Dunántúli Napló, 1981. május (38. évfolyam, 118-147. szám)

1981-05-17 / 133. szám

Megváltozott a Mecsek Kupa kerékpárosverseny időpontja Augusztus helyett júliusban Megváltozott a XXII. Mecsek Kupa kerékpárosverseny idő­pontja. Eredetileg augusztus 28—30. között írták ki a viadalt. A szervező bizottság legutóbbi ülésén, melyen részt vettek a Magyar Kerékpáros Szövetség vezetői, úgy határoztak, hogy a Csehszlovákiában augusztus végén sorra kerülő világbajnok­ság miatt a Mecsek Kupa meg­rendezését július 22-24-re hoz­zák előre. A világbajnokság miatt a Mecsek Kupáról au­gusztus végén nemcsak a leg­jobb magyar kerékpárosok hiá­nyoztak volna, de jó néhány meghívott külföldi csapat is kénytelen lett volna nélkülözni legjobbjait. A verseny 1980. évi győztese, az NDK-beli Lösch a most fo­lyó Béke versenyen is a leg­jobbak között szerepel, de a csehszlovák, az olasz és az osztrák csapatokban szereplő kerékpárosok között vannak olyanok, akik joggal pályáznak q vb-n való részvételre. A sportág magyar szakemberei közül is többen kívánják végig­nézni a világ legjobb kerékpá­rosainak vetélkedőjét, s ennek most már nem lesz akadálya, a Mecsek Kupa új időpontja ezt lehetővé teszi. Á szervező bizottság, amikor a verseny július végi megrendezése mel­lett döntött, azt is figyelembe vette, hogy július 26-án Pécsett rendezik az országos rövidtávú kerékpáros magyar bajnoksá­got. Az elmúlt évben is Pécsett volt ez a verseny, s akkor 364 résztvevővel bonyolították le. Az idén is népes mezőny indu­lására számítanak, annál is in­kább, mert előtte a Mecsek Kupa is vonzza a legjobb ke­rékpárosokat Pécsre. A XXII. Mecsek Kupa ke­rékpárosverseny kiírását már kézhez kapták a meghívott csapatok. Az RCA Tyrolia (Ausztria), Societa Ciciisti Pa- dovani (Olaszország), Radfah­rer Verein Stuttgardia (NSZK), Lvov (Szovjetunió), Start War­szawa (Lengyelország), Inter Bratislava (Csehszlovákia) és Lahti (Finnország) csapatai már jelezték, hogy ebben a,z évben is részt vesznek a via­dalon. A szervező bizottság várja a Karl-Marx-Stadt (NDK) és a tavalyi győztes Spartak Dubnica (Csehszlovákia) neve­zését is. A verseny programja szerint július 21-én, kedden a KISZÖV székház színháztermében tart­ják a technikai megbeszélést. Az ünnepélyes megnyitóra más­nap, július 22-én, szerdán dél­előtt 9 órakor a hagyományok­nak megfelelően • Pécsett a Széchenyi téren kerül sor. A verseny programjában lényeges változás nem történt. A meg­nyitót követően a Pécs—Pécs- vá rád—Szekszárd útszakaszon a négyes csapatversenyt bonyo­lítják le, délután a Szekszárd— Pécs útvonalon mérik össze erejüket a résztvevők. Július 23-án délelőtt 8.30-kor az egyenkénti indításos verseny első résztvevője vág neki a Hunyadi út—Péter utca sarok­tól a Dömör-kapuig vezető út­szakaszon lebonyolításra kerülő hegyi versenynek. Délután a 160 km-es tömegrajtos egyéni és csapatverseny lesz Pécs-Mo- hács-Szekszárd-Bonyhád- Komló—Pécs útszakaszon. A verseny befejező napján, júli­us 24-én a Mecseken a 25 kö­rös 72 km-es kritériumversenyt rendezik. Hegyi István ••1 Ilir JillMMIiif Ózd-PMSC 23-17 (13-8). NB I. férfimérkőzés, Ózd, 1200 né­ző. A PMSC legjobb dobói: Ér­sek (7), Kedves (4), Kovács (4). PMSC—Mátészalka 19-18 (11-6), NB I. B női mérkőzés, Pécsújhegy. A PMSC legjobb dobói: Balózsné (8), Rákosa (4), Pálvölgyiné (4). PBTC—Győri