Dunántúli Napló, 1981. augusztus (38. évfolyam, 209-238. szám)
1981-08-24 / 231. szám
1981. augusztus 24., hétfő Dunántúli napló 3 Pályakezdő fiatalok Baranyában... Hova menjek, hol fogadnak? Betöltött és betöltetlen állások A Dunántúlon kevés jogász kell A címben szereplő kérdést többféleképpen fogalmazzák meg az életre induló fiatalok, s mint ahogyan az a KSH Baranya megyei Igazgatóságának felméréséből kitűnik: többnyire ők szeretnének választani, s ez az utóbbi időben nem nagyon megy. Nem is olyan régen lapunk hasábjain megjelenő megyei munkokinólat nyomán néhány vállalatnál érdeklődtem: akadt-e jelentkező? S a válasz: ott, ahol íróasztalremény, adminisztrátor-, fehérkö- peny-remény kecsegtetett igen, másutt kevésbé. Még mindig a divatos szakmák riek 700, a szakközépben végzet 800 főnek mindössze 750 állást ajánlanak. Ez azonban csak a látszat, a gyakorlat másként lest. Főleg azért, mert a vállalótok létszámszükséglete 90 százalékban fizikai munkára irányul, amit a gimnáziumban végzettek „nem szívesen vállalnak". Másrészt a szakközépiskolások már „elhalászták" az állások többségét, ugyanis közülük aránylag kevesebben jelentkeznek továbbtanulni. A Pollack Mihály Műszaki Főiskolán 7 szakon oktatnak, az elhelyezkedési lehetőség szakonként más és más. Jól állnak a műszaki tanárok, a mélyépitési szakon végzettek, viszont a vegyi-gépész szakos hallgatók egyetlen munkahelyet sem „kaptak". Az álláshelyek számát többszörösen meghaladó számú fiatal végez magasépítési - ötször többen - és épületvillamossági — négyszer többen - szakon. Kozma Ferenc Másfél millió A hét elején több baranyai iskolában már megvásárolhatják a szülők a tankönyveket, másutt az első tanítási napon osztják ki az iskolakönyveket, mindkét esetben erről oz intézményi hirdetőkön értesítik a családokat. Vasúti konténerekben, teherautókon már júiius elején megkezdődött a szállítás a fővárosi raktárakból. Az árusítással megbízott két pécsi bolt, az újmecsekaljai és a Széchenyi téri megkapta a tankönyvek nagy részét, amit a héten útnak indítottak az iskolákba. A nagy iskola- könyv-forgalom hétfőn kezdődik és ígérik, hogy augusztus 31-ig valamennyi intézménybe megérkezik a megrendelt készlet, de legkésőbb szeptember első hetében megkapják a még hiányzó, újonnan készült könyveket is. ötven baranyai általános iskolát lát el az újmecsekaljai bolt: mintegy százhúszezer alsósoknak és kétszáznegyvenezer felsőtagozatosoknak készült könyvet csomagolnak és továbbítanak ezekben a napokban. Kovács Károlyné, az üzlet helyettes vezetője elmondta, hogy idén az Építők úti iskolában rendezték be az ideiglenes raktárot, és ugyancsak új helyen árusítanak majd szeptember végétől. Tehát nem a könyvesboltban vásárolhatják meg a gyerekek a még hiányzó könyveket, hanem a Lengyel Gyula utcában, a kozmetikai szalon melletti alagsori helyiségben. Mindössze néhány általános iskolai tankönyv hiányzik még, de iskolakezdésre ezeket is megküldik a budaörsi tankönyvraktárból. A Széchenyi téri könyvesboltban Marosi Istvánnétól, az üzlet vezetőjétől megtudtuk, hogy a középiskolai könyvek hatven százaléka már Pécsett van. A Széchenyi szakközépiskolai ideiglenes raktárból huszonhárom iskolát szolgálnak ki: ötvenhat tagozatnak nyolcszáznyolc- féle, több százezer tankönyvet küldenek. A jövő héten indítják a könyves teherautókat, naponta három-négy intézménybe szállítanak. Az utolsó garnitúrát augusztus 31-én kapják meg, így minden bizonnyal szeptember első hetében valamennyi középiskolás forgathatja az új könyveket. A boltban csak október elsejétől árusítanak tankönyveket. G. M. Baranyában közel 2000-en végeztek szakmunkásképző intézetekben - többen mint az előző években. Élesedett a „harc" az úgynevezett divatos és kevésbé divatos szakmákban. Vájárok, esztergályosok, ácsok, kőművesek, villanyszerelők, kesztyűszabászok, cipőfelsőrész- készítők aránylag könnyen találnak munkahelyet, sőt nem is kell keresniük. Többségük a „kiképző” vállalatnál-gyárnál marad. A gondokkal küszködő fiatalok létszámának fele 3 szakmában koncentrálódik: a szabók, autószerelők (!) és a ró- dió-tv-műszerészek. De divatos szakma még a fodrász, kozmetikus, fogműves szakma is. (Persze, ha a magánpraxist választják — a gond a múlté ...) Mindenesetre egy tanácsi felmérés szerint a 2000 most végzett szakmunkás közül mindössze 180-nak — 9 százalék — akadnak komoly problémái az álláskeresésnél. Gimnázium vagy szakközépiskola A megye középiskoláiban 1700 diák érettségizett, s vó- gyaikra-álmaikra jellemíő: 53 százolékuk szeretett volna továbbtanulni egyetemen, főiskolán. Az eredmény: a felvételizők fele sikerrel vette az akadályt. Az érettségizettek közül 1200- on kénytelenek állás után nézni. Ha csak a számokat nézzük - 1500 állást kínál nekik Baranya —, minden rendben. A valóság azonban az, hogy a pályakezdők nagy része nem talál olyan munkakört, ami tetszene is, nem beszélve arról, hogy sok közülük nem mondott le a továbbtanulási szándékról, s nekik olyan munkáltatót kell keresniük, ahol támogatják is ezt a szándékot. Ez viszont alig-alig megy. S végül még egy érdekesség: úgy tűnik, hogy jobban járt az, aki gimnáziumban érettségizett, mint aki szakközépiskolában. Ugyanis a gimnáziumokban végzett' 440 főMegkezdődött az almaszedés Vasárnap benépesültek a Szabolcs-Szatmár megyei almáskertek: az egész megyében megkezdték a belföldön is közkedvelt, s az export számára is jelentős mennyiséget képviselő gyümölcs szedését Az október közepéig tartó szabolcs-szatmá- ri alma-nagyüzem során a szedők, a válogatók, a csomagolok, a szállítók együttesen mint. egy 30 000 hektár alma termését juttatják biztos fedél alá. A Kedvező helyzetben a közgazdászok A megye egyetemein-főisko- láin kereken ezren kaptak diplomát most tavasszal, s többségük más megyébe megy. Ugyanis a baranyai munkáltatók 1981-ben mindössze 180 felsőfokú végzettséget igénylő állásra hirdettek pályázatot. Legkedvezőbb helyzetben a közgazdászok vannak, ha Baranyában akarnak maradni. Egy-egy pályakezdő közgazdász 6~7 állás közül választhat, ami jelzi: a vállalatok megyénkben is felismerték a közgazdászok alkalmazásának szükségességét. (Más kérdés az, hogy nem mindig a képzettségüknek megfelelő munkakörben alkalmazzák őket!) A jogászoknál fordított a helyzett: egy-egy meghirdetett baranyai állásra 6-an pályáznak. Bíróságra, ügyészségre bejutni helyben napjainkban szinte lehetetlen. A meghirdetett állások kétharmada nincs a Dunántúlon. Ennek az országrésznek a „jo- qászellátása” már biztosított. Problémát jelent az elhelyezkedésnél az is, hogy o jogon páratlan félévvel — tehát január-február hónapban — végeznek, s ezt a vállalatok még nem érzik eléggé, a pályázatokat megkésve teszik közzé. Tanárok, orvosok, műszakiak A Pécsi Tanárképző Főiskolán 85 tanárjelölt szerzett diplomát: Pécsett 7, a megyében 65 állás várja őket. S hogy döntöttek a pályázók? Volt olyan vidéki állás, ahová senki sem jelentkezett - Hetvehely —, de a pécsi Nevelési Központ 3 állására 21 pályázat érkezett. Érdekes ellentmondás: a diplomás pedagógusok elhelyezkedési gondokkal küzdenek, ugyanakkor 1980-ban 150 képesítés nélküli nevelő dolgozott a megyében. Ma mór tendencia: vidékre menés helvett inkább más munkát vállal a pedagógus. Az orvosokkal nincs ez a gond: úgy tűnik, hogy szívesen mennek vidékre. Az idén a POTE-n 66 baranyai fiatal végzett - s a megyében 45 állást hirdettek meg. Az eddig megkötött és az eqyetemnek visszajelzett szerződések szerint a 66 baranyai végzettből 23 vállalt állást más megyében. szakemberek számításai szerint körülbelül 13 millió munkaórára van szükség ahhoz, hogy e nagy mennyiségű gyümölcs — az ország almatermésének több mint a fele — időben és jó minőségben ládákba, tárolókba kerüljön. A munkát alaposan előkészítették, s a korábbi évekhez hasonlóan fontos szerepe lesz benne a diákoknak is. MiFITflS ELŐTT Kenyérillatú labirintus Néptelenek még a pénztárak A pénztárosoknak fél hétre kell bejönniük, van idejük átöltözni, reggelizni, felvenni a váltópénzt — általában 2000—3000 forintot —, rendbetenni a kasszát, meginni egy főkefét. Hét előtt pár perccel azonban már a gépnél kell ülniük, amikor kint, az ajtó előtt, összeverődik az első vásárlók néha tekintélyes tömege. Bártai Hona — szerdán reggel a Konzum Áruház élelmiszerosztályának 107-es pénztárában ült — Szilágyról jár be, reggel fél ötkor kelt, most, a kezdéskor vidáman, frissen mosolyog rám, de tudom: déli 1 óra felé fáradt lesz, talán ideges is, mert — mondja Klotz István osztályvezető — a pénztárosok 6—7 órai munka után szellemileg és fizikailag egyaránt elfáradnak. Megfájdul a kezük, a derekuk, hosszabb ide. ig nem is tartják őket a kasz- szók monoton zörgésének fogságában. 6 órakor Nekem kellemes a mozgásba lendülő Konzum Áruház földszinti raktárhelyiségeinek kenyérillatú labirintusa. Rekeszszám a friss áru, annyi, hogy a rácsoskerekes kocsik között em- bernyi csak a rés. Az eladóknak - reggel hat órára, harmincon jöttek munkába, késés, hiányzás nem volt — mindezt át kell számolni, ma 64 mázsát, mellette a péksüteményt — csak zsemléből 3000 darabot —, a tejet, a tejkészitményeket. Néha többet is, amikor a Konzum hosz- szabb munkaszünetre készülve több árut rendel. Reggel hat-' kor, mindennap, ennyi áru között már nem üdítő a kenyérillat sem . .. A polcokon, gondolákon, a hagyományos kiszolgálással dolgozó pultok mögött mintegy 7 millió forint értékű áru vár vevőre. Amiből persze nem az kö. vetkezik, hogy amíg el nem fogy, minden megy „csak úgy" magától. Állandóan pótolni kell az elvitt árut, ezért a reszortfelelősök — szakszerűbben: első eladók — tartják a hátukat, mozgatják ennek érdekében az egy-egy területre beosztott két eladót. Egy példa: a Konzum a zöldség-gyümölcs áruféleségeket tekintve nagy felvásárló. Közvetlenül a termelőktől júliusban 800 000 forint értékben vásároltak, általában reggel 6— 8 óra között veszik ót a friss