Dunántúli Napló, 1981. február (38. évfolyam, 31-58. szám)
1981-02-23 / 53. szám
Március elsején Busójárás Mohácson © ÓRA A NAGYVILÁGBAN Robbanás a SZER székhazában Távol-keleti ízek Budapesten Robbanás rázkódtcitta meg szombaton este, néhány perccel tíz óra előtt München elegáns belvárosi negyedében az amerikai kormányzat által pénzelt Szabad Európa Rádió székházát. A robbanás az épület alagsorában következett be. Nyolc személy megsérült, köztük egynek az állapota életveszélyes, további kettőt kórházban ápolnak. Az épületben jelentős anyagi kár keletkezett. Az épület szomszédságában betörtek az ablaküvegek és megrongálódtak a környező utcákban parkoló gépkocsik. A bajor rendőrség megkezdte a vizsgálatot. A Szabad Európa Rádió igazgatóságának szóvivője sietett kijelenteni, hogy „a rádió elleni támadásról van szó", a rendőrség szóvivője ugyanakkor nem zárta ki annak lehetőségét, hogy gázszivárgás okozta a robbanást A Szabad Európa Rádió — amely a kelet-európai országok felé sugározza (elforgató propagandaműsorait — a robbanás következtében rövid időre megszakította adását. Az eredetileg kórháznak épült székház az ötvenes évek eleje óta ad otthont a Szabad Európa Rádiónak és az ugyancsak szocialistaellenes propagandaműsorokat sugárzó Szabadság Rádiónak. Négymillió márkára tehető az anyagi kár - közölte vasárnap a bajor rendőrség. A nap folyamán 38 tagú különleges nyomozó csoport kezdte meg a vizsgálatot, s eddig mintegy 40 tanát hallgattak ki. Bár a nyomozás eddig mindössze annyit tudott megállapítani, hogy a robbanást feltehetően az épület egyik külső falóhoz erősített mintegy 10 kilo- grammnyi robbanóanyag okozta, bizonyos körökben máris igyekeznek azt a látszatot kelteni, hogy a robbantást „szélsőséges politikai elemek" követték el. A rendőrség 30 000 márka jutalmat tűzött ki a nyomra vezetőnek. Szegedi Molnár Géza, Kovács Frzsi, Szikora Jenő és Vay llus szórakoztatják a közönséget. Másnap délelőtt három alkalommal lépnek a színpadra a hazai és a Jugoszláviából érkező táncosok. A népi együttesek bemutatóin a jugoszláviaiakat a Darázs községi és a Horvátországi Magyarok Szövetségének központi együttese, mig a hazaiakat a Baranya tánc- együttes, a dunaszekcsöi, a szebényi, a tápéi magyar, a bótaszéki, a soproni és a vé- méndi német és a pomózi szerb táncegyüttes képviseli. Ott lesznek a műsorban a Vu- jicsics együttes és a felsőszent- iváni tamburazenekar tagjai éppúgy, mint a mohácsi délszláv gyermek- és ifjúsági-, valamint a magyar táncosok is. A főutcán rendezendő vásárban mézeskalácsosok, bocs- korosok, fazekasok, szűcsök, fafaragók, kékfestők, késesek, rézművesek, szíjgyártók, bőrdíszművesek és más népi iparművészek árulják majd portékáikat. Természetesen nem maradhat ki a programból a híres mohácsi kerámia bemutatása sem. Ezúttal a mohácsi fekete kerámia leghíresebb művészének, Horváth János hagyatékából rendez kiállítást a mohácsi múzeum a Kossuth filmszínház galériájában. A déiután sorra kerülő far- scngi karneválmenethez fél háromkor gyülekeznek majd a busók, farsangolók és jankelék a Kóló téren. Szürkületkor a Széchenyi téren meggyújtják a máglyát. Este fél nyolckor a Bartók Béla Művelődési Központban a Baranya és a művelődési ház délszláv tánc- együttese műsorával nyitják meg a sokácbólt. K. L. Fotó: Arató Tamás Az előző évekhez képest idén későn, március 1-én tartják a hagyományos télűző, farsangi karnevált