Dunántúli Napló, 1981. április (38. évfolyam, 90-117. szám)

1981-04-26 / 113. szám

A magyar tudomány nemzetközi kapcsolatai Jelenetkép: Bregyén Péter, N. Szabó Sándor, Tomanek Gábor, Labancz Borbála, Leviczky Klára, Vadai Péter és Muszte Anna Kipusztíthatatlanok? y fl patkányok c. drámája Pécsett Fotók: Cseri László Magyarország tudományos kutatási kapacitása még 1 szá­zalékát sem teszi ki a világ tudományos potenciáljának. Nyilvánvalóan következik ebből, hogy az alapvetően új felfede­zések döntő többsége nem ná­lunk születik meg, hanem kül­földön. Ugyanakkor az is tény, hogy társadalmi életünk leg­különbözőbb területein (terme­lés, oktatás, szolgáltatás, kul­túra stb.) a világon meglévő, új ismereteknek jelentős részét hasznosítjuk. További gazdasá­gi, technikai és kulturális elő­rehaladásunk egyik lényeges tényezője az lesz, hogy milyen módon tudjuk fenntartani, megőrizni és továbbfejleszteni azt a széles körű tudományos, műszaki és kulturális nemzet­közi kapcsolatrendszert, ami az utóbbi 10—15 év alatt kialakult. A hazai tudományos élet nemzetközi kapcsolatainak fej­lődését nagymértékben megha­tározta az MSZMP Központi Bizottságának 1969-ben hozott állásfoglalása a tudomány- politika irányelveiről. Ez a do­kumentum egyértelműen meg­fogalmazta, hogy a nemzetközi tudományos kapcsolatok fej­lesztését általános tudományos érdekeinkkel összhangban kell folytatni. A szocialista orszá­gokkal, és különösen a Szov­jetunióval, elsődleges jelentő­ségű a kapcsolatok tartalmi fejlesztése, hiszen a közös tár­sadalomépítési célkitűzéseken túlmenően gazdasági és kul­turális együttműködésünk is igényli a tudomány közvetlen részvételét. Az elvi állásfoglalásoknak megfelelően, igen jelentős mennyiségi és minőségi fejlő­désnek lehettünk tanúi. Nem­zetközi tudományos kapcsola­taink az elmúlt évtizedben je­lentősen bővültek. A tudomá­nyos célú kiutazások száma az utóbbi években elérte a 20 ez­ret, ami azt jelenti, hogy a hazai kutatóintézetekből, egye­temekről és a vállalatok fej­lesztő laboratóriumaiból a tu­dományos kutatók és oktatók egyharmada fordul meg éven­te külföldön. Ismervén több európai or­szág hasonló adatát, nyugod­tan állíthatjuk, hogy ez az arány nemzetközi mércével is igen magas. A szocialista országokkal folytatott együttes tudományos kutatómunka többféle szerve­zeti rendben valósul meg. Két­oldalú kormányközi megállapo­dások vannak az egyes bará­ti országokkal, a műszaki- tu­dományos, illetve a kulturális és tudományos együttműkö­désre. Ezek az egyezmények elősegítik az adott két ország gazdasági kooperációját, illet­ve a szocialista társadalom építésével járó sajátos okta­tási, közművelődési és kulturá­lis feladatok teljesítését. Az egyes minisztériumok, tudomá­nyos akadémiák, tudományos egyesületek szövetségei, egyete­mek, kutatóintézetek, közvetlen megállapodásokat is kötnek kutatók, .oktatók cseréjére, konkrét tudományos problémák vizsgálatára. A KGST-n belül több oldalú tudományos-mű­szaki együttműködési egyez­mény van, amely több ország közös érdekeinek megfelelő ku­tatómunkát fog össze, illetve összehangolja az olyan , tudo­mányszervezési intézkedéseket, mint pl. licencvásárlás, műszer- gyártás, együttes fellépés nem­zetközi szervezetekben stb. Több nemzetközi továbbkép­ző. intézetet is létrehoztak a szocialista országok tudomá­nyos akadémiái, pl. a Mate­matikai Továbbképző Közpon­tot Varsóban, a Hő- és Tö­megátadási Kutatóközpontot Minszkben, illetve az Elektron­mikroszkópiái Központot Lip­csében. A tőkés országok kormány- szerveivel szintén kötöttünk műszaki-tudományos, vagy kul­turális és tudományos együtt­működési megállapodásokat. Ennek keretében általában szakemberek kölcsönösségi ala­pon álló tanulmányútjait irá­nyoztuk elő. Évente több száz 8. HÉTVÉGE magyar állampolgár utazik ily- módon külföldre. Az intézmé­nyes kapcsolatok keretébe tar­tozik a többi állami, vagy ma­gánalapítvánnyal (USA, NSZK, Japán) való olyan konkrét együttműködés, ahol igen szi­gorú szerződéses feltételek szabják meg a kutatás célját és végrehajtási módozatait. Magyarország olyan termé­szeti, gazdasági adottságokkal rendelkezik, amelyek igénylik az igen aktív nemzetközi kap­csolattartást a társadalmi élet nagyon sok területén, a tudo­mánytól a kereskedelemig. Az izolálódás, a befelé fordulás a fejlődés fékje volt a múlt­ban is, és méginkább az le­het a jövőben. Az aktív és nemzetközi együttműködésre jó példa az atomfizikusok, atom- erőművi mérnökök közös mun­kája, amely már az ötvenes években elkezdődött és jelen­tősen járult hozzá ahhoz, hogy a nyolcvanas évek közepén ha­zánkban is működhet nukleáris erőmű. A számítástechnika ma már ott van társadalmi életünk legkülönbözőbb területein, a népszámlálástól kezdve a re­pülőhelyek foglalásáig. Kül­földről átvett tapasztalatok nélkül nem jutottunk volna el idáig. De hozzátehetjük, hogy számos részterületen már ön­álló magyar eredmények is születtek az atomreaktorok egyes technikai mutatóinak to­vábbfejlesztésében, illetve szá­mítástechnikai berendezések gyártásában. Számtalan hasonló példát lehetne még megemlíteni a ter­mészettudományok, a műszaki- és agrártudományok területéről is. A társadalomtudományok területéről a közgazdaságtant, a nyelvészetet, a történettudo­mányokat, a jogtudományokat, az irodalomtudományt és a szociológiát emelhetjük ki, ahol a kölcsönös tapasztalat- csere és együttműködés ered­ményei könyvekben, publiká­ciókban láttak napvilágot. 25 éve, 1956. március 26-án írták alá a szocialista orszá­gok képviselői az első közös kutatóközpont megalapításáról szóló egyezményt. Az intéz­mény céljául azt tűzték ki, hogy a részecskefizika, a magfizika és a neutronfizika területén közös kísérleti és el­méleti kutatásokat végezzenek. Az erők egyesítése olyan nagyberendezések, gyorsítók, reaktorok építését és haszná­latát tette lehetővé, amelyek létrehozása kis országok szá­mára megoldhatatlan feladat lett volna. A dubnai Egyesített Atomkutató Intézetben az el­múlt 25 év alatt számos ki­emelkedő tudományos ered­mény született, új kutatási irá­nyok jöttek létre. A kutatómunkában aktívan részt vettek a magyar fizi­kusok, vegyészek és mérnökök is. önállóan, vagy széles körű nemzetközi kollektívák tagja­ként több kutatócsoport dol­gozott éveken át Dubnában, tevékenységükkel nemcsak a dubnai intézet eredményeihez járultak hozzá, hanem segí­tették a hazai kutatások fejlő­dését is. Kutatóintézeteink nem egy témában közvetlen együttműködést alakítottak ki az Egyesített Atomkutató In­tézettel, kiszélesítve ezáltal az itthon dolgozók számára is a kutatási lehetőségeket. Dubna a résztvevő országok kutatóintézetein kívül szoros kapcsolatot tart fenn a világ legjelentősebb kutatóközpont­jaival. Ez a nemzetközi jelleg egyik legvonzóbb vonása az intézet tevékenységének, ami az ott dolgozókat a világmé­retű tudományos munkameg­osztás közvetlen részesévé te­szi. Sokszor használjuk ma ezt a kifejezést, hogy belső tarta­lék. Ezen még feltáratlan anyagi, vagy szellemi kapaci­tást értünk. Nemzetközi tudo­mányos kapcsolataink vonat­kozásában viszont még nyu­godtan beszélhetünk külső tar­talékról is, hiszen a kellő kö­vetkezetességgel, előrelátással szervezett nemzetközi kapcso­latok valóban hatalmas tarta­lékot tudnak részünkre mozgó­sítani. Láng István, az MTA főtitkárhelyettese A világirodalomban nem rit­ka a patkányszimbólum. Jelez­vén, hogy az undorkeltő kárté­kony rágcsáló „hűséges" kísé­rője az emberiség fejlődésé­nek . . . Olykor elszaporodnak. Zavaros időszakokban, mikor csökken a társadalmi „higié­né", felszínre jönnek .elpima- szodnak. Egyébként vannak. Mindenki tudja. Irtásuk nehéz, alkalmazkodó képességük bá­mulatos. Természete révén ugyanakkor hálás kifejező esz­köz a romantikában, de főleg a századutó irodalmi natura­lizmusa jelzi gyakran az em­beri nyomor és gonoszság kör­nyezetében a patkányok je­lenlétéi. Máig hatóan, mint ezt G. Hauptmann most bemuta­tott drámájának címe is hang­súlyozza. A mű ugyan jóval ké­sőbb született, ám kétséget ki^ záróan az író első naturalista korszakának gyökérzetéből. G. Hauptmann nálunk ke­véssé ismert. Negyvennél is több színpadi műve közül el­vétve játszanak csupán; a ma­gyar nézőnek elsősorban a fil­men is láthatott Rose Berndt vagy a talán legismertebb Naplemente előtt címe cseng­het ismerősen. Századunk első harmad.