terméket, de ha napközben valaki szép és keresett áruval jelentkezik, „azonnal megveszik. Az eladók azonnal mehetnek a pénztárhoz. Máhonfai József pécsi szőlősgazda reggelente általában 20—40 kilogramm friss gyümölcsöt hoz, „jobban megéri, mintha borként adnám el". Bán József né reszortfelelős, szómlahalmazzal a kezében fogadja az eladókat: — A mai napra több mint húsz kistermelőtőf várunk — előjegyzés alapján — friss árut. A rámpán a szokott zsúfoltság. Építészetileg — tartják az élelmiszerosztály vezetői — nem a legszerencsésebb: egyszerre csak két teherautó fér ide, azok sem tudnak farral óflni az emelvényhez, így a rakodás nehézkesebb, az anyagmozgatás szervezettsége sínyli meg. Reggel hatkor már alig férni el, azzal együtt sem, hogy a Fű- szért az utóbbi néhány hónapban bevezette az éjszakai szállítást: az áru konténerekben jön, az éjjeliőr átveszi, s hogy a csomagolótérben mi van, azt már a szakemberek ellenőrzik. Reggel hatkor még a húsospult is teljesen üres. Tegnap 'három mázsa marha-, csaknem 25 mázsa sertés- és 6 mázsa malachús érkezett, ezt már bontva-darabolva — mi több: tetszetősen — kell a nyitás idejére a pultokra, hűtőpolcokra zsúfolni. A Pécsi úrnak szólított eladó hét órakor már úgy áll a pult mögött, mintha az előző egy órában nem kellett volna néhány mázsa húst megemelgetnie. Igaz, volt egy lazább fél órája is: fél 7-re már tele volt pakolva a pult. Fél hét Megiszunk mi is egy kávét. Rózsahegyi László osztályvezető- helyettes lezöttyen fehér köpenyében a székre, ötkor kelt, ma ő a soros a két vezető közül, hogy nyitástól zárásig rajta legyen a szeme mindenen. Éjszaka 12 konténerrel, összesen negyedmillió forint értékben érkezett fűszeráru, mindezt kipakolni, a rakterekben, pultokon elhelyezni: alapos szervezőmunkát kíván. Most mór kint van a kenyér, egy része fél kilónként csomagolva, kint a tej és a tejtermékek, a pékáru, a fontosabb napicikkek, feltöltve a zöldség- és gyümölcsrészleg, rendben a vegyiáruk, a csemegepultok, készülődik a nyolc pénztáros, hogy elavultnak mondható Anker-gépeiken forogni kezdjen a számláló. (Most rendelt egyébként o Konzum Aruház 10 korszerű pénztárgépet, darabja 70 ezer forint. A kenyeret már átszámolták, a rekeszekkel gondosan elrejtették az egyik nagy hűtőpultot, amelyik tegnap felmondta a szolgálatot. „Ez naponta mintegy 80 000 forint forgalom- csökkenést jelent..." — véli Klotz István. A rendész szigorúan ügyel a nyitás koreográfiájára: kiknek kell ott lenniük, amikor megfordul a zárakban a kulcs. Az eladók már a gondolák között vonnak, az áruház ajtaja előtt legalább ötvenen várakoznak. Vásárlók a nyitás előtt Nyitás: reggel 7-kor Az emberek szeretnek elsők lenni. A Konzumban, ahol naponta 25—30 000 vásárló fordul meg, nyitáskor bezúduló 80—100 ember: semmi. Elférnének, van még hely a szétszóródósra, mégis mindenki futóra veszi, mintha a moziban mindjárt kezdődne a híradó. Sokon a húsospulthoz sietnek, Pécsi úr királyi fennséggel „szórja" az árut, bő a választék. — Egy szállítónk — mutat a nyíló ajtón beszaladok élmezőnyét vezető idős asszonyra Kfotz István. Valóban, mindjárt a legszélső pénztárhoz megy, felvenni az eladott áru ellenértékét. Az első „igazi" vásárló Bártai Ilona pénztárához siet: egy zacskó kakaó, két kifli... Mészáros Attila Fotó: Erb János