Dunántúli Napló, 1981. április (38. évfolyam, 90-117. szám)

1981-04-26 / 113. szám

Pék Pál Darázs-idő Mert megadatik hogy eleresit a háló — Lassúdon fordul körém a táj, sörényes dombok rázkódnak a szélben, s a völgy is fénnyel telt kosár. És perzsel az út. Suhogva vág a réten csapást a múlt bedőlt bányáiba, ga odaátról végül fölfakad a forrás — Füzek fölött nézek az ég fátylaira. Hogy rohantam ott o patakig egy nyáron, gyógyító vizekben fürdetni az arcom...! S ölelt a sás a megpezsdülő lombok — Darázs-időm onnan újra visszahallom, de fullánkját kitépem, ^ s ami volt, tán épül hiánytalan eggyé: apám, anyám arca — Hisz kisüvit belőlem tél-aklom hidege s földre kushad egem tönkresilányítva­Pattantyús József Mesekép llonaton uasarnap Zötyög velünk a vicinális. (Er. ről a szóról is megfeledkezünk lassan,) az országhatártól az ország felé. Szárnyvonal, a ko­csikat kályhák fűtik, ízes jóna- pottal köszön, aki felszáll, míg jegyet kezel szőleje állapotát mondja a kalauz. A vonat min­den állomáson és megállóhe­lyen megáll, iramodásaival egy­re közelebb a végállomás. Vasutasok a tudói, hogy a vasárnapi vonatoknak sajátos közönsége van. A hétköznapi bérletes, a péntek—hétfői mun­kás jegyeket ilyenkor kiszorít­ják a nyugdíjas féláru, az egész áru jegyek, a returok. Hétköz­napokon hímnemű, vasárnapo­kon nőnemű a vonat. Jobbára nagymamák utaznak. Ülök és hallgatom őket- Egy átszállás után majd száz kilo­méternyire a város. Fonott kosa. rak, főnatos korsók, illatos jo- nathan töltött káposzta, sült hú­sok szaga érzik. Táj a városnak, életforma, életformának, nem­zedék nemzedéknek ízekkel üzen. Egyszer érdemes lenne a szociológusoknak feltérképez, ni ezeket a vasárnapi vonato­kat. Versíró embereknek érde­mes lenne megmérni a kosarak súlyát, költőknek képzeletben összeadni az ízeket, kóstolót kapván így a hétfőkhöz, ked- dekhez, a hétköznapokhoz. * Még alig vagyunk a kocsiban, amikor már elkezdődik a be­szélgetés: — Éjfél elmúlt, mire kisütöt­tem a tésztát. A vejem is kérte, hogy ilyet süssek. Tudja, ho­gyan van: azok nem sütnek maguknak. Megveszik a presz- szóban •.. — Olyan is az. Én egész szombaton a hús után szalad­gáltam . ., — Az enyimek hívnak, hogy menjek hozzájuk, de hát, nem tudják, hogy milyen lenne ak­kor. Nem lenne hízott kacsa, tyúk ... Az „enyim” hosszú „i”-jé- ben érzik a Nyírség, de üzen a beregi táj is, tiszta hangzók­kal, képes beszéddel­— Az enyimek tavaly szüret­kor voltak otthon. Mondtam a gyereket hozzák le legalább, de kicsi még, féltik. így aztán én megyek, két hete voltam. Nem is akartam nekiindulni, de hát ott vagyak magam . .. — Mérnök a fiam. A kon­zervgyárban. Hoz az ezt-azt, de csak nem olyan az... — Nekem a lányomák most kaptak lakást. Azoknak min­den arra kellett . . . Nekem mi kell már otthon? Egy kicsit történelem itt min­den mondat. Nyugdíjas terme­lőszövetkezeti tagok, törődött idős emberek utaznak a kortynyi örömért. Fiút, lányt, unokát lát­ni, ölhetett kézzel elüldögélni a csupa fehér konyhákban, és szélesen mosolyogni, ha ízlik nekik a hazai íz. Talán még hajnalban is kiszaladtak az ud­varra, megfogni