Dunántúli Napló, 1982. február (39. évfolyam, 31-58. szám)
1982-02-27 / 57. szám
* Szombati interjú w Tóka Jenővel,, a MEV vezérigazgatójával Legfontosabb feladat a munka- és életkörülmények javítása Távirányítású, önjáró gépek a bányákban 1500 lakást biztosítanak az ötéves tervben A mostani gazdasági helyzetben a vállalatoknak, ha talpon akarnak maradni, a termelésben, a termékszerkezet megválasztásában ís kialakításában, a munkaerő-gazdálkodásban, a piacpolitikában egyaránt rugalmas, a mindenkori helyzethez igazodó magatartást kell tanúsítaniuk. A Mecseki Ércbányászati Vállalat számára a termék, a termelés mennyisége, a piac (beleértve az árat is) meghatározott, államközi szerződésben rögzített. Különleges helyzetükben éveken keresztül a termelékenység dinamikus növekedése enyhített gondjaikon a munkaerő-gazdálkodásban és a gazdálkodásban is. Most mór azonban valamennyi belső tartalékukat, szellemi kapacitásukat maximálisan mozgósítaniuk kell ahhoz, hogy képesek legyenek talpon maradni. Erről, a MÉV helyzetéről és jövőjéről beszélgettünk Tóka Jenő vezérigazgatóval.- Lehetségesnek látja ön, hogy kizárólag a termelésben elért eredményekkel biztosítsák a vállalat eredményes működését, dolgozóikról megfelelően képesek legyenek gondoskodni? — Erre kényszerülünk. A vállalat fő tevékenységének eredménye egy termék, a vegyi koncentrátum előállítása. Sem szervezési, sem más szempontból nincs arra lehetőség, hogy gazdaságosabban előállítható, jó piacot találó termékeket, termékcsoportokat állítsunk elő. A mennyiségi termelés is azonos az elmúlt évivel. Az árat nem az önköltségre épített, bizonyos nyereséghányddot biztosító árajánlat útján állapítjuk meg, hanem azt a világpiaci átlagár és a KGST-árelv alkalmazásával, államközi szerződések alapján rögzítik. A termék előállításához szükséges anyagok, az energia ára viszont rohamosan emelkedik. Nagy terheket ró ez a vállalatra. A termeléshez feltétlenül szükséges munkaerő biztosításához alig-alig vagyunk képesek eredményes bérgazdálkodást folytatni. Gondjaink ellenére sincs azonban a MÉV reménytelen helyzetben. Olyan műszaki fejlesztési, munka- és üzemszervezési terveink vannak, amelyek biztosítják a termelés eredményességét, lehetővé teszik a munka- és létkörülmények javítását dolgozóink számára.- A műszaki fejlesztésben általában nem lehet egyes lépcsőket kihagyni, a MÉV most mégis erre kényszerül. Miként lehetséges ez? — A VI. ötéves terv időszakában százmilliós nagyságrendű állami támogatást kapunk műszaki fejlesztésre, pontosabban az önjáró, távirányítható bányagépek beszerzésére. Természetesen ezt is figyelembe kell venni, valóban különleges helyzetünk elemzésekor. Már érkeznek a gépek, sőt jó néhányat már üzembeállítottunk. A termelés egyharmadát 1983- ban már ezek a korszerű, nagyteljesítményű gépek adják. Az idei műszaki fejlesztési feladatok is elsősorban a termelékenység növelését, az önköltség csökkentését, az energia- és munkaerő-gazdálkodás javítását, a mostaninál lényegesen biztonságosabb munka- körülmények kialakítását célozzák. Új fejtési technológiákat vezetünk be, tökéletesítjük a fúrási és robbantási eljárásokat, új biztosító szerkezeteket és módszereket alkalmazunk. Az egészséges munkakörülmények biztosítására korszerűsítjük a munkahelyek szellőztetését, csökkentjük a munkahelyek porkoncentrációját, javítjuk a munkahelyek klimatizá- ciós viszonyait. — Az érc fizikai dúsítása és vegyi feldolgozása térért fejlesztjük a technológiát, az alapanyagárak növekedéséből adódó feldolgozási költségeket mérsékeljük. Az új technológiáknak a folyamat automatizál- hatóságát és a jelenleginél nagyobb termelékenységet kell biztosítania. Ugyancsak ' az 1982. évi műszaki fejlesztési tervünk célkitűzése a perkolációs ércfeldolgozási technológia in- tenzifikálása, az analitikai vizsgálati módszerek és üzemellen- crzési folyamatok, valamint a műszerfejlesztési feladatok végrehajtása. Az