Dunántúli Napló, 1982. január (39. évfolyam, 1-30. szám)
1982-01-09 / 8. szám
HALLAMA ERZSÉBET illENKOR • IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT BERTÖK LÁSZLÓ verse i SOTÉR ISTVÁN: Olvasónapló és kóetóatós (ütmei Nagy . Ágnesről) 5 FODOR ANDRÁS vem 7 * MÉSZÖLY MIfCiOS: Ac Inőlén ebód (részlei egy regényes HERVAY GIZELLA verni 29 JÉKELY ZOLTÁN vemá 31 : egy eraléklrBttxSL EL rise) 17 KOLOZSVÁRI GRANDHESRE EMIL: Hazatérés (^eszétós) 32 ÍI| CZ3GANY GYÖRGY verni 43 TATAY SÁNDOR.* Bakony (Emlékek és Uúékonásók, IV.) 43 BOTÁR ATTILA vervd 55 GÉCZUÁNOS verni 56 BORI IMRE: Jugoszláviái szemle 57 PALYI ANDRÁS. Pécsi színházi esték 63 TAKATS GYULA versei 69 * tuáósporírik HALLAMA ERZSÉBET: Beszélgetés Kistó# Nagy * TOSKÉS TTBOR: Nagy László (I. rész) 79 SZENDI ZOLTÁN: Az egyensúly keresése (Mindy Ivén, fía köztünk vagy, fíolaum Endre) $7 N. HORVÁTH BÉLA: Pékolitz István: Kikerics 91 BÉCSY TAMAS-. Kocsi« István.- Megszámláltafcott fák 92 TAMÁS ERVIN í Folyamatos jelen Ö5 1902 JANUAR A Jelenkor januári száma A Pécsett szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat új számának élén összeállítással köszönti Nemes Nagy Ágnes költőt. Berták László és Fodor András versét, valamint Sőtér István esszéjét olvashatjuk az összeállításban. Sőtér István írása az új évfolyamban rendszeresen jelentkező olvasónapló-sorozatának első közleménye. A szám szépirodalmi részében találjuk még Botár Attila, CzJgány György, Géczi János, Hervay Gizella, lékely Zoltán és Takáts Gyula új költeményeit, a prózai írások sorában pedig Kolozsvári Grandpierre Emil, Mészöly Miklós, Nádas Péter és Tatay Sándor műveit. Hallama Erzsébet Tudósportrék sorozatában Kislégi Nagy Dénes professzorral beszélget. Az irodalmi tanulmányok sorában figyelmet érdemel Tüskés Tibor: Nagy László c. írásának első részlete. A folyóirat kilenc folytatásban közli majd a később kötetben is megjelenő mű rövidített változatát, amely elsősorban a költő vallomásai és a korabeli kritika tükrében kíván képet rajzolni Nagy László útjáról. Két melléklet is csatlakozik a pécsi folyóirat ij számához. A szokásos előző évi tartalomjegyzék me lett a Jelenkor és a Pécsi Galéria közös falinaptárát kapja ajándékba az olvasó. A naptárt tizenkét pécsi festőművész grafikája és a folyóirat huszonnégy kiemelkedő költőmunkatársának kézírásos epigrammája illusztrálja. FODOR ANDRÁS Mégis, mégse Nemes Nagy Ágnesnek A sirályok is érzik, hogy létük hullása, szökése két part között feszül. Nekünk is tudni illenék, hogy a tündérkedö zöld, életet ringató víz kerete bármikor elroppanhat. Mennyi szín, mennyi hang, és visszasorvad mégis feketeségbe, némaságba. Milyen esengö-boldogan kapcsolja gyűrűit egymásba a madárszó, milyen odaadón tolul a fű, az ösztön lüktető kútjaiból a nemzedékek! Megszokni mégse győzzük, hogy minden születésbe csak e kettős ütem ritmusa iktatódik: dobajra csend, nappalra éjszaka, s hogy óvjuk, simogatjuk, testünk lélegző szirmával etetjük a pusztítás vadállatát. ' TAKÁTS. GYULA Az bontja ki Kinyitja füzetem ... Felüti lapját,., A szöcskék zizergése most elül. Grafit sorok suhannak és a dél feszült telt fürtökön belül. Feszül a szóban is, magam se értve e percek kerek áradásait. Mintha régi ismerős kisérne, nem is a fény, árnyék vakít. Az bontja ki formáidat világ s megannyi messzibb táj lebeg az ismert Szaharákon át és távlatában kezem megremeg, akár a mész, hasadva lapja, jelei szárnyát nyitva magasba ... Beszélgetés Kislégi Nagy Dénessel ^ A professzor átültet a kis kanapé baloldalára. Hallókészülékét igazgatja. Miközben átköltözöm, nem tudom kikerülni az íróasztalt. Ez az íróasztal a szoba legszomorúbb látványa. Háttal áll az