azt a tyúkot, aminek gondolatban megke­gyelmeztek. A tyúkok most élve utaznak főtt és sült társaikkal­Szép a vasárnap. Utazik az örömet adni akaró szándék. És hús, gyümölcs, végtelen tájak, füstös nyári konyhák, sövény- kerítéses udvarok hangulata van a vonatnak. Vágyakat hord a vonat. Is­tent emleget a reménység, de tervezni, a távoli város segít. Váltókon csattog a vonatkerék. Valaki meséli, hogy régebben mindig fürdött egy nagyot a fiánál, de amióta van vízvezeték otthon, azóta jön vissza az első vonattal. Más az, meséli, hogy ugyan nem akarta elengedni a gyereket, de ha így fordult, ak­kor már örül neki. — Azt a kertet, amim van, eL babrálom, amíg mozogni tu­dok ... Igen, elkelne most itt egy szociológus, hogy mérje: hány televízió és rádióműsor, hány napilap, folyóirat, hány jó könyv munkája érződik a vál­tozó véleményekben- Hány faj­ta új igény él abban a töl­töttkáposztát hozó nagymamá­ban, aki otthon a szennyest a lányától kapott mosógépen mossa, de mert jobban esik ne­ki így, hazaviszi kimosni a lá- nyáék nagyobb szennyesét, és hozza a vasaltat.? örömet hord a vasárnapi vo­nat. Átszállurtk, utazunk még egy nagyöbb, gyorsabb vona­ton, beszélgetünk még, de a növő kényelem elveszi a meg­hittség felét. Az állomáson a ,,gyerekek” várnak. Ki saját ko­csival, ki taxival, ki autóbuszon indul tovább, de a buszon már a gyerek szájába kerül az el­ső sütemény, otthoni üzenet­ként a nagymamák által már felfedezett, lassan érteni kezdett másik világnak. * Ma már hétfő van. Este sok családban még „hazai” lesz a vacsora, aztán kedd lesz, meg­szokott-napi gondokkal, aztán szerda és sok-sok faluban már készülődni kezdenek a vasár­napi utazók. Nincs szakadék a két világ között, ami van, an­nak vonat a hídja. Bartha Gábor Andor Attila: Anyám BényeiJózsef Velem árva Elengedsz-e ha látod álmodok délibábot ~ királylányt mesevárat s hülni hagyom a szádat Elengedsz-e hisz ebben a koldus-szerelemben olyan magadba' lennél akár az elcseppent vér Engedj hisz úgyse máshoz költözöm a magányhoz s kivoltál velem árva bocsáss el #árvaságra Ratkó József Búcsú Szegődik az ember madárnak, s dobnak utána követ. Szájukból fegyver származik, szivemre célzott gyűlölet. Kitéve a foguk közül fútt förtelmes fagynak, rágalomnak, ' indulok melegebb hazát keresni ártatlan dalomnak­Elhúzok Délnek, nem jövök ide többé soha. Fogadott földem fölött tündöklik szárnyam nyoma. Élő adásban sugározta a televízió azt a kívánságmű­sort, amit a híres művészek kérései alapján állítottak össze. A műsorvezető bemu­tatta a neves személyisége­ket — fölöslegeden, hiszen is­mert arcokat pásztázott a kamera —, majd felkérte Perc Adorján színművészt, hogy mondja el kívánságát.- Sokat töprengtem, mit is kérjek — mondta Perc Adorján —, végül is az első ötletemnél maradtam.- Peter Brook? - kíván­csiskodott a műsorvezető. — Részlet az egyik általa ren­dezett előadásból? Vagy va­lamelyik elhunyt pályatársát szeretné, ha felidéznénk? Esetleg egy Karaján-koncer- tet?