Dunántúli Napló, 1981. június (38. évfolyam, 148-177. szám)

1981-06-06 / 153. szám

Magyarország-Anglia vb-selejtező Június 6-án, szombaton Ma­gyarország labdarúgó-váloga­tottja a vb-selejtezőben befe­jezi tavaszi szereplését. Negye­dik mérkőzését Anglia ellen játssza az eddigi Három talál­kozóból öt pontot szerzett együttes. Óriási a tétje a 90 percnek, győzelem esetén ugyanis Mészöly Kálmán csa­pata már nagyon közel jutna az álmok beteljesüléséhez, a spanyolországi vb-döntőjének a kiharcolásához. A csapat pont­jainak száma ugyanis 7-re nő­ne, és hozzászámítva, hogy az ősszel Svájc és Norvégia csa­patát a Népstadionban fogad­ja Magyarország válogatottja, akár 11 ponttal is számSIni le­het. A szokásához híven Mészöly Kálmán szövetségi kapitány őszintén és részletesen tájékoz­tatta a sportsajtot a válogatott­keret tatai felkészüléséről és ki­tért az esélyekre is. Megítélése szerint az együt­tes egységbe forrt össze az el­múlt hetekben, mindenki lelki- ismeretesen végezte a kiszabott edzésmunkát, a lehető legjobb hangulat uralkodik a 22 keret­tag között, és még kisebb „zök­kenőkről” sem volt szó. Példás a magyar labdarúgók maga­tartása Tatán, és ezt a tábor vezetői erősítették meg, akik pedig őszintén elmondták, ki­csit féltek a futballistáktól, hogy megzavarják a tábor rendjét. Mészöly Kálmán úgy véli, há­romesélyes a mérkőzés, és még arra is kitért: ha netán nem si­kerülne a vártnak megfelelően a népstadionbeli fellépés, ak­kor sem veszett el még semmi, hiszen a további négy mérkő­zésen mindent ki lehet javítani. Persze senki nem erre gondol, hanem a sikerre, a győzelemre. Elmondotta Mészöly, hogy taktikailag felkészült arra az esetre is, ha ezúttal Ron Green­wood csapata két szélsővel ját­szana, tehát az angol szakve­zető a 4—3—3-as felállást vá­lasztaná. Ugyanígy megvan a magyar szakvezető receptje a 4—4—2-es rendre is. E tekintet­ben tehát nem lehet különö­sebb baj, és ha a játékosok hozzák megszokott átlagformá­jukat, akkor nagy örömben le­het része a Népstadion telt há­zának. Ezzel kapcsolatban egyébként Mészöly Kálmánnak kérése van a szurkolókhoz, hogy buzdítsák a csapatot az első perctől kezdve, és ha nem is menne minden úgy, mint ahogyan elvárnák, segítsék át játékosainkat a megingásaikon lelkesítésükkel, együttérzésük­kel. A magyar csapat pénteken már csak egy edzést tartott. Mészöly Kálmán péntekre ígérte a pályára lépő 11 kijelö­lését, ígéretét be is tartotta: — Abban a kedvező helyzet­ben vagyunk, hogy minden sé­rüléssel bajlódott játékos tel­jesen rendbejött. így csak Tóth József szereplésétől kellett el­tekinteni, két sárga lapja miatt. Lényegében a balhátvéd és a baloldali középpályás szemé­lyének kijelölésénél kellett töp­rengeni. Balhátvédnek Vargát választottam, mert jól helytállt a számára idegenebb poszton a legutóbbi 3 vb-selejtezőn, s várható, hogy megszokott he­lyén még inkább a csapat ja­vára . lehet. Mucha miután rendben van és a kihagyás miatti, érthető fizikai állapota is javult, visszakapja a helyét, így tehát nem jön be új em­ber, a Svájc, Románia és Nor­végia ellen pályára lépett 16 Varga a balhátvéd, Mucha a bal oldali középpályás Mészöly: Döntetlennél nem lehet rosszabb Parádés miísor a Népstadionban SPORI a játékosból vehettem ki a kezdő 11 -et. Egy kapus és 4 mezőny- játékos ülhet a kispadra, ami a mezőnyjátékosokat 