ának német „költőfeje­delme’’ nem bizonyult olyan maradandónak, mint ez akkor várható volt. Közrejátszanak ta­lán ebben szubjektív motívu­mok is. Mert például ahogyan 1914-ben Romain Rolland há­borúellenes felhívására nem reagált, úgy a náci expanzió idején Thomas Mann se ha­tott az akkor mór öregedő je­les német íróra, aki hallga­tott ... A világégések elől rendre „klasszikus” magányba húzódott vissza Agnetendorf-i villájába. (Ma Lengyelország­hoz tartozik.) Újabban ríyuga- ton több művét újra fölfede­zik, és bizonyára eljön az idő, amikor G. Hauptmann kellői értékeléssel méltó helyére ke­rül a mi világirodalmi tuda­tunkban is. Hiszen jelentősége nem vitatható az európai mo­dern dráma kialakulásában, ahogyan a nyolcvanas évek naturalista drámájának megte­remtésében is Strindberg mel­lett Hauptmanné a legjelentő­sebb név. Ami elsősorban egyik fő műveként emlegetett A takácsok c. drámájának kö­szönhető. írónk evvel — a szilé­ziai takácsok felkelésének (1844!) új, egyéni hangú ábrá­zolásával — szocialista eszmei- ségű talajról indult el. Több mint fél évszázados életművé­ben — különböző újromantikus, misztikus, szimbolista stb. ki­térőkkel — végső fokon a rea­lizmus igénye — megtartó ere­je lényeges. Olykor életre le­heli a naturalista ábrázolás ér­tékes elemeit is. Különösen ak­kor, ha a jelenkori valóság fel­tárásában akad közvetlen mon­danivalója. (Henschel fuvaros, Rose Berndt: a 900-as évek elején.) Ebbe a sorba tartozik A pat­kányok is. (1911.) Nem annyi­ra a naturalisztikus eszközök felhasználósával, nem is a cí­me jelképiségével. Sokkal in­kább mindazzal, ami ezen tár­sadalmi, politikai kisugárzás- sóban — egy nagyon tehetsé­G. Hauptmann: ges író kivételes drámalélekta­ni és jellemábrázoló művésze­tével — túlmutat. Még hozzá egy nagyon sajátos korszak­ban, a tízes évek elején. És ami a legfontosabb: ma em­berének szólóan is, a patkány- ság jelenlétének ez emberi természetben s e tulajdonság potenciális továbbélésének vá- tészi figyelmeztetésével, költői üzenetével. A mű fő cselekmé­nye szabályos krimi, így tartal­mi vonatkozásaira csak uta­lunk, ahol szükséges. Műfaja tragikomédia, helyszíne a vil- moscsászári Németország Ber­linje, néhány évvel az első vi­lágháború előtt. Mindez ön­magában véve még dögunal­mas előadásra is „ösztönöz­het”. Jó rendező kezében vi­szont ez a mű — lehetőség. A Pécsi Nemzeti Színház Sándor Pál filmrendező meghívásában látta meg azt, aki lehetőségeit nemcsak kihasználja, de az op­timális szerepkiosztás és a szcenika segítségével az évad eddigi talán legjobb előadását is megteremtheti. Ez a munká­ja — Csorba Győző friss, lé­nyegre törő új fordításának al­kotói támogatásában - aligha­nem a szövegkönyv alapos dramaturgiai átfésülésével kez­dődhetett. A korabeli kritika méltán kifogásolta ugyanis, hogy a darab terjengős: a tra­gikus és komikus elemek nin­csenek szerves egységben, a hamoros epizódok megbontják „leültetik” a dráma feszültsé­gét, a történet kibontakozását. E szerkezeti hibákra a gondo­san összefogott előadásból vi­szont már semmi nem utal. Sándor Pál kiváló érzéke a groteszk iránt már eddig is feltűnhetett (Régi idők loci ja). Vonzódik a történelem kiéle­zetten tragikus helyzeteinek egyéni láttatásához (Herkules- lürdői emlék; Szabadíts meg a gonoszióll), amit elsősorban a hangulatelemző ábrázolás gyakran sötét tónusú, nyomasz­tó légkörével