Dunántúli Napló, 1981. szeptember (38. évfolyam, 239-268. szám)
1981-09-03 / 241. szám
u Dunántúli napló 1981. szeptember 3., csütörtök 1.981. SZEPTEMBER CSÜTÖRTÖK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából HILDA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 6.05 — nyugszik 19.21 órakor. A Hold kél 10.54 — nyugszik 21.50 órakor. S zázhuszonöt évvel ezelőtt, 1856. szeptember 3-án született, és 68 éves korában, 1924-ben hunyt el Louis Henri Sullivan neves amerikai építész, építészeti szakíró, az acélvázas szerkezet továbbfejlesztésének és a modem amerikai építészetnek fontos képviselője. Építészeti tanulmányait Chicagóban kezdte, majd Párizsban folytatta; 1879-ben lépett be Dankmar Adler irodájába, akivel 1881-től 1895-ig társként működött; a fiatal Wright 1887—93. között az ő műtermükben vált építésszé. Sullivan és Adler mintegy száz közös műve közül a legjelentősebb az Auditorium épülete (1886—89-ben épült), Chicago legnagyobb színháza, illetve szállodo- és irodaháza. A továbbiakban is egy sor modern elképzelésű irodaházat tervezett, s az ő műve volt az 1893. évi chicagói világkiállítás közlekedési csarnoka is. írásaiban és műveiben egyaránt a funkcionális szemlélet úttörője volt, az úgynevezett organikus építészet gondolatának felvetője. „A funkciót követi a forma” elvet emelte át a XIX. század természettudományi gondolatvilágából az építészetbe. Azt hirdette, hogy az épületi díszítés nem szükségesség; helyette a figyelmet az épület egyéb formáira kell fordítani, hogy azok anélkül is kellemesek legyenek. Elhunyt Bizse lános festőművész Bizse János Pécsett született 1920-ban. A Képzőművészeti Főiskola elvégzése után a Pécsi Építőipari Technikum, majd a Művészeti Gimnázium tanára volt. Művei a természet és az ember sze- retetéről tanúskodtak, lágy, oldott festőiséggel készült képei a dunántúli piktura legjobbjai közé sorolták. 1947 óta a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége déldunántúli szervezetének alapító tagja, a Pécsi Grafikai Műhely megalakulása óta annak vezetője. Több murális munkája van, Tabon, Pécsett és Komlón. Segítőkészségét, pedagógiai munkáját tanítványai, kollégái jól ismerték, vitalitását, élénk, eleven alakját, műveit az elkövetkezőkben hiányolni fogjuk városunk képző- művészeti életéből. * Meghalt Beszik Lajos, a Hazafias Népfront duna- szekcsői községi bizottságának volt elnöke, nyugdíjas iskolaigazgató. Több mint negyedszázada tevékenykedett a népfrontmozgalomban, eredményes munkásságát több kitüntetéssel ismerték el. Ma este MOZI Petőfi: A nagymama unokája (4), A nagy álom (6, 8). Kossuth: Csatár a pácban (10, 12, 2, 8), A keselyű három napja (4, 6). Park: Egy zseni, két haver, egy balek (3, f6). Park-kert: Egy zseni, két haver, egy balek (8). Komarov-kert: A pap, a kurtizán és a magányos hős (8). Tanárképző Főiskola: Dugó, a csodacsatár (5), Az első kísértés (f8). Rákóczi: Az első nagy vonatrablás (7). Fekete Gyémánt: A jónevű senki (6). Jószerencsét: A XX. század kalózai (4, 6). Vasas, Május 1.: Repülés az űrhajóssal (f6). Mohács: Nevem: Senki (6, 8). Komló, Zrínyit Majmok bolygója (4, 6, 8). Komló, Május 1.: Luxusbordély Párizsban (f5, f7). Szigetvár: Fogadó az „örök