Dunántúli Napló, 1981. június (38. évfolyam, 148-177. szám)

1981-06-13 / 160. szám

Világ proletárja!, egyesüljetek! Dunántúlt napló XXXVIII. évfolyam, 160. szám 1981. június 13., szombat Ara: 1,40 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja A tartalomból: II húsipar újdonságai Napközis táborok * • üz FTC vendége lesz a PMSC Az utolsó simítások az új pécsi süteményes üzemben Nigériai vendégeink pénteki programja A hivatalos látogatáson Ma­gyarországon tartózkodó Al- hadzsi Shehu Shagari, a Nigé­riai Szövetségi Köztársaság el­nöke és kísérete pénteki prog­ramját vidéki látogatással kezdte: felkereste a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinátot. Magasrangú vendégeinket út­jukra elkísérte Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke is. Bábol­nán Váncsa Jenő mezőgazda- sági és élelmezésügyi miniszter fogadta a vendégeket, majd a kombinát művelődési házában Burgert Róbert vezérigazgató adott tájékoztatást a főkép­pen baromfitenyésztéséről és iparszerű növénytermesztési rendszereiről ismert, mintegy 5600 dolgozót foglalkoztató Bábolnai Mezőgazdasági Kom­binát munkájáról A tájékoztató utáni beszél­getés során a nigériai elnök és kormányának több tagja számos részletkérdésben ér­deklődött a kombinát vezetői­től. így például megkérdezték, milyen arányban fordítják a nyereséget fejlesztésre, illetve a dolgozók közötti szétosztás­ra. A válaszból megtudhatták, hogy az éves tiszta nyereség­nek körülbelül a felét beruhá­zásra használják, 15—20 szá­zalékát pedig béren felüli jut­tatásként szétosztják a dolgo­zók között. A nigériai vendégek prog­ramjában látványos lovasbe­mutató megtekintése és üzem- látogatás is szerepelt Bábol­nán. Alhadzsi Shehu Shagari el­nök pénteken délután a buda­pesti Duna Intercontinental' Szállóban nemzetközi sajtó- konferenciát tartott. Magyaror­szágon tett hivatalos látogatá­sát gyümölcsözőnek nevezte, amelynek — mint mondta — az volt a célja, hogy tovább erősítse a két ország közötti baráti kapcsolatokat. Elmondta, hogy budapesti tárgyalásai során jó lehetősége nyilt eszmecserét folytatni ma­gyar vezetőkkel a kétoldalú kapcsolatok témáin túl nemzet­közi kérdésekről is, közöttük Dél-Afrika elnyomott népei sza­badságküzdelmének segítésé­ről, az új világgazdasági rend, a világbéke és az enyhülés va­lamennyi fontos kérdéséről. Köszönettel szólt a Magyar Népköztársaságnak arról az önzetlen támogatásáról, ame­lyet az Afrikában és a harma­dik világban folyó küzdelem­hez nyújt a kolonializmus és faji megkülönböztetés teljes felszámolása érdekében. Az af­rikai nép részéről — tette hoz­zá — a teljes politikai és gaz­dasági függetlenség kivívása csupán idő kérdése. Az újságírók kérdéseire vála­szolva részleteiben is ismertette Alhadzsi Shehu Shagari hazája aktív szerepét az afrikai konti­nens politikai életében. Befejezésül a sajtókonferen­cia résztvevői előtt is köszöne­tét mondott Alhadzsi Shehu Shagari a Magyar Népköztár­saság kormányának és népé­nek azért a szívélyes és baráti fogadtatásért, amelyben ma­gyarországi látogatása során .részesítették, s kifejezte azt a reményét, hogy mostani útja is tovább fogja erősíteni a két ország közötti kapcsolatokat. Tisztelet az építőknek Baranyában ezen a héten 'több mint húszezer épitömun- kás, tervező, az épiiöanyag- iparban, a faiparban dolgozó munkás és vezető jóleső érzés­sel. fejezheti be fáradságos munkáját: nem kis büszkeség­gel tekinthetnek körül Pécsett és a megyében, sok ezer új lakás, ipari, mezőgazdasági, szociális, egészségügyi és kommunális létesítmények so­kasága hordozza eszük és ke­zük munkáját. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága nemrégiben méltán állapította meg, hogy az építő-, fa- és az épitöanyagipari dolgozók be­csületesen teljesítették az V. ötéves terv során vállalt köte­lezettségeiket, hangsúlyozva azonban, hogy a következő tervidőszakban hasonlóan ál­dozatos munkára 'lesz szükség. Ez csupán azonban nem lesz elég. A mostaninál sokkal szer­vezettebben, anyaggal, ener­giával maximálisan takarékos­kodva kell végrehajtaniuk fel­adataikat. Talán elfogadható annak a fiatal kőművesnek a vélemé­nye, aki az egyformának tűnő panelépületekre' mutatva is azt vallja: nekem az a fontos, hogy bármilyen kis részem van is egy-egy ház építésében, az a kicsi munka azonban tökéle­tes Eegyen, bármikor elmond­hassam, ez az én munkám. Ebben a szellemben kell ne­velni a mostani szakmunkásta­nulókat is, miként ezt a fiatal­embert is bizonyára saját mun­kájának tiszteletére, a szakmai önbecsülésre oktatták azok az idős szakmunkások, akik ezen az építők napi ünnepségen- már a sok évtizedes munkájuk után jól megérdemelt nyugdí­jukat élvezik. Az épitők napja elsősorban, természetesen az építőmunká­sok ünnepe, a mészillatú új házakra tekintve irántuk ér­zünk különleges tiszteletet. Nem szabad azonban megfe­ledkezni arról a szürke, a hát­térben dolgozó kis hadsereg­ről, akik képesek a munkáso­kat a szocialista mgnkaver- seny keretei között munkára lelkesíteni, akik szociális hely­zetükért, élet- és. munkakörül­ményeikért nap mint nap fe­lelősséget vállalnak, és akik a mostani ünnepségsorozat meg­szervezésével egy egész társa­dalom megbecsülését biztosít­ják az építőmunkásoknak. A társadalmi és tömegszervezeti tisztségviselők jnunkájának el­ismerése ugyancsak ennek az ünnepnek feladata. Tisztelet az építőknek — mondjuk évente egyszer, ezen az ünnepen. A társadalom meg­becsülése azonban korántsem ennyit jelent: ők kizárólagos tulajdonosaik annak a gyűjtő­névnek, amely a társadalmi fejlődést legjobban kifejezi: építők. L. J. Az épitőmunkásokat köszön­tő idei programsorozat pénte­ken kezdődött az Építő-, Fa- és Épitöanyagipari Dolgozók Szak- szervezetének székházában. Gyöngyösi Istvánnak, a szak- szervezet főtitkárának megnyi­tója után Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese köszöntötte az építőket. A gyermekkórus-találkozó résztvevői a komlói Lenin téri megnyitón ruiu. iwpjui Nemzetközi gyermek­kórus-találkozó Impozáns felvonulás Méreteiben és külsőségei­ben egyaránt imponálóan szép tömeges megmozdulás színhe­lye volt tegnap délelőtt a kom­lói Lenin tér. Itt nyitották meg ünnepélyesen az V. Kodály Zoltán gyermekkórus-találkozót. Délelőtt pontosan fél 10-kor a komlói bányász fúvószenekar fölvezetésével megkezdődött a 14 részt vevő gyermekkórus felvonulása, elöl a városok tábláival. Nagy taps fogadta Stainz Steiermark és Salzburg gyermekkórusait (Ausztria), akik vidám, sokszínű stájer né­pi öltözetben — a fiúk „spen- cerben",. a kislányok dirndli- ruhóban jelentek meg; majd Hradec-Kralova (Csehszlová­kia), Csantavér (Jugoszlávia), Bydgoszcz (Lengyelország), Vilniusz (Szovjetunió, Litván SZSZK), Weimar (NDK), Duis­burg (NSZK) formaruhás együtteseit s végül a hazaia­kat : Budapest, Oroszlány, Szol­nok, Nyíregyháza, Pécs és Komló gyermekkórusait. Ezután megszólaltak a fanfárok, s megkezdődött a zászlófelvoná- si ünnepség. A vendégkóruso­kat a házigazda, a Komlói Ko­dály Zoltán ének-zenei Ált. Is­kola kicsinyek