Dunántúli Napló, 1981. október (38. évfolyam, 269-299. szám)
1981-10-30 / 298. szám
2 Dunántúli napló 1981. október 30., péntek Apró Antal látogatása a Vajdaságban ÓRA A NAGYVILÁGBAN A lengyelországi helyzetről, az időszerű teendőkről tárgyalt a LEMP KB 5. plénuma. Képünkön: Wojciech Jaruzelski felszólalása a tanácskozáson. Az országgyűlés Apró Antal elnök vezetésével jugoszláviai látogatáson tartózkodó küldöttsége a csütörtöki napot a Vajdaság Autonóm Tartományban töltötte. A magyar vendégeket vidéki útjukra elkísérte Dra- goszláv Markovics, o szövetségi nemzetgyűlés elnöke. Újvidéken a küldöttség délelőtt megbeszélést folytatott a tartományi képviselőház Molnár Vilmos elnök vezette delegációjával. A szívélyes és baráti légkörű találkozón Molnár Vilmos átfogó tájékoztatást adott a kétmillió lakosú Vajdaság politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális helyzetéről és fejlődéséről. Aláhúzta, hogy a Vajdaság minden területen jelentősen kivészi részét Magyarország és Jugoszlávia eredményesen fejlődő és sokoldalú együttműködéséből. A két ország árucseréjéből a tartomány tavaly 21 százalékkal részesedett. Utalt az értékes testvérvárosi (Szeged—Szabadka, Baja—Zombor, Békéscsaba —Becskerek stb.) kapcsolatokra. Ismertette a tucatnyi vajdasági és magyarországi vállalat kooperációját, majd a kishatár- menti forgalmat, s hangoztatta további erőteljes bővítésük szükségességét. Apró Antal megköszönte a részletes információt és állást foglalt a kölcsönösen előnyös együttműködés további erősítése mellett, majd tájékoztatást adott a magyar politikai-társadalmi és gazdasági élet időszerű kérdéseiről. Ezután néhány konkrét, kétoldalú kooperációs témáról volt szó. A megbeszélés befejeztével küldöttségünket fogadta RaOrszágunk összes békeszerető erői, összes dolgozói nagy reményeket fűznek Leonyid Brezs- nyevnek, az SZKP KB főtitkárának NSZK-beli látogatásához — hangsúlyozza a Német Kommunista Párt Elnökségének a szovjet államfő küszöbönálló bonni látogatása alkalmából közzétett nyilatkozata. A szovjet államfő — emlékeztet a dokumentum — harmadik alkalommal érkezik az NSZK-ba, olyan rendkívül kiéleződött nemzetközi helyzetben, amikor a háború és a béke, a fegyverkezés és a leszerelés kérdéseiben folyó világméretű küzdelem állása mélységes aggodalommal tölti el népünket és az európai földrész többi népeit egyaránt.' A szovjet államfő 1973-ban tett első látogatása óta mindkét ország népei saját tapasztalataik alapján győződhettek meg arról, milyen felmérhetetlen előnyökkel jár az enyhülés mind az NSZK, mind a Szovjetunió népei számára. Megerősödtek a két ország közötti gazdasági, politikai és kulturális kapcsolatok, a Szovjetunióval való gazdasági együttműködés számos nyugatnémet dolgozónak biztos munkaalkalmat teremtett. A második világháború után csaknem 40 évvel a békét világméretű konfliktus veszélye fenyegeti. Az Egyesült Államok kormánya kikényszerítette a fegyverkezési hajsza újabb szakaszát, amelynek értelmében — az „első csapás képességének” megszerzése céljából — a Szovjetunióra irányított új cmerikai atomrakéták telepítését akarja kikényszeríteni Nyu- gat-Európa, így az NSZK területén — hangsúlyozza a nyilatkozat, és emlékeztet rá: a Szovjetunió számos nagy fontosságú dovan Vlajkovics, a tartományi elnökség elnöke. Küldöttségünk ezután megtekintette a nemrég épült szerb Népszínházát — Jugoszlávia legkorszerűbb színházát —, s megismerkedett művészi programjával. Delegációnk megnézte a vajdasági székváros közelmúltban felavatott új, impozáns Duna- hídját, az 1312 méter hosszú Szabadság-hidat, amelynek 