Dunántúli Napló, 1981. február (38. évfolyam, 31-58. szám)
1981-02-09 / 39. szám
A MÖSZ a Magyar-ügyről nem tudott A képen a magyar ökölvívás teljes vezérkara látható. Balról jobbra Kővár Gyula, Papp Laci, a jobb szélen pedig Varga Ferenc éppen magyaráz. Kényes kénlések Papp Laciéknak Rangos vendégei voltak a múlt heten a E<r tanya mejn ökölvívó Szövetségnek és a Megyei Testnevelési és Sporthivatalnak. A legendás öklű Papp Lacival, a válogatott vezető edzőjével az élen a MÖSZ vezérkara látogatott Pécsre. A stáb tagjaként itt járt Varga Ferenc. az országos szövetség elnöke és Kővár Gyula, a főtitkára is. Velük beszélgettünk. — A bokszrajongók részéről sok jogos vád érte a legutóbbi Steinmetz Kupát. Nem jött Pécsre a magyar élmezőny krémje, hiányoztak a nevesebb külföldi ökölvívók is. A korábbiakhoz képest mostohagyerekként kezelt torna „ledegradálódásá- ban" állítólag a MÖSZ keze is benne van . .. Varga Ferenc: — A Steinmetz Kupa szerepel az európai nemzetközi versenynaptárban, ami rangot jelent. Sajnos, a temérdek, utolsó pillanatban történt lemondás miatt nem tudott olyan mezőny összejönni, mint o korábbi években. Szeretnénk ismét a régi, magas színvonalú, a magyar élmezőnyt és a külföldi élgárdát felvonultató kupát visszahozni, s olyan versenyt rendezni, amely kielégíti Baranya bokszot szerető és ismerő szurkolóinak igényeit. — Nagy port vert lel a Magyar-ügy. Vagyis az, hogy a paksiak egyszerűen lelpakolták és az atomvárosba csábították Magyar Istvánt, a PVSK válogatottját. Ráadásul Alvicsra, a vasutasok másik ászára is kivetették hálójukat. .. Varga Ferenc: — A MÖSZ az egész Magyar-ügyről semmit sem tudott. Állítólag Pécsett nem tudtak néhány olyan feltételt biztosítani neki (példáiul lakást), amit ott megkapott. Mi az öklözök szabad mozgását biztosítjuk, de tiltakozunk minden olyan átigazolás ellen, ami mögött korrupció húzódik, örü. lünk, hogy a PVSK végül is kiadta a sportolót, így nem kell leóllnia. Mint derült égből a villámcsapás, úgy ért bennünket Alvics Gyula esete is. Szerintünk jobb, hogy maradt, töretlen lehet a fejlődése. — Először a kubai ökölvívók viselték mezükön hátul a nevüket a világversenyeken. Úgy hírlik, rövidesen a magyarok is ezt tehetik. — Kővár Gyula: — Szó van róla, persze, nem mindenki kapja meg a névviselési jogot. Csak azok, akik érdemesek a magyar ökölvívás olimpiai, világ- vagy Európa-bajnoki, illetve IBV képviseletére. Aki a junioroknál kivívta a jogot, természetesen annak a felnőtteknél is külön ró kell szolgálnia. — Nyakunkon a májusi (amperéi Európa-bajnokság. A legilletékesebbet, Papp Lacit kérdezzük: lehetnek-e vérmes reményeink? Papp Laci: - A gyerekek becsülettel készülnek. Szeretnénk teljes delegációval, azaz minden- súlycsoportban egy-egy indulóval kiutazni. Két-hórom gyerekhez különösen nagy reményeket fűzök, de neveket most nem említek. Különben is, négyéves munka áll előttünk, a következő olimpiáig vezető úton -ez az EB csak egy lépés. Visszaszorítani a személyi villongásokat- Úgy tűnik, jó úton halad a rendcsinálás a magyar ökölvívás házatáján .. Varga Ferenc: — Igyekeztünk olyan morális helyzetet teremteni, hogy senki senkit ne zavarjon, hogy a munka legyen a