Dunántúli Napló, 1981. április (38. évfolyam, 90-117. szám)
1981-04-26 / 113. szám
Nadrágok bérmunkában ? |UTCÁRÓL UTCnVtn Á magasház és vidéke Szárazon úszó diplomások Ha lesznek új gépek... Keresik a megoldást Mohácson Lesznek-e nyugatnémet gépei az üzemnek vagy nem? — ez a kérdés foglalkoztatja mostanában leginkább a Mohácsi Könnyűipari Vállalat vezetőit. Az üzem a 100 bedolgozóval és 350 munkásával ugyancsak a középüzemek kategóriájába tartozik, mégis az évi termelési értékük 100 millió forint felett van. Az itt készített férfi- és női, alsó- és felsőruházati cikkekből belföldre csak az előbbiből termelnek (férfialsónadrágok, női hálóingek, ágykabátok). A felsőruházat kizárólag exportra készül, mégpedig főként szovjet exportra. Az idei üzletkötést 85 000 férfi szövetnadrág, 45 000 fehér és vajszínű farmeranyagból készült szoknya és 350 000 ing jellemzi. Egy éve új tanműhelyt és új üzemrészt építettek, így lehetővé vált, hogy bővíthessék tevékenységüket, ugyanis az új üzem újabb, esetleg nyugati exportfeladatok teljesítésére is alkalmas lenne. Régebben már volt kapcsolatuk a nyugatnémet blinderer céggel, azonban a gazdasági változások miatt — miután Nyugat-Németországban is erőteljesen visszaszorították az importot — felbontotta a szerződéseket. Most újból jelentkezett, bérmunkában férfinadrágokat kellene készíteni. Vajon mennyire lenne előnyös a vállalat számára ez a fajta munkavállalás? Erről beszéljen inkább a fiatal igazgatóhelyettes! — Mi szívesen vennénk fel ismét a kapcsolatot. De ehhez feltétlen új gépekre lenne szükségünk, a jelenlegivel nem tudnánk sem a minőségi, sem a termelékenységi követelményeknek eleget tenni. Ismeretes, hogy Marcaliban a Levi’s cég által hozott gépekkel és munkamódszerrel 18—20 perc alatt készítenek egy nadrágot. Mi ugyanezt 60 perc alatt tudjuk. — Igen ám, de honnan és hogyan szerezhetnénk új gépeket? Magyarországon, de a többi szocialista országokban sem gyártanak ilyen típusú komplett varrógépsorokat. Kértünk árajánlatokat nyugati országokból, de a legolcsóbb is több mint négymillió forintba kerülne. Még így is megérné a vállalatnak, ha lenne ennyi pénzünk a vásárlásra. De nincs. Ezért lenne feltétlenül előnyös, ha a Hinderer cég a bérmunkához technológiát is szállítana. Dolgozóink megtanulnák az új munkavégzést, minden területen — belföldi termelés és szovjet export területén is - jelentősen nőne a termelékenység, és sok esetben az a gyakorlat, hogy pár év múlva a bérmunkát végző vállalat a gépsort kedvezményesen, akár részletre is megvásárolhatja. Pár éven belül eldől, hogy járható lesz-e ez az út. Az előbbre lépéshez az ilyen kis üzemeknek mindenképp megoldást kell keresni. Legtöbbször teljes technológia megvásárlására pénzük nincs. Legfeljebb apránként, egy-egy munkafolyamatot lehetne korszerűsíteni, ami a termelékenye ség lényeges növekedése szempontjából nem sokat ér, különösen, mikor olyan gondjaik vannak, hogy alkatrészeket beszerezni igen nehéz. Mint ahogyan Mohácson is elmondták, a csepeli varrógépgyár is hiába rendez kiállításokat, ömleszt prospektusokat a különböző varrógép segédtartozékokról, amelyek valóban segítenék a munkát, javítanák a minőséget, ha egyszerűen hosszas utánajárás, könyörgés ellenére sem tudnak hozzájutni. Ha a nyugatnémet berendezés itt maradhatna, abból a mohácsiak sokáig megélnének .. . Lassan, nagyon lassan alakulgat a Szigeti úti magasház környéke. Csak kis lépésekkel sikerül előbbre jutni itt, ahol tíz éve kezdtek épülni az első házak; előbb a lakóházak, aztán a többi: iskola, óvoda, üzletek, áruház, étterem, magasház ... De minek is soroljam? Csak a környezet mozdult nehezen. Igaz, a BÉV a felvonulási területével szinte kimozdít- hatatlanul ült ott és erre jó indoka is volt: még mindig építkezik. De mentségére legyen mondva,, hogy most már csak a Fogtechnikai. Vállalat központjának építkezését kiszolgáló területet tartja „megszállva". A megkezdett „visszavonulás" lehetővé tette a sok kis lépés utáni nagyobb lépést. Amire egyébként is nagy szükség van. • Hadd vázoljam a mai — 1981 tavaszi — képet, ami azután alakult ilyenné, hogy a Nagy Jenő-Petőfi-Doktor Sándor utca közti területen volt házak eltűntek, s a Nagy Jenő utca északi oldalán vadonatúj utcasor született. Egy régi - egy új ... A Stock-ház kicsit kopottan kezdi a sort, utána a szokatlan formájú Gettó-féle ház, majd a csodálatosan megfiatalodott Griffaton-ház, aztán a panelházak a színes üzletsorral és Doktor Sándor szobrával ... A két réginek a látványa mindig örömmel tölt el: ezek őrzik a szemünk láttára eltűnt ódon Szigeti városrész emlékét. Mily nagy kár, hogy az „ellenponton’’, a Budai városrészben ilyesmi nem lesz! üressé vált egy telek a Petőfi utca-Doktor Sándor utca sarkán (a Petőfi utca alsó szakaszának a korszerűsítése tette ezt szükségessé). Ez ma még rendezetlen grund. Az említett Doktor Sándor utca—Nagy Jenő utca közti terület viszont egy maxi-parkoló. Ez az egész, így ahogy most van, csak arra jó, hogy autóval, autóbusz- szal elszáguldjon mellette az ember. Pedig többre is érdemes. A magasház közvetlen környezete nem valami szívderítő. Túl a garanciális időkön, többféle hiba merül fel, miattuk járom lehangoltan körül a nagy hozsannával várt, falunyi lakót magába foglaló házat. Az épület alatti átjáró álmeny- nyezetének fémlapjaiból egy tucatnyi már lehullott (vajon mind elkerülte a fejeket?), s most már a hungarocell-bélés potyog. A lépcsőhózakat borító szép kék luxaflex lemezek sarokelemei közül is jó pár lepotyogott. A minap e rovatban más ügy kapcsán azon morfondíroztam, hogy amíg kicsi a baj, nem törődünk vele, mert — feltehetően — nem érdemes. Vajon itt is így van? Nézem a teraszt, aminek szintén oly nagyon örültünk, mert végre valami ilyesmi is született. A széles lépcső megros- kadt, maga a terasz is megsüllyedt — bizonyára nem tömörítették eléggé a burkolat alatti feltöltést. Az eredmény: ha ismét szépnek akarjuk látni a teraszt, szinte az egészet újra kell csinálni. Ámbár ezt illetően nem vagyok optimista. Van ugyanis már vagy két éve, hogy e rovatban szóvá- tettem egy apróságot: felbontották egy elromlott főcsap körül az aszfaltot és felszedtek egy-két műkőlapot is. Utána egy vödör aszfaltot kentek oda — így ért véget a helyreállítás. Jelenthetem most az olvasónak: ugyanígy van ez még mindig. No igen, amíg kicsi a baj ... És itt kell megemlítenem, mert nem hallgathatom el: a Szliven áruház melletti sétautca lépcsősora átértékelésre vár. Eredetileg csak a felét csinálták meg, a lépcsők mellé mezőtúri téglából szögletes formájú, keskeny védőfalat építettek. Amikor a felső szakasz is elkészült, ezek c falak ott már szélesek és legömbölyítettek lettek — a tervezői szabadság jegyében. Most a régi átalakítására készülnek, hogy egységes legyen az egész. Vajon érti ezt az olvasó? Mert én nem. • W. Solt Évával, a városi építési osztály előadójával jártam be a magasház vidéket, s a helyszínen magyaráztattam el magamnak, milyenné válik majd ez az egész, nagy terület. Idén? Nem, idén csak elkezdik A Petőfi utca sarki telket tűzfalak határolják, azokat kell legelébb rendbetenni, hogy aztán létrejöhessen a