Dunántúli Napló, 1981. július (38. évfolyam, 178-208. szám)
1981-07-26 / 203. szám
Antigoné szembeszegül a királyi akarattal Bartók: Hegedűduók. Az előtérben Körmendy László és Paronai Magda valamint Hajzer Gábor és Bretus Mária Kamarabalettek a bástyatérben és a szabadban Jelenet a Hegedűduókból Fotók: Cseri László Többször leírtuk már, hogy kamarabalettek előadására kitűnő teret biztosít a Barba- kán. A táncosokat, zenélőket, nézőket mint egy közös baráti társaságot fogja közre reneszánsz köveivel a körbástya. E társaság hangulatát, szórakozási szintjét a házigazda ötletgazdagsága, szelleme határozza meg. A Nyári Színház idején —■ időről időre — Eck Imre a házigazda. Az idei évben vendégváró művésztársaival —, Bretus Mária, Paronai Magdolna, Zarnóczai Gizella, Hajzer Gábor, Hetényi János és Körmend y László —, Bartók zenéjére készült balettel lepték meg vendégeiket. it A 44 hegedűkettőst Bartók tanuló hegedűsöknek készítette, érthető, hogy apró, pár perces, de különböző jellegű miniatűrökből áll a sorozat. Eck Imré ötletesen a legjellemzőbb hangulatú kettőst választotta ki egy-egy jelenet zenei alaphangulatának, ezáltal a tánc foglalta gondolati egységbe a zenei feldolgozásokat. A több képből álló balettnek egybefogó eszméje az ifjúság, a fiatalság. Ennek költői szépsége, bája mindvégig meghatározó volt, a kedvesen incselkedő kezdő táncoktól kezdve a népies lépésekkel a falut idéző képsorokig. Igaz ugyan, hogy sikert aratott a falusi tréfának szánt jelenet is, de ennek „baka-mári" szintű exponálása kirítt a kompozició egészéből. A falu szerelmi életében szemérmesebb, zárkózot- tabb. Eck Imre ötletgazdagsága sokkal többre képes, minthogy egy ilyen szép ívű, költőinek induló tánc továbbvitelét szellemtelen tréfákkal kelljen előre mozdítani. Gyermán István és Gy. \/áss Ágnes hegedűjátéka nagyszerű volt. A parányi kis népdalfeldolgozásoknak és a bartóki gondolatoknak sajátságos, egyéni hangulatait teremtették meg. Hegedűgyakorlatok helyett igényesen megszólaltatott művészi zenét hallottunk. * Az esőre fordult, viharos időjárás ellenére is sok látogató nézte végig Hetényi János és Majoros István Bartók zongoraműveire készült koreográfiáit a villányi szoborparkban. A Szabadban és a Három burleszk kompozícióra Majoros István, a Suite op. 14 és a Táncszvitre pedig Hetényi János készített táncokat. Mindkét koreográfusra jellemző a bartóki zene hangulatainak megérzése, az ehhez való ragaszkodás, és ennek megfelelő táncos megoldás. Előtérbe került természetesen a játékos, ötletes helyzetek pantomimikus bemutatása, de láthattunk nagyon szép lírai jeleneteket, emeléseket, pózokat, amelyeknek megoldását a terep lehetővé teszi. A szabadban való táncoknak ez az egyik, de talán fő nehézsége is, ami a koreográfus táncos fantáziájának gátat szab. Mindegyik táncba szervesen épült bele, mint művészi díszlet a Hullámok című képzőművészeti alkotás, és ennek a tere egy képzeletbeli színpadot is alkotott, ami összefogta, zárt egységbe zárta a táncokat. A Szabadban című zenének egyik legszebb és tartalmilag legmélyebb tétele Az éjszaka zenéje. Ennek hangulatát, békéjét sikeresen találta meg Majoros István, és plasztikusan simultak a zenéhez a táncosok elegáns, szép kivitelezésű mozdulatai. Vidám perceket szerzett a Három burleszk „Kicsit ázottan” tétele, annak ellenére, hogy itt a zenében foglaltak szó szerinti pantomimját kaptuk vissza. Kuli Ferenc az utolsó tételben mutatta be remek parodizáló képességét, amit kitűnő ritmusérzéke, és a bartóki muzsika ismerete tett még élvezetesebbé. Hetényi János tánckompo- zicióiban a játékos elem volt a meghatározó. Egy-egy helyzet humorát, hangulatát élezte ki, felhasználva o szabadtéri lehetőségeket. A bartóki feszes, népzenei ihletésű zenét néptáncmotívumokkal jelenítette meg. Ezek markáns jellegét Bauer Józsefnek sikerült legigazabban visszatükrözni, s ezzel mintegy a bartóki tartást is közvetítve táncában. Minden elismerést megérdemelnek a táncosok, akik a szeles, esős, hideg időjárás ellenére is kellemes, szép élményben részesítették a mindvégig kitartó nézőket. Fonay Zsuzsa 8. HÉTVÉGE Antigoné és Iszméné (Dávid Marianna és Kóródi Andrea) Tettyei Játékszín: Antigoné — koreografálva Kreon nem zsarnok — egyszerűen rosszul büntet. Az istenek nem szeretik a temetetlen holtakat. Antigoné nem hősnő — csupán nem hagyhatja fivére tetemét a dögkeselyűk martalékául. Ezért áldozatra is képes, de Kreon keménysége összetöri — ilyen súlyos ítéletre nem számított. Ahogy Iszméné és Haimón sem. Bagossy László a végzetet törli a görög tragédiák szótárából — a rendező a drámát készakarva alacsonyítja hétköznapivá. Ügy véli — és igazat kell adnunk neki —, hogy az eleve elrendeltetettség ókori patináját lehántva fölcsillanhat a döntések súlyának nagyon is nekünk szóló aktualitása. Nincs szó sorscsapásról, csak a határozat, a tett következményéről. Nincs szó zsarnokságról, csak kérlelhetetlen következetességről — a vezető vállalt felelősségéről. Szerencsére Bagossy László nem valamiféle publicisztikus Antigonét rendezett, nem cserélte ki a halottak fejfáit, nem torzított az élők jellemén — a fenti fejtegetéseket csak kiéreztette a Szophoklész-műből. A külsőségekben pedig hű maradt a görög sorstragédiák színpadra állításához: azaz a hétköznapibb drámát nem*aktualizál- ja, hanem visszavezeti az ókorba. így most már nem a végzet, hanem a vezető és vezetettek viszonya válik örökérvényűvé. De ezzel nem ér kísérlete végére a rendező — új műfajt is belop Szophoklész remekművébe: a táncot. A nép nemcsak a kórussal tudatja hangulatát, behódolását és ellenszegülését az uralkodóval, hanem mozdulatokkal is kifejezésre juttatja véleményét. A mondat ugyan prózai, de a megvalósítás Urai — és ismét csak nem torzít, hanem épít. Bagossy pontosan azt adja hozzá a tragédiához, amit szóban elvett: a sejtelmek költészetét. A koreográfus — Vidákovics Antal — érti és értelmezi a rendezői szándékot, képes azt a mozdulatok nyelvére átültetni, így a tánc nem illusztrál, hanem kiegészít. Funkciójával magyarázza meg létjogosultságát. Persze, azért ne higgyünk a műsorfüzetnek, nem vált tárcjátékkó az Antigoné. Tragédia maradt: érdekes és értékes színpadi vállalkozás. Ritka a komplexitás ilyesfajta sikere, amikor a szó, a zene, a tánc, a jelmez és a díszlet ennyire egyet mondó az egyik nem „lóg ki” a másikból, a műfajok kavalkádja nem zavar, inkább fokoz, erősít. Ez minden bizonnyal annak az együttesen alkotó munkának is köszönhető, amely Bagossy László csoportjának és a Baranya Táncegyüttesnek közös fellépését jellemzi. A színész oly természetességgel mozog a táncos társaságában, mintha ősidők óta vele próbált volna, a táncosnak sem idegen a színész így a produkció is szétválaszthatatlan egészet nyújt, a színházi élményből egyaránt részt vállalnak Bagossy emberei és Vidákovics csoportja —, külön-külön ele- mezhetetlenek. Bachmann Zoltán díszlete jól kihasználja a térbeli adottságokat Uherkovich Ágnes jelmezei pedig szinte összenőnek a színpadon alkalmazott drapériákkal, melyek szuverén jelentés-hordozók. Az Antigoné a jó értelmű teatralitás iskolapéldája. Külső hatások garmada töltődik meg az előadás folyamán tartalommal — csak elvétve fordulnak elő üres rendezői ötletek (né^ hány drapéria-formáció, a nyitójelenet kissé elnyújtott tánca...). Azt ívtam: Bagossy nem aktualizál direkt módon, távol áll tőle Szophoklész meghamisítása — erénye az értelmezve átértelmezés. Éppen ezért hat erőltetetten a hírnök farmeres szerepeltetése, amely bár korunk divatja, de szakállas rendezői megoldás. Ráadásul nem idevaló, mert maga a szerep is közvetlenül ki—•, azaz a közönséghez szóló, anélkül, hogy azt az 1981-es esztendővel kellene aposztrofálni. Az amatőr szereplők játékát megirigyelhetné a hivatásos színház is: különösen Dávid Marianna és Güth János alakítása kiemelendő. Antigoné és Kreon megformálói csak akkor heroikusak, amikor helyzetük válik heroikussá, egyébként végig vívódó és töprengő hősök — gondolkodva gondolkoztatnak. Theiresziász — Csutora Ferenc — skandá- lása modoros, de megszokható. Mindenesetre a sírontúli hang lehet, hogy jóshoz illő, ám cseppet sem természetfölötti, inkább gépies. Iszméné (Kóródi Andrea) és Haimón (Budai Miklós) ebben az előadásban mellékszereplők — játékuk azonban nem mellékes. A Baranya Táncegyüttes valamennyi tagja dicséretet érdemel, a puritán koreográfiát magas színvonalon, de az egyszerűséghez hűen valósították meg. És még valami: jó volt látni és érezni azt a lelkesedést, amely a dráma valamennyi szereplőjét jellemezte. Fázós időben lehet, hogy fáztak — de meleget adtak. Köszönet érte. Tamás Ervin A kórus és a „táncos” Antigoné és Haimón (Sztrunga Magdolna és Vidákovics Antal) Dávid Marianna és a kórus Antigoné készül a halálra