legfontosabb. Továbbra is célunk a személyi villongások visz- szaszorítása, mert csak így virágozhat fel ismét a hajdan oly világhírnévre szert tett magyar boksz . .. (horváth) „Legalább ezt hagyják meg nekünk..." Asztalitenisz n Pécsi Spartacus az NB l-ben A női asztalitenisz NB I- ből visszalépett Dunai Kőolaj megüresedett helyére a hét végén három csapat, az Egri VM, a Sabaria és a Pécsi Spartacus részvételével osztályozó mérkőzéseket rendeztek Budapesten. A szakemberek zöme a rutinosabb versenyzőkkel és hosszú NB l-es múlttal rendelkező Sabariát tartotta legesélyesebbnek, de a pécsi lányok kitűnően felkészültek a mérkőzéssorozatra. Kirobbanó formában játszottak és mindkét el-' lenfelüket magabiztos játékkal győzték le. A sikeres szereplés eredménye, hogy ót év után újra van NB l-es női asztaliteniszcsapata Pécsnek. Eredmények. P. Spartacus—Egri VM 13:7. Győztesek: Mausz (4), Jerszi (3), Andi (2), Eszényi (2), Raf- fai (2), ill., Petrányi (4), Patrik (3). P. Spartacus— Sabaria 13:7. Győztesek: Mausz (4), Eszényi (4), Jerszi (2), Raffai (2), Andi (t), ill., Kulcsárné (2), Be- ke (2), Körmendiné (2), Nagy M. (1). Nincs menekvés, itt csókolózni kell... A góllövöt ünnepük a nyugatnémetek oz 1974-es vb döntőjében. Gólok és csókok Újsághír: Sir Harold Thompson, a brit labdarúgó szövetség 72 éves elnöke javaslatot terjesztett a testület vezetősége elé. Indítványozta: tiltsák meg, hogy a mérkőzéseken a csapatok tagjai csókkal üdvözöljék góllövö társukat. Az érzelmek ilyen túláradó megnyilvánulása, Sir Thomas véleménye szerint, túlfűtött hangulatot teremt Ugyan kit nem bizserget meg még ma is, ha az évszázad mérkőzésének tartott londoni 6:3-ról filmen vagy akárcsak képen is megpillantja a Grosics által bemutatott cigánykereket, ami hűen érzékeltette az egész csapat hangulatát. Mérhető-e, kimutatható-e: mi gyülemlik fel egy-egy sportolóban, amíg célját elérni? lehet- e rendelettel szabályozni, hogy — a sportoló vérmérsékletének megfelelően — ne juttathassa kifejezésre érzelmeit? Erről kértünk váleményt a PMSC, PVSK és MVTE labdarúgóitól. Kardos Ernő, a pécsiek válogatottat is megjárt, csupaideg szélsője: — Először is nem minden gól után csókolózunk, ha az egyáltalán csókolózás. Mert legtöbbször elég, ha a lejünk összekoccan. Nyilván egy edzőmérkőzésen, vagy 5 0 után senki nem ront a góllövőre. De ha a Fradi ellen belőjük a 88. percben a győztes gólt, akkor a jó ég sem tudja megakadályozni, hogy örüljünk .. . Megyeri Károly az ősszel igazolt a pécsiektől Mohácsra. — Egész héten azért izzadunk, hogy majd a bemutatón, a mérkőzésen az történjen, amit szeretnénk. Nincs ismétlés. Másfél óra áll rendelkezésünkre, hogy bizonyítsunk: a közönségnek is és magunknak is. Óriási feszültség gyülemlik fel bennünk. De hót ezért kiabál a közönség is. Nem?... Kresz László nem tartozik a vasutas „gólvágók" táborába. Legutóbb az ausztriai teremtornán mégis ő lett a gólkirály. Mi a véleménye az öröm ki- nyilvánításá ról. — Csapatjáték a futball, ló érzés, amikor a közönség elismeri a teljesítményünket, de nem utolsó, ha éppen a társak igazolják ezt. Feltéve, ha nem vagyunk jóban ... Mégis azt mondom: leirhatatlanul jólesett, amikor a társak