Dunántúli Napló, 1981. november (38. évfolyam, 300-328. szám)
1981-11-29 / 327. szám
Lázár Györggyel Baranya megyében Az igazgatóhelyettesiül Lázár György Gulyás József vezérigazgató társaságában a Pécjtf Kesztyűgyár II. számú gyárá ban Az újságíróknak, akik két napig kísérték a Minisztertanács elnökét Baranya megyei látogatása során, megtelhetett a jegyzetfüzetük. Kevés lehetőségük nyílt azonban arra, hogy élményeiket, gondolataikat, a tanulságokat az események tudósítása során továbbadhassák. ÉRDEKLŐDÉS. Többször is előbukkan a jegyzetekből ez a szó. Miközben gyorsan és gyakran váltakoztak a helyszínek, nem lehetett nem arra gondolni, hogy előző nap a vendég még Borsod megyében járt, mint országgyűlési képviselője annak az országrésznek. Érkezése napjának délelőttjén elnökölt a Minisztertanács ülésén, s este a késő órákba nyúló beszélgetésen vett részt Dél-Dunántúl tudományos életének képviselőivel. Egymást követték a tájékoztatók, még ha azok fegyelmezetten tömörek, rövidek is voltak, sok kérdést érintettek, eredményekről, gondokról, tervekről szóltak. Mégis volt mit kérdeznie, volt mire visszatérnie a vendégünknek. Időnként arra figyelhettünk fel, hogy bizony jól „felkészült" a a látogatásra. Tények, adatok jó ismerője volt, sőt még arra is jutott ideje, hogy a látogatást megelőző estén megnézze a televízió pécsi estjét... Ami új, hasznosítható ismeretet nyújtó tájékoztatás, vagy talán intézkedésre alkalmas javaslat, továbbgondolkodást igénylő vélemény volt, esetleg megfontolást érdemlő érvként hangzott el — bekerült a látogatás során készített feljegyzései sorába. AZONOS SZEMLÉLETMÓD. Egy-egy kérdést visszatérően tett fel a Minisztertanács elnöke vendéglátóinak. Látszott, hogy ezek gyakran ' foglalkoztatják az utóbbi időben, a válaszokból általános tanulságokat kíván levonni, meggyőződni arról, hogy ezek Baranyában éppen úgy jelentkeznek, mint országosan. Ezért tért vissza többször js, érdeklődve a különböző helyszíneken, olyan témákra, mint: hogyan fogadják a dolgozók az ötnapos munkahét bevezetésének előkészítését célzó intézkedéseket, értik-e ennek fontos gazdasági éstár- sadalompolitikai jelentőségét. Frzékelik-e az emberek, hogy milyen nagy jelentőséggel bír napjainkban a XII. kongresz- szusnak az az iránymutatása, amikor azt hangsúlyozta: napjainkban nem kis erőfeszítést követel a vezetőktől, beosztottaktól, hogy megvédjük, megőrizzük mindazokat a vívmányokat, melyeket a szocialista társadalom építésében eddig elértünk. Vagy: hogyan vélekednek különböző társadalmi körökben azokról a gazdasági kezdeményezésekről - kisegítő és háztáji gazdaságok támogatása, magánüzemeltetés, kisvállalkozások szorgalmazása —, melyeket éppen a szocialista céljaink elérése szolgálatába kívánunk állítani? Van-e elegendő lehetőség a különböző munkaterületeken a jó elképzelések, kezdeményezések, a tehetség kibontakoztatására, elegendő megbecsülést kapnak-e a gondolkodó, a tenni, cselekedni akaró emberek? ELISMERÉS A JÓNAK, A MINŐSÉGNEK. Érthető, hogy a vendéglátók szinte mindenhol a legszebb termékeikkel dicsekedtek. Ugyanakkor öröm volt látni, hogy van is mivel! S ez nem tűnt szerénytelenségnek. Az üzemekben rendezett alkalmi termékbemutatók tükrözték vissza azokat a törekvéseket, melyeket a vendég elismeréssel nyugtázott’ lépést tartani a fejlődés követelte színvonallal, versenyben maradni, minőséget produkálni, értékeset előállítani. Szinte felsorolni sem lehet mindazt, amit három üzemben bemutattak, ismertettek. Említsük csak: BNV-díjas kacsamáj, kiváló minőségű pulyka, sport- kesztyűk, bőrruhák, szőrmebundák, a korszerűbb táplálkozást elősegítő, magasabb biológiai értékű péksütemények. Mind sikert arattak a hazai és nemzetközi piacokon, elismerést szereztek az országnak, szűkebb hazánknak, Pécsnek ... KEZDEMÉNYEZŐKÉSZSÉG. Magad uram, ha szolgád nincs- mondják egyre gyakrabban és többen a Mecseki Szénbányáknál. Lázár György látogatása alkalmával is különbözőképpen, de tucatnyi alkalommal megfogalmazták ezt. Kovács János, a távlati fejlesztési főosztályvezető elmondotta, hogy nagyon várják a döntést a fejlesztési program indításához, de azért 1981-ben nagyobb teljesítményekkel, javuló költséggazdálkodással több szenet termelnek, mint a korábbi években. Tulajdonképpen önmaguk erejéből megkezdték a liászprogram teljesítését. A miniszterelnök látogatása alkalmával felrajzolódott egy távolabbi, az ezredforduló után megvalósítható terv is: Máza- Dél ugyanis a kutatók szerint mintegy 2 milliárd tonnányi szenet rejt, amelyből legalább 700 millió tonna gazdaságosan kitermelhető lesz. Mérei Emil vezérigazgató megmutatott egy darab mecseki szénből készült kokszot, a dunaújvárosi kísérletek bebizonyították, hogy az itteni szén alkalmas lehet más szenek keverése nélkül is kohókoksz előállítására. Bischof Antal brigádvezető elmondotta, hogy hosszú évek után javuló közérzetben dolgoznak a bányászok november 21-én például rendeztek egy kommunista műszakot, amelynek bérét ifjúságpolitikai célok megvalósítására ajánlották fel, ahol hétköznapi létszám jött össze, de a hétköznapit messze meghaladó teljesítményt értek el. Bizonyára ez lehet egyik titka annak is, amit Gerber György, Vasas-bánya üzemve- zétője mondott: volt amikor csaknem 45 esztendő volt az üzemben az átlagéletkor, és mindössze 70 harminc év alatti fiatal dolgozott a bányában. Most 450-en vannak, és negyven év alá került az átlagéletkor. Cseresznyés Ferenc, Zobák- bánya üzemvezetője arról beszélt, hogy sok korszerű termelőeszköz került a bányákba, a fejlesztés során bizonyára még több lesz, de ez korszerűbb gondolkodást is követel mind- annyiuktól. Lázár György a véleményeket meghallgatva, elismerően szólott a mecseki szénbányászokról. Ha mindenki olyan felelősséggel, jobbító szándékkal, tenniakarással venne részt a társadalmi gondok enyhítésében, mint az itt dolgozók — mondotta -, minden bizonnyal könnyebben teljesíthető lenne a XII. kongresszus határozataiban megfogalmazott életszínvonalpolitikai célkitűzés. A Mecseki Szénbányáknál tett látogatás befejeztével egy Toányászlámpát, szenescsillét, fejtőkalapácsot és tollat tartalmazó ajándékot adtak át a Minisztertanács elnökének. Lázár György elmosolyodott az ajándék láttán és azt mondta: érti, hogy a toll miként került a bányászati eszközök mellé, ezzel kellene aláírni már a liászprogram indítását célzó végső döntést, amelyet olyannyira várnak a Mecsekben ... Lombosi Jenő Mitzki Ervin Fotó: Cseri László Találkozás a pécsi tudományos élet képviselőivel A 147-ik vizsga után Szeptember 1-től új igazgatóhelyettest neveztek ki a Baranya megyei Növényvédő és Agrokémiai Állomáson: Kása Sándornét, aki mezőgazdasági mérnöki és agrokémiai mérnöki végzettséggel rendelkezik. Nem egyszer hallottam már felelős pozícióban, vagy vezető állásban dolgozó nőtől, hogy nekik mindig többet kellett letenni az asztalra, mint a férfiaknak, és különösen bizonyítani kellett a kezdéskor, különösen, ha valaki csinos és fiatal. — Engem egy motorkerékpározás segített ahhoz, hogv mezőgazdásszá fogadianak — nevet Kása Sándorné. Vékony, törékeny alkatú még most is (14 éves kamaszfia nálánál majdnem kétszer magasabb) hát még húszegynéhány évesen, amikor elvégezte a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemet és a bólyi téeszbe került. Amikor jelentkezett az új mezőgazdasági mérnök, csak mosolyogva végignéztek rajta. Mi tagadás, még ma is ritka az ilyen végzettségű nő, aki termelőüzembe kerül. Kó- sáné évfolyamán is a száz végzősből mindössze tízen voltak lányok. — A bólyi téeszbe az aratási . csúcsidőben érkeztem, nem értek rá velem foglalkozni — emlékezik mosolyogva. — Eqy évig jóformán csak tébláboltam, igaz vittek magukkal mindenhová, nézelődtem, tájékozódtam, de semmi fontosabb munkával nem bíztak meg, egyszerűen nem vettek komolyan. Ráértem arra is, hoqv az irodában gépelni tanuljak. — Egyszer aztán, már a következő évi aratáskor, az egyik idősebb kollégám indult motorral ki a határba, hogy megnézze, rendben megy-e a munka. Szóltam, mennék vele én is. — No, kislány, üljön ide