idén műszaki fejlesztési feladatokra csaknem 23 millió forintot költünk. — A műszaki fejlesztési feladatok, de általában . a vállalat eredményes működésével összefüggő dolgok is bizonyára szervezési, szervezeti változásokat is követelnek. — Való igaz. Éppen ennek jegyében határoztuk meg a vállalót 1982. évi munka- és üzemszervezési programját, amely elsősorban az élőmunka hatékonyságának növelését, a termelési, feldolgozási és szolgáltatási költségek csökkentését, a gazdálkodás hatékonyságának növelését, a munkakörülmények javítását, a vállalati munka és a szervezet korszerűsítését, nem utolsósorban a vállalati eredmény növelését hivatott szolgálni. — Aligha tudom a mostani interjú keretei között részletesen elmondani, mit takarnak az elmondottak, néhány példából azonban érzékelhetővé válik, mit szeretnénk elérni. A nagy költséggel beszerzett fúrókocsik, önjáró rakodó- és száliítógépek olyan feltárási és előkészítő x rendszer tervezését követelik, amelyben ezek a berendezések hatékonyan működnek, és a föld alatti fizikai műszakszám jelentősen csökkenthető lesz. Az idén már üzemszerűen működtetjük a föld alatti diszpécser-szolgálatot, amelynek technikai feltételeit még a múlt esztendőben megteremtettük. Célunk, hogy meggyorsuljon az információ- áramlás, csökkenjenek a veszteségidők. Az idén a VI. ötéves terv számítástechnikai programjának részeként több részfeladatot kell végrehajtanunk, amelyek végső célja, hogy létrehozzunk egy számítástechnikái központot, és eredményesen, hasznosan működtessük. * Fontos dolgunk a bányaüzemi földtani-műszaki információs alrendszer kidolgozása számítógépre. Ugyanis rendkívül nagy mennyiségű földtani adatot feldolgozni, nyilvántartani, naprakész állapotban tartani csak így lehet-- séges. Korszerűsítésre szorul a vállalati (csakúgy, mint a bányaüzemi és ércdúsítói) szerve- . zet, javítani kell az információ- áramlást, növelni az irányítás hatékonyságát. Nem titkolt célunk, hogy a vállalatnál időnként és területenként felszabaduló szellemi és technikai kapacitást a vállalaton kívüli, esetleg külföldi munkákra is felhasználjuk.- Tehát mégis csak van a MÉV-nek másik nyereséget eredményező terméke is . ■. — Tény, hogy nem mondhatunk le szellemi kapacitásunk értékeinek kiaknázásáról. Vannak törekvéseink, hogy külföldi munkákat vállalunk. jAlgériá- ban földtani és tudományos kutatásra, tervezésre, Mongóliában pedig közvetlen termelő részvételre vannak esélyeink. Részt veszünk, ‘mégpedig eredményesen, bauxitfeldolgozás- kutatásban, és ismét felmerült annak a gondolata, hogy majdan a íl-es bányaüzem helyén leányvállalatot szervezzünk, amelyben nukleáris műszereket gyártunk. Fő tevékenységünk azonban mégis csak a bónyászkodás marad, az elmúlt ötéves tervben jó eredménnyel folytattunk kutatást, az ezredforduló körül ismét új bányát nyithatnak majd utódaink. A jövő tehát biztosított még azok számára is, akik egészen fiatalon, most kerülnek hozzánk. — Ha már szó esett a beruházásokról: a mostani lehetőségekről szeretnék hallani. Különös évfordulóról számolt be nemrég egy idős pécsi néni. Egy éve történt: éjnek évadján lett rosszul, és egy fiatal házaspár, kiket az utcán szólított meg, segítették az orvoshoz eljutni. A betegeskedés alatt gyakran gondolt a fiatalokra, hiszen azon az éjjelen köszönetre sem futotta idő, nevüket sem kérdezhette meg. Aztán egy év múltán elmondhatta háláját ismeretlenül az ismeretlen jótevőknek-. Csak így nyugodhatott meg, így gyógyulhatott meg igazán ... Naponta hallunk hasonló történeteket, naponta kapunk hasonló köszönő leveleket. Hétköznapi történetek ezek. Apróságok. Elmegyünk mellettük, oda sem figyelünk. Vagy mégis? Itt van Juhász Lajos története. Pécsett a Sallai utcában vesztette el egész fizetését. A keresgélés közben szólította meg egy férfi, és átadta a megtalált összeget. Mire levélírónk a köszönő szavakba kezdhetett volna, az ismeretlen „barát" tovább sietett. Aztán