kedves kis pihenőpark padokkal és soksok növénnyel. A szemközti nagy területen már megkezdték a rendezgetést. Most a Stock-ház és a Gettó-féle ház között emelnek falat, mögötte az óvoda új udvarrészhez jut. Az 1.80 magas fal feladata: visszaidézni az itt volt házsort. Bár... a homlokzdtokat kapubejárók, ablakok törték meg ... Az épületsor előtt 3 m széles járda, előtte a mostanitól kissé elcsúsztatott nyomvonalon az új Nagy Jenő utca, de csak a Stock-ház kapujáig. Magát a térséget négy nagyobb egységre osztotta Csepeli Zoltán, a Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat kerttervezője. A Rókus utca és a Stock-ház kapuja közti terület nagyjából a mai struktúra szerinti parkocska marad. A magot a Gettó-féle házzal és a Griffaton-házzal szemközt kialakítandó 50 m hosszú füvesített, kevés fával és sok bokorral élénkített park alkotja majd, amelynek a nyugati oldalán levő gyalogút annak a sétánynak a folytatása lesz, ami az iskola felől jőve a Gettó-féle ház kapu-átjárójába torkollik. Két oldalt fásított, sövényekkel lehatárolt, összesen 120 gépkocsi elhelyezésére alkalmas parkoló lesz. A magasház tövében, ahol áll még az utolsó felvonulási épület, a Ivov-kertvárosi Erika utcai parkot álmodta újra a tervező. A Madách Imre utca és a Kun Béla tér között egy nagy, L-alakú, cserjetömeggel lehatárolt pihenőpark és játszótér lesz, amit oly régóta hiányolnak a magasházbeliek. A parkot nyugati és északi oldalon lankásan emelkedő dombocska öleli majd körül. Az L öblében pedig parkoló lesz mintegy 70 gépkocsi részére. Lesz .. . Hiszen mindezeknek 1982-ben örülhetünk. Az alig pár éve végzett közgazdász — évfolyamának egyik legtehetségesebb tanulója — otthagyta állását, elvonult falura, állatokat tenyészt. Nem olvas újságot, nem hallgat rádiót, a tv-t tüntetőleg a fal felé fordította. Meghasonlott. Nem volt szerencséje. Három munkahellyel is próbálkozott, és véletlenül (?) mindhárom éppen olyan volt, hogy belső ellentmondásoktól terhes, vagy szervezetlenség, gazdaságtalan termelés jellemezte. És mikor a kiáltó hibák láttán tenni akart valamit, — ami lehet, hogy fenekestül forgatta volna fel az addig megszokott, kényelmes állóvizet, — falba ütközött. Makacs erővel újra és újra nekirontott e falnak, és mikor, ki tudja hányadszor hullott vissza róla, és csak azt kapta érte, leereszkedő vállveregetések kíséretében, hogy — maradj veszteg, fiam, mit tudsz te még a mi dolgainkról, mikor a fenekeden még a tojáshéj! — Akkor hátat fordított a világnak. — Azt hiszem, nem lehet, nem kell az ő példáját általánosnak tekinteni, annyira egyedi, mint ahogyan az én esetem is az — mondja Komor István, 1979-ben végzett közgazdász, jelenleg katona. (Egyébként ő mesélte el az előbbi esetet egyik barátjáról.) Komor Istvánról egykori tanára Veress József mondta, hogy évfolyamának egyik legfelkészültebb hallgatója volt. Az egyetem elvégzése után termelő- szövetkezetbe került közgazdásznak. — Nem tudtak velem mit kezdeni. Abb,a a termelési szisztémába nem fért bele közgazdász. Nem tudtam dolgozni, csak látszat tevékenységeket csináltam, amihez viszont közepesen elvégzett, általános iskola is elég lett volna: osztottam, szoroztam. Végeztem ugyan gazdaságossági számításokat — de ez egy hónapból csak egy heti munkaidőmet töltötte ki. Egy nap a főkönyvelő sugárzó arccal jött, — na Pista, találtam neked nagyon szép munkát. Itt van ni, ezeken a nyomtatványokon jelentjük felettes szerveinknek, hogy állunk. Ez itt a tavalyi, ez meg az üres, másold ót szépen az adatokat. Ebből majd sok mindent megtanulsz! — Dühöngtem, de