Richards 18-8 (10-4), NB II. női mérkőzés. Képünk a' PMSC-Mátészalka találkozóról készült. A piros-fe­keték legjobbja, Balázsné gólt lő. LABDARÚGÁS. PVSK—Mohács Véménd, PVSK-pálya, 18.00. Sellye— Komlói Bányász, Sellye, 18.00. Me­gyei I. osztály: Steinmetz SE— Mágocs, Postás-pálya, 15.30. Vil­lány—U. PEAC, Villány, 18.00. Be- remend—Siklós, Beremend, 18.00. Boly—P. Zsolnay, Boly, 16.00, Szi­getvár—Vájsz ló, Szigetvár, 18.00, P. Kesztyűgyár—István-akna, Pécs- bányatelep, 16.30. Országos ifjú­sági bajnokság: Sellye—Keszthely, Sellye, 11.30, PMSC—Videoton, Pécsújhegy, 16.30. NB I. ifjúsági bajnokság: PMSC—Dunaújvárosi Kohász, Pécsújhegy, 10.00. ASZTALITENISZ. NB I. nők: BSE—Pécsi Spartacus, Budapest, 9.30. NB II. férfiak: Tipográfia— U. PEAC, Budapest, 11.00. KOSÁRLABDA. MNK női mérkő­zés: Szekszárdi Dózsa—PVSK, Szekszárd, 11.00. RÖPLABDA. NB II. férfiak: U. PEAC—Békéscsabai Volán, POTE- csarnok, 10.00. Pécsi Vörös Mete­or—Honvéd Steinmetz SE, Balo- kány-liget, 11.00. NB II. nők: U. PEAC—Békéscsaba, POTE-csarnok, 11.00. Pécsi Vörös Meteor—Szegedi Spartacus, Balokány-liget, 11.00. Gyoma—Mohács-Véménd, Gyoma, 10.30. ATLÉTIKA. A PMSC meghívásos versenye 10—14 évesek részére: Tü­zér utca, 15.00. KÉZILABDA. Megyebajnokság. Férfiak: Siklós—Baromfifeldolgozó, Siklós, 10.00, PMSC N.—Mázaszász- vár, Újmecsekalja, 10.00. ; ftii|bdariii|o HIB II« Kiharcolhatja-e a bentmaradást a Sellye? M ég hat forduló, és be­fejeződik az 1980/81. évi bajnokság a labdarú­gó NB ll-ben. A nyugati csoportban biztosan vezet a Haladás, a szombathe­lyiek előnye öt pont az Olajbányásszal szemben. Papíron a kanizsaiak még behozhatják a Haladást, de a gyakorlatban erre nem valószínű hogy sor kerülhet. A Vas megyei csapat a három hazai mérkőzését valószínűleg megnyeri és idegenben már elég egy pont is ah­hoz, hogy a Nagykanizsa ne előzhesse meg őket. Annál nagyobb viszont az izgalom az alsóházban. A Fűz­fő és. a Pét már biztos kieső­nek tekinthető, de a másik két kiesőhely elkerüléséért még négy csapat harcol. A Honvéd Rákóczi SE, a Várpalota, a Sellye és a Dombóvár egyaránt 25-25 ponttal rendelkezik és közülük csak két csapatnak si­kerül megmenekülnie. Nézzük az esélyeket, mit ígér a papír­forma. Kezdjük a sort a számunkra legérdekesebb csapattal, a Sellyével. Az újonc gárda még háromszor játszik otthonában és háromszor idegenben lép pályára a következő sorrend­ben: Komló (otthon), Haladás (idegenben), Fűzfő (o), Keszt­hely (i), Szekszárd (i) és Dom­bóvár (o). — Ahhoz, hogy bentmarad- hassdnk, szerintem nyolc pont­ra van szükség — mondotta Koller Nándor, a csapat vezető edzője. — Ez azt jelenti, hogy a három hazai mérkőzésünket meg kell nyernünk. A legnehe­zebb dolgunk most a Komló ellen lesz, de bízom abban, hogy Sellyén marad a két pont. A Fűzfő és a Dombóvár ellen a papírforma is mellet­tünk szól. Feltételezzük, hogy bejön ez a három győzelem, ami hat pontot jelentene. Hat pont megszerzésére a riválisok közül a Várpalota és a Dom­bóvár is esélyes, így tehát ide­genben is pontokra van szük­ség. A Haladás ellen nincs esély, de Keszthelyen és Szek- szárdon fegyelmezett játékkal nem elképzelhetetlen a pont­szerzés. A bentmaradás eléré­sében egyébként sokat segít­het nekünk a PVSK és a Kom­lói Bányász is. Ha a Vasút le­győzné a Rákóczit és a Várpa­lotát, a Komló pedig a Dom­bóvári, akkor