Dunántúli Napló, 1981. június (38. évfolyam, 148-177. szám)

1981-06-07 / 154. szám

Délutáni csúcsforgalom a Konzum-ABC-ben — a pénztárnál várakozók sora a gondolák közé nyúlik

tv

Szolgáld ki önmagád!"

lfágyak es lehetőségek

Szakmunkástanulók

„Eklóh svéd bazártulajdonos, a háborús munkaerőhiányra való tekintettel úgy alakította át az üzleteit, hogy majdnem személyzet nélkül bonyolódik le az eladás. Boltjaiban minden áru előre kimérve, cellolán- zacskókba csomagolva áll a polcokon. Mikor a vevő belép az üzletbe, kiválaszt magának egy kis kosarat, kiválasztja a szükséges csomagokat, majd ha minden együtt van, rakományát a pénztárhoz viszi, ahol egybecsomagolják a vásárolt holmit. Ezzel a rendszerrel igen rövid idő alatt sok vevőt lehet kielégíteni, a vevők pedig kényelmesen megtekinthetik a kiállított árut, mielőtt elhatározzák magukat, és így ritkán lordul elő, hogy elfeledkeznek valami apróság beszerzéséről." E sorok 1944. március 3-án jelentek meg Icpelődünk, a Dunántúl hasábjain a fent idézett cím alatt. Akik olvasták, bizonyára nem nagyon figyeltek fel az ötletre, hiszen abban az időben annyi mindenre kellett figyelni, pár héttel utóbb a ouszta életben maradásra.

Pontosan 12 évvel az idézett híradás után Pécsett bezártak egy régi, patinás üzletet, a Kossuth Lajos utcai Meinl-bol- tot, amelyet akkor a Csemege Kereskedelmi Vállalat működtetett. 1956. május 17-én új rendszerű üzlet nyílt meg a helyén. Másnap erről „Megnyílt az önkiszolgálók Boltja" címmel számolt be a Dunántúli Napló: „Mosolyogtak a vásárlók, nézegették a tükröktől csillogó, ízlésesen berendezett üzletet. . . Szakosították a boltot, egy helyen megtalálhatók a háztartási cikkek, konzervek, fűszeráruk. Előre kiszerelt csomagokban sorakoznak az áruk egymás mellett. . . Ahol megritkultak a polcok, a raktárból folyamatosan pótolták az árut... " És olvasható a tudósításban az első pécsi önkiszolgáló vásárló neve is: Rozs Eleonóra.

Tehát megnyílt az első pécsi önkiszolgálóbolt. ,,A fővárosban már korábban volt egy- kettő — emlékezik dr. Varga Valér, aki 25 éve a Meinl-bolt vezetője volt, s most, amióta megnyílt, a 7-es számú ABC- áruházat — közkeletű nevén a Szliven ABC-t — vezeti. — Meg is kellett nézni azokat, de nem sok biztatót láttam. Itthon pedig? A feladatot kiosztották a Csemegére, csinálni kellett. . . Én is furcsának tartottam az új szisztémát, hiszen akkoriban mit sem tudhattunk arról, hogy ez külföldön már jól bevált, összeengedni a vevőt az áruval? Mi lesz ebből? — kérdeztem magamtól én is. No és, hogyan is vezettük be? Fogadni kellett a vevőt, elvenni tőle a táskáját, szatyrát, aztán elmagyarázni, hogyan használja a boltot. .. Egy évig tartott ez, borzasztó volt. .. Érdekes viszont, hogy a vevő hamarabb

Tanév vége van. Sok végzősnek utolsó vizsgái mellett legfőbb gondja az elhelyezkedés. Ezzel a kérdéssel foglalkozik most induló sorozatunk. Sorozatunk első része a pécesi 506-os Ipari Szakmunkásképző Intézet végzőseivel foglalkozik.

Hárman ülnek velem szemben, 17—18 éves fiúk, mindegyikük más-más szakmát sajátított el. Németh Tamás kőműves, Buchinger László hidegburkoló, Orsós István festő. Mindegyik keresett szakma, nekik az elhelyezkedéssel különösebb gondjuk nincs. Sőt, ahogy Horváth Józseftől, az intézet igazgatójától megtudtam, már valamennyi végzős nyugodtan koncentrálhat a szakvizsgára, nincs közöttük egyetlen állástalan sem. Aki burkoló, ács vagy esetleg bádogos, annak van a legköny- nyebb dolga, mert belőlük kevés van, akár hiányszakmáknak is nevezhetnénk ezeket.

Németh Tamás kőműves:

Mégis, ilyesmit hallani, többen elhagyják a pályát s most az a „legdivatosabb" közöttük, hogy elmennek operátornak a bányába. Vajon anyagi oka lehet ennek?

Ők hárman ilyen tervekkel — legalábbis egyelőre — nem foglalkoznak. Valamennyien a szakmájukban helyezkednek el: Németh Tamás a Magas- és Mélyépítő Vállalatnál, Buchinger László minden jel szerint a BÉV-nél, Orsós István is a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalatnál.

Miért éppen ezt a szakmát választották.

Németh Tamás

— Úgy vélem, ez megfelel képességeimnek és tiszta munkának tartom, nem leszek állandóan olajos, mint például az autószerelő. Édesapámnak ugyanis ez a foglalkozása, de ehhez nem volt kedvem. A kőművesmunkában a vadonatúj ház megépítésénél sokkal jobban tetszik nekem, amikor egy régit alakítunk át. Szerintem az újjávarázsolásban több szépség van — na és jobban fizet.

Buchinger László

Buchinger László hidegburkoló:

— Én is saját magam választoltam a szakmát. Igaz, volt előttem példa is, a családban van már egy burkoló. Leginkább azt szeretem ebben, hogy egy-egy helyiségnek ez a munka adja meg végső formáját, külsejét, s nem mindegy, milyen például egy fürdőszoba csempézése, vagy egy padló kőburkolata.

Orsós István festő:

— Szintén saját választásom volt. Van a szakmában jó is, rossz is, mint mindegyikben. Legjobban az tetszik benne, hogy az ember állandóan más helyszínen dolgozik, ez változatossá teszi. Ha egy szobát kifestek vagy kitapétázok, s az szépen sikerül, nagyon jó érzés megállni a szoba közepén és körülnézni, látni az eredményt. Ha önállóan kell megcsinálnunk valamit, szerintem a legelején sem lesz baj, mert a mesterek erre neveltek. Most, a harmadik évben már teljesen önállóan dolgoztunk.

A vizsgákat június végére fejezik be, s vizsga után nyolc nappal — ez a szabály —, már mindenkinek el kell helyezkednie. Ez tehát nekik már nem gond, de vajon a vizsgákkal mi a helyzet? Mitől tartanak? Erre egyhangúlag azt válaszolták, hogy a szaktárgyaktól egyáltalán nem félnek, de más tantárgyaktól bizony tartanak egy kicsit. Egyiküket elsősorban a humán tárgyak érdeklik, ő a matematikától fél, másikuk semmitől, a harmadik a történelemtől tart némileg. Igaz, a beszélgetésen jelen volt a történelemtanár is, aki viszont elmondta, hogy a tantárggyal ugyan vannak problémák, de a napi politikában rendkívül érdeklődő szinte mindenki. Őket is izgatja a jelen, s sokszor maguk kezdeményeznek heves és izgalmas vitákat.

— A sikeres lölszabaduláson kívül mi most a legközelebbi, legnagyobb vágyatok?

— Jól szeretnék élni. Legfontosabb a lakás, szerintem ezt öt-tíz éven belül el tudom érni. Persze én könnyebben mondom, hiszen kőműves vagyok — válaszolja Németh Tamás. — Kocsira egyáltalán nem vágyom, inkább utazni szeretnék, nagyon sokat. MindOrsós István

egyik ország érdekel, de legelőször Magyarországot fogom bejárni. Mégpedig ezen a nyáron, mert többet ilyen hosszú szünetem nem lesz.

— Én is utazni akarok — csatlakozik a témához Buchinger István -, de legelőször egy Jáva motort és hozzá jogosítványt szeretnék.

— Az én vágyam egy szólógitár — mondja Orsós István—, szeretek zenélni, s zenei alapismereteim már megvannak. Nyugodt körülmények között szeretnék élni. Én is szívesen utaznék. Jól akarok élni, de én nem fogom a garast a fogamhoz verni, akkor az embernek nincs semmi öröme. Később jó lenne egy tanácsi lakás, de egyelőre még otthon lakom.

Mint elmondták, már mindannyian „maszekoltak”, s persze ezek a lehetőségek a jövőben csak szaporodni fognak. Hogy ezzel mennyit lehet keresni? Kiegészítésnek minden esetre nem rossz — eddigi tapasztalataik alapján egy hétvégén a napi 500-1000 forint szinte biztos, de ebből még több is lehet. Azon szerencsések közé tartoznak, akiknek anyagi gondjaik nemigen lesznek, hiszen amit eddig említettünk, az csupán „mellékes” lehetőség. Arra a kérdésre, hogy mit tartanak jó fizetésnek egybehangzóan azt válaszolták, hogy négy—ötezer forintnál kezdődik. S mennyit kapnak ők kezdő fizetésként? Megmondom őszintén, meg is lepődtem kissé; majdnem ennyit: háromezerötszáz és

négyezer között. Órabér és teljesítmény együttesen adja ki fizetésüket. Ezzel már lehet „jót élni" 18 éves korban...

Dücsö Csilla

megbarátkozott az önkiszolgálással, mint a szakma, amely még egy jó darabig nem látta meg benne a fantáziát."

„Az önkiszolgálás célja egyértelműen a munkaerő megtakarítása és a termelékenység fokozása volt, de ezt az első évtizedben nem sikerült elérni — mondja dr. Bőbei Hubert, a pécsi Városi Tanács főtanácsosa. - A jó forgalomhoz rossz termelékenység társult. (Varga Valér: Nagyobb eladói létszámmal indultunk és három év kellett, amíg a termelékenységben is elértük a régi szintet.) Kezdetben rendkívül erős volta lakossági ellenállás."

Négy évvel az indulás után a Baranya mégyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalat 236 pécsi boltjából 15 volt az önki- szolgáló. öt évvel később a 244-ből már 51, s akkor a 471 milliós forgalomból mór 133 milliót az önkiszolgálóüzletek hoztak. Aztán jöttek a nagy szanálások, sok kisebb bolt megszűnésével és - az ABC- program. Tavaly az év végén a 201 üzletből 37 önkiszolgálóbolt és 15 ABC-áruház volt; az 1657 milliós forgalomból 470, illetve 696 millió volt ezeknek c részesedésük.

Dr. Bőbei Hubert: „Előbb- utóbb rá kellett ugyanis jönni arra, hogy ennek a szisztémának óriási a kínálati oldala. A vevő egyszerűen nem tud szabadulni az elétárt árutömeg látványától és azt is megveszi, amit a hagyományos rendszerű üzletben talán elkerülné a figyelmét. Azokban a kezdeti években sok régi boltot alakítottak át önkiszolgálóvá, de megjelent egy másfajta próbálkozás is: a gyorskiszolgálás, ami pár év múlva el is tűnt. Ti. világos volt, hogy ha lépünk, hát nagyot lépjünk, erre pedig az ABC-áruházak voltak alkalmasak. És közben sok mindent meg kellett tanulni, hogy az önkiszolgálás jól működjék."

De jól működnek-e? Erről már kereskedőnek is, vevőnek is rengeteg a hazai és külföldi tapasztalata. Elvileg a kifejezetten e célra épült ABC-áruházak működhetnek a legjobban. Hanem hallgassuk meg erről Varga Valér véleményét: „A zöme nem jó, mert a tervezők túlzottan a normákra és az építészeti megoldásokra figyeltek, és nem a kereskedelem és a VEVŐ érdekeire, hogy akadálytalan legyen a vevő- árarylás." Az első igazi hazai élelmiszeráruház a Skála ABC- osztálya volt, ezen jócskán túltett a Sugár, ami tágas is, kényelmes is. És Pécsett? Valamennyi közös betegségben szenved: a vásárló' vevő nem választható el a fizető vevőtől, a pénztárak hely- és költségkímélés miatt rajta ülnek a gondolákon, s amikor a fizetésre várakozók sorai ezek között kíVarga Valér a Szliven-ABC vezetője tanáccsal segit a vevőnek a vásárlásban Szokolaj felv.

gyóznak, az áruval megrakott polcsorok akár ne is lennének. Sokat hozott viszont a konté- nerizáció — az áru jelentős része a szállítótól közvetlenül az eladótérbe kerül. Alig léptek viszont a hentesáruk előrecso- magolásában (Varga Valér szerint a húsipar ezzel még adósa a kereskedelemnek), ezért még a legnagyobban — a Konzumban — is a tőkehús és a felvágott árusítása jelenti a legszűkebb keresztmetszetet. Az meg egyenesen érthetetlen, hogy a baromfiipar, amely pedig előrecsomagolva hozza az áruit, miért hagyta el a korábban jól. bevált, a vevő és a kereskedelem dolgát hallatlan mértékben könnyítő árazást. A legfőbb gond a kosarakkal van. Különösen csúcsforgalomban nincs idő a tisztításukra, a kenyér és egyéb áru tejtől lucskos, burgonyától sáros kosárba kerül. A sokfelé jól bevált fémkosarak (Pécshez legközelebb az egyik siklósi ABC- ben foghatunk ilyent) az efféle gondokat megoldhatná.

Milyen a jó ABC? A kérdésre Varga Valér válaszol. Azóta, hogy a Meinl-nél 25 éve elkezdte, csinálja az önkiszolgálást, s az elmondott alapelveket az általa vezetett Szliven ABC-ben alkalmazza is, amiről bárki meg is győződhet. „A legelső, hogy mindjárt az elején jól megfontoltan helyezzük el az árut, hogy a vevő akár 15 év múlva is mindent ugyanott találjon. Fontos az is, mi- v :l találkozzék először a vevő. Lehetőleg ne a földes áruval, hanem a lehető legszebbel, a legmutatósabbal. Amit el akarunk adni, abba botoljék bele a vevő, s a kezeügyében legyen: se lehajolni, se leiágaskodni ne kelljen érte. A nehéz áru a pálya végén legyen, hogy minél kevesebbet cipelje a vevő a bolton belül. Aztán ne legyen sok megfigyelő; segítő, tájékoztató figyelésre van szükség, nem pedig gyanúsitóra."

A 70-es években az önkiszolgálás betört a kereskedelem más területeire is, és ma már azt az üzletet tartjuk „normálisnak”, ahol minden a kezünk ügyében van, szabadon turkálhatunk, válogathatunk. Talán csak az idegesít, ha olyankor is kosarat nyomnak (vagy nyomnának) a kezünkbe, amikor eszünk ágában sincs kézbe venni. A könyvesboltban pl. egyenesen felesleges, mert hogyan lapozgassuk a könyveket, ha egyik kezünkben táska, szatyor van, a másikat pedig az önkiszolgálókosár foglalja el. Vcgy a ruházati boltban, ahol kabátot, ruhát vennénk, hogyan gyömöszöljük bele a kicsiny kosárba? (Nem is tesz- szük!) Vagy... Dehát minek is' soroljuk. Úgyis nagyon jól tudja mindenki, hol lidegesíti a kényszerű kosár. Az bizony még a kereskedelemszervezőkre vár, hogy megtalálják ezekben az üzletekben is a legjobb megoldást.

Huszonöt év alatt a negatív vonások ellenére is kikristályosodott az önkiszolgálóforma — ennyi kellett ahhoz, hogy nagyjából összehangolódjanak a különféle érdekek. És azt se feledjük, hogy az önkiszolgálás olyan árukínálati forma, ami könnyűvé teszi vásárlásainkat a világ minden táján.

Hársfai István

HÉTVÉGÉ

Az önkiszolgálás pécsi negyedszázada