'illeti, úgy választok majd szombaton, hogy bármilyen helyzet adód­jon, hasznosan cserélhessek. A magyar labdarúgó váloga­tott 551. hivatalos országok kö­zötti mérkőzésére a kezdő 11 299 eddigi válogatottsággal és a nemzetek közötti találkozó­kon lőtt 58 góllal rendelkezik. A kezdő csapat válogatottság számokkal és a gólokkal: Katzirz 13 — Martos 22, Bá­lint 69—3, Garaba 10, Varga 6 — Müller 9—1, Nyilasi 43—18, Mucha 5 — Fazekas 81—24, Tö- rőcsik 26—11, Kiss 15—5. Néhány játékos véleménye: Katzirz: — Tudjuk, az egész ország szurkol újabb sike­rünkért. Nagyszerű érzés, hogy újra mellettünk áll mindenki, ezt érezzük. Biztosan lövünk gólt, s akkor nem lehet baj. Nyilasi: — Szeretnénk a lelkes szurkolóknak egy csodálatos szombat délutánt, s mindenki­nek boldog hétvégét szerez­ni ... Bálint: — Ez a magyar csa­pat bizonyította már, hogy he­lyén van a szíve, a szívre pedig lehet számítani . .. Törőcsik: — A csapat már tör­lesztett adósságából, most már én vagyok a soros. Nagyon ké­szültem, remélem hozzájárulok a magyar futball régen óhaj­tott szép nemzetközi eredmé­nyéhez. Kiss: — Nem tippelek, csak harcolni, küzdeni fogok tár­saimmal együtt az első perctől az utolsóig. Kell hogy ünnep legyen a Népstadionban! Az európai negyedik csoport állása a Magyarország-Anglia mérkőzés előtt: 1. Románia 5 2 2 1 4-3 6 2. Anglia 5 2 1 2 8-5 5 3. Magyaro. 3 2 1 — 5-3 5 4. Svájc 4 1 1 2 6-7 3 5. Norvégia 5 113 4-9 3 Pazar a Népstadion szomba­ti programja. A .hatalmas léte­sítmény kapuit 16 órakor nyit­ják ki és 16.50-kor már érdekes eseményt láthatnak a gyüleke­ző nézők. Az Albert Flórián ve­zette FTC ifjúsági csapata a PMSC-vel mérkőzik az országos Ifjúsági Kupa döntőjében. A jövőt jelentő fiatalok ta­lálkozója után a múlt nagysze­rű képviselői lépnek a zöld gyepre 18.30 órakor, és Buda­pest—Vidék párosításban adnak ízelítőt egykori nagy tudásuk­ból. A két csapat szövetségi kapitányo Sebes Gusztáv, az egykori aranycsapat atyja, a két csapat kapitánya pedig Gro- sits Gyula és Buzánszky Jenő. Budapest: Grosits — Novák, Mátrai, Kárpáti — Bundzsák, Berendi - Budai, Hidegkúti, Szusza, Puskás, Fenyvesi dr. Játszik még: Gellér, Várhidi, Rákosi, Albert és Tichy. Vidék: Szentmihályi — Bu­zánszky, Sípos, Keglovits — Szojka, Szűcs L. — Raduly, Pus­kás dr., Monostori, Mathesz, Szimcsák. Játszik még: Menczel, Tóth M., és ha megérkezik a mérkőzés napjára: Göröcs. Az első félidő játékvezetője a holland Leo Horn, az egykori világhírű bíró, a második já­tékrészben Kuti Sándor fújja a sípot. A két partjelző Jaczina és Tátrai. Befejeződött Tatabányán a Pannónia Kupa nemzetközi súlyemelő- verseny, amely egyben országos bajnokság is volt. A 67,5 kg-os súlycsoportban Szabó László (PMSC) magyar bajnok lett. Képün­kön a piros-feketék kitűnősége a 171 kg kilökésével kísérletezik. Országos csúcskisérlete ezúttal nem sikerült, de igy is biztoson szerezte meg az aranyérmet. A PMSC másik versenyzője, Kazinczi az ötödik helyet szerezte meg súlycsoportjában Szálaié a Világ Kupa Tatabányán pénteken befe­jezéshez érkezett a hétfőtől tar­tó nagyszabású nemzetközi súlyemelő parádé. A Világ Ku­pa és az idei országos bajnok­ság. A záró két súlycsoport­ban a mezőny ,,húshegyei” lép­tek a küzdőtérre, a 110 kiló­sok és a 110 kilón felüliek. A 110 kilós kategória, a ne­hézsúly ritka 'küzdelmet hozott, és végül is bolgár—csehszlo­vák holtversennyel ért véget. Az ötször egymás után orszá.' gos bajnokságot nyert Szalai újabb hazai diadalát megkér­dőjelezte a nagyszerűen fejlő­dő fiatol Mészáros, aki remek egyéni csúcsjavítással 38?, 5 kilóig jutott, és vele szemben Szalai csak utolsó, . 