átmásoltam. Tanulni semmit nem tanultam belőle, két nap alatt kész lettem, aztán megint csak ültem az irodában, vagy, hogy bele ne hülyüljek a tétlenségbe, segítettem lóháton marhákat terelni. A katonai szolgálat letöltése után nem megyek vissza, már más vállalatnál jelentkeztem. Bár, — megmondom őszintén, kezdenek olyan gondolataim támadni, hogy rossz pályát választottam, megbántam, hogy közgazdász lettem. Egyedi példa lenne? Nézzük, mit mond egy esti tagozaton végzett közgazdásznő, Pfaff Éva I — Miután a kezembe nyomták a diplomát, a BÉV üzem- gazdasági osztályára kerültem. Vettek egy számítógépet, mondták, oda kell közgazdász. A munkám mégis abból állt, hogy hónapszámra táblázatokat kellett készítenem, amiben a legnehezebb feladat a százalékszámítás volt. A táblázatokat sürgették, én szorgalmasan gyártottam, míg rá nem jöttem, hogy háromnegyed részét soha, semmire nem használják. Kipróbáltam — mikor már tudtam, melyek azok —, hogy egyes táblázatokat nem adtam le időben, különböző kifogásokkal. Egy hét múlva már senki nem kereste, soha többet senkinek nem volt rá szüksége. Egy év alatt az egyetlen hasznos munkám a panelüzem termelésének költségelemzése volt, számítógépen. Ezt élveztem is. Aztán meguntam, napokon keresztül olyant csinálni, aminek nincs gyakorlati haszna, eljöttem a Postához, a beruházási osztályra. Ez a terület fekszik nekem, a szakdolgozatomat is ebből írtam. Fél éve vagyok itt, és már kineveztek csoport- vezetőnek. Ez is csak egyedi példa lenne? A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi karán felmérést végeztek. 400 kérdőívet küldtek ki 1974. és 78. között végzett hallgatóknak. A visszaérkezett válaszok fele azt jelezte, munkájukhoz nincs szükség közgazdász diplomára, vagy pedig munkaidejüknek csak 20 százalékát tölti ki a közgazdászi tevékenység. Az egyetem adjunktusa, Veress József, a Magyar Nemzet hasábjain adott hangot aggodalmának, és az erre történt heves reagálások és heteken keresztül megjelent válaszírások bizonyítják, hogy sajnos nem egyedi esetekről van szó! Tehetséges fiatalok százai lődörögnek tétlenül a munkahelyeken — írja az egyik hozzászóló. — Szomorú ellentmondásnak vagyunk tanúi — mondja Veress József. — Egyfelől nehéz gazdasági helyzetünkben hangsúlyozzuk a korábbinál magasabb szintű vállalati gazdálkodás fontosságát, az alternatívákban való gondolkodás szükségességét, a vezetői megújulás elválaszthatatlanságát. Mert, hogy vállalataink közismerten számos, alapvetően közgazda- sági jellegű problémával küszködnek. Másfelől ugyanakkor a frissen kibocsátott közgazdászok évekig alig jutnak érdemi feladatokhoz. Márpedig így, érdemi feladatok nélkül, a munkahelyen tétlenül lődörögve, a tehetséges (és itt csak róluk van szó!) fiatalokra jellemző hajtóerő, a lelkesedés, a tenni akarás egyre gyorsabban veszti el lendületét. És ez a megtorpanás sok esetben épp az- időtájt történik, mikor már a gyakorlati tapasztalatok birtokában, éppenhogy hozzákezdhetne a valóban alkotó munkához. — Nem szabad megenged- di, hogy a mi fiataljainkkal is ez történjék. Az egyetemen — mondja Veress József — évfolyamonként kiválasztjuk a legtehetségesebbeket, velük külön foglalkozunk. A legkorszerűbb gazdasági szemléletet oltjuk beléjük, a legsürgősebb tennivalókra nyitjuk fel a szemüket. Nem szabad hagyni, hogy ez a tudás — különösen a mostani helyzetben — elkallódjon. Hiszen az idő és gazdaságunk körülményei egyre jobban szorítanak valamennyiünket arra, kevesebb szellemi energiát engedjünk szunnyadni, veszni, elpazarolni. Sarok Zsuzsa HÉTVÉGE 5. S. Zs.