10 ezer tonnás acélszerkezete a budapesti Ganz MÁVAG-ban készült. Az országgyűlés elnöke és a kíséretében lévő képviselők hosszabb időt töltöttek az újvidéki rádió- és tv szerkesztőségében, ahol betekintést nyertek magyar szerkesztőségeinek munkájába is. Molnár Vilmos, a péterváradi várban díszebédet adott vendégei tiszteletére. A délutánt parlamenti küldöttségünk Szremszka Mitrovi- cán töltötte, ahol lerótta kegyeletét az emléktemetőben, majd felkereste a „Matróz" Cellulózgyárat, amelyet néhány éve a hazánkkal kötött hitelegyezmény alapján korszerűsítettek és új részlegekkel bővítettek. Az üzem húsz évre szóló kooperációs szerződés keretében évi 280 ezer köbméter magyarországi fát is feldolgoz. Ezért és a fejlesztési kölcsön visszafizetéseként 2 évtizeden ót évi 40 ezer tonna cellulózt szállít népgazdaságunknak. Parlamenti delegációnk az esti órákban visszatért Belgrád- ba. kezdeményezést tett a leszerelés előmozdítására, amelyekre most az NSZK kormányának is választ kell adnia. A szovjet államfő nem a fenyegetések koncepciójával, hanem a béke, a leszerelés, az enyhülés folyamatát továbbfejlesztő javaslatok programjával érkezik a Német Szövetségi Köztársaságba. A Német Kommunista Párt azt várja a két ország vezetőinek bonni találkozójától, hogy — a gazdasági együttműködés távlatainak hasznosításán túl — tegyen egyértelmű lépéseket a katasztrófa elhárítása, az enyhülés folytatása érdekében — hangsúlyozza a Német Kommunista Párt Elnökségének nyilatkozata. Athén valahogy nem az igazi. Piszkos, szemetes, ahol éppen nem építik, ott bontják. Külváros külváros hátán: sok ezernyi épület konglomerátuma. Mindezt azonban akropolisza feledteti, s ha netán felmegy az ember a Lükabettosz dombjára — az utolsó métereket fogaskerekűn lehet megtenni — re- pülőgépnyi magasságból nézhet alá. Innen már szép, ha lehet izgalmas, balkáni és mediterrán. (Csak a port, azt tudnám feledni! Ugyanis a város 0 Varsói Szerződés katonai tanácsának ülése Megkezdte munkáját a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői katonai tanácsának soros ülése, amelyre hazánkban kerül sor. ♦ ♦ TRIPOLI: A JANA líbiai hírügynökség csütörtökön határozottan cáfolta a nyugati sajtó állításait arról, hogy Csádban valamiféle államcsínykísérlet történt volna. A TASZSZ idézte a líbiai hírügynökség azon megállapítását, hogy „Csádban a helyzet teljes mértékben nyugodt, és az élet békésen zajlik". + MADRID: Az Egyesült Katalán Szocialista Párt (PSUC), a Katalán Kommunisták Pártja végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén elhatározta, javasolja a párt Központi Bizottságának, hogy hívja össze a párt rendkívüli kongresszusát. + RÍJAD: Mohammed Abdu Jamani szaúd-arábiai tájékoztatási miniszter csütörtökön cáfolta, hogy Fahd Ibn Abdul Aziz szaúdi trónörökös és Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár Bonnban tartott tárgyalásukon közös támogatásukról biztosították volna az új egyiptomi elnök, Hoszni Mubarak politikai irányvonalát. ♦ SAO PAULO: Kanada szorosabb együttműködésre törekszik Brazíliával, Mexikóval és Venezuelával azzal a céllal, hogy közösen lépjenek lel az Egyesült Államok latin-amerikai befolyása ellen — jelentette ki Ottawában Richard Gorham, latin-amerikai kérdésekkel foglalkozó kül ügy miniszter-helyettes. „nyírségi” altalaját többnyire enyhe szél borzolja.) Több — Görögország más tájait is megjáró — hazánkfiával beszélgettem a kempingben, jártam együtt a már közel 3 milliós főváros utcáit, s mindnyájan egyetértettünk a Panoráma útikönyv íróival: elsősorban ma is az ókori kultúra