220 kilós lökésével tudta biztosítani a hatodik bajnoki címét. Nehézsúlyban (110 kg) a Pannónia Kupa sorrendje: 1. Piámén Aszporuhov (bolgár) 397,5 kg (177,5, 220) és Petr Solar (csehszlovák) 397,5 kg (175, 222,5). A magyar bajnokság sorrend, je: 1. Szalai György (Tatabá­nya) 392,5 kg (172,5, 220), 2. Mészáros (Tatai AC) 387,5 kg (167,5, 220), 3. Maiina (Test­vériség) 345 kg (152,5, 192,5). A súlycsoport díjainak átadó, sa után ünnepélyes esemény­re került sor a tatabányai sport- csarnokban. A Nemzetközi Súly­emelő Szövetség 1980-ra irta ki először hivatalosan a Világ Ku. pát, és annak végeredményét hirdették ki. Az első Világ Kupa nyertese Szalai György (Ta­tabánya) lett, és vette át Got- fried Schödtől, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnökétől azt a hatalmas trófeát, amit meg sem tudott emelni, jóllehet kilökött 220 kilót Az első Világ Kupában egyéb, ként Szalai utón a következő sorrend alakult ki: 2. Baczakó Péter (magyar), 3. Sólyomvári János (magyar), 4. Daniel Mu- nez (kubai), 5. Leonyid Tara- nyen'ko (szovjet), 6. Jankó Ru- szev (bolgár).. A lelkes közönség Szalai Györgyöt hosszan ünnepelte a díj átvétele után. Középfokú iskolák területi bajnoksága Dunakeszin rendezték a II. területi középiskolai atlétikai bajnokságot öt megye — So­mogy, Tolna, Baranya, F.ejér és Pest — részvételével. A Baranya megyei szakosztályok jól szere­peltek; az I. és II. korcsoport­ban 11 első, 12 második és hat harmadik helyezést értek el. A Komarov Gimnázium tanulói öt, a Zipernovszky Gépipari Szak- középiskola három, a komlói Kun Béla Gimnázium egy, a mohácsi Kisfaludy Gimnázium és Dr. Marek Szakközépiskola egy-egy bajnokságot nyertek. A Dr. Marek DSK tanulói még további négy érmes helyezést értek el a II. korcsoport csapat- versenyei során. Az I. korcsoport egyéni ver­senyein Szőrre Endre (Leöwey G.) 100 és 200 méteren, Berger Gábor (Gépipari) 110 gáton és 400 méteren elért eredményei érdemelnek figyelmet. Baranya megyei érmes helye­zések: I. kcs., férfiak: 110 gát: 1. Berger 15.1 mp; 100 és 200 m: 2. Szőrre 10.8 és 22.5 mp. 400 m: 2. Berger 51.2 mp. Ma­gasugrás: 1. Rausch (Koma­rov) 204, 2. Lakosa (Komarov) 194 cm. Kalapácsvetés: 2. Nagy (Komló, Kun Béla G.) 41,50 m. Rúdugrás: 3. Lakosa 380 cm. Távolugrós: 3. Papp (Kisfaludy G.) 630 cm. 4x100 m és 4x400 m váltó: 1. Zipernovszky Gép­ipari Szakközépiskola 45.1 mp és 3:31.4 mp. Lányok: 100 m gát: 1. Vertike (Kun Béla G.) 16.6, 2. Tóth A. (Komarov) 19.0 mp. Magasugrás: 1. Bogó (Kis­faludy G.) 164 cm. 4x100 m: 3. Komarov G. 53.6, 4x300 m: 2. Komarov 2:59.0 mp. II. korcsoport, váltó- és csa­patversenyek; fiúk: 4x400 m: 1. Dr. Marek DSK, Mohács 3:37.8 mp; 4x100 m 3. Dr. Ma­rek DSK 47.1 mp, 4x1500 m: 2. Dr. Marek DSK 17:37 mp. Távol, csapat: 2. Dr. Marek DSK 546,4 cm átlag. 3000 m csapatverseny: 3. Dr. Marek DSK 50:08 mp. Lányok: súly­lökés, csapatverseny: 1. Koma­rov 10,15 m átlag; gerelycsa­pat: 1. Komarov 33,19 m ál­lag; diszkoszcsapat: 1. Koma­rov 27,07 m átlag; 4x100 m: 1. Komarov 51.9 mp. A verseny legeredményesebb résztvevői még további négy érmes csa­pathelyezést értek el a Koma­rov Gimnázium színeiben: lá- volugrásban 502,4 cm átlaggal 2., magasugrásban 155,6 cm- rel szintén 2., 4x800 m-en 10:16 mp-cel szereztek 2. helyet, 100 m gátfutás csapatversenyében 17:14 mp-ces átlaggal bronz­érmet nyertek. Villányi Nándor hétvége sporteseményei Rangadók a la bdarúgó-megyebajnokságban NB l-es kézilabda-mérkőzés a sportcsarnokban A hét végén o Magyaror­szág—Anglia világbajnoki se­lejtező mérkőzés miatt nem lesz forduló a labdarúgó NB l-ben. A válogatott mérkőzés után így a figyelem az NB II. és a megyei mérkőzések irá­nyába terelődik. Az NB II- ben a kiesés elkerüléséért küzd a Sellye csapata és ez­úttal a harmadik helyen álló Keszthely vendégei lesznek. A Sellye számára a pontszerzés már sikernek számítana. So­kat segíthet a PVSK a Sel­lyének, ha a vasutasok le­győzik Tatán a Honvéd Rá­kóczit. A katonacsapat, mely szintén a bentmaradásért harcol, a Sellye egyik riváli­sa. Érdekes összecsapásnak ígérkezik a Komló-Nagyka- nizsa találkozó is. Mindkét csapat felszabadultan játsz­hat, hiszen nincs különösebb tétje a mérkőzésnek, csupán a jó játék. Az elmúlt hetek­ben kitűnő formába lendült Mohács-Véménd tovább .gya­rapíthatja pontjainak számát a Bauxitbányász legyőzésé­vel. A megyei I. osztályban még több csapat érdekelt a felju­tást illetően. A Siklós és a Boly már biztosította a helyét a területi bajnokságban, ked­JUNIÚS 6., SZOMBAT LABDARÚGÁS. Országos Ifjúsági Kupa döntő: Feroncváros—PMSC, Népstadion 16.50. KÉZILABDA. NB I. B. férfiak: Hajdúszoboszló—Komiéi Bányász, Hajdúszoboszló, 15.00. NB I. B. nők: Goldborgor—PMSC, Buda­pest, 15.00. NB II. nők: Mezőgép —Ajkai Alumínium, rácvárosi isko­la. 17.00. NB II. lérfiak: U. PEAC— Körmend, Tanárképző Főiskola, 17.00. Megyebajnokság. Férfiak: PMSC II.—Mecseknádasd, Újme- csekaljo, 17.30. Baromfifeldolgozó István-akna, Edison út, 17.30. Nők: Zsolnay—U. PEAC, porcelángyári pálya, 16.30. TENISZ. OB I. B. nők: Pécsi Spartacus—Aszfaltozó, Balokány. liget. 11.30. RÖPLABDA. NB II. lérfiak: Pécsi Vörös Meteor—Szolnoki TITASZ, Balokány-liget, 16.00. U. PEAC— DELEP, POTE-csamok, 17.30. NB II. nők: Pécsi Vörös Meteor—Szolnoki Vegyiművek, Balokány-liget. 15.00. ATLÉTIKA. .Ki a leggyorsabb, ki a legkitartóbb?" tehetségkutató verseny megyei döntője, Tüzér u., 14.00. JÚNIUS 7., VASARNAP LABDARÚGÁS. NB II. mérkőzé­sek: Mohács-Véménd—Tapolcai Bauxitbányász, Mohács, 18.00. Kom­lói Bánvász—Nagykanizsai Olajbá­nyász, Komló, 18.00. Honvéd Rákó­vező pozícióban van a PBTC is. A további feljutást jelentő három helyért a Szigetvár, P. Zsolnay, P. Kesztyűgyár és a Mázaszászvár vív nagy har­cot. A két pécsi csapat egy­mással mérkőzik és a vesztes esélyei minimálisra csökken­nek. A Szigetvárra is nehéz percek várnak Pécsújhegyen az U. PEAC ellen. A Máza­szászvár javíthat helyzetén az István-akna legyőzésével. Szombaton a Népstadion­ban lép pályára a PMSC if­júsági csajoata a világbajno­ki selejtező programjában. A piros-feketék az országos If­júsági Kupa döntőjében a Ferencvárossal mérik össze erejüket. * A férfi kézilabda NB l-ben az utolsó tavaszi fordulóra kerül sor. A PMSC a Szegedi Volánt fogadja a városi sportcsarnokban. A piros-fe­keték a vártnál mérsékelteb­ben szerepeltek eddig, most feltétlen győzelmet várnak a szurkolók. Rangos verseny