alapoz meg. De mindig, mindenütt együttér­zéssel, aggódó szeretettel for­dul a kisemberek világa felé. Ezek az erényei színpadi rendezésében is jelentkeznek. Az utolsó „boldog békeévek” jellegzetes alakjainak (szín- igazgató, pap és más kispol­gárok mellett munkás, rendőr, kiscseléd, lumpenelemek) egy­máshoz — és a történet közép­pontjában álló brutális gyilkos­sághoz — való viszonya mesz- szire túlmutat a szimbolikus cí­men és mindazon, ami előttünk lejátszódik. Ebben a rendezői koncepcióban — egy-két egy­értelműen negatív drámai sze­mély kivételével — szinte min­denkiben van valami mélyről jövő — tehát nem külsőségek­kel ábrázolt — emberi rezdülés vagy megkapó vonás. Épp ez a kontraszt erősítheti fel bor­zongásunkat, szorongásunkat: mire vezethet majdan a po­rosz gőg, a polgári képmutatás: az emberi butaság, gonoszság, felbújtás, erőszak; a lumpen- proletári szubkultúra „meg- öröklött” és „kifinomult" ma­Kovács Attila színpadképe gatartásforma rendszere? Hi­szen a patkányság természet­rajza nem mindig jelentkezik „eredeti" formajegyeivel .. . Bennem ez váltotta ki a leg­mélyebb hatást, ami a dráma értelmezését illeti. Művészi eszközeinek sokszí­nűségében kettő uralkodik. Az egyik Kovács Attila színpadké­pe. A színhely egy „átmeneti" jelmezraktár egy bérkaszárnya kazánházában (eredetileg pad­lásterében). Molyette, pat­kányrágta göncök, rozsdás vér­tek, szénkupacok sivár, lehan­goló összevisszasága, pislákoló fényben. Fölötte síkban egy szoba, a jelenetek egy része itt játszódik. A látvány, a kör­nyezet hatása szinte társren­dezői funkciót sejtet. A másik a színészi játék összhangja, megkomponáltsóga. Ennek az élménye. Olyanoknál is, akiket eddig jó esetben középszerű­nek láthattunk. Az első percek premierizgalma gyakran a szö­vegérthetőség rovására megy (pl. még Ronyecz Máriánál is); helyenként bizonyos akci­ók (pl. a drámai, csöndek) se érlelődtek még hozzá a cse­lekményfejlődés ívéhez. Ám egészében véve kivételesen jó színészi alakítások sorozata te­remti meg ezt az előadást, ahol a tragikus főcselekmény sodrában- a groteszk humor pil­lanatai mindenütt oldanak és kötnek. Egésszé. S ezenközben a dráma feszültsége is képes tovább sűrűsödni. Kitűnőek a lélektani elemzések. Elsősorban a főhősnek is tekinthető Johné anyasági komplexusának ski- zoid elfajulásában: Ronyecz Mária (m. v.) kemény, tragikus nőalakja ógörög hősnőket idé­ző katartikus élményt teremt. Vallói Péter volt színigazgatója talán a tőle megszokottnál is színesebb, sokoldalúbb színpa­di alakítás. Leviczky Klára meg­nyerő kislányalakot formál megbízható tehetséggel (im­már másodszor az idei évad­ban). Bregyán Péter külön örömet okozott: végre igazán árnyalt színészi teljesítményt nyújt a félszegen is lázadó ' teológusjelölt szerepében. Fe­kete András házmestere igazi kabinetalakítás. Tartása, te­kintete, egyetlen gesztusa is a jellemző erő ritka mélységeit harsogja. (Sajnos nem eléggé „hangosan" ...), Muszte Anna kifinomult színészi eszközökkel jeleníti meg a megesett kiscse- lédet. Cserényi Béla (Spitta tiszteletes) villanásában a leg­jobb karakterszínészek teljesít­ményével vetekszik. (Ui. apró ideges arcrángással jól jelle­mezni valakit nehezebb mes­terség, mint pl. egyértelműen dadogni.) Tomanek Gábor és N. Szabó Sándor harsá­nyan karikírozó próbajelenete Vallóival sokáig emlékezetes marad. Vizi György minden rá­játszás nélkül is patkányszerű figurát hozott; erőteljes, jól egyénített Csikós Gábor John pallérja. Mester Edit remekbe formálja egy éhező kis ember­ke sorsának teljességét; s epi­zódszerepében a legjobbat nyújtja Labancz Borbála, aho­gyan a többiek is: Krasznói Klára, Mester István, Hőgye Zsuzsanna, Bódis Irén, Szivler lózset jól helyükön vannak a produkcióban. A nagyon át­gondolt, kifejező jelmezeket az ugyancsak vendég Szakács Györgyi tervezte. Wallinger Endre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom