Dunántúli Napló, 1981. augusztus (38. évfolyam, 209-238. szám)
1981-08-02 / 210. szám
II fiatal, törékeny nő kilenc évig robbantásvezető volt A beremendi ■ párttitkárnő K Meglepődtem, mikor először találkoztunk. A Beremendi Cementgyárban, ahol férfias, kemény munka folyik, és a dolgozók legnagyobb része férfi, a párttitkár finom arcú, törékeny fiatal nő, Králik Ivánné. Csak egy éve tölti be ezt a posztot, előtte 9 évig a kőbánya robbantásvezetője volt. Mikor másodszor találkozunk, szabódik. — Nekem az eddigi tapasztalatom az, hogy ha valakiről így írnak, ahogyan te akarsz most rólam, az valahogyan mindig falsra sikerül, túl szépre tupí- rozott. Azt hiszem, te most egy kicsit különlegesnek tartasz engem, pedig egyáltalán nem vagyok az. — Csak nem akarod azt állítani, hogy ezzel a termeteddel, a kislányos arcoddal, finom kezeiddel, telejsen megszokott jelenség voltál egy kőbányában! Pláne robbantásvezetőként! — Hót nem mondom, néha meglepődtek. Járt itt egyszer egy török küldöttség, akiknek a kőbányát is megmutatták. Amikor elmentek, a tolmács elárulta, hoqy rajtam csodálkoztak a legjobban. Amikor kineveztek robbantásvezetőnek, el kellett végeznem egy tanfolyamot Tatán. Megérkeztem, bementem az előadóterembe és látom, nagy kerek szemeket meresztenek rám a többiek. Végül egyikük megkérdezte, hogy nem tévedtem-e el, mert itt robbantásvezetői tanfolyam lesz. Mondtam, hogy arra jöttem. Ekkor már leplezetlenül bámultak, én voltam az egyedüli nő. — Akkor téged ott nagyon elkényeztettek . — Dehogyis! A legnehezebb számítások levezetéséhez engem hívtak ki, és lesték, hogy tudom-e. Aztán később azzal sikerült visszavágnom, hogy olyan tételt húztam a vizsgán, amire férfikollégáim mind azt mondták, hogy megtanulhatatlan. Bizonyítási eljárást kellett levezetni integrálással, differenciálással. Nekem ez nem jelentett problémát, az egyetemen jól megtaníttatták velünk. A tankönyv írója, aki ott volt a vizsgán, külön gratulált és megköszönte. — Mégis, hogyan adtad a fejed erre a kemény, akárhogy is szépítem, mégiscsak férfias szakmára? — Az ikertestvéremmel — akivel állítólag úgy hasonlítunk egymásra, mint két tojás — jelentkeztünk a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem bányamérnöki kara geológus szakának geofizikai ágazatára. A férjemmel ott az egyetemen ismerkedtünk meg, és amikor végeztünk, akkor olyan munkahelyet kellett választanunk, ahol lakást is adtak. így jöttünk Be- remendre. A lakás nagyon döntő azoknak a fiataloknak, akik magukra vannak utalva. Ennek érdekében sokszor le kell mondani olyan munkahelyekről, ahol a szakmai előmenetel sokkal jobban biztosított lenne. — Hogyan fogadtak itt a bányában? — Az akkori vezető nem tudott velem mit kezdéni. Először gépírónak akart alkalmazni. Természetesen nem hagytam magam, kiharcoltam, hogy a végzettségemnek megfelelő munkát csinálhassam. Mondhatom, nem ment könnyen. Sajnos, hiába beszélnek mást, a saját bőrömön tapasztaltam, és volt évfolyamtársnőimtől is tudom, hogy egy diplomás nőnek azonos munkakörben háromszor annyit kell dolgoznia ahhoz, hogy elfogadják és a férfikol- léaákkal egyenrangú munkaerőnek tekintsék. Megmondom őszintén az első eav-két év nagyon keserves volt. Az egyetemen mi kísérleti évfolyam voltunk, rendkívül magas színvonalú oktatást kaptunk, többek között a számító- gépes nroaramozást is megtaníttatták velünk. Ezek után idecsöppentem, ahol számítások nélkül, találomra fúrták a robbanólyukakat, és ehhez hasonló apróságok. Hót ezért tanultam? Ezért volt az öt év? A fizikai munkásokkal soha nem volt semmi bajom. Pedig köztudott, hogy a bányászok nem valami finom emberek, de velem rendesek, őszinték és becsületesek voltak. Azt a gyakorlati tudást, amit az egyetemen lehetetlen megtanulni, tőlük kaptam, és ők mindig segítettek. — Említetted, hogy van egy kisfiad. — 1971-ben kerültem Bere- mendre, 72-ben megszületett a fiam, 5 hónapra ró a férjemet elvitték katonának. Gyesről szó sem lehetett, valamiből meg kellett élni. Sajnos, nagyon beteges kisgyerek volt. Amikor nem vették be a bölcsődébe, vittem magammal. Az irodában két összetolt fotelon fektettem. Ha nagyon nyugtalan volt, vittem magammal mindenhova. Én pufojkában, gumicsizmában, a karomon a gyerek. Abszolút szabályellenes, de mi mást tehettem volna. Pénzem arra nem volt, hogy nénit fizessek mellé. — Keménységeddel, határozottságoddal, elérted, hogy előbb robbantásvezető, majd később üzemvezető lettél. De hcgyan választottak párttitkárnak? — Ez is úgy indult, ahogy az egész munkám. Az egyetemen KISZ-szervezőtitkár voltam, részt vettem mindenben, szerettem csinálni. Itt teljes pangás. A kutya nem kérdezte meg, hogy KISZ-tag vagyok-e és akarok-e ezen a területen tenni valamit. Végül pór év után idekerült egy fiatal geológus, friss lendülettel, vele ketten aztán már tudtunk valamit kezdeni. 1975- ben megalakítottuk a kőbányai KISZ-alapszervezetet. így lettem először KISZ-alapszervezeti tag, üzemi KISZ-bizottsági tag, aztán üzemi vb-tag, és az üzemi pártbizottság tagja. Nekem eszembe sem jutott soha, hogy én valaha párttitkár leszek. A 80-as választásokon aztán az történt, hogy az elődömet nem választották meg újra, helyette - engem jelöltek. Reggel még álmomban sem gondoltam volna, hogy estére már párttitkár leszek. Nem ez volt az életcélom, de úgy éreztem, ezt a bizalmat nem lehet visszautasítani. — A bánya, a robbantás, a termelés utón hogyan tetszik most ez az íróasztalmunka? — Igyekszem keveset az íróasztal mögött lenni. Tulajdonképpen én most még tanulok, járom az üzemet és ismerkedem a munkával, a munkakörülményekkel. Hogy elfogadtak-e párttitkárként is? Ezt én nem tudom megmondani. Egyet tudok, saját szempontomból nagyon rossz, hogy olyan lelkiző típus vagyok. Sokszor éjszaka órákig gondolkodom, hogy mit hogyan lehetne a legjobban, és jó-e úgy, ahogy csinálom. Egyet viszont biztosan tudok, a szakmámtól nem akarok teljesen elszakadni. Králik Ivánné sorsa úgy kezdődött, mint sok hasonló, frissen végzett diplomás nőé. Az ő munkahelyén is az fogadta őt, ami oly sokukat, vagyis hogy nem tudnak velük mit kezdeni. Képzettségüknél jóval alacsonyabb színvonalú munkakörben akarják őket foglalkoztatni. Van, aki kesereg, csalódik, aztán család, gyerek, végül megalkuszik. Kati azok közé tartozik, akik nem hagyták magukat. Veszekedett addig, míg rá nem jöttek, érdemes talán odafigyelni erre a pici asszonyra. Sarok Zsuzsa Megkérdeztük az utazási irodákat (A.) Mit ígér az utószezonra a MALÉV AIR TOURS? A MALÉV AIR TOURS őszi programja a világ több tájára kínálja 72 órát meg nem haladó túróit (két éjszaka, hórom nap), de hosszabb üdülésre is lehetőséget nyújt. Azok számára, akik nem ked4. HÉTVÉGE vélik a forró nyarat, fürödni, pihenni azonban viz, illetve tenger mellett szeretnének, kellemes egy hetet Ígér az „Őszi üdülés a bolgár tengerparton" elnevezésű program. Ára is az utószezonnak megfelelő. A kultúra iránt érdeklődők igazi csemegét js találnak a MALÉV útjain: Leningrád— Moszkva útvonalon „Színházi esték” címmel a híres szovjet balett műsorait élvezhetik, de színdarabok is szerepelnek a választékban. Természetesen nemcsak eből áll az út, az utasokat városnéző túrákra is elviszik az idegenvezetők. Ezenkívül -tíznapos körutat is szerveznek a Szovjetunióba. Minden évben nagy sikere van a pár napos nyugat-, illetve észak-európai utaknak, így például: Frankfurtba, Münchenbe, Koppenhágába — az idei őszön is várja az utasokat a MALÉV utazási irodája. Az ügyesebbek vaay talán inkább a MALÉV AIR TOURS- szal gyakrabban utazók már be is fizették, de biztosan akad még hely a távolabbra vágyók számára: Kairóba, Cyprus szigetére, Törökországba, Londonba, Párizsba. Ezek az utak szintén pár naposak. OÉ. Illepí demokráciánk születése (7.) Helyreállítás és tőkekisajátítás A kelet-európci országoknak, akár a győztesekhez tartoztak, akár a vesztesek közé számítottak, a háború végén hihetetlenül nagy gazdasági nehézségekkel kellett megküzdeniük. A háború, a felszabadító hadműveletek is emberéletben s anyagiakban hatalmas károkat okoztak. A legsúlyosabb háborús veszteségek Jugoszláviában, Lengyelországban és Magyar- országon keletkeztek, a pusztulás ezen országokban a lakosság 7, 11 és 22 százalékát, a nemzeti vagyon 20—40 százalékát érintette. Az ipari és mezőgazdasági termelés a háború előtti állapotokhoz képest jelentősen visszaesett; az országok közötti, ill. az országokon belüli gazdasági kapcsolatok meglazultak, sőt sok esetben meg is szűntek; élelmiszer- és nyersanyaghiány lépett fel. Jugoszláviában, Bulgáriában, Magyarországon a Németországba történő ellenszolgáltatás nélküli szállítások miatt a pénz romlása már a háború alatt megkezdődött, s a háború után — az ugrásszerűen megnőtt pénz-, ili. tőkeszükséglet következtében — hatalmas lendületet vett. Különösen Magyarországon és Romániában szabadult el az infláció. Magyarország és Románia terheit emellett a jóvátétel fizetése is növelte, amely 1945-ben mindkét ország nemzeti jövedelmének 14-17 százalékát vitte el. (Később ez az arány 5—7 százalékra csökkent.) A súlyos gazdasági helyzet a társadalmi-gazdasági erők koncentrálását követelte meg, amely nemcsak az állami beavatkozás kiterjesztésével járt együtt, hanem a nagytőke gazdasági hatalmának fokozatos korlátozásához, majd később teljes felszámolásához is vezetett. Albániában, Csehszlovákiában, Jugoszláviában és Lengyelországban a tőkekisajátítás első lépése 1944—1945-ben az ellenséges — német vagy olasz kézben levő, ill. a kollaboráns vagyonok — kártalanítás nélküli elkobzása, vagy (pl. Csehszlovákiában) állami kezelésbe vétele volt. Ezt követte 1945-46- ban az ipar, s a gazdaság egyéb ágazatainak radikális államosítása. (Bankoknak, biztosító társaságoknak.) Az intézkedések következtében ezekben az országokban az iparban az állami szektor aránya 60—85 százalékra emelkedett. Bulgáriában, Romániában és Maqyarországon. a belső politikai erőviszonyok, s nemzetközi státusuk rendezetlensége miatt a felszabadulás utáni első években nem került sor ilyen széles körű és radikális államosításokra. Ezen országokban a tőkekisajátítás lassabban és szakaszosan ment végbe. A tőkés magántulajdon s a kapitalista termelési viszonyok teljes felszámolására az iparban és a kereskedelemben 1947 —48-ban a politikai hatalomátvétellel párhuzamosan, vagy ezt követően került sor. A szocialista szektor uralomra jutása a negyvenes évek végén megteremtette a szocialista iparosítás feltételeit. A kelet-európai országok többségében az államosításokat