Dunántúli Napló, 1982. január (39. évfolyam, 1-30. szám)
1982-01-09 / 8. szám
1982. január 9., szombat Dunántúli napló 3 ombati interjú Jakab Sándorral, a SZOT főtitkárhelyettesével Szakszervezeteink szerepéről az életszínvonal-politika alakításában — Társadalmi rendszerünkben az államnak és a szaksezrvezetek- nek lényegében azonosak az érdekei. Miként mutatkozik meg ez az érdekazonosság az életszínvonal-politika alakításában, különös tekintettel arra, hogy az élet- és munkakörülményeknek a gazdaság teljesítőképességével arányosaknak kell lenniök. — Az állam és a szakszervezet kétségtelenül létező és alapvető érdekazonossága mellett társadalmi mechanizmusunk munkamegosztásában jól körülhatárolt, és érzékelhetően különböző szerepet, funkciót töltenek be. Nagyon leegyszerűsítve a dolgokat, az állam — pontosabban az államigazgatás vagy gazdaságirányítás — a társadalom, a gazdaság egésze átfogó folyamatainak irányításáért, az össztársadalmi, összgazdasági érdekek érvényesüléséért felelős. A szakszervezeteknek arra kell törekedniük, hogy az átfogó érdek és a legkülönbözőbb részérdekek kellő összhangban érvényesüljenek, a jogosnak ítélt részérdekek kifejezésre jussanak. A feltett kérdés logikájával egyetértve rendező elvként fogadható el, hogy az életszínvonal, az élet- és munkakörülmények csak a gazdaság teljesítőképességével arányosan alakíthatók. Nem lehet gazdaságitársadalmi következmények nélkül tartósan eltérni — mégpedig egyik irányba sem — ettől az alapvető arányossági követelménytől Ugyanakkor nem hagyhatjuk /figyelmen kívül, hogy rövid távon az élet- és munkakörülmények alakítása terén is rendelkezünk bizonyos döntési szabadsággal, amely- lyel — a társadalmi folyamatok alakulását figyelembe véve — adott esetben élnünk is kell. Amikor a gazdaság teljesítőképessége — az ismert külső és belső okok miatt — elmarad a fejlődés során kialakult társadalmi igényektől, gyakoribbá válhatnak a különböző érdekütközések és előtérbe kerül a rangsorolás követelménye. A szakszervezetek úgy gondolják, hogy — bizonyos konfliktusokat, feszültségeket vállalva, azok következményeinek elhárítására felkészülve — a társadalomban el kell kerülni az érdekellentétek, gyakori kiéleződését, és szükség esetén konkrét intézkedésekkel, az ezeket megalapozó tartalékokkal kell mozgásteret teremteni a részérdekeknek a társadalmi érdekbe való integrálódásához. Végül is az állam és a szakszervezetek által képviselt érdekek azonossága a gazdaságpolitikának abban a sarkalatos célkitűzésében valósul meg, amely szerint az életszínvonal, az élet- és munkakörülmények területén meg kell őrizni az eddig elért szintet. Sőt, a szakszervezetek érdekvédelmi-, érdekképviseleti munkájának szerves része a termelést-, gazdálkodást segítő munka hatékonyabbá tétele annak érdekétien, hogy gazdaságpolitikai feladataink megvalósításához való aktív hozzájárulásunkkal forrást teremtsünk életszínvonal-politikánk céljainak megalapozásához, — Az extenzív gazdaságfejlesztési korszakot kővetően egyfelől mind nagyobb önállóságot kaptak a vállalatok, másfelől — éppen ezért — növelni kellett a szakszervezetek érdekvédelmi és érdekképviseleti szerepét, ideértve a dolgozók életszínvonaláról való gondoskodást is. A megváltozott helyzethez igazított és bővített szakszervezeti jogok milyen áj vonásokkal gazdagították a szakszervezeti munkát? — A kérdés rendkívül fontos alapvető tendenciákra utal, a világos válasz érdekében azonban — úgy vélem — egy másik összefüggésből célszerű kiindulni. Nevezetesen abból, hogy a szocialista demokrácia kiszélesítése és elmélyítése társadalmunkban az elmúlt 25 év következetesen érvényesülő tendenciája. Ez magában hordoz ésszerűségi elveket (a gazdaságirányítás reformja, a vállalati