Dunántúli Napló, 1981. november (38. évfolyam, 300-328. szám)
1981-11-20 / 318. szám
2 Dunántúli napló 1981. november 20., péntek A TASZSZ kommentárja Reagan beszédéről Az Izvesztyija csütörtökön közölte Szergej Loszev kommentárját Ronald Reagan elnök szerdai beszédéről. A TASZSZ kommentátora megállapítja: maga az amerikai elnök, de az Egyesült Államok tájékoztatási eszközei is mint az európai béke megőrzésének valamiféle amerikai programját, sőt, mint „a fegyverzetellenőrzés átfogó programját" igyekeztek beállítani a beszédet. Ha valóban ez lenne a helyzet, akkor az Egyesült Államok kezdeményezése minden kétséget kizáróan pozitív visszhangra talált volna, elsősorban éppen a Szovjetunió részéről. Sok nyugat-európai és amerikai megfigyelő szerint azonban az elnök javaslatai csupán látszólag békeszerető jellegűek; ténylegesen az egyoldalú katonai előnyök megszerzésére, valamint a Szovjetunió és a Varsói Szerződés országaival szembeni katonai fölény elérésére irányulnak. Az ABC amerikai rádiótársaság kommentátora szerint „A Reagan- beszéd célja az volt, hogy az amerikai elnököt olyan emberként tüntesse fel, aki békére és oz oroszokkal való tárgyalásokra törekszik, s így akarja megváltoztatni a magáról, mint a hidegháborúra és a fegyverkezési hajszára törekvő személyiségről kialakított képet". A londoni The Daily Telegraph felhívta a figyelmet, az ameri- koi javaslatok összeállítása eleve úgy történt, hogy azok elfogadhatatlanok. Ezzel kapcsolatban a lap a következőket írja: „Washingtonban nem titok: a Reagan-kormányzatban nem is várta senki, hogy Moszkva elfogadja a javaslatokat, mert ez az összes szovjet SS—20-as rakéta felszámolását célozza”. A NATO-országok jelenleg Európában 986 közép-hatótávolságú nukleáris hordozóeszközt tartanak, míg a Szovjetuniónak 975 hasonló fegyveregysége van a kontinensen — vagyis hozzávetőlegesen fennáll az egyenlőség. Az egyszert rakétaindítással célba juttatható nukleáris töltetek számát tekintve a NATO másfélszeres előnnyel rendelkezik. Ha viszont Nyugat-Európában elhelyezik az új amerikai robot-repülőgépeket és a Pershing—2. rakétákat, akkor a NATO több mint másfélszeres fölényre tenne szert a Varsói Szerződéssel szemben a közép-hatótávolságú hordozóeszközök tekintetében is. Reagan elnök beszédével azt az elképzelést akarta kelteni a kevéssé tájékozott emberekben, hogy az amerikai kormányzatnak most hirtelen égető szüksége lett a békés kezdeményezésre. A valóságban inkább propagandafoaásról van szó. amelynek célia: enyhíteni mindazokat a kedvezőtlen politikai következményeket, amelyeket Washingtonnak a nukleáris rakétafegyverkezési hajsza fokozására, újabb amerikai rakéták európai telepítésére és egv európai „korlátozott" nukleáris hábrú előkészítésére tett lépései vontak maguk után. Mindebből semmi ió nem származik Nyuaat-Euróga számára és ezért érthetetlen egyes nyugat-európai politikusok kedvező reagálása. Szeretnénk hinni, hogy az amerikai kormányzat még nem mondta ki az utolsó szót az eurÓDai és nemcsak az európai béke sorsát illető ilv fontos kérdésben. Haderőcsökkantés Csütörtökön megtartották Bécsben a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó.tárgyalássorozat 289. plenáris ülését. A tanácskozáson felszólalt Lőrinc Tamás nagykövet a magyar delegáció vezetője. Bevezetőben emlékeztetett arra, hogy a bécsi tárgyalások immár kilencedik évükbe léptek. Sajnálattal állapította meg, hogy a tárgyalásokon elért eredmények távolról sem arányosak az