőként-eladó- ként tevékenykedik majd. Az új kereskedőszervezet megjelenése a zöldség-, gyümölcspiacon várhatóan segíti a napi kereslet és a kínálat összhangjának kialakulását a fővárosban és vidéken egyaránt. A társaság közvetlenül1 a mezőgazdasági üzemektől, az áfészektől és a kistermelőktől, is vásárol, vagy akár — ha ilyen lehetőség kínálkozik — elad. Mindezek eredményeként előreláthatólag tovább javul a friss zöldség-, gyümölcsellátás, az árak is jobban tükrözik majd a termékek reális értékét. A társaság májusban kezdi meg működését. Á konzervativizmus esélyei a fejlett tőkés országokban E gészen a hatvanas évek végéig egyes felületes szemlélők számára úgy tűnhetett, hogy a második világháború után a kapitalizmus megoldotta alapproblémáit. Korábban, a világháború előtt, a gyors gazdasági növekedés válságokat eredményezett; most a tőkés állam beavatkozása révén a rendszer kiküszöbölte a gazdaság működését megbénító zavarokat: elkerülte a válságokat, a nagyarányú munka- nélküliséget, az inflációt. Korábban a termelés növekedése a munkások alacsony szintű fogyasztásán alapult; most ez a fogyasztás kibővült: a kapitalizmus létrehozta a „fogyasztói társadalmat." Korábban a gazdagság felhalmozása a szegénység, a nyomor felhalmozódása révén jött létre; most a növekvő gazdagság mellett javultak a munkások munkakörülményei, életfeltételei, a munkabéreket szociális juttatásokkal egészítik ki. A nagy vagyonokra progresszív adót vetettek ki, bevezették a munkanélküli segélyt, a betegbiztosítást, a családi pótlékot stb. - a kapitalizmus megteremtette a „jóléti államot”. E folyamatok azután ellene hatottak a tőke és munka közötti ellentét éleződésének, alapjául szolgáltak a társadalmi-politikai konfliktusok „kezelésének”. A társadalmi fejlődésnek ez az iránya Nyugat-Európában összekapcsolódott a politikai erőviszonyok átrendeződésével. A polgári pártokkal szemben megerősödtek, és több nyugateurópai országban hatalomra jutottak a szociáldemokrata pártok. S ez nem véletlen: a szociáldemokrácia a polgári pártokhoz képest energikusab- ban és következetesebben képviselte a kapitalizmus megreformálásának, az állami beavatkozás kiterjesztésének programját, a „jóléti állam" megterém- tésének követelését. A szociáldemokrácia, amely jelentős munkásbázisra támaszkodott, jó esélyekkel rendelkezett a tőke és munka, a gazdaságpolitika és a szociálpolitika ellentéteinek enyhítésére, a szakszervezetek és a tőke együttműködésének megteremtésére. Ezek az esélyek azonban szorosan kötődnek a gyors gazdasági növekedés feltételrendszeréhez. A hatvanas években tehát úgy tűnhetett, hogy a kapitalizmusnak a gazdasági, társadalmi, politikai ellentétek közvetítésére, kiegyenlítésére törekedő modellje összességében sikeresen működik, leküzdötte, megszelídítette ikorábbi, a rendszer egészét fenyegető ellentmondásait. Am a fejlett tőkés társadalomnak ez az önértékelése már 1968-ban, a diákmozgalmak évében súlyosan megkérdőjeleződött. A diákmozgalmak baloldalról kérdőjelezték meg a modern kapitalizmus rendszerét, s kivitték az utcára a filozófiai magas kultúrának a „fogyasztói társadalom”, a manipuláció felett gyakorolt elméleti kritikáját. Ez a mozgalom azonban végül is elszigetelődött, nem változtatta meg a politikai erőviszonyokat, nem forgatta fel a kialakult társadalmi berende?kedést. E kudarcot így a polgári és szociáldemokrata reformizmus saját törekvéseinek igazolásaként tekintette, annak bizonyítékát látta benne, hogy a radikális vagy szélsőséges antikapitalizmus programja nem rendelkezik megfelelő társadalmi bázissal, s hogy az előrehaladás egyetlen lehetséges útja az állami beavatkozáson alapuló tőkés társadalmi rendszer fenntartása. Ezt a politikát érte most már más, konzervatív irányú támadás a 70-es években. Az elmúlt évtizedben a fejlett