Világosság”- hoz (8). Siklós: Muppet show (8). Dunaszekcsö: Kabaré (8). Harkány: Az áldozat (7, 9). Boly: Fehér telefonok (7). Pécsvárad: A Pogány Madonna (f8). Sásd: Kramer kontra Kramer (8). Sellye: Languszta reggelire (8). Szent- lőrinc: A svéd, akinek nyoma veszett (8). Villány: Kamaszok <f8). Nyugállományba vonult szeptember 1-től dr. Vida Sándor, a Baranya megyei Tanács Siklósi járási Hivatala elnöke, akit ebből az alkalomból tegnap búcsúztattak el. A Baranya megyei Tanács nevében Takács Gyula elnökhelyettes, az MSZMP Siklós városi-járási Bizottsága nevében Illés István első titkár, a Közalkalmazottak Szakszervezete megyei Bizottsága nevében dr. Sziráki Ferenc titkár, volt munkatársai nevében Dömötör János osztályvezető. Ugyancsak tegnap iktatták be hivatalába az új elnököt, Horvát Alajost. ♦ — Szaktanácskozás. Tizenegy megyéből 143 partnergazdaság képviselője vett részt a Kaposvári Szprvasmarha-tenyész- tő Közös Vállalat igazgatótanácsi ülésén, amelyet tegnap tartottak Pécsett, a FEK-ben. A KAHÚS—KA- TEJ állattenyésztési rendszerben integrált gazdaságok I. félévi eredményeiről Harsányi Lehel, a KSZKV igazgatója adott tájékoztatást. — Az esőzések haszna. Az elmúlt napokban többfelé az országban nagyobb nedvességutánpótlást kapott a talaj. A csapadék helyenként felhőszakadásként zúdult a tájra, ezeken a vidékeken az esővíz sajnos többnyire lefutott a földekről, és csak kisebb része hasznosult. A mezőgazdászok szerint továbbra is hiányoznak az úgynevezett áztató esők, amelyek egész sor növénynek még jól jönnének. KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Népi zene. 9.00: Kórusok, hangszerszólók. * 9.44: Zenés képeskönyv. 10.05: Sztárok — anekdoták nélkül. 10.35: Operett- és daljátékfelvételekből. 11.00: IMagyar előadóművészek. 11.40: Tom Jones. Rádiójáték. 12.35: Könyvszemle. 12.45: Zenemúzeum. 14.32: A 70 éves -Barabás Tibor köszöntése. 15.10: Nótacsokor. 16.05: Kórusdalok. 16.15: Gluck: Don Juan — balett. 17.07: Plovdiv *81. 17.32: Lukács Pál mélyhegedűn játszik, Rados Ferenc zongorázik. 17.55: Daljátékrészletek. 19.15: Közvetítés a magyar—bolgár— finn férfi és női válogatott atlétikai viadalról. 19.30: Olasz operákból. 20.15: Lapok a hidegháború történetéből. I. rész. 20.35: Nóták. 20.54: Anyegin. Háromfelvonásos opera. 22.20: Tíz perc külpolitika. 23.06: Sebészet a mikroszkópban. 23.26: Az operaközvetítés folytatása. 0.10: Táncdalok. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Olasz capriccio. 8.20: Tíz perc külpolitika. 3.33: Nap■MnmPa *» Baranyai tájak: a kozármislenyi horgásztó Fotó: Proksza László-------------------------------★-------------------------------K épviselői fogadóóra Kasó József országgyűlési képviselő szeptember 5-én, szombaton délután 15—16 óráig fogadóórát tart Endrőc községben, a tanács kirendeltségén. 4 ♦ Hallásvizsgáló műszer Új taggal gyarapodik a Medicor Művek által készített hallásvizsgáló műszerek családja. A vállalat miskolci gyárában megkezdték az ASP—2 beszéd-audióméter nullszériájának gyártását. Az új készülékkel a szavak értelmének, kiejtésének felismerési képességét vizsgálhatják a szűrőállomásokon, klinikákon és kórházakban. A besf&daudióméterből a nullszériagyártás keretében szeptember folyamán tíz darabot készítenek, és a megrendelések alapján részben a hazai egészség- ügyi intézményekbe, részben pedig exportra szállítják. Új bélyegek Az 54. bélyegnap és a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége szeptember 5-i küldöttközgyűlése alkalmából új, 10 forintos blokkot bocsát forgalomba szeptember 5-én a Magyar Posta. A bélyegkép — Zombory Éva grafikusművész tervei alapján készült — stilizált parasztszobát ábrázol, mely közepén egy XVII. századból való menyasszonyi láda látható. Ugyancsak a bélyegnap alkalmából kerül forgalomba szeptember 12-én az „54. bélyeg nap” elnevezésű, a magyar népművészet legszebb darabjait bemutató, 1 és 2 forintos bélyegekből álló bélyegsor, melyet szintén Zombory Éva tervezett. A blokk, illetve a bélyegsor forgalomba bocsátásának napján első napi bélyegzőt használnak a kijelölt postahivatalok. — Tanulmányút Bács- Kiskun megyében. A MUOSZ idegenforgalmi és gasztronómiai szakosztálya kétnapos tanulmányutat szervezett a hét elején Kalocsára és Bajára. Az újságírók közelebbről is megismerkedtek Bács- Kiskun megye gazdasági, kulturális és idegenforgalmi helyzetével, fejlődésével és a megye legközelebbi terveivel. ♦ A Pannónia ’81 mai programja Dr. Vendég Ferenc MÉM miniszterhelyettes lesz a vendége ma a Pannónia ’81 szövetkezeti szakemberek XII. harkányi találkozójának. Reggel fél kilenckor az élelmiszer- termelés közgazdasági kérdéseiről hangzik el előadás, majd ezt követően a rendezvény utolsó programjaként konzultációra kerül sor. ♦ — Jubileum. Fenrtállá- sának 10. évfordulóját ünnepelte tegnap Komlón a Városi Tanács családi és társadalmi ünnepségeket szervező irodája. Az ünnepségen emlékplakettekkel jutalmazták a családi és társadalmi ünnepségeket szervező aktívákat, az iroda külső munkatársait. ♦ Gázvezetéképítés A DDGÁZ értesíti a lakosságot, hogy szeptember 3-án megkezdi az Antónia utcai gázvezeték rekonstrukcióját a Vilmos és a Nyíl utcák között. Az építés előreláthatólag október 15-ig tart, teljes útlezárás mellett. ® 10053 Szerkesztőségi hírügyeletes ma délután 14 órától 19 óráig: Nagy Zsóka. ♦ — Milliók „borítékon kívül”. Ebben az ötéves tervidőszakban 441 millió forintot fordít dolgozói élet- és munkakörülményeinek további javítására a Bólyi Mezőgazdasági Kombinat. Ez azt jelenti, hogy minden dolgozóra átlagosan mintegy 150 000 forint „borítékon kívüli” összeg jut. ♦ Nemzetközi díszmadárkiállítás Három napon át szebbnél szebb madarakban gyönyörködhetnek majd az érdeklődők Pécsett, a Színház téri kiállítóteremben: itt rendezik meg szeptember 4—5—6-án a nemzetközi díszmadárkiállítást. A megnyitást Rakonczay Zoltán, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökhelyettese vállalta. A 4-én, délelőtt 10-től megtekinthető kiállításon olyan kuriózumokkal is találkozhatunk, mint egy beszélő arapapagáj, illetve egy, az 1980-as években, most üvegbúrá- ban látható, kipreparált kolibricsalád. A nemzetközi díszmadár-kiállítás délelőtt 10-től délután 18 óráig lesz nyitva mindhárom napon. ♦ Esküvő BEDEKOVICS VERONIKA és TUPI ISTVÁN szeretettel értesítjük barátainkat, ismerőseinket, hogy 1981. szeptember 5-én, 13.30 órakor házasságot kötünk.-----A RÁDIÓ----É S TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL közben. 10.00: Zenedélelőtt 12.33: Mezők, falvak éneke. 12.55: Kapcsoljuk a miskolci körzeti stúdiót. 13.25: Látószög. 13.30: Vietnami' muzsika. 14.00: Válogatott perceink. 16.35: Idősebbek hullámhoszszán. 17.30: Belépés nemcsak tornacipőben. 18.33: Primadonnák, bonvivánok — operettek. 19.16: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 19.55: Slágerlista. 20.33: Hogyan válasszunk nagyvezért? 21.33: Köszönöm a beszélgetést . . . 22.01: Örökzöld dallamok. 23.15: Dzsesszfelvételekből. HARMADIK MŰSOR 9.00: Eric Burdon és a WAR együttes 1976-os „Lőve is all araound”. 9.45: Bruckner: Vili. szimfónia. 11.05: A magyar olajipar múzeumában, Zalaegerszegen. 11.25: Operaáriák. 11.55: Hangverseny. 13.07: Kaleidofónia. 13.40: XX. századi operákból. 14.30: Szimfonikus zene. 15.35: A Filharmóniai Fúvósötös játszik. 16.00: Zenei Lexikon. 16.20: A kis kéményseprő. 16.50: Popzene sztereóban. 18.00: Világtörténelem dióhéjban. 18.30: Operaáriák. 19.05: Beethoven-fel- vételek. 20.22: Artur Rubiniéin zongorázik. 21.00: Töltsön egy órát kedvenceivel. 22.00: Madrigálok. * PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Muzsikáló dél-dunántúli tájak. 17.15: Múzeum a Sugovica partján. Dr. Sólymos Ede múzeumigazgatóval beszélget dr. Nádor Tamás. 17.35: Az Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatóság kamarazenekara játszik. Közreműködik: dr. Huszár Pál — orgona és a bajai Tóth Kálmán Gimnázium kórusa. Vezényel Bolberitz Tamás és dr. Schwalm Pálné. 17.45: A használt bútor értéke ... Riporter: Szabó Mária. 17.50: A Bergendy együttes aranylemezéről. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hírek, tudósítások. Mit hoz a jövő? dr. Vuics Tibor írása. Kívánságműsor. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek, tudósítások. Határjárás. Riporter: Gráf Vilmos, önök kérték. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TELEVÍZIÓ 14.20: Pedagógus továbbképzés. 15.10: Neveléslélektan, (ism.). 15.55: Hírek. 16.00: Pergő képek. (sz.). 16.25: Szicíliai' utazás, (ism. sz.). 17.10: Toldi. Sulikomédiák. I. (sz.). 17.35: Tévébörze. 17.45: Lobog a láng . . . 18.20: Akik elmentek. (sz.). 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna. (sz.). 19.15: Esti mese. (sz.). 19.30: Tvhíradó. (sz.). 20.00: Jogi esetek. 20.40: Roxinpad. (sz.). A Korái együttes közreműködéGyorslista az 1981. szeptember 1-én megtartott augusztus havi lottó jutalomsorsolásról, melyen a 35. heti szelvények vettek . részt. Az alábbiakban közöljük a nyertes ,,P” jelű szelvényeket. A gyorslistában az alábbi rövidítéseket használtuk: a vásárlási utalv. (1000 Ft), b Moszkvics 2140 tip. személy- gépkocsira utalvány, c Trabant Lim. Special tip. személygépkocsira utalvány, d szerencse- utalv. (30 000), e színes televízió (30 000 Ft), f iparcikk- utalv. (25 000 Ft), g otthon lakberendezési utalv. (25 000 Ft), h zenesarok-utalv. (20 000 Ft), i automata mosógép I. (13 900 Ft), j automata mosó? ép II. (12 900 Ft), k televízió 10 000 Ft), I vásárlási utalv. (10 000 Ft), m vásárlási utalv. (9000 Ft), n vásárlási utalv. (7000 Ft), o vásárlási utalv. (5000 Ft), p váráslási utalv. (4000 Ft), r vásárlási utalv. (3000 Ft), s vásárlási utalv. (2000 Ft). 2 418 118 h. 2 433 937 m, 2 439 210 1, 2 444 483 P. 2 460 302 r, 2 476 121 m, 2 486 667 i, 2 491 940 j. 2 502 486 r, 2 523 578 2 534 1 24 n, 2 544 670 n, 2 549 943 g. 2 555 216 m, 2 560 489 n, 2 571 035 n, 2 576 308 o, 2 581 581 1. 2 586 854 Q, 2 592 127 P. 2 602 673 r, 2 613 219 s, 2 618 492 h, 2 623 765 r, 2 629 038 •i 2 634 311 2 644 857 1, 2 650 130 r, 2 655 403 n, 2 660 676 r, 2 665 949 s, 2 671 222 r, 2 692 314 s, 2 718 679 1, 2 729 225 p. 2 734 498 1, 2 739 771 r. 2 792 501 e, 2 803 047 1, 2 813 593 m, 2 818 866 1, 2 624 139 m, 2 850 504 P. 1, 2 855 777 i, 2 861 050 2 866 323 m, 2 872 596 k, 2 876 869 d, 2 862 142 i, 2 887 415 f, 2 892 688 1, 2 897 961 n, 2 903 234 1, 2 913 780 o, 2 919 053 m, 2 924 326 i. 2 929 599 1, 2 934 872 P. 2 945 418 k. 2 950 691 P. 2 961 237 r, 2 966 510 r. 2 971 783 s, 2 977 056 s. 2 987 602 n, 2 992 875 e, 44 649 575 *i 44 660 121 hí 44 665 394 j. 44 670 667 n. 44 876 314 r, 44 886 860 m. 55 649 053 n, 55 654 326 n. 55 664 872 1, 55 881 065 s. 63 010 161 9. 63 015 434 P> 63 020 707 r, 63 036 526 o, 63 047 072 m, 63 052 345 ©. 63 057 618 P. 63 062 891 r. 63 068 164 s. 63 073 437 S* 63 083 983 j. 63 089 256 Pl 63 094 529 m, 63 099 802 f, 63 105 075 1, 63 110 348 m, 63 115 621 m. 63 120 894 P. 63 147 259 1, 63 152 532 n. 63 157 805 P. 63 163 078 L 63 205 262 Pi 63 210 535 r, 63 226 354 •n. 63 236 900 i. 63 242 173 r, 63 284 357 63 289 630 r. 63 294 903 h. 63 300 176 1, 63 315 995 1. 63 331 814 r, 63 337 087 K 63 342 360 k. 63 347 633 hí 63 352 906 1, 63 358 179 63 363 452 n, 63 368 725 f. 63 373 998 k. 63 379 271 ír. 63 384 544 n, 63 389 817 r* 63 395 090 r, 63 400 363 S 63 405 636 n, 63 410 909 1, 63 421 455 e, 63 426 728 n, 63 432 001 o, 63 437 274 r. 63 442 547 s, 63 458 366 P> 63 463 639 n, 63 468 912 P« 63 474 185 s, 63 479 458 ©i 63 484 731 j. 63 490 004 o, 63 495 277 n, 63 500 550 9« 63 505 823 P» 63 511 096 r. A nyertes szelvényeket 1981. szeptember 25-iq kell a totólottó kirendeltségek, o’ OTP- fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére (1875 Budapest V.. Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A avorslista közvetlenül a sorsolás titch készülj oí esetleges nyomda! hibákért felelősséget nem vállalunk. Hét előadást tart Pécsett a Mikroszkóp Marton Frigyestől, a Mikroszkóp Színpad igazgatójától kaptuk az információt: a rendkívüli érdeklődésre a társulat még egy előadást vállal a pécsi vendégszereplés alkalmával. Szeptember 20- án, vasárnap délelőtt 11 órakor hetedszer is fellép a Mikroszkóp társulata a Pécsi Nemzeti Színházban. A színház jegypénztáránál megtudtuk, hogy tegnap délben kezdték kiadni a rendkívüli előadásra a belépőket, s nagy részük el is kelt. ♦ Üzempróba Törő- és őrlőüzem hi- degpróbájo kezdődött szerdán Móron, a Csepel Művek elektródagyárában. Az 50 millió forint értékű beruházás üzembe állítása, az elektródapor helyi gyártása jelentős devizamegtakarítást eredményez a népgazdaságnak. A korszerű üzem elsősorban ferro-ötvözeteket őröl lisztfinomságúra, az elektródagyártáshoz tízféle ösz- szetételű bevonóanyagot készít, nagyrészt hazai alapanyagból. Az automata őrlőüzem a garanciális próbák után október elején kezdi az üzemszerű termelést Móron. sével. 