ablaknak, elhagyottan. Rajta ott maradtak a szemüvegek, a nyeles nagyítók, a növekvő méretű lencsék. Az utolsó akkora,, mint egy teáscsésze. Utoljára ezzel olvasott Kislégi* Nagy Dénes. Vagy fél éve már ezzel sem lát semmit. Nemrégiben még autóbuszra is föl mert szállni, de most már nem. Ha ki kell mozdulnia, taxit hív. Rádió, tévé számára már nem létezik. Marad a könyv, hetente kétszer jön valaki, aki felolvas. — Megtisztel ez az érdeklődés — mondja a nagyothallók kissé harsány beszédmodorában. Régies udvariassága valahogy nem csupán modornak tűnik. Mélyebbről jön, személyisége lényegéhez tartozik. — Meghat, hogy még eszébe jutok a világnak. Az emlékek persze elevenek. Javaslom, kezdjük Párizzsal, hiszen az meghatározó élmény lehetett. — Igen, Párizs maga volt a szakadatlan ámulás. Előtte én is rabja voltam annak a sovinizmusnak, ami az akkori közjogi helyzetbői fakadt. Csak ott, amikor Ady verseit is megismertem, döbbentem rá, menynyire elmaradott ország Magyarország. Dienes Pál olvasta föl nekem az első nagy hatású dy-verseket. A Ga/e de T Est- ent könyv nélkül tudom ma is . .. És Az ős Kaján ,.. talán kevesen tudják, milyen fantasztikus, nagyszerű vers ez. Nem, Adyt sajnos nem ismertem személyesen, máig sajnálom.. . Párizsban ismerkedtem meg a Dienes házaspárral: velük laktam egy olcsó hotelban, illetve amikor ők énutánam megérkeztek, átadtam nekik az én nagyobb szobámat, és egy kisebbe költöztem. Mindketten matematikával foglalkoztak és filozófiával, a franciák szerették őket, egyszer, emlékszem, engem is elvittek egy estélyre, amit egy professzor adott. Valéria többszőr járt Bergsonnál is, aki nagyon szívesen fogadta. Tőle hallottuk, hogy egy filozófust tulajdonképpen sosem lehet igazán megérteni, egy megértett filozófus — az egy elrontott filozófus... Bergson és Dürkheim voltak rám nagy hatással, főként Dürkheim, hiszen ugye még 87 éves koromban is szinte az ő hatása alatt szereztem meg a filozófiai doktorátust .... Én voltaképpen görög-latin szakos középiskolai tanár voltam, de Párizsban az a két zseni eltérített a görög filológiától és a szociológia felé vitte az érdeklődésemet. Jártam az előadásaikra, élveztem Párizst. Megismerkedtem egy francia tanárnővel, aki otthagyta a pályát és táncosnőként bélevetette magát Párizs forgatagába, ő mondta nekem a.zt, hogy egy nép kultúrájának egyik ismérve az apró finomságok kultusza. Ezt sokszor emlegettem és idéztem, mert nagyon megragadott. A franciák ebben kétségkívül vezetnek.- Milyenek voltak a hétköznapjai Párizsban? Hová járt a leggyakrabban?- A Rodin múzeumba . . . Meg a többibe. A Luxembourg- parkba, ahol mindig annyi szép nő sétált, üldögélt. . . Emlékszem a Medici-kútra, aminek nagy vízmedencéjében gyönyörű gyerekek kis vitorlásokat úsztattak . . . Tudja, én mafla filozopter voltam, ezt így mondták annak idején, de azért fiatal koromban tudtam élvezni az életet. Amikor hazajöttem Párizsból, legszívesebben mindjárt mentem volna vissza. De nem lehetett. Kaptam egy segédtanári állást Budapesten, a nyolcadik kerületi gimnáziumban. Sokszor fölkerestem Dieneséket, a Drégely utcában laktak együtt Pál testvérével, Kálmánnal és annak családjával. Ott találkoztam Babits Mihállyal, akit egyik legnagyobb költőnknek tartok. Érdekes, hogy ez a zseniális tehetségű ember mennyire nem volt megelégedve magával.- Emlékirataiban is sok ismert név bukkan fel. Talán vegyük őket sorra.