máris könnyebb lenne a helyzetünk. Reméljük, ők is a mi malmunkra hajtják a vizet. A Sellye ellenlábasai közül pillanatnyilag a Honvéd Rákó­czi SE rendelkezik a legjobb gólkülönbséggel, de az ő sor­solásuk a legkedvezőtlenebb. A hátralevő ellenfelek: Sopron (i), Olajbányász (o), P,ét (i), PVSK (o), Sabaria (i), Bakony Vegyész (o). Az erőviszonyok alapján hazai pályán csak a Bakony ellen van győzelmi esélyük, idegenből pedig Pét­ről vihetik el a két pontot. A többi mérkőzésen kevés a ke­resnivalójuk, legjobb esetben még két pontot gyűjthetnek, és az összesen hatot jelentene. A Várpalota ellenfelei: Dom­bóvár (i), Sopron (o), Olajbá­nyász (i), Pét (o), PVSK (i), Sabaria (o). A három hazai ta­lálkozót megnyerhetik, de ide­genben nincs reményük pont­szerzésre. Ha ez a feltételezés bejön, akkor még hat ponttal gyarapíthatják a jelenlegi pontjaik számát. A Dombóvár a következő mérkőzéseket játssza még: Várpalota (o), Komló (i). Ha­ladás (o), Fűzfő (i), Keszthely (o), Sellye (i). Otthon a Vár­palotát feltétlen meg kell ver­niük, mert ellenkező esetben a hátralevő fordulókra minimális­ra csökken az esély. A Haladás és a Keszthely ellen is szerez­hetnek egy-egy pontot otthon. Ez papíron eddig négy pontot Koller Nándor: „Nyolc pontra van szükségünk!” jelent. Komlón nincs esélyük, de Fűzfőn győzhetnek. Számí­tásaink szerint hat pont meg­szerzésére lehetnek képesek összesen. Az utolsó fordulóban ugyanis Sellyére utaznak, és mi úgy „terveztük", hogy azt a mérkőzést a sellyeiek nyerik. Ha tehát a Sellye valóban hozná a három hazai mérkő­zését és idegenben legalább egy pontra képes lenne, akkor van esélye arra, hogy ősztől is­mét az NB II. pontjaiért játsz­hasson. Lázár Lajos Bauer Attila R tízezres magányossága „Minden az akaraterőn múlik” Ahogy ránézek alacsony, so­vány testére, morfondírozni kez­dek. Vajon hogyan lehet eny- nyi akaraterő, ennyi energia ebben a 27 esztendős fia­talemberben. A csak a saját szemének hívő azt hihetné, hogy -a csupaizom komlói atlé­ta, Bauer Attila még a sarokig sem tudna elfutni, pedig ő 20— 25 kilométert hagy futva maga mögött minden áldott nap. — Az NDK-beli Czerpinsky is ilyen vézna, akiről kevesen hin­nék első látásra, hogy mire ké­pes — említi a példaképet a hosszútávfutó. — Aztán tessék: hasonló alkattal olimpiai baj­nok tudott lenni. Ez is az én fel­tevésemet, mi több, az igazamat bizonyltja: minden az akarat­erőn, az elvégzett munka meny- nyiségén múlik. Bauer Attilának nem is kez­dődött rosszul az idei atlétikai évad. Negyedik lett az országos mezei bajnokságon, a legjobb magyarként másodiknak futott a célba a komáromi utcai ver­senyen. — Kemény alapozást végez­tem, ennek tulajdonítom a mos­tani jobb eredményeket — mondja. — A korábbi években is komolyan vettem a felkészü­lést, de mindig közbejött va­lami. Nem vagyok sérülékeny, inkább beteges, régebben fő­leg a gyomrommal voltak gond­jaim. Az hátráltatta a munkát, sokszor megtörte az alapozás lendületét. Idén megúsztam za­varó betegség nélkül, remélem, később sem lesz bajom a gyom­rommal. És ha mindvégig egészséges maradok, teljesülhet a vágy, az I. osztályú szint el­érése, amihez 28.40-et kellene futnom 10 000 méteren. Mert nekem ez a fő távom. Ha sike­rülne ez az idő, akkor már le­hetne további terveket szőni ■.. És a még jobb eredményért mindent megtesz ez az 1975 óta