által előkészített labdákból lőtt góljaimmal vonulhattunk le győztesen a pályáról. Kevés játékos tud annyit hajtani a győzelemért a pécsi NB l-eseknél, mint Dohány Lajos. Fut, küzd és ha még gólt is lő: képes leborulni a fűre. — Miért volna jó, ha gól- inséges korunkban ne is örülnénk, ha sikerül a labdát az elleniéi hálójába juttatni. Legalább ezt az örömet hagyják meg nekünk! Ugyan ki tagadhatná meg tőletek, hogy összeboruljatok, csak előtte a gól (ok) ról ne feledkezzetek meg, fiúk! És akkor Sir Thomas csók helyett sírhat örömében ... Kapu László TÉLI VASAK A RÁBATEXTNÉL 1981. február 9—21-ig 30 százalékos árengedménnyel vásárolhat műszálas paplangarnitúrákat, 3 és fél szeles dunnagarnitúrákat! Olcsó árak — nagy színválaszték! Ont is várjuk a RABATEXT ÁGYNEMÜSZAKÜZLETÉBE Pécsett, a Kossuth L. u. 1 sz. alatt! Jifctt monitor ■PLmellöl 9 MÉTER A télutó az erőgyűjtés, divatos szóval az alapozás időszaka sok sportágban, többek kö-' zött a labdarúgásban. Naponta olvashatunk cikkeket arról, melyik csapat hol és hogyan készül a tavaszi idényre. Nincs egységes szempont, hiszen többen nem szívesen mennek hosz- szabb túrára, mégis Dél-Ame- rikában kötnek ki, mert az pénzt hoz az egyesület kasszájába, és ez sem elhanyagolható szempont. A mi klubcsapataink és persze a válogatott sem kivétel ez alól, mindig meg tudták ideologizálni akár azt, hogy miért Tata, Olaszország vagy Argentína a legmegfelelőbb a felkészülésre, de éppenígy megmagyarázzák, miért a leghasznosabb az otthoni, megszokott körülmények közötti felkészülés. A végleges értékelés persze mindig az idény közben, esetleg az után lát napvilágot, amikor már nyilvánvaló, hogyan szerepel a csapat a bajnoki mérkőzéseken, vagy a világbajnoki selejtezőkön ... De nemcsak a játékosok készülnek, hanem ezt teszik a játékvezetők is. A Népsport hosz- szú cikkben számolt be edzőtáborozásukról és ebből megtudhattuk a JB elnökétől, hogy bizony a síp mesterei 10 edzésen — írd és mondd! — 50 kilométert futottak vagyis tréningenként 5 km-t hagytak maguk mögött! Foglalkozott a cikk a bírói személyiséggel (!), meg persze azzal, milyen követelményeket állítanak eléjük az új idényben, első helyen említve a durvaság elleni harcot, továbbá a következetességet. Ez utóbbi az, ami hiánycikk a mi játékvezetőinknél. amivel a mi bíróink egyáltalán nem dicsekedhetnek. Csak egy példa: túlzás nélkül állítom, szinte nincs, vagy csak igen-igen ritka az a bíró, aki a szabadrúgásnál vagy a szögletrúgásnál ne engedné meg, hogy a sorfal, vagy esetleg egy-két zavaró játékos, a szabályok által előírt és szigorúan megkövetelt 9 méteren belül tartózkodjék. Ezzel jelentős előnyt biztosít a szabályokat megsértő csapatnak, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy a sorfal a letett labdától 6, vagy 9 méterre áll. Az elmúlt idényben többször csak azért mentem ki mérkőzésekre, hogy ezt figyeljem, és egyetlen olyan játékvezetőt sem találtam, aki ilyenkor a szabályok szellemében intézkedett volna! Kétszer- háromszor hátrább ráncigálták a sorfalat, utána megunták a felesleges figyelmeztetést, és szabad utat engedtek az eseményeknek. Sőt, az is előfordult, hogy a szabadrúgást elvégző csapat egyik játékosát figyelmeztették, mert az felhívta a bíró figyelmét, hogy a sorfal 2-3 méterrel előbbre csalta magát. Hát itt nincs következetesség, itt hiányzik a sárga lap, itt vagyunk messze a nemzetközi szinttől. Az utánrúgást, a meznél való lerántást a kirívó durvaságokat könnyű meglátni és megtorolni. A kisebb szabálysértések megítélésében még hiányzik az egységes szemlélet, az azonos megítélés. Ha elméletben tudja is a bíró, hogy mi a teendő, a gyakorlat gyakran megtréfálja a játékvezetőket, elsősorban azokat, akik bár hibátlanul töltik ki a tesztlapokat, képtelenek a másodperc töredéke alatt helyesen ítélni. Nem vonom kétségbe, hogy a magyar játékvezetők elméletileg jól felkészültek. (A már említett Népsport-cikkben viszont ennek alátámasztására szerencsétlen példa jelent meg Egy oiyan „nem szokványos” példát, kérdést említ a JB elnöke, melynek megválaszolása 10 szurkoló közül kilencnek nem okozna gondot. Még szép, hogy a játékvezetők tudtak rá válaszolni . . .) Nemzetközi szintű bírónk viszont nagyon kevés, olyan, akire ielentős, tétmérkőzést bízhat a FIFA vagy az UEFA, tulajdonképpen csak egy van, Palotai Károly. Persze, azért egy valamit ne felejtsünk el: szoros összefüggés van a maqyar lab- darúaás eredményei és játékvezetőink külföldi foqlalkozta- tottsáqa között. Ha iobb lesz nálunk a foci, bizonyára többször hívják majd a magyar bírókat is naqy nemzetközi mécsesek dirigálására. A nemzetközi színvonal elérésének elsősorban ez a bevált receptje és nem napi 5 kilométer futás, vagy az elméleti kérdések pontos megválaszolása Szőnyi János A PMSC-kéxilabdázók sikere A párizsi nemzetközi férfi kézilabdatornán remekül játszik a Pécsi MSC. A Slávia Prága ellen 25:22-re győzött, s 6 pontja van, mint a szovjet MAI Moszkva együttesének, amely a francia US Ivry ellen nyert 39:22-re. Az első hely sorsát a vasárnap esti Pécsi MSC-MAI Moszkva mérkőzés döntötte el, amiről lapzártáig nem kaptunk jelentést. A HDN totó* tippjeit a 7. játékhétre Török Béla művezető, az Irányi Dániel téri totózó törzstagja állította össze. E heti tippelőnk 12 éve játszik rendszeresen. Eddig csak egy 4700 forintot érő 12-es találatra futotta szerencséjéből. A 7. hét tippjei: 1. Bologna—Perugia. A Perugia idén biztos kiesőjelölt, most sincs semmi reménye. Tipp: 1. 2. Brescia—Roma. Tipp: i. 3. Cagliari—Internazionale. Tipp: *. 2. TMK és vízgazdálkodási előadó munkakör betöltésére gépészeti főiskolával vagy több éves gyakorlattal rendelkező gépésztechnikust keresünk. JELENTKEZÉS: Tejipari Vállalat Pécs, Tüzér u. 15. Műszaki osztály. 4. Como—Juventus. Tipp: 2, x. 5. Fiorentina—Avellino. Tipp: 1, x. 6. Napoli— Ascoli. A Nopoli mostanában jól hajt, az Ascoli ellen is esélyesebb. Tipp: 1. 7. Torino—Catanzaro. Tipp: 1. 8. Udinese—Pistoiese. Tipp: x. 9. Atalanta—Palermo. Tipp: x. 10. Lanerossi—Taranto. Tipp: 2, x. 11. Pescara—Genoa. Tipp: 2, x. 12. Rimini—Spal. A Rimini vérszegény csatárjátékával nem sok jóro számíthat. Tipp: 2, x. 13. Sampdoria—Cesena. Tipp: 1, x. + 1 14. Léccé—Bari. Tipp: 1. Hétfői □ A Pécsi Szállító és és Szolgáltató Ipari Szövetkezet (Pécs, Megyeri út 67.) FELVESZ udvartakaritó, éjjeliőr, gépkocsirakodó és fürdőőr munkakörbe dolgozókat.