Dunántúli Napló, 1981. január (38. évfolyam, 1-30. szám)
1981-01-26 / 25. szám
Borzalmas fájdalmak Haopunktúra A pekingi „Munkás-, paraszt-, katonakórház” műtőasztalán Hu Si-huan nevű beteg fekszik. Ébren van és nevet, miközben egy sebészcsoport felnyitja a mellkasát és nekiáll a tüdőműtétnek. Hallani, ahogy a bordáit fűrészelik. Hu azonban nem nyugtalan: „Minden rendben, nincsenek fájdalmaim, folytassák csak." A műtét befejezése után Hu — még mindig nevetve — felül a műtőasztalon. köszönetét mond az orvosoknak és kétszer elkiáltja: „Sokáig éljen Mao elnök !'* Csoda? Annak látszott. És mindössze két egyszerű. Hu fülébe helyezett tűvel csinálták. Legalábbis ezt lehetett olvasni egy, az akupunktúrával történő érzéstelenítésről szóló értekezésben, amely 1972-ben Kínában jelent meg; az esetet a kulturális forradalom idején a kínai csodagyógyászat ragyogó példájaként ünnepelték. Hu nevető arca világszerte számtalan újságban jelent meg. Ma, nyolc év után senki sem tudja, vajon Hu egyáltalán túlélte-e azt a műtétet, amely oly híressé tette. A kulturális forradalom politikai kötelességgé tette ezt az érzéstelenítést „Kína fejlődése külön útjának” az ideológia rangjára emelt jelszavával. „A mellette vagy ellene elfoglalt álláspont a forradalomhoz való viszony próbájával vált egyenlővé" — mondja most egy kínai orvos. Lévén olcsó, egyszerű és könnyen alkalmazható, úgy látszott, hogy az akupunktúrával való érzéstelenítés egy ilyen elmaradott országban ideális megoldás egy sor orvosi problémára. Most azonban bebizonyosodott, hogy az akupunktúrával való érzéstelenítés sok esetben a megfigyelő megtévesztése, a beteg részére pedig kínszenvedés volt. És ezt a kínaiak, most már a maótlanítás útján, be is isménk. Zsalakó István rajzos véleménye a témáról Két sangháji professzor, Gan Zsi-hen és Too Nai-huan a „Ven Hűi Bao” c. napilapban közzétett leleplező cikkében megírja, hogy néhány kórházban az orvosok elegendő kábítószert adtak a betegnek és a látszat kedvéért néhány tűt szúrtak a fülébe. A legtöbb esetben a betegeknek szörnyű fájdalmai voltak, de nem kiabálhattak, hanem a kor politikai kényszerénél fogva jelszavakat kiáltoztak. Egyszer egy szemorvos, akit meg kellett operálni, elhatározta, hogy kipróbálja magán a módszert. Tapasztalatai azonban oly lesújtóak voltak, hogy jelentést készített, amelyet megküldött tudományos és politikai fórumoknak — de csak azzal az eredménnyel, hogy polgári , magatartásé ellenfor- radalmámak minősítették. Míg az akupunktúrával történő érzéstelenítés a kulturális forradalom jelképei közé tartozott, most a négyek bandája uralmának szimbólumai közé számít A két sangháji orvos cikke valószínűleg ezt a tendenciát jelképezi. S3 ÓRA A NAGYVILÁGBAN Halálos ítéletek Pekingben A Kínai Népköztársaság Legfelsőbb Népbíróságának különleges tanácsa vasárnap délelőtt ítéletet hirdetett a „Lin Piao és Csiang Csing ellenforradalmi klikk” tíz fővádlottjának perében. A különleges bíróság Csiang Csing asszonyt, Mao Ce-tung özvegyét és Csang Csung-csiaót, a Kínai Kommunista Párt Politikai Bizottsága állandó bizottságának volt tagját halálra ítélte. A halálos ítélet végrehajtását azonban mindkét esetben két évre felfüggesztették. Mindkét elítéltet életfogytig megfosztották politikai jogaik gyakorlásától. — Az ítélet indokolásában a különleges bíróság rámutatott, hogy Csiang Csing vezető szerepet játszott az „ellenforradalmi klikk” szervezésében és irányításában azzal a céllal, hogy megdöntse Kínában „a népi demokratikus diktatúrát". Csang Csung-csiao együttműködött Csiang Csinggel az „ellenforradalmi klikk” szervezésében és irányításában, és vezető szerepet játszott ebben a klikkben. Mint kezdeményező és tervező a zűrzavar évtizedében rendkívül súlyos károkat okozott az államnak és a népnek. Vang Hung-vent, a Kínai Kommunista Pórt volt alelnökét a különleges bíróság életfogytig tartó börtönre és ugyancsak életfogytig tartó politikai jog- fosztottságra ítélte. A bíróság az ítélet indokolásában rámutatott, hogy Vang Hung-ven szintén vezető szerepet játszott az „ellenforradalmi klikk” tevékenységében. A tizek perének többi vádlottja ügyében a különleges bíróság a következő ítéleteket hozta: Jao Ven-jüant, a Kínai Kommunista Párt Politikai Bizottságának volt tagját húszévi börtönre és ötévi politikai jog- fosztottságra. Csen Po-tát, a KKP Politikai Bizottsága állandó bizottságának volt tagját, Mao Ce-tung egykori személyi titkárát tizennyolc évi börtönre és ötévi politikai jogfosztottságra; Huang Jung-seng tábornokot a kinai hadsereg volt vezérkari főnökét tizennyolc évi börtönre és ötévi politikai jogfosztottságra; Vu Fa-hszien tábornokot a hadsereg volt vezérkari főnökhelyettesét tizenhét évi börtönre és ötévi politikai jogfosztottságra; 4- ÚJ-DELHI: Jósé Lopez Portillo mexikói elnök vasárnap hatnapos hivatalos látogatásra Üj-Delhibe érkezett. A repülőtéren Szandzsiva Reddi indiai köztársasági elnök és In- dhira Gandhi miniszterelnök fogadta a mexikói államfőt, akit felesége, továbbá külügyminisztere, Jorge Castaneda kísért el útjára. 4 Pekingben ítéletet hirdettek a tizek perében. Képünkön: Mao Ce-tung özvegyét, Csiang Csin- get a bíróság halálra ítélte, de az ítélet végrehajtását két évre felfüggesztették. Li Co-peng tábornokot, a hadsereg volt vezérkari főnök- helyettesét tizenhét évi börtönre és ötévi politikai jogfosztottságra ; Csiu Huj-co tábornokot, a hcdsereg volt vezérkari főnökhelyettesét tizenhat évi börtönre és ötévi politikai jogfosztottságra ; Csiang Teng-csiaót, a hadsereg nankingi légi alakulatainak volt politikai biztosát tizennyolc évi börtönre és ötévi politikai jogfosztottságra ítélte a Legfelsőbb Népbíróság különleges tanácsa. Az ítéletek jogerősek és fellebbezésnek helye nincs. Az ítélet a kihirdetés napján lép érvénybe, de az elítélteknél beszámítják a letartóztatásuk óta börtönben eltöltött időt Tizennégy nap gumitutajon Hajójuk elsüllyedése után 14 napig hányódott a nyílt tengeren egy gumitutajon három halász (egy amerikai és két kanadai), mígnem egy szovjet teherhajó észrevette, és kimentette őket. A három halász Maritza nevű hajójukról január 11 -én vészjeleket adott le, majd közölte, hogy a hajó süllyedése miatt elhagyja a fedélzetet. A parti őrség nagy apparátussal folytatott kutató akciója akkor eredménytelen maradt. A szovjet hajó fedélzetéről helikopteren szállították el a hajótörötteket, akik jó egészségi állapotban úszták meg a veszélyes kalandot. 4- DJAKARTA: Indonézia Irian Jaya tartományában (Új- Guinea nyugati leiében) kedden lezajlott, a Richter-skála szerint 6,8 fokos földrengés okozta földcsuszamlások 14 falut töröltek el a föld színéről — jelentette az Antara indonéz hírügynökség. Eddigi adatok szerint a földmozgás 67 személy halálát okozta, 250-en eltűntek. A földrengés sújtotta körzetben a kőkorszaki civilizáció fokán álló Dani törzs él. 4- PÁRIZS: Szombaton este egy 20 kilós betontömbbel megölték a Párizs északi pályaudvara és a De Gaulle-repülő- tér között közlekedő gyorsvasút egyik szerelvényének vezetőjét — közölte vasárnap a párizsi rendőrség. A kötélre erősített tömböt egy felüljáróról engedték le a robogó szerelvény elé és a motorkocsi szélvédőjét bezúzó betonblokk összetörte a vonatvezető mellkasát. Utolsó erejével még sikerült megállítania a vonatot, de fél óra múlva belső vérzés következtében meghalt. A merényletet a „Guadeloupe-i felszabadítási hadsereg csoportja" vállalta magára. A gyorsvasút alkalmazottai a merénylet miatt tiltakozó sztrájkba léptek. 4- MADRID: Több ezer baloldali tüntető vonult vasárnap zárt menetben Madridból a közelben fekvő Torrejon de Ardoz- ba, amelynek légitámaszpontját az amerikaiak is használják. A menet résztvevői tiltakoztak az amerikaiak jelenléte ellen és követelték, hogy Spanyolország ne csatlakozzék a NATO-hoz. A rendőrség megakadályozta, hogy a tüntető menet egészen a légitámaszpontig eljusson. 4- KUALA LUMPUR: A ma- laysiai rendőrség vasárnapi bejelentése szerint Kuala Lumpurtól 400 kilométerre északra egy gumiültetvényen 20 munkás meghalt, 52-t pedig kórházba kellett szállítani, miután egy zugfőzdében előállított pálinkából fogyasztottak kisebb-na- gyobb mennyiséget. A kórházba szállítottak közül öten megvakultak, és további 15 is súlyos állapotban van. A rendőrség letartóztatott egy 41 éves asszonyt azzal a gyanúval, hogy ő árusította a pálinkát. 4- PEKING: A kinai sajtó újabb jelentést közölt arról a nagy erejű földrengésről, amely január 24-én hajnalban sújtotta Szecsuan tartomány nyugati részét. A jelentésből kiderül, hogy a Richter-skála szerint 6,9-es erősségű földrengés következtében összedőltek Tavu megye- székhely épületei. A halálos áldozatok száma edig 150, a sebesültekké pedig több mint 300. 4- KABUL: Az afgán belbiztonsági szervek elfogták annak a terrorista csoportnak a tagjait, amely rettegésben tartotta a Balkh tartománybeli Ma- zar-i-Sharif városka lakosait — jelentette a Bakhtar afgán hír- ügynökség. A banditák sorozatosan rablótámadásokat hajtottak végre a helyi lakosság ellen. 4 HANNOVER: A Hertha BSC nyugat-berlini második ligás labdarúgócsapat szurkolói szombaton, úton csapatuk aacheni mérkőzésére, tűzijáték-rakétákkal felgyújtották expresszvona- tuk öt kocsiját, 1,2 millió márka kárt és hat utasnál súlyos tüstmérgezést okozva - közölte a hannoveri rendőrség szóvivője. A tűz miatt a szerelvény Hannover közelében kénytelen volt leállni' hatórás fennakadást okozva a vasúti közlekedésben. A szurkolók közül hatot őrizetbe vettek. A baj nem jár egyedül: Aachenben a Hertha 4:0 arányú vereséget szenvedett, sőt a stadionban két további nyugat-berlini szurkoló is rendőrkézre került, mivel lőfegyvert találtak náluk. 4- RÓMA: Rómában vasárnap délután kommunista nagygyűléssel emlékeztek meg az Olasz KP megalakulásának 60. évfordulójáról. Az ünnepség fő szónoka Enrico Berlinguer, a párt főtitkára volt. * Vasárnap tértek haza az NSZK-beii Wiesbaden légitámaszpontjáról az Iránból kiszabadult amerikai foglyok. Képünkön: a volt túszok búcsút intenek a repülőtéren, mielőtt beszállnának az Egyesült Államokba induló repülőgépbe. UILAGTÜKŰR npn A párizsi éjszakai lokálban, amely a New Jimmy nevet viseli, Soraya volt a sztár. A sah halála óta most jelent meg először a nyilvánosság előtt az excsászárnö. Az éjszakai kirándulásra Abdullag herceg, az egyiptomi exkirály, Faruk unokaöccse kísérte el. Hajnali ötkor hagyták el a mulatót (felvételünk). 4. A felvételünkön látható órán még csak fél négy múlt néhány perccel. Ez a szerkezet azonban nem a pontosságáról, hanem az áráról híres. Talán már Soraya-nak sem telne rá, mert ára meghaladja a 100 millió forintot. 6000 munkaóra alatt készült, 118 briliáns beépítésével. Értéke naponta 100 ezer forinttal nő. Hát egy ilyen órával az idő valóban aranyat ér... (e. á.) Úgy hírlik, hogy Nancy Reagan, a napokban beiktatott amerikai elnök hitvese nem fogadja kitörő örömmel a régi Rea- gan-filmek felújítását. Különösen a szerelmi jelenetek bosz- szantják. Nancy közelmúltban megjelent önéletírásában élesen kikelt a házasság előtt megkezdett szexuális együttlétek ellen. Néhány bennfentes újságíró szerint az új First Lady minden elődjénél határozottabban bele kíván szólni az Elnök ügyeibe. A BUNTE című magazin egyik riportcíme így hangzik: „Hogyan csinált Nancy egy filmszínészből elnököt?” Felvételünkön az Egyesült Államok elnöke látható, filmszínész korában. Karjaiban a még ma is elragadó Doris Day. A HDN mai világtükrében maradjunk az uralkodóknál. A francia közönség kedvence, Coluche bohóc megirigyelte Reagan karrierjét. A 36 éves, kerek képű nevettető elhatározta, hogy elindul az idei elnökválasztásokon. Egy mondat választási felhívásából: „Hi\ vom a léhűtőket, a csavargókat, a részegeket, a homokosokat, az asszonyokat, az arabokat, a franciákat — szavazzanak rám!” Coluche úgy gondolja, ha az USA-ban egy filmszínészből lehetett elnök, akkor Franciaországban egy bohóc is eljuthat a bársonyszékig. A kocsmákban, kávézókban máris ő a sztár...