21.05: Fehér éjszakák. Olasz film. 22.40: Tv-híradó. 3. (sz.). MÁSODIK MŰSOR 16.40: A mi képernyőnk. A pécsi körzeti stúdió szerb- horvát nyelvű műsora, (sz.). 17.00: Bulgária—Finnország— Magyarország női-férfi válogatott atlétikai viadal, (sz.). 19.30: Tv-híradó. (sz.). 20.00: Kisfaludy — játék. A Győri Kisfaludy Színház előadása felvételről. Közben: 21.20: Tv- híradó. 2. (sz.). JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 19.05: Tv-naptár. 19.15: Gyermekműsor. 19.45: Tv-kabaré. 20.15: A konyha nagy mestereinek kis titkai'. 20.30: Napló. 21.00: Külpolitikai műsor. 21.50: Vetélkedő. 22.45: Napló. 23.00: Komoly zene. MÁSODIK MŰSOR 20.00: Kis koncert. 20.15: Négy keréken. 20.30: Napló. 21.00: Nyári filmest. 24.00: Stúdió 2. — Filterrúdgyártó automata. A közelmúltban új géppel gazdagodott a Pécsi Dohánygyár. A MOLINS gyártmányú, kombinált filterrúdgyártó berendezés teljesítménye percenként 740 filterrúd. 04—05—07 Szabolcs megyében, Anarcs község határában Kovács Ferenc 31 éves gépkocsivezető, bükkzsérci lakos Volán-autóbuszával egy tehergépkocsinak ütközött. Az autóbuszon a Győri Közlekedési és Távközlési Főiskolának a Nyírtassi Állami Gazdaságban almaszedést végző tanárait és hallgatóit szállították. A baleset következtében a tehergépkocsi vezetője, Vass János 34 éves gépkocsivezető, nyírkarászi és utasa, Mester Bálint 32 éves főkönyvelő, kisvárdai, valamint az autóbusz utasai közül Hanzer István 31 éves főiskolai adjunktus és Tóth Gábor Miklós 33 éves főiskolai tanár, győri lakosok életveszélyes sérülést szenvedtek. Súlyos sérüléssel szállították kórházba Horváth János 18 éves főiskolai hallgató, tököli lakost és könnyű sérüléssel Csorna László 18 éves főiskolai hallgató, székesfehérvári lakost. Rajtuk kivül még 36 ember szenvedett könnyű sérüléseket: őket elsősegélyben részesítették, kórházi ápolásra nem szorulnak. A vizsgálat eddigi adatai szerint Kovács Ferenc az autóbusszal nem adta meg az elsőbbséget. A rendőrség őrizetbe vette és tovább folytatja a baleset vizsgálatát. •k Gyalogátkelőhelyen gázolt tegnaD reggel Mohács belterületén Pallai Antal 60 éves mohácsi lakos. Személygépkocsijával elütötte Alföldi Lajos- né 52 éves, mohácsi lakost, aki súlyos sérülést szenvedett. * Nem az útviszonyoknak megfelelően vezette személygépkocsiját, s az előtte haladó munkagépnek, maid egy útmenti fának ütközött tegnap reanel Nagycsány és Vaiszló között Tompos László 34 éves technikus, sellyei lakos. Tompos László súlyos, mig utasai könnyebb sérülést szenvedtek. Az anyagi kár mintenv ?0 ezer forint. A rendőrség folytatja a vizsgálatot. •Se Villám csapott a színes tv- be Schmidt János véméndi lakos családi házában. A lakás több más berendezési tárgya is lángra kapott. A tulajdonos a tüzet eloltotta. Az anyagi kár 40 ezer forint. Várható időjárás az ország területére csütörtök estig: Gyakran változó szél, délkeleten általában több, északon, északnyugaton kevesebb felhőzet, szórványos záporral. Napközben élénk, a Dunántúlon néha erős északi, északkeleti szél. Hajnalra, főként keleten, helyenként köd. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 17 és 22 fok között. A Balaton vizhőmérséklete szerdán 11 órakor Siófoknál 18 fok volt.