Dunántúli Napló, 1981. április (38. évfolyam, 90-117. szám)
1981-04-12 / 100. szám
A sellyei tájház A szerző felvételei A kultúra múltja és jelene Sellyén 1872-ben biztos, hogy működött már úri kaszinó Sellyén, mert kérelmezték a felsőbb hatóságoktól a palackozott borok árusításának jogát. Parasztok ide nem tehették be a lábukat, ezért alakult meg később a Polgári Olvasó Egylet, amelynek nők is tagjai lehettek, igaz, szavazati jog nélkül. Az Iparoskor rendezvényein kötelező volt a sötét ruha. Egyszer próbálta csak megsérteni a törvényt egy gazdatiszt, de az ajtónállók udvariasan és határozottan észhez térítették. Maga Drasko- vich gróf is megtisztelte időnként jelenlétével az Iparoskor mulatságait, mielőtt svájci, vagy trakostyáni birtokaira utazott volna. Mesélik, hogy Svájcból mindig március 15-én este, vagy 16-án jött haza, a pesti forradalom évfordulójának honi ünnepségein nem méltóztatott részt venni. Ormánsági szomszédaitól eltérően Sellye sohasem volt igazán paraszti nagyközség. A környék ellátó központja volt, kisiparosok, kézművesek, uradalmi intézmények hivatalnokai tették ki a lakosság javarészét. A gróf fővadásza cseh volt, a főszakács német. Már 1910-ben mozit nyitott itt Brunner lakatos! Hetente kétszer vetítettek filmet a „mozgókép- színházban”. A világháború ugyan tönkretette Brunner urat és a vállalkozást is, de 1926- ban már újra vetítettek, előbb kézi, majd villanymeghajtású gépekkel. Volt itt gyöngyösbokréta, énekkar, zenekar. Bo- donyi Nándor tanító népszínműveket írt, amelyek közül többet a Pécsi Nemzeti Színház is bemutatott. Sellyén ma furcsa kettősség érvényesül: ha a szokásos művelődési kört járjuk be — kul- túrház, ismeretterjesztő előadások, szakkörök, művészeti csoportok — nem dúskálhatunk a választékban. Zenei élet ma úgyszólván nincs Sellyén, ugyanis nincs zenetanár. (Az iskolai énektanár gyesen van.) Csutorái Jánosné, a művelődési ház igazgatója néhány év8. HÉTVÉGE Ahol már 1910-ben mozi működött Kettészakítani az Ormánságot? vei ezelőtt tánccsoportot szervezett. — Még megvolt a gimnázium, a lányokat innen, a fiúkat a mezőgazdasági szakmunkás- képzőből verbúváltam — meséli. — Lelkes társaság volt, a szakemberek szerint nem is táncoltak rosszul, mégis feloszlottunk, mert nem tudtunk zenészeket találni. Megszűnt a gimnázium a hetvenes évek közepén — ez nagy érvágás volt. Nincsen például nyelvtanár. Három tanfolyamra való ember jelentkezett a művelődési ház felhívására, de el kellett küldenünk őket, mert nem találtunk megfelelő oktatót. Az általános iskolások közül sokan, akik nem akarnak hátránnyal indulni a középiskolában, a csányoszrói paphoz járnak németet tanulni. Baj van a TIT-előadósok látogatottságával is, de 'egyéb rendezvényt sem nagyon érdemes a művelődési házban tartani, mert érdektelenségbe fullad. — Kényelmesek a lakások, kényelmetlen a klub: ez az igazság: — mondja a tanácstitkár, dr. Kasza Gyula. — Az igényesebbek autóba ülnek, ha színvonalas műsort akarnak látni, és beutaznak Pécsre, Siklósra, Szigetvárra. Azokat pedig, akiket semmi sem érdekel, hiába is kapacitólnánk. A községben működő ipari, mezőgazdasági üzemeket kezdjük számolni. Hatnál tartunk, amikor belép a tanácselnök. — Körülbelül kétszázötven értelmiségi él itt. Kilenc orvos, hatvan tanár, mérnökök, agrárszakemberek . .. Sajnos nincs kihasználva ez a szellemi kapacitás — kapcsolódik a beszélgetésbe dr. Sághi Mihály. — Néhány szép eredményből látszik, hogy mennyit jelentene, ha az emberek összetennék a fejüket. A tavalyi OMÉK-en két kisgépünk díjat kapott, mindkettőt sellyeiek barkácsolták össze. Egy modellező szakkört azonban már nem sikerült összehozni, pedig Sellyén készült el az ország első gőzhajója, a Karolina. Drávasztárá- nál bocsátották vízre, aztán fölment egészen Bécsig a Dráván és a Dunán. Senkit sem ihletett meg a nagycenki Széchenyi-kastélyban látható modell . . . A művelődési ház valamikor kocsma volt, a könyvtár tanítóKiss Géza szobra a múzeum előtt lakás. Emitt még most is összedobálva, dohos raktárban fekszik néhány ezer könyv. Sellyének szép múzeuma és tájháza is van, nem beszélve a grófi kastélyról, — amely most a szakmunkásképzők kollégiuma — és a gyönyörű arborétumról. A könyvesboltot az ünnepek alatt szabályosan „kifosztották” — Berkesi és Szilvási a legnépszerűbb - a könyvtárnak a 3400 lelkes községből 650 beiratkozott olvasója van. Az általános iskola Csiribiri Színpada, amelyet Petkó Jenő vezet, országos hírű bábegyüttes. Műsorukat többször a televízióban is lehetett látni. Jó híre van az évente megrendezett gyermekrajz-kióllításnak is. Furcsa kettősséget említettem az imént. Nos, a könnyen számszerűsíthető művelődési formák viszonylagos pangása mellett virul egy kevésbé szokványos kulturális terület: a könyvkiadás. A falunak korábban is voltak és ma is vannak híres toliforgatói. Bodonyi Nándort már említettem, a maiak közül Varga Lajos neve kívánkozik az élre, azé a veteráné, aki — Tüskés Tibor átigazításában — megírta a Keserű örökség című könyvet. Pápai Jenő nyugalmazott postahivatal-vezetőt, mint.a község honismereti doyenjét kell megemlítenünk. A Sellyei Nagyközségi Tanács gondozásában jelent meg tavaly a Dráva szélén lakom című, ormánsági népdalgyűjtemény, s ugyancsak ezé a testületé a legnagyobb érdem, hogy — ha kis példányszámban is, de — újra megjelenhetett Kiss Géza Ormányság és Kodolányi János Baranyai utazás című, híres munkája. A tanácselnök és a titkár szűkebb hazáját szerető, ormánsági ember. — Sokszor megkapjuk a lekicsinylést: „ott lent, a déli végeken . .Rendszerint akkor kerülünk szóba, ha valami ne- gatív*példát kell bemutatni. Pedig az 1974-es rendelet, amely a háztáji fejlesztéséről szólt, nagyon sok . községet megmentett itt. Igaz, a társközségeink — Sztára kivételével — nagyon rossz helyzetben vannak, de Sellye képes arra, hogy Vajszlóval együtt az Ormánság központja maradjon. Havasi János Könyv Somogy megye és Délkelet-Dunántúl agrártársadalmi kérdéseiről A Magyor Tudományos Akadémia jelentette meg Kanyar József:' Somogy megye agrártársadalma az első földreformtól a szocialista mezőgazdaságig (1920—1949) című könyvét. A Délkelet-Dunántúlon folyó történetkutatás és -írás egyik legjelentősebb monográfiájának egyikét köszöntheti az olvasó dr. Kanyar József történész munkájában. A szép nyelvezettel, műgonddal megírt monográfiában a „Somogyi történetkutatás és írás nagy öregje” azoknak is írt — vagy talán elsősorban nekik, akik hol szenvedő részesei vagy hősei voltak a födreformnak, az agrárforradalomnak. Somogy megyei agrárviszonyok tárgyalása 1920—1949 között, a regionális szemléletű összefüggések vizsgálatával új megvilágításba került. A szerző művében kitágulva a tér, a horizont, egy új „Somogyi agrárvilág” válik megismerhetővé. Az arányok Délkelet-, illetve Kelet-Dunántúl térségben vizsgálva messze túlmutatnak a megyei kereteken. Korunk égető kérdésére kaptunk sok feleletet Kanyar kitűnő munkájából. Milyen értelme van a feudális korszakban létrejött megyei keretekben vizsgálni olyan kérdéseket, amelyek egy- egy tájegységtől, a megyei közigazgatási határoktól függetlenül, sokszor éppen azoktól korlátozva jelentek meg. E mű rámutat arra, hogy lehetséges megyei keretekben a vizsgálódás, azonban ezt egy nagyobb (természeti, gazdasági, társadalmi) tájegység összefüggésében. Esetünkben a Délkelet- és Kelet-Dunántúl térségében lejátszódott fejlődési törvényszerűségekbe ágyazva, azokkal összehasonlítva. Témájában nemcsak a regio- nalizmus elvének érvényesítése hozott új eredményeket Somogynak, hanem az agrárfejlődés vizsgálatában kutatók számára is új időhatárok közötti elemzésre szintén felhívja a figyelmet. Az agrárreformok, majd az agrárforradalom le- zajlásártak megfigyelését 1920-1949 között elemezte, de az agrár struktúra kérdéseit valójában az 1895. évi viszonyokra építve mutatta be, felhívó ezzel a figyelmet a mezőgazdasági fejlődés lehetséges és szükséges vizsgálatánál az időbeliség nagy jelentőségére. Vizsgálati módszeréhez tartozott továbbá az is, hogy az „agrártársadalom" és „agrár- gazdaság” eredményeit egymás mellett mutatta be. A kapitalista nagyüzem és kisparaszti üzem kérdését hasonlóképpen egymás mellett, jelenségeiknek egymásba kapcsolódásával figyelte meg. Külön izgalmas fejezetei a könyvnek azok, amelyekben a piagyar és ezen belül a somogyi agrárproblémákat az európai (angol) politikai körök érdeklődési körében jelentkezőén ábrázolta. Nyilván az angol politikai csoportokon kívül más kapitalista országokban is jelentős visszhangja lehetett a magyar földbirtok-reformnak, a földosztásnak. A címben jelzett problémakör résiletes tárgyalását az ellenforradalmi rendszer hata- lomrajutásának első hónapjaiban vizsgálta. A kormánybiztosi intézmény, a siófoki főve- zérséggel kontaktusban, a megyei nagybirtok érdekeit szolgálva, a földkérdésben is a nyílt erőszakot, 1919-ért revan- sot, a földigény csírájának elfojtását biztosította. A Kisgazdapárt, továbbá a nagybirtokosság egyes állásfoglalásai, amelyek egymással is jelentős ellentétben voltak, a diktatórikus rendszer fenntartásának tarthatatlanságát jelezték. Az uralkodó nagybirtokos körök is eljutottak az agrárkérdés tárgyalásáig, amit rájuk kény- szerített a növekvő feszültség az agrártársadalom mozgalma. A somogyi agrárstruktúro Délkelet- és Kelet-Dunántúl térségében sajátos képet mutat. A korlátolt és szabadforgalmú birtok területeinek összehasonlításával a szerző kimutatta, hogy Somogybán az országos 4 százalékkal szemben 17 százalékos a megyei hitbizományi részesedés, ez egyben a legnagyobb volt Magyarországon. Az „elsikkasztott földreform” Somogybán az összes művelt területeknek mindössze 6 százalékát érintette a II. világháború előtti időszakban. A II. világháború alatti és azt követő időszak drámai erővel megírt fejezetei, eseményei mögött mindig ott van a levéltári dokumentum, amely nem hagy kétséget senkiben, hogy a szerző kegyetlenül, mélységesen igazat írt. Ami magasan ívelő fejezetekké varázsolja a Magyar Függetlenségi Front pártjainak megszervezéséről, a Magyar Nemzeti Bizottságnak a közigazgatást újjászervező tevékenységéről írt fejezeteket az a plusz kvalitás, hogy a szerző mint korábban utaltam, kiemelkedő szervezője volt az új élet megindításának. A jeles történész mellett megszólal az átélő, a tudatosan látó és érdeklődő fiatal Kanyar József, aki a Nemzeti Parasztpórt Déldunóntúli Kerületi titkára volt, és Pécsett élt, de az egész Déldunántúlt járta, szervezte A hatalmas levéltári kutatás, az adatgazdaság, az egyéni tapasztalatokkal, az átéléssel ötvöződve olyan szintézishez vezetett, mint amilyet „Az agrárforradalom végrehajtása, földosztás megindulása" című több mint százoldalas fejezet reprezentál. Külön jelentős terjedelemben méltatja az alsófokú forradalmi földosztó szervek tevékenységét, összegezésében mutat rá arra, hogy az új agrárstruktúra tette lehetővé a mezőgazdaság gyors talpra- állását azokból a mélységekből, ahova a háború taszította az ország, Délkelet-Dunántúl és ezen belül Somogy mezőgazdaságát. A mű befejező részében a szerző a földosztás forradalmi jellegére utalvá végül megállapította, hogy „ .. a földkérdés jószerével fél év alatt megoldódott..., mégpedig az agrárátalakulás reform formája, de forradalmi tartalmú végrehajtásának komplex egységében, amelyben hangsúly természetesen billent a forradalmi tartalom javára ..." Mit ad Kanyar József monográfiája nekünk, a Délkelet- Dunántúlban gondolkodó kutatók számára? Az eddig felvillantott gondolatok alapján láthatóan egy széles adatbázisra épülő komplex, regionális, elvekre épülő agrártörténetet, amely ugyanakkor szintézisben mutatja be az agrárszférához nagyon szorosan kapcsolódó társadalmi kérdéseket is. Mit ad a1 társadalomtudományok iránt érdeklődő és a mezőgazdaság történetében tájékozódni kívánó olvasók számára? Olyan történelmi ismeretet, amely alapján Somogy megye minden társadalmi problémája világossá válik a tárgyalt korszakban, segít megérteni az utolsó harminc év fejlődésének fő vonalaiban. Egy új, igaz, kortörténeti ismeret bázisa e mű, amelyben mindenki számára érthetővé teszi mindazt ,ami a földreform után, a forradalmi földosztást követően, máig hatóan, Magyarország társadalmi arculatán látható. A könyv tanulságok levonására segíti a ma gondolkodó emberét mindenütt, ahol oz agrártársadalom problémáit kívánja valaki történelmi távlatok és összefüggések alapján megérteni. Szita László- levéltárigazgató