kórusa köszön­tötte egy-egy hazájuk nyelvén előadott kis népdalfeldolgozás­sal, mialatt a hatalmas nemzeti zászlókat formaruhás úttörők vitték méltóságteljes léptekkel a zászlórudakhoz. Mindegyik vendégkórus sorban elénekelte a maga himnuszát, a zászló ez alatt kúszott fel a zászlórúdra. A magyar Himnusz elhangzása után Morber János, Komló vá­ros Tanácsának elnöke lépett a mikrofonhoz. Köszöntötte az ötödik alkalommal, immár nyolc országból itt egybegyűlt mintegy ezer főnyi dalos kis­diákot. Beszédében utalt a vá­ros 30 éves jubileumára s azokra a már hagyományos törekvésekre, amelyekkel Kom­lón a zenei kultúrát megterem­tették, ápolják és tovább fej­leszteni szeretnék. Kodály Zol­tán zenei nevelésről szóló szép gondolatait idézte, hiszen ma­ga a gyermekkórus-találkozó is ennek a jegyében alakult ki: egymás népzenéjének megis­merése és a népek barátsága nagy és szép ügyének szolgá­latában. Ezzel Komló tanácsel­nöke a hagyományok szerint három napra átadta a várost a daloló gyerekeknek, s a ta­lálkozót megnyitottnak nyilvá­nította. A 14 gyermekkórus ezután felvonult a névadó, Kodály Zoltán szobrához, s talapzatá­nál piros szegfűszálakat helye­zett el. A város ifjúsági házá­ban kiállítás nyílt az eddigi találkozók történetéből, a mű­velődési központban pedig Bartók-emlékkiállítást nyitottak meg. Délután Szönyi Erzsébet zeneszerző előadásával szak­mai tanácskozás kezdődött a karnagyok részére a magyaror­szági Éneklő ifjúság mozga­lomról, este a pártbizottság nagytermében hét gyermekkó­rus adott nagy sikerű hang­versenyt. W. E. Hz Arab Liga tanácsa elítéli az izraeli agressziót Bagdadban befejezte mun. káját az Arab Liga tanácsá­nak rendkívüli ülése, amely megvitatta az izraeli légierő terrorakcióját az iraki atom- réaktor ellen. Amint azt az INA hírügynökség hírül adta, a tagországokat képviselő külügyminiszterek zárónyilat­kozatot fogadtak el, amely­ben határozottan elítélik az izraeli agressziót. A tanács­kozás résztvevői felhívással fordultak a világ minden or­szágához: léptessenek életbe szankciókat Izrael ellen, az ENSZ alapokmányának 7. fe­jezete alapján. A nyilatkozat hangsúlyoz­za, hogy az izraeli terjeszke­dő politika csak azért érhet el eredményeket, mert bizo­nyos országok, elsősorban az Egyesült Államok, korlát­lan gazdasági, politikai és katonai támogatásban része, sitik A tanácskozás résztvevői felhívással fordultak ezekhez az országokhoz: ne nyújtsa­nak a továbbiakban támo­gatást Izraelnek, és munkál. kódjának az izraeli agresz- szió megállításán. A zárónyilatkozat rámutat: minden országnak joga van ahhoz, hogy békés célú atom­kutatással foglalkozzon. Irak nem sértette meg az ezt a tevékenységet ellenőrző nem. zetközi atomenergia-ügy­nökséggel aláírt egyezményt. Izrael viszont még az atom­sorom pó-egyezményt sem ir­ta alá. A tanácskozás bizottságot hozott létre a kuvaiti, algé­riai, tunéziai külügyminiszte­rek, valamint az Arab Liga főtitkárának részvételével, amely az arab országok ér­dekeit képviseli majd a Biz­tonsági Tanács rendkívüli ülésén. Irak felkérte az el nem kötelezett országok koordi. nációs irodáját, hogy rendkí­vüli ülésen foglalkozzon a múlt vasárnapi izraeli bom­batámadással. Jugoszlávia tá. mogatja az iraki kérést — jelentette a Tonjug hírügy­nökség Megnyilt a pécsi Eszék Étterem. Képünkön Wein per József, a Mecsekvidéki Vendéglátó Vállalót in lítnWin ni éttermet. (Tudósitás az 5. oldalon.) Fotó: Proksza László Megnyitó ünnepség a komiéi Lenin téren

Next

/
Oldalképek
Tartalom