Dunántúli Napló, 1981. szeptember (38. évfolyam, 239-268. szám)

1981-09-06 / 244. szám

/ Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúlt llanlo XXXVIII. évfolyam, 244. szám 1981. szeptember 6., vasárnap Ára: 1,80 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja w Uj feladatok a hazai bányászatban Tűzijáték Csertetőn A szén és az urán meghatározó jelentőségű energiahordozó Kapolyi László államtitkár koszorúz Koszorúzás a bányászemlékműnél Beszédet mondott dr. Kapolyi László államtitkár Fel-aló hömpölygő tömeg a városközpontban, vidám, nyüzs­gő sokadalom a vursliban, telt ház a vendéglátóhelyeken, vál­tozatos programok a művelődé­si intézményekben — ilyen volt a tegnap délután és az este Komlón. A városi tanács épülete előtt felállított dobogón nem sokkal öt óra előtt elhelyezkedett a Gyarmati trió, megjelent Ko­vács P. József, a népszerű tévé­bemondó, hogy bekonferálja az első délutáni programot, az Elegant Május 1. Ruhagyár mű­soros divatbemutatóját. A csi­nos manökenek is fázósan húz­ták össze magukat a kulisszák mögött, de a szép tavaszi kosz­tümök melengették a hölgy- • közönség szivét. Tapssal jutal­mazták a különféle bőrruhákat, az új fazonú ballonokat, de a Lenin téren gyarapodó nézőse­reg nem kis csalódással volt kénytelen tudomásul venni, hogy az időjárás idén sem volt kegyes hozzájuk. Eleredt az eső, a divatbemutatót abba kellett hagyni. A komlói bányász fúvószene­karon azonban nem tudott ki­fogni az eső. Behúzódtak az áruház előtti árkádok aló, s csaknem egyórás nagyszerű koncertjükkel szórakoztatták a több százas közönséget. A mostoha időjárás sem tud­ta visszatartani a' komlóiakat attól, hogy idén is leróják tisz­teletüket, kegyeletüket a bá­nyász emlékműnél. A Himnusz elhangzása után Bálint András színművész lépett a mikrofon elé és elmondta Váci Mihály Méltó hatalmat! című versét.. Ezután dr. Kapolyi László ipa­ri minisztériumi-, államtitkár mondott ünnepi beszédet. Elöl­járóban tolmácsolta az Ipari Minisztérium, a kohó- és gép­ipar, az egész magyar bányász­társadalom üdvözletét, tisztele­tét a mecseki szénmedence bá­nyászainak. A bányásznapról szólva kifejtette, hogy ezen a napon azokat az alkotó embe­reket köszöntjük, akik a korsze­rű technilca segítségével, embe­ri helytállásukkal, akaratukkal birtokba veszik a természet kin­cseit. A tudományos-technikai fel­találások olyan eszközöket ad­tak a bányászok kezébe, ame­lyekkel akár öt-hatezer méteres mélységből is kitermelhetik a szénhidrogéneket, vagy ezer, kétezer méterről is felszínre hozhatják a szenet. Sajnos azonban a korszérű -technika sem képes megakadályozni azt, hogy néha a természet marad­jon a győztes. Kegyelettel, tisz­telettel emlékezett meg a bá­nyászmunka hősi halottairól, együttérzésünket fejezte ki a csehszlovákiai bányászszeren- csétleriség hatvanöt hősi ha­lottja hozzátartozóinak, munka­társainak. Ezzel kapcsolatban szögezte le: minden erőnkkel arra kell törekedni, hogy a technikai eszközök további kor­szerűsítésével még biztonságo­sabbá tegyék, megkönnyítsék a bányászok munkáját. Ezután felelevenítette a komlói szénbányászat múlt­ját. Mint mondta, ennek a medencének történelme egy­idős a magyar szénbányásza­téval Már 1812-ben próbál­koztak itt széntermeléssel, 1895-ben három táró műkö­dött itt. Amikor az államkincs­tár átvette a bányákat, ug­rásszerű fejlődés következett be. Ez a fejlődés hozta magával azt, hogy a bányászság a mun­kásmozgalomnak egyik legöntu- datosabb, legerősebb bázisa lett. Megemlékezett az ellenfor­radalmi terror áldozatairól, köz­tük a csertetői csendőrsortűz három bányászmártírjáról. A bányászok helytállása, po­litikai hitvallása a felszabadu­lás után teljesedhetett ki iga-^ zón. A szénosaták. az ellenfor­radalom . utáni konszolidáció hősei között ott találjuk a kom­lói bányászokat. Erre emlékez­ve köszöntött^ a Kossuth-díjas Garai Józsefet és Jelenszki Já­nost. Mint mondotta, az utó­dok méltó örökösei a régiek di­csőségének. Elismerően szólt a szocialista brigádok helytállá­sáról, kiemelve közöttük az Agócs Attila által vezetett Jó­zsef Attila szocialista brigá­dot és az Imre Árpád vezette Béke Ho Si Minh nevet viselő kollektívát. Ök már elnyerték a Magyar Népköztársaság Kivá­ló Brigádja címet. Komlóról szólva kifejtette, hogy a bányászok nagy csa­ládja úgy tekint az itteni bá­nyászokra, mint akikre mindig biztosan lehetett számítani, mun­kájuk, személyük garancia arra, hogy a jövő egyre nagyobb feladatait is sikerrel oldják meg. Nem véletlen, hogy a város vezetői közül a legtöbb a bányászsoriból került posztjá­ra. Köszöntötte Gallusz Józse­fet, Gungl Ferencet, Schuszter Andrást, Weisz Józsefet, Piegl Jánost és Mérei Emilt. A szén fontosságáról, a jö­vőről szólva elmondta, hogy az elkövetkező 10 évben a fejlesz­tések első üteme során el,kell érni a 670 ezer tonna, később pedig a 900 ezer tonna kokszol­ható szén kitermelését. A Máza- déli kutatás sikeres befejezése után ott it megindulhat a szén. vagyon kiaknázása Az ünnepi beszéd után dr. Kapolyi László megkoszorúzta a bányász-emlékművet. Utána sorrendben a Komló városi Párt- bizottság, a városi tanács, a Mecseki Szénbányák, a városi KISZ-bizottság, a HNF városi titkársága és a Komlói szakma? közi bizottság képviselői helyez­ték el a tisztelet és a kegyelet koszorúit az emlékműnél. Este gazdag programban vá­logathattak a komlóiak. Műsort adott a szovjet Déli Hadsereg­csoport művészegyüttese, kon­certezett a P. Box együttes. Vi­dám szórakoztató műsor volt a Zrínyi Művelődési Házban és az este egyik fénypontja volt a tű­zijáték, amelyen 125 színes ra­kéta festette be a Lenin tér fe­lett az eget. Kurucz Gyula A tartalomból: Bányabemutaté a Káptalan utcában Központi (ütés társadalmi munkában Kábel-tv hétlön Bányabemutató a Kápta­lan utcában. Aki megnézi, láthatja a bányászok szép, nehéz, küzdelmes munká­ját. Zuhogott _az eső. Pécsett, amikor Fehérhegyen gyülekez­ni kezdtek a bányászok. Az esernyőerdő bizonyította, hogy az immár hagyományos cser­tetői bányásznapi ünnepség­ről a legroszabb idő sem ri­aszthatja Baranya három nagy bányaváílalatának dolgozóit. Keszler Ferenc, a Mecseki Szénbányák szakszervezeti bi­zottságának titkára köszöntöt­te az ünneplőket, a vendége­ket, köztük Horváth Lajost, a Baranya megyei Tanács el­nökét, Kun Lajost, a BDSZ titkárát, a szovjet és lengyel bányószvendégeket, katonákat, Pécs város párt- és állami ve­zetőit. Bálint András színművész szavalata után Deák László, az MSZMP KB tagja, a Me­cseki Ércbányászati Vállalat vájára mondott ünnepi beszé­det. — Társadalmunk évről évre kifejezi elismerését, megbecsü­lését a bányászok iránt. A bá­nyászat az emberiség ősi fog­lalkozásának egyike, a bá­nyászat tulajdonképpen egy­idős a bányászat történetével — mondotta bevezetőjében- Deák László. .— Hazánkban rö- videbb a történelmet jelentő múlt, hisz jószerével az érc­bányászat is csak a középkor­ra nyúlik vissza. A szénbá­nyászat 228 éves, a mecseki bá­nyászkodás legújabb ágazata, az uránbányászat pedig csak a felszabadulás után létesült fiatal iparág. Beszédének következő részé­ben arról szólott, hogy a bá­nyászat története szorosan ösz- szefonódott a munkásmozga­lom történetével. Baranyában már az 1870-es évek végén munkás olvasóköröket szer­veztek. Az emlékmű, ahol az ünnepséget rendezik, éppen a munkásmozgalom történeté­nek egyik tragikus eseményé­nek örök mementója. — Most, a 31. bányásznapon a bányásztörténelem emlékeit idézve arra is jó alkalom nyílik, hogy az eddigi eredményeket számba véve előre is tekintsünk — mondotta Deák László. — Voltak útkereső lépések, volt. amikor kellő megfontolás híján lemondtunk a bányászat fej­lesztéséről. A következőkben arról be­szélt, hogy más, gazdaságilag fejlettebb országokhoz hasonló­an ma már Magyarországon is olyan programokat dolgoztak ki, amelyek a bányászatot is­mét népgazdasági fontosságá­nak megfelelő helyre emelik, amelyek célratörően szolgálják a bányászati tevékenység mű­szaki, gazdasági, beruházási, szociális és társadalmi követel­ményeit. Ismeretes a bányászla- kás-építési akció, jelentős a biz­tonságot szolgáló beruházások összege, nagymértékben javult a dolgozók szociális ellátottsá­ga, javultak a bányabeli mun­kakörülmények. Baranya megye, a Mecsek térsége kiemelkedő jelentőségű ásványkincsekkel lendelkezik, a nemzetközi energiapolitikai kon­cepciók elemzése egyértelműen mutatja,' hogy a különböző energiahordozókon belül első­sorban a szén alapú és az atomenergia válik meghatáro­zóvá. — Minden^ ami az ember újat teremtő munkája révén jön létre, őt magát az embert di­cséri — mondotta beszédének befejező részében Deák László. — Kegyelettel kell gondolni azokra, akik életüket áldozták a bányászatért, a munkásmozga­lomért. • Az ünnepi beszédet követően megkoszorúzták a csertetői csendőrsortűz áldozatainak em­lékművét. Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Baranya megyei Tanács képviseletében dr. Dányi Pál, a pártbizottság titkára és Horváth Lajos tanács­elnök helyezték el a kegyelet virágait, mojd a Mecseki Szén­bányák, a Mecseki Ércbányá­szati Vállalat, a Bányászati Ak­namélyítő Vállalat, a külföldi vendégek, a család helyezte el a kegyelet virágait. A csertetői ünnepség ezúttal is színpompás tűzijátékkal fejeződött be. Lombosi J. Tűzijáték Csertetőn Erb János felvétele t

Next

/
Oldalképek
Tartalom