önállóság és érdekeltség növelése, stb.), valamint mély társadalmi-politikai törekvéseket, olyanokat, mint a dolgozók tulajdonosi tudatának fokozása, a szocialista értékek érvényesítése, és így tovább .. E fő folyamat határozta meg a szakszervezeti jogosultságok fejlődését, az üzemi demokrácia kibontakozását. A döntési és beleszólási jogok ésszerű decentralizálásában a szakszervezetek mindenkor érdekeltek voltak és lesznek. A demokratizmusnak a mind közvetlenebb formák irányába való fejlesztését alapvető politikai kérdésnek tartjuk. A szakszervezeti jogok bővülésének legfontosabb jellegzetessége az alapszervezeti munka: a bizalmi intézményének középpontba állítása. Ennek megfelelően a bizalmi egyénileg, az őt megválasztó kollektíva érdekeinek képviseletére széles körű, konkrét beleszólási jogot kapott az élet- és munkakörülményeket érintő döntésekbe. A bizalmiak pedig — mint testület — a vállalat, tröszt egészét érintő kérdésekben részesei a döntéseknek. Mindez természetszerűleg az iparági-ágazati és területi szervek és a SZOT munkáját is gazdagította, pontosabban új módok, gyakorlatok érvényesítésére késztette és készteti. Előtérbe kerül munkánkban az irányító, szemléletformáló jelleg, a hosszabb távú stratégiai kérdések megfelelő kezelése, a gazdaságpolitikai döntések kó- vetkezetesebb befolyásolása. A hosszú távú társadalmi tervezés megvalósítása, és az abban való aktív szakszervezeti közreműködés — a bizalmi szerepének kiemelése mellett — a szakszervezeti munkát gazdagító másik legfontosabbnak ítélt tényező. — Milyen érdekvédelmi és érdekképviseleti szerep hárul a szakszervezetekre a szocialista építés megújításának mintegy három éve tartó folyamatában, milyen szerepet töltenek be a bérből és fizetésből élőket érintő hatások, következmények előzetes számbavételénél, mit tehetnek és mit tesznek az esetleges feszültségek idejében való feloldása érdekében? — A szocialista építés megújulását célzó, de bizonyos gazdasági kényszerből is adódó gazdaságpolitikai törekvéseket a szakszervezetek is támogatták és támogatják; nem láttunk más alternatívát, mint az egyensúly helyreállítását és az azt szolgáló gazdasági hatékonyság javítását középpontba állító gazdaságpolitikát. Az életszínvonal „megőrzését”, a fogyasztás „szinten tartását", a termelés „stagnálását”, a beruházás „visszafogását” és az ezekhez kapcsolódó gazdaság- irányítási lépéseket a szakszervezetek sem tartják hosszú távon is érvényes stratégiai céloknak. Ugyanakkor nem térhetnek ki — és nem is akarnak kitérni — a mindezekkel járó politikai felelősség elől sem. Mindezek ellenére bizonyos döntési szabadság maradt, és nem minden esetben fogadható el, hogy adott kérdés megoldására csak egyetlen — kényszerű — lehetőség van. Mindenesetre az ilyen „döntési helyzetek" várhatóan gyakoribbá válnak, sőt nem ritkán olyan esetek is lehetnek, amikor valamiért valamiről le kell mondanunk. Éppen ezért nagy jelentőséget tulajdonítunk a szükségessé váló intézkedések kihatásai _ előzetes, tüzetes vizsgálatának Rendező elvként szeretnénk érvényesíteni, hogy csak olyan intézkedéseket támogassunk, amelyek gazdasági hatásai érzékelhetően meghaladják az általuk kiváltott társadalmi feszültség mértékét. Lehetőleg el kell kerülni az indokolatlanul irritáló részintézkedéseket, és biztosítanunk kell, hogy indokolatlanul egyetlen kollektíva, egyetlen dolgozó jogos érdekei se szenvedjenek csorbát. Kicsit konkrétabban: el szeretnénk kerülni, hogy életszínvonalat, reálbért, fogyasztást érintő „megszorító" intézkedések többszörösen és tartósan azonos rétegeket érintsenek. Nagy figyelmet kívánunk fordítani a többszörösen hátrányos helyzetűek, az alacsony jövedelműek problémáira. Úgy véljük, hogy társadalmunknak a közeljövőben is kell hogy ereje le- ayen egyes rétegek helyzetének viszonylagos és valóságos javítására Fontosnak tartjuk, hogy őszinte, egyértelmű tájékoztatást kapjon mindenki a társadalom, a gazdaság problémáiról; nehézségeinkről, sikereinkről. Szükséges, hogy gazdasági fejlődésünk kedvezőtlen külső feltételeit figyelembe véve minden egyes dolgozó érezze, hogy szocialista építőmunkánk eddigi eredményeinek, értékeinek megőrzése — így az ellátás, foglalkoztatás, jövedelembiztonság stb.’ megtartása ' és erősítése — korántsem lebecsülendő cél — Bővülnek-e, s ha igen, milyen módon bővülnek a szak- szervezeti teendők a kisvállalkozások gyarapodásával, különös tekintettel a kisvállalkozásoknál foglalkoztatottak élet- és munka- körürményerre, valamint arra, hogy a vállalkozók jövedelme a vállalkozás társadalmi hasznosságával, és munkájukkal arányos legyen. — A gazdasági szerkezet átalakítása, afkalmazkodóké- pességünk fokozása számos gazdaságirányítási intézkedés alapja. Ezek között egyik igen érdekes, a társadalmat élénken foglalkoztató kérdéskör a kisvállalkozások kibontakoztatása címszó mögött levő intézkedéssorozat. A szakszervezetek egyetértenek a gazdaság- irányításnak a vállalkozó kedv élénkítését célzó törekvéseivel. Ezek mögött egyesek a szocialista termelési viszonyok háttérbe szorítását látják. Ez téves nézet, hiszen a szóban forgó intézkedések éppen a szocialista tervgazdálkodásban rejlő előnyök kihasználását, a szocialista építés intenzív szakaszának kibontakoztatását szolgálják. A kisvállalkozások többsége a szocialista szektoron belül (kisvállalat, kisszövetkezet, szakcsoport), illetve azzal szoros kapcsolatban (vállalati munkaközösség, szerződéses üzem) fog létezni. Ebből következik, hogy a szakszervezeti feladatok átcsoportosulnak, „átstrukturálódnak", de nem változnak meg lényegesen. Jelenleg azon dolgozunk, hogy a kisvállalkozásoknál dolgozók szakszervezeti hovatartozására, az érdekvédelem hatásos megvalósításának szervezeti biztosítására megfelelő megoldásokat találjunk. A rendező elv, hogy az itt dolgozó munkavállalók érdekei kellően kifejezésre jussanak, élet- és munkakörülményeik megfelelő színvonalon alakuljanak, s hogy az érdekképviselet, érdekvédelem szempontjából ez a réten az egyéb kollektívákhoz hasonló helyzetbe kerüljön Nagyon fontos feladatnak tekintjük hogy a bevezetést követően figyelemmel kísérjük a jövedelmi arányok alakulását, hogy a többletmunkával megalapozott többletkeresetek létét jogosnak és helyénvalónak kezeljék mindenütt. Ugyanakkor azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a munkával aló nem támasztott kiugró jövedelmek ne szaporítsák a feszültségek számát. Úgy véljük, hogy az új szervezeti formák egyfelől tár- sadalmi-gadzasági igények kielégítését szolgálják, másfelől a dolgozók részére magasabb teljesítményeknek megfelelő többletkereseti lehetőségeket teremtenek. Törekszünk arra, hogy a kisvállalkozások elterjedése a gazdasági verseny megteremtését is szolgálja belső piacunkon, ami az ellátottság javítása mellett a jövedelmi arányok stabilitását is biztosítja. Ezért az indokolatlan monopolhelyzetek megszüntetését mi is szorgalmazzuk. Aczél Gábor Építőipar, amelyről mindenkinek van véleménye Nemrégiben a Magyar Rádió az építőiparról, annok gondjairól és eredményeiről tartotta népszerű „sajtókonferencia” című műsorát Budapesten, az Építési és Városfejlesztési Minisztériumban. Ábrahám Kálmán miniszter és három helyettese az egyórás műsor keretében a kérdések, a beérkezett levelek töredékére tudtak csak választ adni. A részt vevő újságíróknak csak néhány percük volt arra, hogy a közvéleményből, a vállalatokból, a városépítő tanácsokból táplálkozó véleményüknek hangot adjanak, kérdéseikre választ kapjanak. Természetesen kár lenne most tíz nappal később ismét a rádióban elhangzott gondokról, eredményekről részletesen beszélni, néhány, látszólag alig-alig összefüggő, valójában az építőipar, a lakosság és természetesen a tanácsokat is mélyen érintő dologról azt hiszem, érdemes szólni. Az építőiparról ugyanis mindenkinek van véleménye, hiszen egész tevékenysége nap mint nap szemünk előtt történik, az elkészült létesítmények pedig valamilyen módon mindenképpen életünk fontos színterévé válnak, akár lakásról, iskoláról, moziról, útról, sporttelepről, gyárról legyen is szó. Milyen is ez az építőipar? Talán megbocsátható, ha még egyszer leírom, amit több esztendővel ezelőtt egyik barátom mondott az épülő pécsi tv-to- rony tetején, amikor éppen ottani munkájukról akartam el- marasztalólag írni. Bennünket lehet szidni - mondta, bennünket keresztre lehet feszíteni, de azért nem árt például lenézni most innen a városra: ezt mind mi építettük. Aligha lehet ezen vitatkozni. Azért mégis csak felmerülnek kérdések, mint például a korszerűség, az építőipari vállalatok önállósága, önfinanszírozó képessége, eredményessége, az igények és kapacitások egyensúlya, az új feladatokhoz való rugalmas igazodása . . . Talán megengedhető, hogy azokról a kérdésekről, amelyen a „sajtókonferencián” is szó volt, a minisztérium vezetőinek véleményére. amelyről nem volt szó, a magaméra, támaszkodjam. Például: mi is a korszerűség? Vannak örök érvényű szabályok: gyorsan, jó minőségben, szépet kell alkotni — elviselhető költségen belül. Ezt természetesen korszerű technikával, ösztönző bérezésű, jól képzett munkaerővel lehetséges létrehozni, a feladatokhoz mért tervező és ipari háttérrel, rugalmas, vállalkozó szellemű irányítással. A kérdés természetesen kézenfekvő: a magyar építőipari szervezetek milyen minősítést kaphatnak, ha ezeket a követelményeket vesszük értékmérőnek. Aligha lehetséges pontos választ adni, hiszen egyetlen vállalaton belül is nagy eltérések vannak. Tény, hogy a magyar építőipar külföldön is sikerrel vállalkozhat nagyobb munkák elvégzésére, mint például a BÉV. Az sem vitatható azonban, hogy nem tartható a mostani állapot, amikor hazánkban 25 000 építőipari szervezet dolgozik, átlagosan 20 fős létszámmal. A szükséges, a korszerű nagyság szempontjából a 20 és 100 fő közötti átlagos létszámú szervezetek lennének. Az ösztönző bérezés, ennek lehetőségei is messze vannak az optimálistól. A szakmunkásképzés messze nem tud megfelelő számú utánpótlást biztosítani a szakmának. Az új követelményeknek megfelelően, amikor az építőipari tevékenységben a fenntartási munkák súlya nő meg jelentősen, éppen a hagyományos munkákban járatos szakmunkások hiánya az egyik legnagyobb gond. Ezer főt kell kiképezni most például, hogy a program sikeres lehessen. A vállalatok természetesen elsősorban kötelezően el kell hogy végezzék a népgazdasági feladatokat, ugyanakkor azonban erősödnie kell a vállalkozási szellemnek is. A vállalati önállóság, az önfinanszírozó és önfejlesztőképesség enélkül alig képzelhető el. Ezzel kapcsolatban a „sajtókonferencián" felmerült, hogy a vidéki vállalatoknak meddig kell még kötelezően Budapest építésében részt venni. Mint a miniszter elmondotta, Budapestet mindig is az egész ország építette, ezért minden bizonnyal még sokáig vidéki építők dolgoznak majd a fővárosban. Ezt azonban úgy kell szervezni, olyan érdekeltséget kell teremteni, hogy megérje. A vendégmunkákban is a vállalkozási szellemnek kell érvényesülnie, miként a Borsodi Állami Építő- ioari Vállalat megéri, hoqy a Ganz-MAVAG-nak 1 milliárd forint értékű munkát végezzen Budapesten, vagy a Tolna me- ayei Állami Éoítőipari Vállalat Baranyában több száz milliós munkát vállaljon. Felmerül, hogy mennyire képesek ma hazánkban az építőipari szervezetek eredményesen gazdálkodni. Az ÉVM-hez tartozó 102 vállalat közül mindössze hat volt veszteséges 1980-ban és várhatóan ugyanennyi 1931-ben is. Általában a vállalatok a kisebb termelési érték mellett is kéoesek voltak nyereségüket növelni. Ez azért is örvendetes, mert döntően nem áremeléssel, hanem anvag- és energiatakarékossággal, szervezéssel, hatékonyabb gazdálkodóssal érték el. Végezetül felmerül, hoqy mennyire kéoes hazánk építési igényeinek eleget tenni a magyar éoítőipar mennyiséaileg. A felmérések szerint néhány helyen ugyan nagyobbak a megrendelések, mint amennyit pillanatnyilag a helyi szervezetek képesek felvállalni, országosan azonban most eqyensúly van az igények és építési kapacitás között. Lombosi Jenő Az évszázadok alatt természetesen kialakult gazdaság- fölrajzi helyzetet, a megszokott társadalmi-gazdasági összetartozást adminisztratív módon megváltoztatni nehéz lenne. Ezt is figyelembe vette már évtizede Baranya megye Tanácsa, mikor kidolgozta hosszú távú településfejlesztési tervét, amit az élet dolgaihoz igazodva szükség szerint módosított is. A közelmúltban módom nyílt arra, hogy riportkörutam során olyan dolgokról váltsak szót Vajszlón és Mágocson, ami a nagyközségi ranggal függ ösz- sze. Térjünk el a „hivatalos" nyelvezettől, annál is inkább, mert számomra sokkal többet adott és jelentett, miszerint a két említett településen lakókkal beszélve a nagyközségi rangot nem megváltásnak tartják elsősorban. Ezzel együttvéve viszont reálisan érzékelik lakóhelyük szerepét-rangját, annak fejlődési lehetőségeit. Az államigazgatási rendszer korszerűsítése révén folyó átrendezés nem hagyta figyelmen Baranya hat napja Nagyközségek kívül településeink eddig is betöltött szerepét. Bizonyságul előhozakodhatnánk például azzal, hogy Vajszló mint az Ormánság központja évszázadok óta vonzással bírt a környező településekre, amelyhez ma tizenhárom falu tartozik. Említhetjük Mágocs példáját is, amely eddigi története során központi szerepet töltött be - és tölt be a jövőben is - a Hegyháton. Jó volt hallgatni a beszélgetések során, hogy a nagyközségi rangot a település nagyobb mérvű megbecsülésének könyvelik el az ott élők. Természetesen azt sem hallgatták el, hogy a megyei vezetők által átadott dokumentumokban megfogalmazott határozatból fakadóan nagyobb odafigyelést várnak a nagyközségekben és annak vonzáskörzetében élők. Mágocson és Vajszlón is, nem szólva a környező falvakról, napi gonddá vált a víz- és energiaellátás, sorban állnak a telkekért a saját otthon megteremtése érdekében. Tekintsünk el a számadatok felsorolásától, de arról viszont szólni szükséges, hogy a falun, nagyközségeinkben élők is városias jellegű otthonra, összkomfortra vágynak. Ha már e témát említettük, az olyannyira divatossá vált „falu megtartóképesség” kifejezés tartalmi vonatkozásait illetően megjegyzendő: lépnünk kell a szolgáltatások terén, a kereskedelmi ellátásban, ezzel együttvéve a szakvállalatoknak, áfészeknek nagyobb figyelmet illik fordítani arra,- hogy naponta friss legyen a kenyér, legyen kellő választékban mosószer, mirelitáru, ha elromlik a televízió, találjunk szakembert, ha az ágyneműt mosatni akarjuk, vegyék át pipereként a- patyolatban. A felsoroltak, gondolom, nem utópisztikus kívánságok, hiszen ha a megye városainak tehermentesítéséről beszélünk, (ezek a másik oldalon) a mindennapok gondjai. Mint ahogy azoknak tekinthetők az említett nagyközségekben élő bölcső- dés, óvodás és iskolás korúak problémái is. Remélhető, hogy a költségvetésből, a tanácsok saját fejlesztési alapjukból, továbbá az említett településeken élők társadalmi összefogása eredményeként az említett gondok évek múltán megoldást nyernek. Salamon Gyula