mögém, aztán csak jól fogja át a derekamat — mondta nevetve, mire én megsértődtem és csakazértis az ülés szélébe kapaszkodtam. A motor megugrott és elkezdett száguldani o földeken. A legrázósabb utakat választotta, a gödröket, kátyúkat nemhogy elkerülte, hanem egyenesen belehajtott. Maid leestem, de akkor sem kapaszkodtam őbelé. Aztán naay sebességgel átrohant velem a már learatott táblán, a magas, éles tarló a szandálban levő lábam fölhasogatta. Meaáll- tunk, ő ment az emberekhez, én fogam összeszorítva mentem vele mindenhova. Nem szólt, csak időnként oldalt rámnézett, meg o csupavér, poros lábaimra. Aztán egyszeresek azt mondta: na, mégiscsak mezőaazdász lesz magából, ha ezt íav szó nélkül kibírta! Hát így történt az én felavatásom. Kósáék Asztalos János úti gyönyörű otthonából nézve a város fényei távolian alattunk hunyorognak, itt benn a tágas nappali egyszerű jóízléssel berendezve. Az emeleti szintről idetorkolló lépcsőn időnként a kamasz fiú robog le-fel. A hanqulathoz illik a qőzölgő, illatos tea, amit Sarolta asszonv — vagy ahoqy kollégái hívják: Saci — készített. — Szép ez a lakás. — Igen, legalábbis, mi nagyon szeretjük. Ehhez akkor sikerült hozzájutni, mikor már a baranyai aazdaságok Szak- szolgálati Állomásán dolgoztam. A Pécsi Állami Gazdaság dolgozóinak szervezték az építkezést. Három éve költöztünk, addia a szüleimnél laktunk, igen szűkösen. Lakáskiutalásra nyolc éviq kellett volna várni. így belevágtunk ebbe. Rengeteg társadalmi munkát kelleti vállalni. Ezt a mennyezetvakolást is például mi csináltuk, ketten a férjemmel. Mikor elkészült, nagyon meg voltunk elégedve magunkkal — ezt még egy kőműves sem csinálta volna jobban! — mondogattuk. Aztán mikor lemeszeltük, meg a lámpa fénye is megvilágította, látszott, hogy milyen hepe-hupás. — A bólyi felavatástól az igazgatóhelyettesi kinevezésig gondolom nem teljesen nyílegyenes az út. — Nem hát. Bolyban 1971- ig voltam, még ott kineveztek növényvédősnek, ezért el egyetem levelező tagozatán kellett végeznem a gödöllői a kétéves növényvédelmi szakmérnöki iskolát. Aztán 1971-ben másfél évig o bonyhádi téeszhez mentem, utána a Szekszárdon megalakult Állami Gazdaságok Szakszolgálati Állomásán dolgoztam. A tériemet később Pécsre helyezték — ő is mezőgazdász, együtt végeztünk — és tarthatatlanná vált, hoqy Bonyhá- don laktunk, én Szekszárdra, ő Pécsre járt dolgozni. így jöttem 1976-ban a Baranya megyei Állami Gazdasáqok Szakszolgálati Állomására, már mint agrokémiai szaktanácsadó és 1978 óta a Növényvédő és Agrokémiai Állomás a munkahelyem. — Nemrég szereztem meg az agrokémiai szakmérnöki diplomát is, szeptember 29-én államvizsgáztam. Kiszámítottam, amióta elkezdtem az egyetemet, ez volt a 147. vizsgám. A diplomamunkámat a szója tápanyagellátási kérdéseiről írtam. — Építkezés, költözés, új munkahely és még tanulás. Nem lehetett könnyű! Az erőfeszítést azonban siker koronázta: a kinevezés. Mit okozott? Örömet? Netán félelmet az új feladattól? Számított rá, vagy meglepetés volt? — Először is tisztázzunk valamit. A tanulást nem ezért vállaltam. Amikor elkezdtem a szakmérnökit, erről még szó sem volt. Amikor megmondták, mire számíthatok, először tiltakoztam. Később mégiscsak örültem, különösen, hogy a kollégáim, úgy vélem, őszintén gratuláltak ehhez. Az új beosztásban sok mindent kell még megtanulnom. Teljesen szokatlan például, hogy vezetői üléseken olyanban kell dönteni, amibe eddig beleszólásom sem volt. Meq kell tanulni a munkát megszervezni, most már másoknak is. Szeretném az eddig elkezdett kísérleteket is továbbvinni. Rendkívül izgalmas például a szója tápanyagellátásával való kísérlet. Azt figyeljük, hogy a szója, növekedésének egyes szakaszában, milyen hatékony- sáagal tudja a tápanyagokat beépíteni. Az eredménytől jelentős műtrágya-megtakarítást várunk. — Remélem, nem következik be, amire ez egyik kollégám figyelmeztetett — most, hogy vezető lettél, majd nem szeretnek — mondta. Szeretnék továbbra is jó kolléga maradni . .. Sarok Zsuzsa Látogatás a baromfifeldolgozóban
