Dunántúli Napló, 1981. március (38. évfolyam, 59-89. szám)
1981-03-29 / 87. szám
Próbál a Komlói Munkáskórus; a Kodály Zoltán Általános Iskola gyermekkórusa énekel. Komló és a zenei élet Sercen a zsír, a kenyér sárgán beissza, a két hegedűtök tompán koppon oz aszfalton. A lányok előrehajolnak, kivédve a debreceni spriccelését. A járókelők kikerülik őket, mindenki igyekszik fölférfi az autóbuszra. Komlón a legforgalmasabb hely az autóbusz-állomás, ahonnan a helybeli és a távolsági buszok kirajzanak. Az egymástól meglehetős távolságra fekvő városrészek összekötő kapcsa az állomás, költőien szólva, a „város szíve". Késő délután van, nagy a nyüzsgés, a lányok is gyorsan végeznek az uzsonnával. A zeneiskola irányába mutatnak, hetente háromszor járnak oda, s olyankor csak az esti órákban érnek hazp. Papírzsebkendővel dörgölgetik összemaszatolódott ujjaikat, s kapnak is a hegedű után. S már csak az összecsukódó autóbuszajtók mögül hallom — vagy gondolom — kiszűrődni egyikük hangját: Komlón az ének- és zenetanulásnak régi hagyománya van . . . Kötelez a múlt Hogy mennyire így van, mi sem bizonyítja jobban, mint a régi iratok tanúsága, miszerint Komlón már a húszas években megalakult az első énekkar, melyet követett a bányász fúvószenekar. És az 1937-es úgynevezett dorogi bányószmisére, melyen a zenekar és a Komló bányatelepi iskola újjászerveződött énekkara is szerepelt, még ma is többen emlékeznek. A néhány éve megjelent Komlói monográfiában tánc- és szalonzenekarokról is olvashatunk. A felszabadulás után még jobban kibontakoztak a zenekarok és kórusok. A ma is ismert munkáskórus például még Béta-bányaüzem kórusaként alakult meg. Hasonló nagy múltra tekint vissza a bányász fúvószenekar is. A városban minden általános és középiskolának van legalább egy jó kórusa és a Művelődésügyi Minisztérium már 1955-ben megbízást adott az állami zeneoktatás megszervezésére. A felnőttkórusok: a munkáskórus, a pedagóguskórus mellett a már említett zenekarok és a hires spirituálé is Komlóhoz kötődik. A nemzetközi kórustalálkozót a hetvenes évek eleje óta kétévenként rendezik meg a városban-. Az idei egybeesik a város 30. évfordulójával, az ünnepség egyik része is lesz. S ha az együttesek hazai és külföldi díjairól szeretnénk írni, megtelne egy külön újság. Az együttesek léte, munkájuk mind azt sugallják, hogy a városban élénk a zenei élet, hiszen kevés az olyan harmincezer (vagy akár nagyobb!) lakosú város, ahol ennyi kitűnő kórus, zenekar dolgozik. -De mennyire tekintik Komlót a lakói zenei városnak, meny-HÉTVÉGE 8. nyire igaz ez a jelző a mindennapi életben? És lehet-e egyáltalán így föltenni ezt a kérdést? Zenét szerető emberek nevelése? Ha az ember kutyát akar megdobni, énektanárt talál el - így a helyi közmondás, amely, ha éppen nem is túl emelkedett, mindenképpen utal arra, hogy a városban rendkívül sok énektanár kapott állást, s benne van az élcelődés mellett a rejtett büszkeség is. Valóban sok jó szakembert vonzott a város, s ma már szégyen volna az iskolákra nézve, ha nem lenne színvonalas kórusuk. A párt- és állami vezetők is támogatják a zenei életet, s az iskolák, a gyerekek is szívügyüknek tekintik. Az Erkel Ferenc Zeneiskolában mégsem elégedettek teljesen. Nem a szakmai résszel, hiszen az iskola eredményei, saját zenekarai, Apagyi Mária mór országosan is elismert új típusú zeneoktatása önmagukért beszélnek. Árvái Attila igazgatóhelyettes az iskola egyik fő célkitűzését nem látja megvalósultnak: a zenét szerető emberek nevetését. Pangónak a Filharmónia koncertjei, sőt gyakran a növendékhangversenyek sem vonzanak telt házakat. (De ha már itt tartunk, jegyezzük meg, hogy az iskola tanórainak nincs külön zenekara . . .) Igaz, a hangversenyek jelenlegi helyiségei sem a legmegfelelőbbek, a pártbizottság díszterme kicsi, az utcáról beszűrődik a zaj, a Vízmű ebédlőjében pedig még este is érezni a déli menüt... Viszont már épül a várva várt színház- és koncertterem, amelyre öt év óta gyűjtenek is, téglajegyek, illetve ledolgozott munkaórák képében, ha ez nem is mindig váltott ki osztatlan sikert a dolgozók körében. 1977-től 1980-ig 127 960 forint jött így össze. A termek elkészültétől sokan sokat várnak. A ma még hiányzó közönséget a koncerteken, s ugyanazt az érdeklődést, amit a kórusfesztivál ideje alatt lehet Komlón tapasztalni. A szűkös körülmények között is példásan megszervezett találkozókat a városban mindenki izgalommal várja, s a rendezvényekre nem marad eladatlan jegy. Rócz Sándor, a művelődésügyi osztály vezetője már mutatja a részletes programelképzeléseket is . .. B rossz szervezés Finom illatok szűrődnek a konyhából, Burkusné vacsorát főz. Nemrégen érkezett haza, de férjével együtt szívesen leülnek beszélgetni, amint meghallják, miről van szó. Többszörösen is „érdekeltek a témában”, mindkét fiuk járt, illetve jár a zeneiskolába, ők pedig mindenfajta zenét szeretnek. Burkusné szakraktáros, férjének több szakmája is van, hegesztő, géplakatos, autószerelő az anyagellátó üzemben. — El is járunk a bányászzenekar hangversenyeire, hiszen a most ötvösnek tanuló fiunk is a tagja volt, a kisebbik, a nyolcadikos Zoli pedig most is a zenekar dobosa. Elkísértük már őket többször az országban a hangversenyutakon. Igénylik is a gyerekek, önként iratkoztak be a zeneiskolába is, mi meg örülünk neki. A zenén keresztül sok mindent megtanulnak! Nem művészeket akarunk nevelni belőlük, hanem jó szakembereket, akik élvezik a zenét és maguk is tudnak játszani. Nevetve mesélik, hogy a csillebérci jutalomútra négy gyerekkel indult Burkus Ferenc a pécsi állomásra. Az expressz azonban éppen elment, így nem volt más választás, telefon a munkahelyre és irány Budapest, a többiek után. A város zenei élete? Burkusék eltűnődnek: — Talán lenne közönsége, ha jobbak lennének a körülmények. Mi is elmentünk többször, de csak az első sorokban lehet valamit is hallani. Inkább itthon hallgatjuk meg ugyanazt a zeneművet, és nem mérgelődünk. Sorolják ők is, amit Mácsaiéknál, a dr. Hajba, dr. Fledrich házaspárnál és még jó néhány családnál hallottam. Hogy ráadásul a hangversenyek megszervezése sem a legjobb, plakátot szinte nem is látni, vagy több rendezvény kerül egy estére, máskor meg hosszú ideig semmi sincs. A kiváló kórusokról, zenekarokról, a támogatásokról már szóltunk. Most azokat a gondokat vegyük sorba, amelyek a leginkább megnehezítik az együttesek vagy vezetőik dolgát. Tóth Ferenc több mint húsz éve vezeti a munkóskórust, (újabban Szabó Szabolccsal együtt), s a Kodály iskola 150 tagú kórusa is hozzá tartozik. Hajdan ő is ebbe az iskolába járt. Mindene a tanítás és a kórusmunka. Véleménye szerint a kórus a világ legdemokratikusabb intézménye: mindenki egyért, egy mindenkiért. Tapasztalata azt bizonyítja, a kórusok tagjai a munkahelyükön is jobban megállják a helyüket, emberileg is nemesednek. Tóth Ferenc él-hal a városért, s panaszai is a jobbítás érdekében születnek. — Még mindig nem összeforrott város a miénk. Pécs vonzása is veszélyes számunkra, bár, szerencsére el vagyunk látva jó szakemberekkel, akik nem röstellnek maradni, mert itt azért lehet dolgozni. S ha nem is egységesebb, de a „levegőben" van a zenei munka tisztelete. A koncertélethez viszont nem eleg várni az emberek igényére, elébe kell menni. Az embereket igen is szoktatni kellene a kultúrához, a zenéhez, ahhoz, hogy az átlagosnál magasabb jövedelmüket hogyan használják fel jobban! Ellenkúrus? Amikor két és fél évvel ezelőtt megalakult a pedagóguskórus, furcsa visszhangokat le-Minden munkahelynek vart néhány jellegzetes embere, aki ugyanúgy hozzátartozik az intézményhez, mint a lépcsőkorlát, vagy egy réges-régi íróasztal. Ezek az emberek adnak karaktert a máskülönben egyhangú hivataloknak, műhelyeknek. Már csak ezért is érdemes becsben tartam Elbúcsúzott Bottá Fereoc is őket, hiszen a mai, uniformizálódó világban, amikor majd minden jelenség tömegmértékben jelentkezik, az egyéniség jó értelemben vett érvényesítése erénynek számít. Bolla Ferenc főtitkár ilyen egyéniség volt a Pécsi Tanárképző Főiskolán. „Feribácsinak” szólította hallgató és tanszékvezető egyaránt, nyugdíjba vonulásáig ő volt az az ember, akinek az ajtaja bárki előtt nyitva állt, lett légyen akár panasz, akár öröm elújságolása jövetelének célja. Ritka eset, hogy valakinek külön címet, személyre szóló státust biztosítsanak. (Legalábbis az oktatásügy „első vonalaiban” ritkaság). Bolla Ferenc címzetes főiskolai tanárrá történt kinevezése, főtitkári címe nem volt meglepetés azok számára, akik ismerik a pályáját. A nagykőrösi tanítóképzőben végzett, már akkor lelkes futballista volt, különböző szinten játszó csapatokban rúgta a labdát. A sportnak máig tartó szeretete tartotta meg jó erőben, hivatkozik is rá, nem alaptalan büszkeséggel. Tíz évig katonáskodott: front, hadifogság. 1948- ban került haza, és Pécsett a Petőfi utcai iskolában kezdett tanítani, majd a gyárvárosi iskola igazgatója lett. 1950 decemberében bízták meg a Pécsi Pedagógiái Főiskola tanulmányi osztályának vezetésével, s ettől kezdve munkája, élete ehhez az intézményhez kötődött. Elvégezte a testnevelés szakot, öt évig tanított, és részt vett a PEAC sportirányitásában. Hamarosan átvette a főigazgatói hivatal ve. zetését, s ekkor kezdődött az igazi „Bolla korszak” a főiskolán. Szinte nincs olyan dunántúli megye, ahol a nevét ne ismernék a megyei tanácsok művelődésügyi osztályain. Közel húszezer hallgató végzett a tanárképzőn ez alatt a három évtized alatt. A sport révén is számos ismerőst szerzett, hiszen 1957-től 71-ig ő volt a PEAC labdarúgócsapatának edzője. Elsőiként kapta meg a Stein metz-veretet, s most már övé a Sport Érdemérem arany fokozata is. Hosszú ideig a futballcsapat volt az egyetlen, amelyben együtt játszottak a pécsi egyetemek, főiskolák hallgatói. Az egykori edző máig sem orvosolt panasza, hogy a magát egyetemi városnak nevező Pé. csen az egyetemistáknak nem jutott soha füves sportpálya .. . Sőt, a PEAC játékosai már Pécsről is kiszorultak, a meccseiket Szentlőrincen kénytelenek lejátszani. öt éve nyugdíjba mehetett volna, de még most sem szakított teljesen a főiskolával Hetente háromszor bejár, ta nácsaival segíti az utódokat Tapasztalata van bőven: szó mos reform, kísérlet, oda- és visszafejlesztés átvonult a fe je fölött az oktatásügy egén Utazni, pihenni, olvasni, leír ni az emlékeket:ez a terve Furcsa ezt hallani annak, aki mindig két emberhez beszél ni, telefonnál hadakozni látta Bolla Ferencet. A leveleket pedig sorra hozza a posta kollégák, volt tanítványok köszönnek el tőle A főiskoláról megint eltűnt egy kis szín, egy igazi karakter. Idő kell, amig pótolni tudják. H. J. hetett hallani a legkülönbözőbb helyeken. Itt van az ellenkórus, mondogatták. Pedig a kamarakórusban ugyanúgy énekelnek munkások és pedagógusok, mint a munkáskórusban, arról nem is szólva, hogy Szabó Szabolcs személyében részben a vezetőjük is közös. E keserű szájízt keltő érthetetlen megjegyzés ma már a múlté, s remélhetőleg soha nem támad föl. A bányászzenekor fiatal vezetője, Ormándlaky Péter a lelkesedéséről is ismert volt, most viszont eléggé kedvetlennek látszik. Sorolja a zenekar érdemeit, az arany minősítést, az aranylant diplomát, a ma már színvonalas repertoárt, s hogy a következő minősítéshez már erősítést sem kell hívnia. Mégis: rossz minőségűek a hangszerek, a zenekari tagok egy része csakis a kedvezményért jár oda, nőm kapnak elég partitúrát, az éjszakák a kottamásolásokkal telnek. S még nehezebb volt az úttörőzenekarnál, ahol még a hangszereket is saját motorján, majd autóján szállította, rendszeresen. A gyerekek meg elfoglaltak, s mivel mégsem ismerték el úttörőmunkának az úttörőzenekari tagságot, hát elkezdtek nem járni .. . S kellene egy ifjúsági zenekart szervezni, mert a 14- 18 éveseknél óriási a kihagyás, szinte kárba vész a korábbi hosszú tanulás. De egy tervezetet is tesz elém. Javaslatokat, amelyekkel újra fel lehetne lendíteni a? úttörőzenekart. Megvitatására már az értekezletet is kitűzték. Talán újra sikerül— A Május 1. Művelődési Központ statisztikájából: 1979 — könnyűzenei est: 8 — 20 690 fő; komolyzenei: 27 — 4850; fő; filhormónia-bérlet eladva: 230 db (6 ifjúsági + 3 felnőtt); 1980: könnyűzenei hangverseny: 7 - 11 000 fő; komolyzenei: 30 — 7500 fő; eladott filharmónia-bérlet 250 db. írásunk végéhez közeledve illenék valami választ adni az elején ’feltett kérdésekre. S bár sokak véleménye is kavarog bennem, mégsem merném kijelenteni, hogy' Komló zenei város, illetve, hogy nem az. Utópikus is így a kérdés. Tény, hogy a meglévő zenei élete mindenképpen rangot ad a városnak. Itt mindenki tudja, hogy „rengeteg a kórus”, majd mindenkinek az ismerőse, a rokona vagy a gyereke így vagy úgy kapcsolatban is áll a zenével. Hogy ezekután mégsem olyan az érdeklődés mint várnánk, hogy a munkásklubokban gyakran öt-hat embernek énekelnek harmincon, hogy a bérleteket inkább csak megveszik, részben, sajnos, tipikus megnyilvánulás is. Amit el lehet mondani az ország sok városáról, még Budapestről is. Ez persze nem „menti” a helyzetet, s a kétarcúságra is csak félig-meddig ad választ. Komlón mindenesetre ki kéne használni ezt a zenei vonzódást, s nem hagyni, hogy a mostani gyerekek felnőtt világa is elszakadjon majd esetleg az iskolás korban megszerzett rajongástól, rendszeres zenehallgatástól, zeneszeretettől, énekléstől, zenéléstől. Barlahidai Andrea