maradványai teszik a várost a XX. századi turisztika egyik központjává. Első szomorúságunk: a tavaszi földrengés csakugyan megMagyar felszólalás az ENSZ-ben Az ENSZ-közgyülés jogi bizottságának ülésén felszólalt dr. Prandler Árpád nagykövet, a magyar küldöttség tagja. A testület az ENSZ alapokmányának és a szervezet szerepének erősítésével foglalkozó különbizottság jelentését vitatta meg. A magyar küldött hangsúlyozta, hogy az ENSZ alapokmánya kiállta az idő próbáját. A nemzetközi kapcsolatokban mutatkozó negatív jelenségek kiküszöbölése nem az alapokmány megváltoztatása, hanem rendelkezéseinek szigorúbb megtartása révén valósítható csak meg — állapította meg dr. Prandler Árpád. viselte az Akropoliszt. A Pantheon belsejébe belépni tilos, az Erechtheion egy részét lebontották s a Karüatidákat rés- nyi pillantást sem engedő állványerdő borítja. Herodes Atti- cus odeionja zárva. De még így is felejthetetlen és varázslatos az akropoliszi templomokkal való találkozás. Igen, ez már Periklész Athénja, a gazdag és hatalmas, a városállamok, a környező világ felett uralkodó Athén. A látogató előbb talajvesztetten kóvályog a fellegvár igézetében, aztán lassan-las- san felenged. (Olyannyira, hogy még egy „harmadfokú" veszekedést is megenged magának, mivel nem tudja eldönteni, hogy merre kezdje a szemlét. . .) Később, amikor a város főterének — a Szindagma térnek — teraszvendéglőjében pi- hengettük a hosszú menetelés fáradalmait, fogalmazódott meg bennem a gondolat. Athéni kirándulásunk utolsó napján kellett volna az Akropoliszhoz menni, mert most már kötve + KAIRO: Az Egyesült Államok a jövőben is lenntartja Izrael technikai és katonai fölényét a térségben - erről biztosította Ronald Reagan amerikai elnök Menahem Begin izraeli kormányfőt az AWACS-ügylet- tel kapcsolatban neki küldött memorandumában. + MEXIKÓVÁROS: Mexikói hivatalos hírügynökségi értesülés szerint a Mexikói Dolgozók Pártja (PMT) kilép a baloldal közös választási frontjából és nem kíván csatlakozni a tervezett baloldali egységpárthoz. A választási szövetség és az egységes párt létrehozásának tervét a Mexikói Kommunista Párt október közepén tartott XX. kongresszusán jelentették be. A jövőre sorra kerülő elnökválasztásokon a baloldal közös jelöltje éppen a PMT országos vezetőségének elnöke, Herberto Castillo lett volna. ♦ PRÁGA: Csütörtökön Csehszlovákiában folytatódott a békebusz útja. Utasai Lidicébe látogattak, ahol találkoztak a városi tanács vezetőivel, majd meatekintették a második világháborúban a német fasiszták által barbár módon elpusztított városka egykori lakóinak emlékét örökre megőrző múzeumot, s megkoszorúzták az emlékművet. + HANOI: Kormányközi egyezményt írtak aló Vietnamban, amelynek alapján a Szovjetunió segítséget nyújt a laoszi fővárost Vinh vietnami kikötővel összekötő olajvezeték megépítésében. Ez a vezeték nagymértékben javítja majd Laosz nyersanyag-ellátását, egyidejűleg csökkenti a tengerpart nélküli indokínai ország közlekedési-szállítási függőségét délnyugati szomszédjától, Thaiföldtől. hiszem, hogy ezek után akadna valami, ami lekötné figyelmemet... S talán ez a jövőben indulóknak megszívlelendő jótanács. Pheidiasz mestert, az ókor legnagyobb szobrászát, a hatalmas építkezés irányítóját- felügyelőjét-tervezőjét lepipálni egykönnyen aligha lehet. Attika csücskében tett kirándulásunk már csak ráadás. A szunioni naplemente — a templom egyik oszlopába Byron is bevésetté a nevét —, a mara- thoni tisztelgés, kedves állomások. Azért, hogy az autópálya tovább röpítsen, föl Szalonikibe az istenek lakhelye, az Olimposz mellett, s