vár a leg­jobb baranyai tájfutókra, To­kajban rendezik az országos csapatbajnokságot. A közvé­lemény elsősorban a PVSIC csapataitól vár jó helyezése­ket. ni SE—PVSK, Tata, 18.00. Keizt- h«ly—Sellye, Keszthely, 18.00. Me­gyei I. osztály: Beremend—Bály, Beremend. Mázaszászvár—István- akna, Mázaszászvár. P. Zsolnay— P. Kesztyűgyár, porcelángyári pá­lya. Siklós—P. Kinizsi Siklós, ú. PEAC—Szigetvár, Pécsújhegy. Má- gocs—Vasasi Bányász, Mágocs. Vil­lány—PBTC, Villány, Vajszlá—Hon­véd Steinmetz SE, Vajszlá. (Vala­mennyi mérkőzés 17.30-kor kezdő­dik.) ATLÉTIKA. Olimpiai reménységek versenye, Tüzér utca, 10.00. KÉZILABDA. NB I. férfiak: PMSC —Szegedi Volán városi sportcsar­nok, 10.30. NB II. nők: PBTC— Szombathelyi Pamut, Bőrgyár-pá­lya, 10.00. Megyebajnokság, fér­fiak: Bály—Siklás, Bály, 16.30. Má­zaszászvár—Kesztyűgyár, Mázaszász­vár, 16.00. RÖPLABDA. NB II. férfiak: Bé­késcsabai Volán—Honvéd Stein­metz SE, Békéscsaba. 12.00. NB II. nők: ú. PEAC—DÉL ÉP, POTE-csor- nők, 11.00. Dunaújvárosi Építők— Mohács-Véménd, Dunaújváros, 11.00. VIVAS, ú. PEAC II. osztályú pár- bajtőrversenye, egyetemi tornacsar­nok. 9.00. TÁJFUTÁS. Országos csapatbaj­nokság, a baranyaiak részvételé­vel, Tokaj, 8.00. Csermely Vifinos- emlékverseny. Remeterét—Büdöskút, 10.00. • • Ötkarikás tanácskozások Lausanne-ban üléseztek a Nemzetközi Olimpiai Bizottság különféle testületéi. Többek között a végrehajtó bizottság arról is tárgyalt, hogy az egyes sportágak olimpiai felvételére, módosításokra milyen kilátások vannak. A legérdekesebb fejlemény kétségkívül a tenisszel kapcso­latos Amint az AP jelentette: nagy a valószínűsége annak, hogy az 1900 és 1924 között az ötkarikás játékok műsorában már szerepelt sportág újrafel- vételt nyer, minden bizonnyal az 1988-as olimpián. Erről még lesznek tárgyalások a szeptem­ber 20-án nyíló baden-badeni NOB-kongresszuson. Valameny- nyi jelentés megegyezik abban, hogy a Nemzetközi Tenisz Szö­vetség felvételi fáradozásai végre mégis gyümölcsöznek, is­Sakk Tizenkét résztvevővel meg­kezdődött a Bp. Volán és PMSC nemzetközi sakkversenye, ame­lyen magyarokon kívül egy ar­gentin és három bolgár spor­toló is indult. Négy forduló után az állás: 1. dr. Eperjesi (Vo­lán) 3, Kádár (PMSC), Grigo- gorov és Merdinjan (bolgár), Kállai (MTK-VM), 2,5, Karsa (PMSC), Lénórt (PMSC), Szme- tan (argentin) 2, örtel (Vo­lán), Peev (bolgár) 1,5, Bogusz. lavszkij (PMSC), - Györkös (PMSC) 1 pont. mét lesz tenisz-olimpia. Igaz, számos technikai részletkérdés, ről kell addig dönteni. Rendkívül kialakulatlan a kép más sportágak „felvételi" ügyében. Dunántúlt nauio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallania Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 12—19 óráig 10-053, 19 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 760T Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245. 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 _______Kiadó telex: 12-320________ K észült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécs, bngel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Pécsi Szikra Nyomda Terjeszti a Magyar Posto Előfizethető hírlapkézbesftő postahivataloknál' és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204,- Ft egy évre 400.- Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007 Súlyemelés

Next

/
Oldalképek
Tartalom