Acsádi Sándorné esete, aki elveszti a tűzben holmiját, ha Eg— Az V-ös bányaüzem építése, és az ehhez kapcsolódó munkák terv szerint haladnak. Megkezdődött az ÉDÜ rekonstrukciója is. A feladat, hogy a termelés folyamatos fenntartása mellett az erkölcsileg és fizikailag elhasználódott gépeket kicseréljük, mint erről már szó is volt, növeljük a jémkihoza- talt, mérsékeljük a feldolgozás költségeit. — A kétségkívül jelentős műszaki fejlesztési, szervezési tervek, a rekonstrukciók ellenére a munkaerő utánpótlása elengedhetetlen. Miként lesznek képesek ismét vonzóvá tenni az uránbányászkodást? — Ha a munkaerő-gazdálkodásról van szó, egyik szemem sír, a másik nevet. Hosszú idő feszültséggel terhes problémája oldódott meg január 1-én. Mi már korábban bevezettük az 5 napos munkahetet, tulajdonképpen számunkra ez nem jelentett mást, mint hogy az új munkajogi szabályozás megoldja a szabadságok törvényes rendjét, ugyanis a rövidített munkahét és az egészség- ügyi szabadsággal dolgozókként 10—12 nappal nő a szabadság. Ez egyértelműen örömet okoz. Ugyanakkor nálunk eddig is nagyon alacsony volt a munkaidőalap, ami 5-6 százalékos kielst okoz. Egy váj- végi dolgozó évente 190-195 műszaknál nem dolgozott többet. Remélhetően azonban most majd csökkenni fog a táppénzes napok száma. Nagyon sok a megváltozott munkaképességű dolgozónk, akiket nem tudunk ott alkalmazni, ahol a legnagyobb szükség lenne rájuk. Tehát mindenképpen gondoskodni kell az utánpótlásról, amely azonban nagyon nehéz feladGt. Elsősorban kevesen jelentkeznek, közülük is sokan már az orvosi vizsgán alkalmatlannak minősülnek. Egyharmaduk halláskárosodással, gerincbántalmakkal, vibrációs érzékenységgel terhelt, alkatilag alkalmatlan, nálunk rövid idő alatt rosszabbodna állapotuk. — Két alapvető feladatunk van. Továbbra is kötelességünk gondoskodni, munkát adni a resiék nem segítenek az oltásban, mint Acsádiné írta, nemcsak hazafias kötelességből, egészségüket sem kímélve. És folytathatnánk a történeteket a hálát nem váró becsületes megtalálókról, az előzékeny autóbuszvezetőkről, segítőkész taxisofőröknől, az utcán bajba jutottakon segítő járókelőkről. Hétköznapi hősök ők. Nem vártak jutalmat, hálát, köszönetét. Talán már el is felejtették az esetet. Természetes, hogy akkor ott voltak. Tudták a helyüket, a lehető legtermészetesebb módon vállalták kötelességüket. Személytelenek, csökkent munkaképességűeknek olyan helyen, ahol képesek hasznosítani magukat, másrészt új, munkabíró embereket kell szereznünk. A VI. ötéves tervben minimálisan 1500 lakást, de inkább többet kellene biztosítani ahhoz, hogy esélyünk legyen munkaerőt kapni. Olyan lehetőségeket kell teremteni. hogy ne a dolgozóinknak kelljen a lakásépítés gondjaival egyedül megbirkózni, mert többségük ebbe belebukik. Például felmerült annak lehetősége, hogy kis vállalkozást hozzunk létre lakásépítésre, itt például a rehabilitáltak is hasznosíthatnák szaktudásukat, megmaradt munkaképességüket.- Továbbra is fontosnak tartjuk, hogy olyan egészségügyi létesítményeket hozzunk létre, ahol dolgozóinkról maximálisan gondoskodhatunk, munkaképességüket karban tudjuk tartani. Természetesen a mostani bérezést sem tartjuk elegendőnek, az évi bérfejlesztési lehetőség az ösztönzésre is kevés, ezért is szeretnénk bizonyos fórumokon többletforrást kiharcolni.- Az önök számára semmiképpen sem lehet közömbös a liászprogram. Milyen kapcsolat van Baranya két nagy bányavállalata között? S ha már a kapcsolatokról beszélünk: a Paksi Atomerőmű és a MÉV, úgy érzem, egész sor dologban ugyancsak eredményes együttműködést folytathatna ■..