- Tizennyolctól a Társadalomtudományi Társaság Szabad Iskolájának titkára voltam, és előadássorozatot szerveztem, többek között Mannheim Károly, Fogarasi Béla, Varga Jenő, Lukács György részvételével. Lukács Györggyel csak néhányszor találkoztam, egyszer, valamikor tizenkilencben, együtt jöttünk el Jászi Oszkáréktól és hosszan beszélgettünk, emlékszem, még Napóleonról is, majd ötvenötben vagy ötvenhatban ismét találkoztunk, hosz- szú idő után. Nagyra becsültem őt, mély benyomást tett rám filozófiai és irodalmi tudása. De nem volt rám különösebb hatással, nem ismertem valamennyi művét. Szabó Ervint már a Társadalomtudományi Társaságból ismertem a század elejéről, amikor ő volt az alel- nök és a Fővárosi Könyvtárból, amelyet komoly szakkönyvtárrá épített ki. Minden könyvet megvett, meghozatott, amit kértünk, így elmondhatom, hogy nekem is volt bizonyos érdemem abban, hogy itt egy kitűnő szociológiai szakkönyvtár alakult ki. Nagy fájdalom volt, amikor elvitte őt a spanyoljárvány, még a temetésére sem tudtam elmenni, mert magam is megkaptam az influenzát és magas lázzal sokáig feküdtem. Jól ismertem aztán Kunfi Zsigmon- dot, egyszer írtam is a lapjába egy cikket, éz a cikkem nincs már meg. mintha egy angol könyvről írtam volna recenziót, ami azzal a gondolattal foglalkozott, hogy a háború rossz üzlet.. . Jásziéknál találkoztam például. Fülep Lajossal is, csak pár percet beszélgettünk, de lenyűgözött hatalmas tudásával. Jászi Oszkárral már a Huszadik Század szerkesztőségében megismerkedtem, s ha nem is szoros baráti, de igen jó viszonyban voltunk. Utoljára Bécsben találkoztam vele, átutazóban, 1923-ban. Feleségét, Lesznai Annát nagyon tiszteltem.- Hosszú élete átfogja az egész századot, háborúkat, forradalmakat, a gondolkodásban végbement nagy változásokat is. önt személy szerint mi jellemezte inkább, az állandóság vagy a változás?- Minden tévelygésem ellenére talán inkább az állandóság. Ha valami érdemem van, az a kultúra, a tudomány erőm szerinti népszerűsítése. Ez mindig egyformán erős volt bennem, kezdettől fogva. Viszonylag korán elhatároztam, hogy a munka bölcseletével foglalkozom, ez is végigkísért. Dürkheim valláselmélete is. Néhányon, akikkel fiatalon egyformán gondolkodtunk, később a bergsonizmus hatása alatt a katolicizmushoz tértek meg. Én hű maradtam a pozitivizmushoz, 6 gondolkodásom elmozdult a Feuerbach-tézisekkel jellemezhető marxizmus irányába.- Nagy energiával kapcsolódott be ' a közéletbe 18—19- ben, azután ez a lendület hirtelen megtört. Miért?- 19 májusában súlyosan megbetegedtem. Orrsövény- műtétem volt, semmiségnek látszott, de utána belázasodtam, s állapotom, egy lelkiismeretlen orvos miatt, egyée romlott. Végül is kiderült, hogy mellhártya- gyulladásom van. Szanatóriumba kerültem, válságos állapotban, s mintha lelki betegség is a hatalmába kerített volna, elvesztettem életkedvemet, érdeklődésemet a világ iránt. Csak októberben hagytam el a szanatóriumot. Igen, én is tűnődtem rajta, miként alakul az életem, ha akkor nem jön közbe az a betegség. Én egészen pártoltam a diktatúrát. Nagyon valószínű, hogy mindvégig a munkások pártján álltam volna. Talán nem is világnézeti okból, egyszerűen azért, mert a munka nélküli boldogulást sosem szívleltem.- Hogyan, milyen körülmények között került Kolozsvárra?- Az egyetemi tanári kinevezésnek örültem, régi vágyam vált valóra. Mikor megkaptam a kinevezést, már régen - voltaképpen kezdettől — tudtam, hogy Hitler kudarccal végzi. De bármennyire esendőnek is látszott a magyar ügy ilyen megoldása, annak dokumentálását mindenképpen hasznosnak tartottam, hogy Kolozsvárnak nagy történelmi múltja és kultúrája van, amit az események bármilyen fordulásá esetén figyelem,, be kell venni. Magyarország német megszállásán és a zsidók elleni kegyetlenségeken egész Kolozsvár nagyon meg- botránkozott. Jelen voltam a zsúfolt Szent Mihály templomban, amikor Márton Áron püspök ennek a felháborodásnak