Mohácson. A gazdag program, az ötnapos rendezvénysorozat már pénteken, február 27-én elkezdődik, amikor a X. Schneider Lajos népdaléneklési versenyen Baranya, Somogy és Tolna megye általános iskoláinak legjobb 10—10 énekesét szólítják a Kossuth filmszínház színpadára. Másnap a három megye középiskolás dalosai lesznek a főszereplők. Vasárnap délelőtt A mohácsi malomgátbon reng a nád címmel a kétnapos déldunántúli népdaléneklési verseny legjobbjai Budai Ilona népdalénekessel, a Kőris együttessel és az előző évek versenyeinek helyezettjeivel együtt gyönyörködtetik a népdalok kedvelőit. Színvonalas folklórprogramot kínál a város másik kultúrcent- ruma, a Bartók Béla Művelődési Központ is, ahol szombaton este Fónay Márta érdemes művész, Aradszky László, Gál- csiki János, Harangozó Teréz, Távol áll tőlem, hogy próbára tegyem a Tisztelt Olvasó gasztronómiai jártasságát, de ízleltek már önök Cha Wan Muchi-t vagy PorAjam-ot, esetleg Csüng Un-t? Nos beválom, hogy a távol-keleti konyha e kiváló ételeiből magam sem csipegettem az elmúlt hét csütörtökéig, sőt biz' Isten, nem is hallottam létezésükről. E kínai, japán, vietnami ételek kóstolásáért most mór nekünk magyaroknak sem kell külhonba utaznunk, hisz mindezt fővárosunkban, a Fő utcában a múlt héten megnyílt Kacsa nevű vendéglőben megtehetik az ínyencek, a távol-keleti ételek szerelmesei és leendő barátai. Hegedűs Sándor, az üzlet egyik vezetője mondja, hogy a kínai, japán étkezések szertartásának legfontosabb eleme a sok fogás, de lényeges az ízek harmonikus keverése. A Kacsában 25-féle étel közül választhatnak a vendégek a fűszerezett tojáskocsonya levestől a kókuszos tengeri halig, a szójamártással pácolt sültcsirkétől a különféle rízsköretekig. A vendéglő hamisítatlan kínai hangulatot áraszt, amit csak fokoz, hogy esténként különféle távol- keleti harci játékokat is bemutatnak. A HDN olvasóinak egy valódi japán különlegesség receptjét is elárulta a Kacsa szakácsa. Íme a Suki Yaki elkészítési módja: végy egy vékony hátszínszeletet, gombát, parajt, póréhagymát, káposztát, a zöldségeket keverd össze szójamártással, majd párold szakéban, rizsborban, melyből az alkoholt előzőleg kiégetted. Fontos, hogy a zöldségek kemények maradjanak. Tálaláskor a húst tedd középre, körbe a zöldségeket fajtánként, s a Heves vihart kavart az elmúlt napokban, hogy a Stern cimü nyugatnémet hetilap leközölte az ország területén állomásoztatott amerikai atomfegyverzet mennyiségét és elhelyezkedését. Az újság adatai különösen azokban a körzetekben keltettek felháborodást, ahol a lakosság nem tud a meglevő vagy tervezett atom- haderö-telepitésröl. Képünkön: a nagy port felvert Stern-szám címlapja. (Az újságot mellesleg államügyészi és hadügyminisz- tériumi vizsgálat fenyegeti az anyag közléséért.) tál mellé egy felvert tojást, amit étkezés előtt kanalazz a forró húsra. S hogy az árakról is essék szó: a legolcsóbb étel 15, a legdrágább 70 forintba kerül. Az óriási érdeklődésre jellemző, hogy a délelőtt 10 órától hajnali két óráig nyitva tartó vendéglő asztalait március végéig már előre lefoglalták az ínyencek. Roszprim N. ♦ TOKIÓ: Japán az Egyesült Államok segítségét fogja kérni egy Szaud-Arábióból az Egyesült Arab Emírségeken át az Indiai-óceánig haladó kőolajvezeték megépítéséhez — adta hírül vasárnap a Tokio Simbun cimű lap. Az újság szerint a tervet Tanaka Rokuszuke ipari és külkereskedelmi miniszter nyáron esedékes szaud-arábiai látogatáso során terjesztik elő. ♦ ANKARA: Szombaton éjjel Ankarától délnyugatra összeütközött egy expresszvonat és egy teherautó. Négy katona meghalt, 28-an pedig megsebesültek —■ jelentette vasárnap a török rendőrség. ♦ KAIRÓ: Ahmed Badavi egyiptomi hadügyminiszter meghívására hatnapos hivatalos látogatásra Egyiptomba érkezett Lelio Lagorio olasz hadügyminiszter. Vasárnap az olasz politikus az egyiptomi kormány tagjaival folytatott tárgyalásokat. ♦ MIAMI: Mintegy 390 kilo- grammnyi kokaint foglalt le egy Miami környéki házban az amerikai rendőrség. Az eddig legnagyobb kokainfogás feketepiaci értéke csaknem 210 millió dollár. Két személyt letartóztattak. ♦ CAPE CANAVERAL: Az Egyesült Államokban felbocsátották a negyedik „Comstar" jelzésű távközlési műholdat. A Comstar—4. 36 ezer telefonbeszélgetés egyidőbeni továbbítására képes az Egyesült Államok és Puerto Rico területén. ♦ TEHERÁN: Háromnapos tárgyalásait befejezve, vasárnap elutazott Teheránból Olof Palme svéd szociáldemokrata politikus, aki Kurt Waldheim ENSZ-lőtitkár megbízásából közvetít az Irán és Irak közt csaknem fél éve tartó fegyveres kontaktusban. Palme találkozott Baniszadr köztársasági elnökkel, Behesti ajatollahhal és más iráni vezetőkkel. A Pécsi Dohánygyár cigarettagyártó és csomagológépek üzemeltetéséhez gépmesteri munkakörbe FELVESZ + MŰSZERÉSZEKET, ♦ GÉPLAKATOSOKAT, továbbá felvesz ♦ HEGESZTŐ SZAKMUNKÁSOKAT JELENTKEZÉS : Pécsi Dohánygyár Pécs, Dohány u. 2—8. \ DOHÁNYGYÁR Cha Wan Muchi, Csüng Un - fecskefészek nincs hDn Motor — télre: A képünkön látható, szögekkel körbevett abroncsú motorkerékpár távolról sem a havas, csúszós téli napok közlekedési nehézségeinek leküzdésére készült. A kicsit ijesztő külsejű járművel két svéd fiatalember, Hans Johannson és Serenius Per Olof a jég-motorkerékpáros világbajnokságra készült. Szorgos gyakorlás: Csodáljuk meg most egy másik téli sport elszánt versenyzőjét is: Alan Larsen profi síelő úgy készül fel lesiklószámoira, hogy egy teljes sebességgel száguldó gépkocsi csomagtartójára „szerelteti fel" magát. Az erős lég- örvényléstöl akarja megszerezni azt az ellenállóképességet, amivel a pályán és sáncon egyaránt lélegzetelállító iramban lesikló sportolónők rendelkezni kell. Fürdöruhadivat: A déli féltekén nyár van, onnan érkeznek hozzánk a fürdöruhadivat-ké- pek. Mutatós, az biztos, noha a kísérő szövegben az áll, hogy nem minden hálákarika ilyen átlátszó Európa hölgyei már előre megítélhetik, hogyan vélekednek erről a férfiak. Ami férfiszemmel is feltűnő: vége a madzag-bikiniknek, helyette jön a szolid egyrészes. S mivel a kép Dél-Amerikából érkezett, elgondolkodtunk azon is: focistáink gyenge szereplésének nem oka-e, hogy gyakran jártak a strandokra? Válás és politika: Nemrég beszámoltunk a világhírű ABBA együttes két tagjának válási szándékáról. Egy másik, nemrég érkezett válási hir már nincs híján a politikai pikantériának sem. Edward M. Kennedy szenátor, aki tavaly sikertelenül kísérelte meg megszerezni az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségét Carterrel szemben, bejelentette: véget vet 23 éves házasságának. Úgy látszik, hogy a remélt politikai sikerek elmaradása után nem tartottájc tovább érdemesnek fenntartani a külvilág előtt a látszatot sem. Mert hiszen az nyilvánvaló, hogy egy esetleg elnökké választott Kennedy soha nem követhette volna el a válás „erkölcstelen" lépését.