kapitalista országokban hosszú idő óta először gazdasági válságtendenciák jelentkeztek: a növekedés lelassult, a munkanélküliség és az infláció együttesen és felerősödve jelentkezett. Az eddig oly sikeres reformista politika ezzel súlyos dilemmák elé került. Ha a kereslet növelése révén ösztönözni kívánja a termelést, hogy visszafogja a munkanélküliséget, _ akkor egyúttal növeli az inflációt, ami visszafogja a termelés növelését — s így a kitűzött cél nem érhető el. Ha az infláció lefékezésével kíván kilábalni a válságból, akkor korlátoznia kell az összkeresletet, aminek következtében csökken a termelés növekedésének üteme, s tovább nő a munkanélküliség. Ez pedig már önmagában veszélyezteti a tőke és a munka további együttműködését, veszélyezteti a reformista politika társadalmi bázisát. Sőt a gazdasági növekedés visszafogása kisebb vagy nagyobb mértékben aláássa a „jóléti állam” vívmányait, mivel csökkenti a szociális kiadásokra fordítható bevételek összegét. Ez pedig a társadalmi destabilizáció újabb tényezőjévé válik. A gazdasági válságtendenciák megjelenése tehát nagymértékben korlátozza a polgári vagy szociáldemokrata reformizmus cselekvési körét, újra kérdésessé teszi a gazdaság- politikai és szociálpolitikai célok összeegyeztethetőségét, felborítja a tőke és a munka, a munkaadók és a szakszervezetek közötti korábbi egyezséget, gyengíti a reformista politika legitim (törvényesen elfogadott) jellegét, társadalmi bázisát. A hatalmon lévő reformista pártok esetében azt is számításba kell venni, hogy a gazdasági válságjelenségeket, ezek következményeit a választók egy része a reformista politika ku- dcycaként értékeli, s elfordul a pártoktól. Mindez együttesen jelentős részben magyarázza azt, miért gyengültek a reformista, szociáldemokrata pártok pozíciói a 70-es években, s miért erősödtek meg a konzervatív polgári erők, amelyek több országban kormányt is alakíthattak. A konzervatív politika a gazdasági nehézségek leküzdésére radikális kúrát ajánl. Ezt annál könnyebben teheti, mivel nem vagy kevésbé kötik meg a kezét a reformista pártok által vállalt társadalompolitikai értékek és célok. A konzervatív gazdaságpolitika az állami beavatkozás visszaszorítását, a veszteséges üzemek bezárását, az állami támogatások korlátozását, az állami tulajdon egy részének magántulajdonná való visszaváltoztatósát, a piaci verseny élénkítését tekinti feladatának. A munkanélküliség és infláció elleni küzdelemben az utóbbit teszi meg az első számú ellenségnek: az infláció korlátozását vállalja a munkanélküliség növelésének árán is. Ez már önmagában élezi a társadalmi konfliktusokat, de ehhez még további feszültségek is járulnak. Az infláció megfékezése a kereslet csökkenését, a termelés visszafogását hozza magával. Ezt ellensúlyozandó a konzervatív gazdaságpolitika a magántőke termelési kedvét többek között az adók csökkentésével próbálja növelni. Az adók csökkentése azonban a költségvetési bevételek csökkenését eredményezi, amit a konzervatív kormányzat a szociálpolitikai kiadások megnyirbálása révén egyenlít ki. Ez pedig ismét a dolgozó rétegek helyzetének relatív rosszabbodását eredményezi. M indez már utal a konzervatív politika szabadságának korlátáira is. A társadalom feltehetően akkor tűri el a fenti intézkedéseket, az életkörülmények rosszabbodását, ha az hosszabb távon a gazdasági növekedés megélénküléséhez vezet. A konzervatív politika tehát - ha nem adja fel vagy nem módosítja eredeti programját — csak akkor számíthat a választók szavazataira, ha a gazdasági folyamatok kedvező alakulását tudja számukra felmutatni. Ha nem így lesz, akkor a konzervatív politikai irányzat esélyei arra, hogy tartósabban birtokolja a politikai hatalmat a fejlett tőkés országokban, meglehetősen csekélynek látszanak. Gedeon Péter HÉTVÉGE 3.