-r- Talán előbb az utóbbiról: erősebb is lehetne ez a kapcsolat, bizonyára fejlődni is fog, ők most nagyon elfoglaltak a beruházással. Segítséget tudunk nyújtani, szó is van erről, a kiégett fűtőelemek tárolásában, szállításában, műszerek javításában, műszaki-tudományos együttműködésben. A Mecseki Szénbányákkal erősödni fognak a jövőben kapcsolataink, úgy érzem, a mi beruházásaink, gépesítésünk számos tapasztalatát ott is lehet majd hasznosítani, érlelődik is már az együttműködés gondolata . . . ismeretlenek maradtak. Lehet, hogy többen csodálkoznak is. Ügy ez? Hogy járhatna érte bármi? Csak hétköznapi történet. Aztán kapunk köszönő sorokat a Gelkának, vagy a DÉ- DÁSZ-nak címezve, vagy néhány szolgáltató céget dicsérve. A legutóbbi a szentlőrinciek levele: a Hámán Kató és a Lenin utcában a lakók kérésére a tanács intézkedett és a DÉDÁSZ egy hónapon belül bevezette a közvilágítást. Lehet, hogy már korábban tervezték, lehet, hogy éppen ez időben. Mondom, lehet. De a lakók azt érezték, hogy törődik Diákfarsang — Mama, lehetek én galamb? — kérdezgette napokon keresztül kétségek között hányódva édesanyjától a hétéves Bálint, az iskolai jelmezbálok egy korábbi évadján. Valóban. Hogyan lehet Bálintból galamb a jelmezbál délutánjára, hogyan lesz huszadik hajdú a Lúdas Matyi szereplőgárdáját felsorakoztató jelmezbáli felvonuláson? Szombat délutánonként zajlottak és zajlanak a jelmezbálok az iskolákban. Érdekelt bennük minden 6—10 éves gyermek szülője, de főként az anyukák, meg az osztályfőnökök. Magyarországon ugyan nincsenek olyan elementáris erővel megnyilatkozó hagyományai a farsangozásnak, mint német nyelvterületen, Velencében vagy Rióban, ahol városok, sőt az egész ország életét fordítja feje tetejére az önfeledt bolondozás. A mi* városaink, falvaink nem karnpváloznak egy emberként. Van viszont az iskolai, a kisdobos- és az úttörőprogram szerint karnevál, amit változó kedvvel szerveznek meg iskolák, családok, szülői munka- közösségek. Van, ahol igazi gyermekmulatság kerekedik belőle, s a gyerekek szája ízét nem rontja el részrehajló zsűrizés, felnőtt-érzéketlenség, öröm, hogy van iskolai farsang, hiszen ki más élvezné jobban az átváltozást, mint a gyerek, akinek lényege a játék, a „nem vagyok azonos önmagommal” helyzete, a szerepjátszás, a más helyzetek felismerése, a beleélés. Hogy midocsa pedagógiai szerepe van a jelmezbe bújásnak, nem kell hangsúlyozni. Az iskolák sok helyütt a kollektív jelmezkészítést javasolják, mint pedagógiailag kívánatos tevékenységet. KicsiknéT még szükség is van a segítségre. A tizennégy éves Kati azonban nem jön zavarba: ő hernyó lesz tizedmagával. A kamaszfantázia kimeríthetetlen. Tudjuk, az ötletes jelmezeket jutalmazza a többnyire szülőkből alakult zsűri. Nos, a kicsik még kevésbé érzik át a differenciálás igazságosságát. Náluk még elkél minden gyereknek egy apró jutalom, egy csoki, egy radír s egy dicsérő szó. Visszás helyzeteket teremthet, és messze elcsúszhat céljától, ha a jutalmazásban, dicséretben éppen a pénzigényes, netán kölcsönzőből szerzett jelmezek részesülnek . . . És végül a gyermekbál bevételéről. Tudjuk, ez fontos bevétele az iskoláknak - az is volt mindig. És nyári táborozás idején esetleg éppen ebből a pénzből válik lehetővé, hogy a szegényebb családok gyermekei kevesebb hozzájárulással eljussanak a Balaton pártjává. G. O. velük a hivatal, fontos a gondjuk, a kérésük. Végül is mindenki teszi a dolgát, ott és úgy, ahogy képességei a legteljesebben engedik. Ugye hisszük ezt sokan? Bízunk abban, hogy így legyen? Én tisztelem azokat is, akik írnak nekünk, kérik tegyük közzé köszönő soraikat. Erre gyakran nincs lehetőségünk, néha csak az elismerésre, csak egy későbbi cikkre, amelyben felidézhetünk egy hétköznapi történetet. .. .. . például egy egyszerű kis esetet, mint amilyennel a napokban jött hozzánk az idős néni. Egy hete elhagyhatta a sétabotot, s a felépülése után az első útja hozzánk vezetett. El kellett mondania valakinek a barna hajú, magas fiatalember történetét, aki akkor, abban a nehéz helyzetben az orvoshoz segítette. Köszönjük. Gáldonyi M. HÉTVÉGE 3. önjáró rakodó-szállító dízelüzemű gép az ércbánya IV-es üzemében Fotó: Csöndör László Lombosi Jenő Baranya hat napja Hétköznapi emberségeink