onnan tovább, a görög—török határig. Egy utolsó vásárlás, némi ajándék, több üveg olajbogyó, az elmaradhatatlan Ouzo pálinka — ilyenből keverte Maigret felügyelő pernóját —, és a Me- taxa konyak. Erős figyelmeztetés: a konzervek és a hivatalosan kiváltható valuta fogyóban, pedig Isztambul' következik ... Kozma Ferenc Űj miniszterelnök Iránban Hosszéin Musszavi lett Irán új miniszterelnöke, miután az iráni parlament csütörtökön reggel jóváhagyta Khamenei államfő jelöltjét erre a tisztségre. A képviselők 115 szavazattal 39 ellenében fogadták el Musszavit, az ország eddigi külügyminiszterét az ország kormányfőjének. A 40 éves Hosszéin Musszavi, aki gépészmérnöki diplomával rendelkezik, az Iszlám Köztársasági Párt egyik vezető személyisége. Augusztus 15-ig — külügyminiszterré való kinevezéséig — pártja lapjának, a „Dzsumhorije Iszlaminak” (Iszlám Köztársaság) volt a főszerkesztője. Khomeini ajatollah egyik legelkötelezetteb híveként tartják számon. Musszavi Khamenei elnök második jelöltje volt erre a posztra. Mint ismeretes, a medzslisz, az' iráni parlament a múlt héten nem fogadta el Khamenei első jelöltjék, Ali Ak- bar velajatít. Elindult az első gyorsvonat... Csütörtökön, a Lenini Kom- szomol megalakításának 63. évfordulóján elindult az első gyorsvonat a Bajkál-Amur vasútvonal nyugati szakaszán. A Léna állomásról indított szerelvény első utasai a hagyományoknak megfelelően a vasútvonal építőinek legjobbjai, az Állami Bizottság tagjai, az ir- kutszki terület párt- és Kom- szomol bizottságának vezető' voltak. LAPZÁRTA Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Kenan Evren tábornokot, államfőt, Törökország nemzeti ünnepe alkalmából. Lázár György, a Minisztertanács elnöke szintén táviratban fejezte ki jókívánságait Bülent ülüsü török kormányfőnek. * Kádár János a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Lázár György, a Minisztertanács elnöke bemutatkozó látogatáson fogadta Mohamed Saed Abdulla Mohsent. a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. * Ábrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési miniszter vezetésével csütörtökön hazaérkezett az NDK-beli Cottbusbál a magyar építésügyi küldöttség, amely részt vett a KGST építésügyi állandó bizottság 52. ülésén. A tanácskozáson az ipari épületek rekonstrukciójával és korszerűsítésével összefüggő tervezési és kivitelezési munka fejlesztéséről tárgyaltak. V» Az APA osztrák hírügynökség csütörtöki jelentése szerint a salzburgi rendőrség szerda este őrizetbe vett egy jordán állampolgárt, akiről nagy valószínűséggel feltételezhető, hogy a palesztin mozgalom radikális szárnyához tartozik, és szervezője volt az' Ausztriában elkövetett terrorcselekményeknek. A szerdán este őrizetbe vett férfi lakásán nagymennyiségű fegyvert és hamis útleveleket találtak. * Genfben csütörtökön a kőolaj-exportáló országok szervezete (OPEC) 13 tagállamának rendkívüli értekezletén megegyezés született az export olajárak alsó és felső határáról, jelentette 'be Al-Kha’iifa Al- Szabah kuvaiti olajügyi miniszter. Ezek szerint az új OPEC olajár hordónként 34-töl 38 dollárig terjedhet minőségétől függően. H Nemet ■€■> nyilatkozata Remények L Brezsnyev küszöbön- álló bonni látogatásához Politikai megfigyelők általában a Reagan-kormány jelentős sikereként értékelik az AWACS repülőgépek ügyében történt szenátusi döntést. Képünkön: a korszerű radarrepülőgép egy egyiptomi katonai bázison —,a washingtoni szenátus 52:48 arányban jóváhagyta e típusú gépek Szaúd-Arábiának történő szállítását. ^ •• •• _ •• •• ff Gorog-torok tájakon 8. Pheidiasz mester