- No, nem — tiltakozott a színész —, ezek túlságosan is szakmába vágó kívánságok lennének, márpedig én most nem dolgozni, hanem szóra­kozni akarok. Ha úgy tetszik. a művészetek határain túl, valahol a natúr valóságban. Kérem hát, hogy mutassa­nak be filmen vagy előben egy esztergályost, ahogy ép­pen esztergál.- Nem értem ... - A mű­sorvezető arcán döbbenet. — ön ebben az összeállítás­ban egy esztergályost sze­retne látni?- Igen, egy esztergályost. És ahogy említettem, munka közben. Mi van ebben olyan különös? Az esztergályos is láthatott már engem külön­böző szerepekben, most én kívánnék megismerkedni az ő munkájával. Természete­sen, ha lehetséges.- Hogyne, hiszen azért kívánságműsor..-. — törődött bele a műsorvezető —, de amíg előkeressük a filmet.. . erre az óhajra ugyanis nem számítottunk ..., addig Kiss B. Teodor zeneszerzőt fag­gatnám a kívánsága felől. Tófft-Máffté Miklós Kívánságműsor- Nehezen hozakodtam volna ezzel elő — mondta Kiss B. Teodor —, de ha már Perc Adorján elkezdte, akkor nekem is lenne egy hasonló jellegű kérésem... Egy kő­bányát szeretnék látni, és ki­csit bepillantani a kőfejtők munkájába . .. Ügy emlék­szem, volt is erről egy riport, de akkor elfoglaltságom mi­att nem tudtam megnézni... Ha most mód lenne rá ... — Van rá mód ... — A mű­sorvezető arca olyan, mintha ecettel enné a madártejet. — Majd előkeressük a kőfej­tőket is. Előbb azonban néz­zük meg Tar Vendel eszter­gályosról készített riportun­kat, Perc Adorján kérésére. A filmen Tar Vendel öt percig esztergált. A gép zú­gott, a fémforgácsok, meg­annyi aláhulló „acéltincs”, kunkorodtak, tekergőztek, a munkás arca fénylett az iz­zadságtól. A kamera több­ször mutatta közben Perc Adorján átszellemült tekinte­tét, ahogy a széken előreha­jolva kíváncsian figyeli az esztergályos minden mozdu­latát.- Csodálatos volt... ­mondta a riport végén —, le­nyűgöző mesterségbeli szak­tudás...! Esztétikum, harmó­nia, ritmus...! Bátrah aján­lanám, némely szakmailag fogyatékos kollégámnak ezt a produkciót... Ezután a kőfejtőkről ké­szült riport következett, majd Csipán Sebestyén író kíván­ságára a kohászatba láto­gattak el. Később Pál C. Krisztina textiltervező kéré­sére egy cukrószüzembe, utá­na Farsangi Kond szobrász óhajára a tetőfedőkhöz. A műsor további részében szerepeltek még kéménysep­rők, számítógépkezelők, trak­torosok, marósok, pékek, da­rukezelők, végül — amolyan programozó attrakcióként —, egy épülő tévétorony szere­lőit láthatták a magasban. A nagyon színvonalas, szó­rakoztató este tanulságait Farsangi Kond foglalta öíz­sze.- Csak hálásak lehetünk a Televíziónak — mondta, —, hogy ebben a másfél órá­ban kicsábított minket az életbe. Régen éreztem már magam ilyen jól. Vélemé­nyem szerint többször kéne hasonló kívánságműsorokat rendezni. A következő napokban ömlöttek a nézők levelei, szóltak a telefonok. A több­ség sikeresnek, érdekesnek találta az adást, és a mi­előbbi megismétlését kérte. Bőven ajánlottak más szak­mákat is, amelyek ebben az összeállításban nem szere­peltek. A televízió illetékesei ígé­retet tettek a nagy sikerű kívánságműsor megismétlé­sére, addig is azonban szíves figyelmébe ajánlották a nézők millióinak - a mun­kahelyeket. HÉTVÉGE 9.

Next

/
Oldalképek
Tartalom