Dunántúli Napló, 1981. június (38. évfolyam, 148-177. szám)

1981-06-07 / 154. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dim antuli napló XXXVIII. évfolyam, 154. sióm 1981. június 7., vasárnap Ara: 1,80 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Nyugat-európai háborúellenes muzgalom Az APN szovjet sajtóügynök­ség a Nyugat-Európában egyre erősödő háborúellenes mozga­lom okait elemzi. Rámulat, hogy az NSZK-ban, Angliában, Hollandiában, Dániában és más nyugat-európai államok­ban a háborúellenes tiltakozás a NATO 1979-es rakétatelepí­tési határozata nyomán bonta­kozott ki. A tömegméretű mozgalmat lejáratni és okait elleplezni akaró elméle'ek a háborúelle­nes megmozdulások résztvevőit „idegen erők által manipulált pacifistáknak” nevezik. Úgy ál­lítják be a dolgot, mintha a béke hívei Moszkvából kapott utasítások alapján tevékeny­kednének azon, hogy meggyen­gítsék a Nyugatot, mielőtt a Szovjetunió térdre kényszeríte­né azt. E hamis politikai „el­méletek” nem adnak választ arra, hogy miért éppen most kapott lábra a háború elleni tiltakozó kampány, hallgatnak a kiváltó okról - az új közép­hatótávolságú amerikai atom­rakéták európai telepítését cél­zó amerikai tervekről — álla­pítja meg az APN. Annak ellenére, hogy az Eu­rópában egymással szemben­álló katonai tömbök fegyverze­tének szintje sajnálatosan ma­gas volt eddig is, az egyensúly és az enyhülés folyamata je­lentős nyugalmat biztosított a 70-es években. 1979 decembe­rében azonban a NATO meg­hozta rakétatelepítési határo­zatát. Az érintett országok köz­véleményét a „kettős” határo­zat másik oldalával igyekeztek megnyugtatni, nevezetesen az­zal az állítással, hogy az Egyesült Államok kész a terv végrehajtásával párhuzamosan tárgyalni a Szovjetunióval a nukleáris rakéták európai csök­kentéséről. Az új amerikai kormányzat kemény, éles szavai és a meg­ígért tárgyalások szembetűnő elutasítása azonban megmutat­ta az európaiaknak, hogy Wa­shington a „párhuzamosság" helyett valamiféle nem meg­győző „következetességet” ajánl fel nekik. Az emberek azonban nem látják a logikát abban, hogy „fegyverkezni kell a leszerelés érdekében". A katasztrofális következmé­nyekkel járó nukleáris konflik­tus veszélye elleni tiltakozás egyetlen hatékony formája a polgári önvédelem, a társa­dalmi méretű tiltakozás a ten­gerentúli stratégák értelmetlen és naiv reményei ellen, hogy Európát hadszíntérré változtas­sák, miközben ők sértetlenek maradnak — állapítja meg a szovjet sajtóügynökség. Magá­tól értetődő, hogy a Szovjet­unió támadás esetén nem mond le az agresszorra mért válaszcsapásról csak azért, mert a támadás valamelyik, az agresszorral szövetséges állam területéről érte. Az ezzel ellen­kező számítások a Szovjetunió magatartásának önkényes fél­reértelmezésén alapulnak, fi­gyelmen kívül hagyva azt, hogy a Szovjetunió doktrínája a megsemmisítő válaszcsapáson alapul. A háborúellenes tiltakozási hullám Európában tovább nö­vekszik, mert hajtóereje az em­berek természetes és elvont bé­kevágyán túl az a törekvésük, hogy a nyugati civilizáció no váljék tömegsírrá a tengerentúli stratégák jóvoltából - hangsú­lyozza befejezésül az APN kommentárja. Sikeres földtani kutatások az ország több pontján ■■■■■■■■■ Az ötödik ötéves tervben 340 kilométernyi kutatófúrással másfél milliárd tonna iparilag hasznosítható, gazdaságosan kitermelhető új szénvagyont fe­deztek fel hazánkban. A jelen­tős ásványvagyon pontosabb megismerésére a VI. ötéves terv időszakára a korábbinál is in­tenzívebb kutatási programot állítottak össze. Az új tervek szerint 1985-ig 510 kilométer­nyi fúrás mélyítésével vizsgál­ják tovább az új lelőhelyeken felfedezett kőszéntelepeket. A nagyszabású program célja olyan méretű széntelepek, ala­posabb megismerése, amelyek alkalmasak korszerű, nagy ka­pacitású és koncentrált bányák telepítésére, illetve építésére. Ezenkívül a régi, de még gaz­daságosan dolgozó