eltelt idővel. Ez annál is sajnálatosabb, mert a helyzet a szocialista országok számos kezdeményezése ellenére alakult így. — A magyar delegáció meg van győződve arról, hogy a négy szocialista ország 1978- ban, 1979-ben és 1980-ban tett kompromisszumos javaslatai megteremtették az alapokat ahhoz, hogy hozzáfogjanak az első szakaszra vonatkozó megállapodás megszövegezéséhez. Erre vonatkozóan 1980. július 10- én konkrét javaslatot is tettek. — A NATO-országok által kezdeményezett létszámvita, az adatok állítólagos eltérése sem gátolhatná a szövegezés megkezdését, ha a nyugati országok részéről meglenne a megfelelő politikai akarat. — Eredmények elérése a bécsi tárgyalásokon nagyon jelentős és pozitív hozzájárulást jelentene a más fórumokon folyó leszerelési tárgyalások előmozdításához is — fejezte be beszédét Lőrinc Tamás nagykövet, a magyar delegáció vezetője. A csütörtöki plenáris ülésen felszólalt még Octavian Groza nagykövet, a román küldöttség vezetője. A haderőcsökkentési tárgyalások következő plenáris ülését a jövő héten tartják a bécsi Hofburg ban. A szejm nyilatkozata A lengyel parlament, a szejm elnöksége szerdán nyilatkozatban figyelmeztetett arra, hogy a törvényhozás által három hete elfogadott, nyugalomra szólító felhívás ellenére az országban továbbra sem szűnnek a társadalmi feszültségek. „Olyan ügyekben kerül sor sztrájkokra, amelyeket más úton is meg lehetne oldani. Ez veszélyt jelent az állam és a nemzet számára" — hangsúlyozta a nyilatkozat, amely egyidejűleg felidézte a felhívásnak azt a részét is, amely szerint „ha szükséges, ha a nemzet léte veszélybe kerül, akkor a szejm megtárgyalja azt a javaslatot, hogy olyan alkotmányos eszközökkel ruházza fel a kormányt, amilyeneket a helyzet megkövetel”. Lengyelországban egyre szaporodnak a sztrájkakciók. Jelenleg például több mint tíz vajdaságban bérvita miatt tíz napja tart a lapterjesztők sztrájkja. Torunban az egyéni parasztok „Szolidaritás" szervezetének képviselői napok óta megszállva tartják a helyi cukorgyár irodaépületét, s azt követelik, hogy a kormány vonja vissza azt a rendeletet, amely szerint a parasztok az állami felvásárlóhelyeken eladott hús arányában vásárolhatnak iparcikkeket. Már-már országossá terebélyesedik az egyetemi és főiskolai hallgatóknak a sztrájkja, amelyet a „Független Diákszövetség” szervezett a helyi „Szo- lidaritás”-szervezetek támogatásával. Fő követelésük, hogy a felsőoktatási törvény mielőbb jusson el a szejmhez. A kormány közölte, hogy ez már a héten megtörténik, ennek ellenére az akciók folytatódnak. Lublinban a helyi „Szolidaritás” odáig ment, hogy már a város középiskoláiban is sztrájkkészültséget hirdetett. A LEMP lublíni vajdasági bizottsága a tanárokhoz, a szülőkhöz intézett felhívásában a gimnazistasztrájk megakadályozására szólított fel. S3 ÓRA A NAGYVILÁGBAN Nagyszabású demonstráció színhelyt volt a mexikói főváros. A megmozdulás résztvevői szolidaritásukról biztosították Kuba, Nicaragua és Salvador népét, s elítélték az Egyesült Államok agresz. sziós kísérleteit a karibi-térségben. * + WASHINGTON: Kína szállított dúsított urániumot a Délafrikai Köztársaságnak — közli o The Washington Post csütörtöki számában magukat megnevezni nem hajlandó amerikai hivatalos személyekre hivatkozva. A lap értesülései szerint az üzletben egy svájci céget használtak fel közvetítőként. A múlt héten került nyilvánosságra, hogy Dél-Afrika „ismeretlen forrásból" olyan mennyiségű dúsított urániumhoz jutott, amely lehetővé teszi számára két — egyenként ezer megawattos — atomreaktor üzemeltetését. A washingtoni kínai ncgykövetség szóvivője „merő koholmánynak" minősítette a The Washington Post értesüléseit. + BELGRAD: Az eszéki körzeti bíróság ötévi börtönre Ítélte Luka Anticsevics helyi tokost, aki jugoszlávellenes propagandát folytatott. Anticsevics 1965-ben az NSZK-ban vendégmunkásként csatlakozott a „Morvát nemzeti ellenállás" nevű usztasa szervezethez, s ennek programját terjesztette a jugoszláv vendégmunkások körében. + VARSÓ: Gépeltérítési kísérletet hiúsítottak meg a lengyel biztonsági szervek kedden Goieniów város (szczecini vajdaság) repülőterén. Két fiatalember akart egy belföldi, Go- leniów—Varsó között közlekedő járatot Nyugat-Berlinbe téríteni, de tervük még a felszállás előtt lelepleződött.-f BERLIN: Csütörtökön délelőtt összeült Berlinben a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága. A plénumán Erich Honecker, a KB főtitkára terjesztette elő a Politikai Bizottság beszámolóját. + NICOSIA: Szerdán Nicosiában ismét megkezdődtek a ciprusi görög és török közösség közötti tárgyalások. Hugo Juan Gobbi, az ENSZ-főtitkór személyes megbízottja ismertette a tárgyalófelekkel az úgynevezett Waldheim-tervet, amely az eddiqi tárgyalások clapján szándékozik áthidalni a fennálló véleményeltéréseket. + BRÜSSZEL: ,,Szívélyes egyet nem értéssel" váltak szét csütörtökön délben az EGK külügyminiszterei, akik Lord Carrington brit külügyminiszter elnökletével folytatták a hét elején eredménytelenül végződött vitájukat a Közös Piac átfogó reformjáról az állam- és kormányfők londoni csúcsérte- kez.lete elökészitéseként. Lord Carrington a tanácskozás után kijelentette: nincs értelme, hogy a miniszterek folytassák a a vitát, annyi az. eltérő álláspont. Nem adta lel azonban a reményt, hogy a nyolc nap múlva összeülő csúcsértekezletig méa közeledhetnek a nézetek, illetve, hogy magán a csúcson alakulhat ki valamilyen egyetértés. VégetértaLegfelsőbb Tanács ülésszaka Moszkva. Moszkvában csütörtökön a Szovjetunió XI. ötéves tervének, valamint jövő évi tervének és költségvetésének elfogadásával véget ért a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka. A három napon át tartó tanácskozáson a küldöttek a Legfelsőbb Tanács két házának, a szövetségi és a nemzetiségi tanácsnak külön-külön megtartott ülésein vitatták meg a tervjavaslatokat. A vitában 47 küldött szólalt fel, tette meg észrevételét, módosító indítványát. Ezeknek, valamint az ülésszak több mint egy hónapig tartó előkészítése során, a Legfelsőbb Tanács állandó bizottságainak ülésein elhangzott javaslatoknak, kiegészítéseknek a figyelembevételével emelte csütörtökön törvényerőre a szovjet parlament az ötéves és a jövő évi tervet. Ennek értelmében a Szovjetunió nemzeti jövedelme 1985-ig 18 százalékkal nő. Az ipari termelés értéke az előző tervidőszakéhoz képest 23 százalékkal, a mezőgazdasági termelés egy évre számított átlagos értéke pedig 13 százalékkal emelkedik. A lakosság egy főre jutó reáljövedelme 16,5 százalékkal, a munkatermelékenység pedig 23 százalékkal lesz több, mint 1980-ban. Két ember meghalt és többen megsebesültek, amikor az NSZK-beli Mannheimben csütörtökön összeomlott egy ház. Képünkön: mentőosztagok dolgoznak a szerencsétlenség színhelyén AZ ÜJPETRE ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ szerződéses üzemeltetésre az alábbi üzleteit hirdeti meg 1982. január 15-töl 3 éves időtartamra ▼ VI. sz. vendéglő, Vokány, Kossuth L. u. 29. ▼ Vili. sz. italbolt, Kistótfalu, Kossuth u. 58. ▼ IX. sz. italbolt, Áta, Kossuth u. 10. A pályázatokat 1981. december 7-ig kell írásban benyújtani az áfész központi irodájában, 7766 Újpetre, Kossuth L. u. 16. A VERSENYTÁRGYALÁST 1981. DECEMBER 21-ÉN, DÉLELŐTT 9 ÓRAKOR TARTJUK AZ ÁFÉSZ KÖZPONTI IRODÁJÁBAN. 0 Tájékoztató adatokat és bővebb felvilágosítást a fenti címen Lenkei Tibor főkönyvelő ad. Sarlós István Heves megyében Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára csütörtökön Heves megyébe látogatott. Egerben, az MSZMP székházában Vaskó Mihály, a Heves megyei Pártbizottság első titkára fogadta és tájékoztatta a megye politikai, társadalmi és gazdasági helyzetéről. Sarlós István Egerben megtekintette a Dobó István Vármúzeum képtárát, majd a nemrég helyreállított rác templomot. A látogatás következő állomása Bélapátfalva volt, ahol a Politikai Bizottság tagja a Cement- és Mészművek gyárát kereste fel. Az üzemlátogatás után Sarlós István aktívaértekezleten találkozott a cementgyár párt- és gazdasági vezetőivel, időszerű kül- és belpolitikai kérdésekről tartott tájékoztatót, majd választ adott a felmerült kérdésekre. A Hazafias Népfront főtitkárának Heves megyei látogatása a megyeszékhelyen a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet kutatóállomásán fejeződött be. Borbándi János budapesti építkezéseken Borbándi János, a Miniszter- tanács elnökhelyettese — Pul- lai Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter és Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke társaságában — csütörtökön felkeresett több budapesti építkezést. Először az Árpád-híd szélesítéséről, majd a Flórián téri alul- és felüljáró-rendszer kialakításáról tájékozódott. Borbándi János ezután a Fővárosi Tanács elnökével a befejezés előtt álló, és december második felében átadásra kerülő budapesti nagy sportcsarnokot tekintette meg. LAPZÁRTA .•»X#X*X*X*.*.*.*..'»**#*'*X*X*X*X*X*.*.#. Több mint 300 salvadori menekültet gyilkoltak meg a hét elején a hondurasi határ közelében, a Lempa folyó partján. Az újabb tömegmészárlás- rál a Salvadorral vállalt szolidaritás hondurasi bizottsága számolt be. A bizottság szerint c salvadori Cabanas, Chalate- nango és Sesuntepeque megyékben a lakott területek ellen indított nagyarányú bombázásokat követően nők, gyermekek és idős emberek ezrei kerekedtek fel, hogy a salvadori léqierő bombázásai ellen a közeli Hondurasban találjanak menedéket. Amikor a kél országot elválasztó Lempa folyón átkeltek, a parton salvadori és hondurasi katonák várták őket, s géppuskatüzet zúdítottak a menekültekre. V» Lenavelországban vasárnaptól drágább lesz a benzin. A normálbenzin literje 19 helyett 3C, a szuperbenziné 21 helyett 32 zlotyba kerül majd. A motorolajok átlagosan 80 százalékkal drágulnak. Egyidejűleg bevezetik az azonos benzinárak rendszerét, mind a magán, mind az állami gépkocsik részére. Emelkedik a taxik vifeldija is. A tehertaxi tarifáját továbbra sem szabályozzák központilag, hanem mint eddig, az a gépkocsivezető és a fuvaroztató alkalmi megegyezésén alapul. * Púja Frigyes külügyminiszter csütörtökön, közéo-euróoai idő szerint az esti órákban megérkezett latin-amerikai kőrútjának utolsó állomására, Kolumbiába. A nap folyamán külügyminiszterünk megkoszorúzta Simon Bolivar szobrát. Ezt követően a külügyminisztériumbarv megkezdődtek a hivatalos tárgyalások. A kolumbiai külügyminiszter este fogadást adott Púja Frigyes tiszteletére.