megrázó beszédben adott kifejezést. Egy-kéf kivételtől eltekintve az egyetem magyar tanórai a szabadgondolkodás és a tiszta tudomány képviselőinek számítottak. Én a román professzorokkal is jó összeköttetésben álltam. Volt néhány román hallgatóm, akiknek természetesen megengedtem, hogy románul vizsgázzanak. Akkori tanítványaim közül sokakkal jó barátságba kerültem, többször fel is kerestek pécsi otthonomban. Jordáky Lajos, aki a szovjetek bejövetele után a munkás szakszervezet vezetőjeként fontos ember lett, utólag elmondta, hogy nagyon tetszettek neki az előadásaim. Különösen a gazdaságpolitikai előadások, s azokon belül a marxizmusra tett utalásaim nyerték meg a baloldali érzelmű halfgatók szimpátiáját. Jordáky vett rá azután a Német ideológia fordítására is. Volt olyan román nemzetiségű hallgatóm, aki később négyszer is felkeresett itt Pécsett. Visszatérésem a háború után Kolozsvárra semmiféle nehézségbe nem ütközött, a jogi karon tovább oktathattam korábbi tárgyaimat. Ott álltam Petru Groza miniszterelnök mellett, amikor ellátogatott a magyar egyetemre, kifogástalan magyarsággal üdvözölte a tanárokat és kifejtette, hogy az országaik közti határokat meg kell szüntetni. De azután az történt, hogy a velük kötött szerződést a román közoktatás- ügyi miniszter felmondta, s a magyar állampolgárságú tanároknak haza kellett jönniük. Sosem feledem el azt a tömeget, amely éjjel 1 órakor kijött a vasútállomásra, hogy elbúcsúzzon tőlünk.- Ugorjunk ismét egyet az időben: 73 évesen ment nyugdíjba, azután, hogy egy fegyelmi vizsgálat elmarasztalta az 56 őszén történtek miatt, pontosabban olyan dolgok miatt, amiket mint a jogi kar munkástanácsának elnöke „követett el". Hogy történt ez? — Én el sem akartam vállalni ezt az elnökséget, de hát engem választottak . . . Nem voltam rá alkalmas. Nagyon vacakul, erélytelenül vittem az ügyeket. A fegyelmi vizsgálatnál viszont nem pontosan idézték, mit is képviseltem én: valójában azt, hogy mihelyt a körülmények engedik, kérjük a minisztériumtól a régi tanárok nyugdíjazásának és az újak kinevezésének felülvizsgálatát. Engem egy dolog izgatott: megtelepedett az egyetemen a dillettantizmus. Ez volt az a korszak, amire azt mondta Lukács György, hogy futószalagon gyártották a filozófusokat. Volt például valaki, hagyjuk a nevét, aki olyap hülye bírálatot írt egy előadásomról, hogy „fölösleges Hegelre hivatkozni Marxnál". Amikor megalakultak a marxista tanszékek, tőlem elvették a- politikai gazdaságtan oktatásat, amibe pedig már igen jól beledolgoztam magam, voltak eredményeim, noha végül is csak egy évig oktathattam. Nem személyes sértődés beszél és beszélt belőlem, ne higgye. Csak azt tapasztaltam, hogy a vulgárfílozófia, a felkészületlenség, a dilettantizmus jelent meg az egyetemen. S ez igen bántott. Nem elégtétellel, mindössze megnyugodva konstatáltam később, hogy ezek a hibák megszűntek. A professzor fáradni látszik. Még előveszi a levelekkel teli dossziét. Köztük van Dürkheim egy féltve őrzött levelé, apró szálkás betűkkel sűrűn telerótt lap. Tanítványok levelei, barátoké. Egyet találomra kiemelek. Dienes Valéria írta 1974. július 21-én Budapestről: „Kedves Jó Nazsi!” Már bizony Maga nekem az a régi párizsi „Nazsi" marad, körülszínezve azoknak a kedves emlékeknek az aurájával, amelyekkel párizsi szobriszomszéd- ságunk azóta is körülvette. Régen meg kellett volna köszönnöm értékes küldeményét, de nagyon rossz, barátom, most az „idő", mikor a fogyatkozó erők korában egyre több teendőigénylés zúdul felém. Ma az a divat, hogy az öregekből csinálnak primadonnákat, mert kíváncsiak arra, amire már csak a legöregebbek emlékeznek. . ,'r András rajzai L HÉTVÉGE 9.