megelőzően jelentős változások zajlottak le a mezőgazdaságban s a föld birtokviszonyok terén is. A földreformokat az egyes országok társadalmi és gazdasági struktúrájától, a birtokmegoszlástól, az agrárszegénység nagyságától, s . a baloldali pártok politikai megfontolásaitól függően különböző mértékben, ütemben és módszerekkel hajtották végre. A legradikálisabb és legkiterjedtebb volt a földreform Csehszlovákiában, Lengyelországban és Magyarországon. Az első menetben — a német fasiszták, a háborús bűnösök, a volksbundisták földjeit bizonyos — alacsony határon felül az úri birtokokat és magasabb plafont megállapítva a gazdagparaszti földtulajdont kobozták el. Az átalakulás Lengyelországban még 1944-benr Magyarországon 1945-ben és Csehszlovákiában három szakaszban 1945 és 1948 között zajlott le. A balkáni országokban — Albániában, Jugoszláviában, Bulgáriában és Romániában a földreformok méreteiket, radikalizmusukat tekintve kisebbek és mérsékeltebbek voltak. E régióban történeti okoknál fogva nem alakult ki a nagybirtok, s a föld zöme már az első világháború után paraszti kézbe jutott. A földreformok gazdasági és politikai jelentősége abban állt, hogy végérvényesen felszámolták Kelet-Európábán a nagybirtokrendszert, s gyökeresen átalakították, demokratizálták a földbirtokviszonyokat. A földbirtokos osztályok, az arisztokrácia és a dzsentri elvesztették anyagi alapjukat, s mint osztályok, megszűntek létezni. Abszolút számát, parasztságon belüli részarányát tekintve viszont megnőtt a kis- és közép- parasztok száma, sőt megalapozottan griondható, hogy Ke- Íet-Európa szerte a középparaszt vált a „falu központi figurájává”. A földreform — pontosabban az általa uralkodóvá vált kisüzemi gazdálkodás — azonban a gazdasági feladatokat, mindenekelőtt a lakosság élelmiszer-ellátásának biztosítását nem oldotta meg. A gazdasági szükség is megkívánta a kollektivizálást, amelyre az első lépések néhány országban, mint pl. Albániában, Bulgáriában és Jugoszláviában már 1948 előtt megtörténtek. Az újjáépítéshez és helyreállításhoz, az infláció megállításához, s az egyéb súlyos gazdasági nehézségek leküzdéséhez tervszerűségre, az anyagi erőforrások, c munkaerő, s a termelési eszközök tudatos elosztására, felhasználására volt szükség. 1947-ben szinte valamennyi kelet-európai országban elkészültek az újjáépítési tervek. (Csehszlovákiában és Bulgáriában kétéves. Lengyel- országban és Magyarországon hároméves, Romániában egyéves, míg Jugoszláviában már ötéves tervet állítottak össze.) E tervek nagyjából hasonló elveken alapultak: a helyreállítás mielőbbi befejezését, a háború előtti termelési szint elérését tűzték ki célul; inkább az iparra, mint a mezőgazdaságra helyezték a hangsúlyt; a beruházásokra szánt összegeket termelési javak előállítására koncentrálták. Csehszlovákiát kivéve nem a termelékenység fokozásával, hanem új munkaerő munkába állításával kívánták az ipari termelés emelkedését biztosítani. A tervszerűség, a hatékony állami beavatkozás, s a munkásság lelkesedése, szorgalma hamarosan meghozta az eredményét. 1948 végére — Romániát kivéve — a kelet-európai országok ipari termelése elérte a háború előtti szintet. A nemzeti jövedelem azonban már lassabban emelkedett. Az újjáépítési periódusban a kelet-európai gazdaságokban már jelentkeztek azok a tendenciák (a mezőgazdaság háttérbe szorítása, a nehézipar fokozottabb fejlesztése, a könnyűipar lemaradása), amelyek túlhajtása később súlyos torzulásokhoz vezettek. Vida István