atletizáló fiatalember. Na­ponta kétszer edz, két hónapja egyedül lohol végig az erdei ösvényeken, mert a hegyi tere­pen szeret tréningezni. — Eddig mindig az év elején ment jobban a futás, így indult idén is. Mindenesetre mindent megpróbálok, hogy ezt a jelen­legi, jónak minösithető formát átmentsem későbbre is. Nem akarok még egyszer úgy járni, hogy éppen az országos baj­nokságra törjön ki rajtam a fi­zikai fáradtság. A komlói hosszútávfutó tagja a bővített válogatott keretnek. Legközelebbi erőpróbája május 21-én lesz, amikor is tízezres válogató versenyt tartanak. Ezen indulnak a riválisok is, akik Bauer Attilával együtt tízen-ti- zenketten pályáznak a váloga­tott két tízezres helyére. És a Béta-aknai föld alatti lakatos nem akar lemaradni közöttük. Még egy beállás a fotósnak, még egy rövid sprint a mozdu­latokat kimerevitő lencse ked­véért, és Bauer Attila kifut o pályáról, -föl, neki a hegynek. Hiába, a mai adag, a 25 km visszavan ... H. L. Megyebajnoksag PBTC-Mázaszászvár 2-0 (1-0), Bőrgyár-pólya, 300 néző. Vezet­te: Tatai. Jó iramú, küzdelmes mérkőzésen biztos győzelmet aratott a jó formába lendült BTC. Góllövők: Aradi, Tóth. Jók: Bíró, Miklós, Lutz, Aradi, Tóth, illetve Dunai, Perényi, Ka­tona. Vasasi Bányász-Pécsi Postás 4-0 (1-0), Vasas, 200 néző. Ve­zette: Szedeli. A bányászcsapat megérdemelten győzött a min­den elképzelés nélkül játszó Postás ellen. Góllövő: Völgyi (2), Kólya, Dobsi. Jók: Virág (a mezőny legjobbja), Kólya és Völgyi. A Postásból nem lehet kiemelni senkit. Pécsi Kinizsi-Drávalok 2-1 (0-1). Edzést tartott a labdarúgó­válogatott A szerdai Norvégia elleni világbajnoki selejtezőre készü­lő magyar labdarúgó-váloga­tott keret tagjai — természete­sen a belgiumiak nélkül — már ismét együtt készülnek, és szombaton délelőtt több mint egyórás edzést tartottak a Va­sas Fáy utcai pályáján. A keretben mindenki egész­séges, kisebb sérülésektől elte­kintve, amelyek azonban nem befolyásolják szerdai szereplé­süket. Vasárnap már csak a szál­láshely közelében, a Margit­szigeten tartanak könnyed át­mozgató edzést a kerettagok. A magyar labdarúgó-váloga­tott hétfőn indul Koppenhága érintésével Oslóba, és ott ta­lálkoznak a három Belgiumban szereplő játékossal, Bálinttal, Müllerrel és Fazekassal. Barátságos mérkőzés PMSC—Debrecen 5-3 (2-1) Újmecsekalja, 500 néző. V.: Horváth L. PMSC: Bodnár — Brezniczky, Torna (Schulteisz), Róth, Kincses (Pál) — Lutz, Gallai (Vigh), Dárdai (Tapasz- ti) — Kardos, Dobány, Lőrincz, (Réfi). Debrecen: Szűcs I. (Lu­kács) - Kiss, Szigeti (Garam- völgyi), Szűcs J., Fodor (Szabó), - Feledi (Somogyi), Menyhárt, Szíjgyártó - Barta (Tímár), Ke­rekes, Jankovics. Góllövő: Do­bány (2), Róth, Pál, Kardos, ill. Kerekes, Szíjgyártó, Szűcs J. Dunántúli nauio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapjo Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallania Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 12—19 óráig 10-053, 19 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 760T Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245. 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Pécsi Szikra Nyomda Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál' és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,- Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007

Next

/
Oldalképek
Tartalom