bányák éle­tének meghosszabbítását, le­művelhető szénvaavonának bő­vítését is szolgálják az újabb kutatások. A hatodik ötéves tervben az egyik kiemelt földtani program a borsodi barnakőszén-meden­ce kutatása. Itt új bányák nyi­tását tervezik és több aknaüzem kapacitását területbővítéssel, új szénmezők bekapcsolásával akarják növelni. Ezért az idén 58 millió forintos költséggel 20 kilométernyi fúrást mélyítenek ebben a medencében az új ás­ványvagyon pontosabb megis­merésére. Máza—Váralja—Me- cseknádasd környékén - ahol az elmúlt években nagy kiterje­désű és gazdag fekete kőszén- vagyont fedeztek fel — a terv­időszak végéig befejezik az új bányaépítés tervezéséhez szűk séges előzetes kutatásokat. Most az újabb kutatófúrásokkal további adatokat gyűjtenek egy nagy kapacitású és kokszolható szenet adó mélyművelésű akna nyitásához. Gyorsított • ütemben folytatják o kutatásokat Észak- Magyarországon, Gyöngyös és Füzesabony között, ahol koráb­ban hatalmas mennyiségű lig­nitet fedeztek fel es az eddigi vizsgálatok arra utalnak, hogy a nagy kiterjedésű területen fek­Új feketeszén- és lignitlelőhelyek vő értékes ásványvagyon kül­színi fejtéssel gazdaságosan ki­aknázható és bőségesen ele­gendő egy nagy teljesítményű hőerőmű ellátására. Intenzív kutatómunka kezdődött az aj­kai és a nógrádi szénbányák területén is. A dorogi, az orosz­lányi és a mányi medencékben is dolgoznak a fúróberendezé­sek, ezeken a vidékeken új, il­letve régi bányák területének bővítését szolgálják a kutatá­sok. A tervek szerint 1985-ig az állami költségvetés terhére 1,7 milliárd forintot költenek ha­zánkban kőszéntelepek kutatá­sára. A program teljesítésére felújította, kibővítette géppark­ját az Országos Földtani Kuta­tó és Fúró Vállalat és több szénbánya vállalat is segíti be­rendezésekkel és szakemberek­kel a kutatómunkát. Olasz kormanyualsag Pertini olasz köztársasági el­nök péntek este magához ké­rette Forlanrt, az ügyvezető s egyben kormányalakítással megbízott miniszterelnököt, és sürgette a kormányválság mi­előbbi megoldását. Forlan: megígérte, hogy hétfőtől foly­tatja konzultációit és még a választások előtt igyekszik megállapodásra jutni a pártok vezetőivel. Forlani azt tervezi, hogy kormányát ötpárti alapok ra helyezné: a keresztényde­mokratákon és a szocialistákon kívül részt vennének benne a szociáldemokraták, a republi­kánusok és a liberálisok is. Ter­vének valóra váltása azonban további . .gyeztetést igényel. A L”Jnitá, az OKP lapja, szombaton bírálta a keresztény- demokraták és a szocialisták kulisszák mögötti hatalmi alku­dozását. Ennek az ország látja kárát, hiszen a válság elhúzó­dik, a gondok megoldatlanul marodnak — irta. Francia amnesztia Francioorszogbon pénteken 31 olyan személyt engedtek szabódon, akiket az előző kor­mányzat idején államellenes tevékenység miatt tartóztattak le. s ügyük jelenleg a bíróság előtt fekszik. Az igazságügyminisztérium javaslatára az állambiztonsági bíróság — amelynek feloszla­tását Mitterrand elnök java­solta csütörtökön — elrendelte, hogy bocsássanak szabadon 11 korzikoit, 5 személyt Francia- Guayanóról, négyet Guade­loupe szigetéről, ötöt pedig a franciaországi Baszkföldről, akik mind területük vagy szü­lőföldjük függetlensége érde­kében tüntettek vagy lázítot­tak. További hat személyt a „Közvetlen akció" elnevezésű szervezet tagjai közül ugyan­csak szabadon engedtek, az ő kilétüket azonban nem hozták nyilvánosságra. További 12 személy szabadon engedésének lehetőségét az eljárás befejezéséig még vizs­gálja az állambiztonsági bíró­ság. A korzikai nacionalista szer­vezetek nyilatkozatban fejezték ki elégedettségüket a párizsi intézkedéssel. A tartalomból:- Bőséges eső Baranyáim; Jól használhatók a lengyel bányagépek Nemzetközi kórusfesztivál Kamién Anglia—Magyarország 3-t (1-1) A körülményekhez igazodni, ha szükséges, változtatni kell Baranya VI. ötéves tervjavaslatának vitája a bizottságok ülésén Megszűnik a szennyvíztelep Pécs várost elárasztó köze, egy hónap alatt földdel takarják be az iszaptavat A Baranya megyei Pártbi­zottság gazdaság- és szövetke­zetpolitikai bizottsága és a Ba­ranya megyei Tanács tervgaz­dasági bizottsága tegnap együttes ülésen tárgyalta a megye hatodik ötéves tervének javaslatát — ez volt az utolsó fórum, amely a holnapi ta­nácsülés előtt foglalkozott Ba­ranya közeljövőjének a prog­ramjával. Piti Zoltán, a Bara­nya megyei Tanács elnökhelyet­tese ismertette a tervkészítés folyamatát és felhívta a figyel­met arra, hogy a terv végrehaj­tása állandó és folyamatos köz­reműködést igényel mindenki­től. A tervjavasíat vitájában felszólalt Ambrus Lajos, Bajkai Ilona, Balogh László, Czégény József, Gallusz József, Gádor András, Haász József, Hrubi László, dr. Németh Lajos, No- vák Zoltán, dr. Patla Károly és Szabó Antal. A vitában számos kérdést érintettek, közülük a legfontosabbakat emeljük ki. Többen foglalkoztak a falvak megtartóképességének a növe­lésével, amivel a városokat le­het tehermentesíteni. Felvetet­ték: az ellátás javításán túl munkahelyek létesítéséről kell gondoskodni, ebben pedig a mezőgazdasági üzemek kisegítő tevékenységének van nagy sze­repe; elsősorban a kedvezőtlen körülmények között gazdálkodó termelőszövetkezetekre lehet gondolni, ezeket viszont a tő­kehiány gátolja. Szó volt a la­kásgazdálkodás, a lakásépítés helyzetéről is, részben az előb­bi témához kapcsolódóan. Rá­mutattak arra, hogy az állami lakásépítési lehetőségek csők­rb János felvétele kenése mind nagyobb hang­súlyt ad a magánerős lakásépí­tésnek. Ennek egy részét min­denképpen a falvak felé kel­lene irányítani, de az építési kedvet sok tényező gátolja ma, leginkább az, hogy a szociális kedvezményeket nem vehetik igénybe az építeni szándéko­zók. A most először kidolgozott területi tervvel is többen foglal­koztak. Ezt a tervet 290 vállalat és szövetkezet információi alap­ján dolgozták ki, s azt tartal­mazza, ami a vállalati tervek­ből a megyére vonatkozik. A tanács arra is kíváncsi volt, mi­lyen vállalati, szövetkezeti hoz­zájárulásra számíthat az infra­strukturális fejlesztésekben. Ez a jelenlegi ismeretek szerint 297 millió forintot tesz ki konk­rét alapátadások formájában, s főleg 'víz- és csatornaellátás­ra, óvoda- és lakásépítésre vo­natkozik. A vita végén dr. Dányi Pál, a Baranya megyei Pártbizott­ság titkára egyebek között ar. ra hívta fel a figyelmet, hogy a megye következő öt évét olyannak látjuk, amilyennek a tervjavaslat mutatja, de ha a körülmények úgy kívánják, mer­jük bátran vállalni a változta­tást. Piti Zoltán arra mutatott rá, hogy a terv összhangban van a jelenlegi népgadzasági helyzettel, a megye állami és politikai vezetése azzal ajánl­hatja majd elfogadásra a me­gyei tanácsnak, hogy mindazt tartalmazza, ami a lakosság számára érezhető ellátásjavu­lást hoz. A terv jóváhagyása utón pedig minden erőt a vég­rehajtásra kell összpontosítani, inert a lakosság nem fogadhat­ja el, ha a mérsékeltebb lehe­tőségek nem valósulnak meg időben. A továbbiakban a két bizott­ság áttekintette a hatodik öt­éves tervi indításra tervezett beruházások és felújítások elő­készítésének a helyzetét. A két bizottság együttes ülé­sén — amint a tervjavaslat egyéb fórumokon megtartott vi­táin is — szenvedélyes felszóla­lások hangzottak el arról, mi­kor szűnik meg végre a pécsi szennyvíztelep által árasztott, sokszor az egész várost beborí­tó bűz. Magyarázatok hangzot­tak él, de ezek nem csillapítot­ták a kedélyeket. Gádor And­rás, az UNIBER igazgatója kö­zölte: 2 millió forint költséggel gyorsított ütemben — egy év helyett egy hónap alatt! — le­takarható földdel a szennyvíz- telep iszaptava, s ezzel végér­vényesen megszüntethető a bűz. Dr. Németh Lajos városi ta­nácselnök-helyettes kijelentette: a város megrendeli ezt a mun­kát. H. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom