Dunántúli Napló, 1981. január (38. évfolyam, 1-30. szám)
1981-01-23 / 22. szám
2 Dunanttilt napló 1981. január 23., péntek Ülést tartott az MSZMP Baranya megyei Bizottsága (Folytatás az 1. oldalról) ség, szélesedjenek a kooperációs kapcsolatok. A szellemi bázisaink vegyenek nagyobb arányban részt megyénk fejlő-. dése érdekében kifejtett munkában. A szóbeli bevezetőt követő vitában sokan fejtették ki véleményüket, tettek javaslatokat a feladatok elvégzésére. A felszólalók véleményei és javaslatai Szili József, az SZMT titkára mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy a szakszervezetekben dolgozó kommunisták magukénak vallják a határozatban megfogalmazott feladatokat, azok végrehajtásában aktívan kívánnak részt venni. Fontosnak tartotta, hogy a tervet előkészítő munkahelyi viták, fórumok tanulságait a vezető testületek vegyék figyelembe a gazdaság- politikai munkájukban. Hangsúlyozta, hogy a szakszervezetek tudatában vannak annak, hogy érdekvédelmi tevékenységüket csak a jól végzett termelő munka alapján tudják eredményesen kifejteni. Egyetértett azzal, hogy a társadalompolitikai célok eléréséhez szükség van a megyében a társadalmi összefogásra, munkára, de kérte, hogy ezt megfelelően összehangolva, a feladatokat sorolva szervezzék meg. Szólt az ötnapos munkahétre való áttérés körültekintő előkészítésének fontosságáról. Szentirányi József, az MSZMP Pécs városi Bizottságának első titkára rámutatott a gazdasági vezetők munkájának felelősségére, kezdeményező készségük fontosságára. Kifejtette, hogy a vezetőket segíteni, felkészíteni kell arra, hogy a követelményeknek megfeleljenek. Megállapította, hogy a VI. ötéves tervben megvannak a lehetőségek arra, hogy Pécs város tovább fejlődjön, további kedvező változások történienek a városban lakók életkörülményeiben. Természetesen számítani kell arra, hogy a iövőben megmaradnak olyan feszültségek, melyekkel meg kell küzdeni, többek között a lakásellátósban. a tömegközlekedésben. az általános iskolai tanteremhelyzetben. Kifejtette. hoav a lehetőségek maximális kihasználása érdekében, különösen a kommunális fejlesztéseknél, meg kell követelni a pontos, fegyelmezett, jó minőségű munkát. Kisjakab Laios, a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát vezér- igazgatója többek között arra mutatott rá, hogy a megyei célokban meghatározott feladatokat <T mezőgazdaságban csak igen szervezett és körültekintő munkával lehet elvégezni, kihasználva a helyi lehetőségeket és adottságokat. Ebben naay szerepe van a iá munkaszervezésnek, a termelési költséaek csökkentésének, az energiával való takarékos- sáanak. Horváth Lajos, a Baranya megyei Tanács elnöke arról számolt be, hogy a tanácsok körültekintően készítették el a VI. ötéves terv megyei koncepcióit. A társadalompolitikai célok a megyepolitikát kívánják szolgálni. A lakosság egészét érintő fejlesztéseknek kívánnak elsőbbséget adni, s ezért jelentős anyagi erőket kívánnak az alapellátás javítására fordítani. A tanácsok a maguk erejével kívánják segíteni a megye fejlődésében nagy szerepet játszó bányász liászprogram _ megvalósulását, a bá- nyászlakás-építéssel, az élet- körülmények javításával, a bányászlakótelep ellátásának fejlesztésével. A tervezett 13—14 ezer lakás megépítése a tervidőszakban jól szolgálja a lakásépítési program megvalósítását, ezenkívül nagy figyelmet kívánnak fordítani a felújításokra, korszerűsítésekre, a lakásgazdálkodás javítására. A tanácsi tervekben megfelelő helyet kap az egészségüggyel, a szociális ellátással, az idősekről való gondoskodással való foglalkozás, a lehetőségekhez képest a kereskedelmi ellátás javítása, a tanácsi intézmények megfelelő működtetésének biztosítása, az arra érdemes települések népesség- megtartó képességének erősítése. Török László, az MTESZ megyei titkára helyeselte, hogy a megyei szervek a terv elkészítése során kikérték bizottságaik, tagságuk véleményét, figyelembe vették javaslataikat. A gazdasági életben szerzett tapasztalatai alapján nagy jelentőséget tulajdonított a termelési együttműködéseknek, a munkaerő racionálisabb foglalkoztatásának, fontosnak tartja az ipari üzemek és a tsz melléküzemágak között szélesedő termelési kooperációkat. Dr. Nagy József, a megyei pártbizottság tagja szintén hangsúlyozta a terv előkészítésének demokratikus módszereit, mely a megyei lehetőségek, adottságok jobb figyelembe vételét tette lehetővé. A megyei tudományos kutatások hasznosításának fontosságára Ballai László, a KB osztály- vezetője megállapította, hogy a megyei pártbizottság feladatterve jól szolgálja az országos gazdaságpolitika helyi megvalósítását. Helyeselte, hogy a program figyelembeveszi a helyi adottságokat és lehetőségeket, a társadalompolitikai, célok megvalósítását. A megyei fejlesztési koncepciókat reálisnak minősítette, melyeket a VI. ötéves terv időszakában teljesíteni lehet Baranyában. A továbbiakban tájékoztatást adott az V. ötéves terv végrehajtásának néhány fontos országos tapasztalatáról, majd szólt az előttünk álló középtávú, terv néhány sajátos vonásáról. Ezek között említette meg, hogy gazdasági cselekvésünk alapja a XII. kongresszuson kijelölt célok megvalósítása. Sajátosnak minősítette, hogy nem a mennyiségi, hanem a minőségi követelmények kaptak nagyobb hangsúlyt és ezek megvalósítása komoly erőfeszítéseket követel. A terv gondot fordít az egyes társadalmi rétegek sajátos helyzetére, a tervezett intézkedések ennek megfelelően differenciáltan érintik majd a nagycsaládosokat, a kiskeresetűeket, a szociális segítségre szorulókat, a társadalom tagjai életkörülményeinek alakulását, melyet többek között a bérezési politikában is érvényesíteni kell. Dr. Földvári János, a megyei tanács általános elnökhelyethívta fel a figyelmet hozzászólásában. Kiss Aranka, a Borgazdasági Kombinát dolgozója a gazdaság munkájában nagy jelentőséget tulajdonított a minőségi követelményeknek való megfelelésnek, mely egyaránt fontos a hazai ellátásban és az exportban. Beszámolt arról, hogy nagy figyelmet fordítanak a szőlőtelepítésekre. Balassa Mihály, a Mecseki Szénbányák dolgozója a vállalat előtt álló termelési feladatok elvégzésének fontosságáról szólt, kiemelve a kokszszén-ter- melés előirányzatai teljesítésének, a bánya fejlesztését szolgáló program megvalósításának fontosságát. Somssich Lászlóné, a megyei párt-végrehajtóbizottság tagja a megye nyersanyagkincseinek gazdagságáról és a kutatások jelentőségéről fejtette ki véleményét. A földtani kutatások hosszú távú feladatot jelentenek, de ennek folyamatosságát nem lehet elmulasztani. Ezt bizonyítják az érc- és szénkutatások eddigi megyei eredményei, melyek jelentős vagyonkészletek "megállapítását tették lehetővé, s ennek alapján egy hosszú távú kitermelési és fejlesztési program előkészítését, megvalósítását. Pásztor Géza, a Mohácsi Farostlemezgyár dolgozója arról számolt be, hogy a gyár dolgozói naay érdeklődéssel fogadták a terv előzetes társadalmi vitáját, különösen a várost érintő fejlesztési koncepciókat. az alapellátás javítását. Szólt arról, hogy a város sajátos földrajzi fekvését érdemes lenne jobban figyelembe venni a jövő közlekedési koncepcióinak kialakításában, akár a vízi, akár a vasúti hálózat fejlesztésében. Felhívta a figyelmet a város néhány olyan gondjára, mint ami a helyi közlekedésben, a kenyérellátásban jelentkezik. tese a termelő tevékenység gazdaságosságával, a hatékonysággal, a nyereségesség fontosságával foglalkozott többek között felszólalásában. Úgy vélte, hogy ez képezheti a tevékenység differenciált elismerésének alapját. Hangsúlyozta a megye mezőgazdaságában rejlő lehetőségek jobb kihasználásának fontosságát. Mindenütt a helyi adottságokhoz kell mérni az előrehaladást megjelölő célokat és nem egyszerűen a megyei átlagokhoz. Támogatni kell a mezőgazdaságban a több jövedelmet .hozó kezdeményezéseket, az új termékek meghonosítását, mint pl. a hal, a nyúi, a fúrj, a pulyka, a liba tenyésztését. Dr. Varga Sabján László, a KISZ megyei bizottságának első titkára hangoztatta, hogy a KISZ-szervezetek, a fiatalok aktivitására, áldozatvállalására mindenütt lehet majd számítani a megyében a tervfeladatok végrehajtásában. Erre hívják fel a tagság figyelmét a soron levő X. kongresszust előkészítő megyei mozgalmi rendezvényeken is. örvendetesnek tartotta, hogy a társadalom- politikai célok megfogalmazásában nagy figyelmet fordítanak mindenütt a fiatalokra, azok életkörülményeire, gondjaik megoldására. A pártbizottság az előterjesztést határozatként elfogadta, melyet kivonatosan lapunk vasárnapi számában közlünk. M. E. A megyei tervek teljesíthetők + LAGOS: A nigériai kormány 1982-ben új székhelyre, Abujába költözik, amely új fővárosa lesz az afrikai államnak. Az új főváros felépítéséről még Obasanjo tábornok katonai kormányzatának hivatali idején hoztak döntést. A polgári kormány tervei szerint az ezredfordulóig 40 milliárd dollárt költenek a Lagostál 600 kilométerre északra fekvő új főváros építésére, amelynek a tervek szerint három év múlva már százezer lakosa lesz. + BELGRAD: Csütörtökön kibővített teljes ülést tartott a JKSZ Központi Bizottsága. Az ülés napirendjén a párt 12. kongresszusa irányelv-tervezetének megvitatása, valamint a kollektív vezetés, döntéshozatal, munka és felelősség gyakorlati érvényesítésére vonatkozó, több mint két évvel ezelőtt tett titói kezdeményezés valóraváltása terén eddig elért eredmények összegezése, a további feladatok kijelölése szerepelt. A Központi Bizottság mostani . ülésével hivatalosan is megkezdődtek a JKSZ 1982 nyarán esedékes 12. kongresszusának előkészületei. NAGYVILÁGBAN Támadásra készülnek a salvadori hazafias erők A Salvador! hazafias erők átcsoportosításokat hajtanak végre új offenzíva indítása céljából — közölte a Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front katonai főparancsnokságának közleménye. A közlemény szerint a front erői taktikai visszavonulást hajtanak végre. A harcosoknak a főparancsnokság utasítása értelmében a hegyekbe kell húzódniuk, hogy ott új fegyverekkel, lőszerrel és járművekkel lássák el magukat. A salvadori juntához közelálló források is úgy vélekednek, hogy a hazafias erők átcsoportosítása egy nagyarányú támadás előkészítését szolgálja. A következő támadás az idézett források szerint az elektromos központok, az üzemanyagelosztó állomások, a távközlési hálózat csomó- pontiai és a közlekedési eszközök elien irányul majd. • Az „új seprű" seper Jól vagy rosszul, Ronald Rea- gcn és a republikánus kormányzat „új seprűje” mindenesetre igen energikusan seper Washingtonban. Az új kormányzat első belpolitikai intézkedései: Reagan létszám-stoopot rendelt el az összes minisztériumokban és állami hivatalokban. Tudtul adta továbbá, hogy meg akar szabadulni Carter valamennyi olyan párthívétől, aki nem korábbi karrierje során került hivatali beosztásba, hanem az előző kormány nevezte ki. ,.A közélet tisztaságának védelme" nevében Reagan szerdán felmentette az összes állami felügyelőket, akiknek feladata a hivatalok ellenőrzése. Azonnal eltávolított 200 főhivatalnokot, és figyelmeztette a többieket: ne számítsanak arra, hogy lemondásukat nem foaadiák el. A hatalmas hírverés közepette Nyugat-Németországba szállított túszokról a kormányzat iayekszik megfeledkezni. Richard Allen nemzetbiztonsági tanácsadó szerint „intenzív vizs- aólotot” kell indítani n Carter által kötött meaállaoodásokról, és amía ez men nem történik, nem döntenek az Iránnal kao- nso'atos további léoésekről. Rpnnnn két'éakívü1 nehéz el- hatá-nfáí nlőtt áll, mivel ..a perzsn-öhöM amerikai jelenlét fokozása" leafontosobb Doliti- kai célkitűzései közé tartozik. + LISSZABON: Lisszabonba érkezett William Crowe, a NATO dél-európai fegyveres erőinek főparancsnoka, hogy a portugál hadügyminiszterrel és az ország katonai vezetőivel tárgyaljon. Sajtóértesülések szerint az amerikai tengernaay látogatása összefügg a NATO ama terveivel, hogy Portugália felségvizein amerikai repülőgép- anyahajók állomásozzanak az ország területén található katonai támaszpontokat pedig az Észak-Atlanti Szövetség igényeinek megfelelően „alakítanák át". 4- BELGRAD: Jugoszláviában csütörtök reggeltől megdrágult az üzemanyag. A szuperbenzin (98 oktános) literje az eddigi 21-ről 26, a normálbenziné (86 oktános) 19-ről 24, a dízel-benziné 16,40-ről 22, a fűtőolajé 10,30-ról 13 dinárra emelkedett. Egyidejűleg drágább lett a cigaretta. Egy doboz Dráva (a legolcsóbb) az eddigi 5,50 helyett 7,30, a Kent (a legdrágább) 20 helyett 26 dinárba kerül. Felemelték számos más termék, köztük az építőanyag, papír, villamos háztartási gépek, szeszes italok, kávé árát is. Az árak a forgalmi adó emelése miatt drágultak meg. Merénylet Észak-írországban Szerdán késő este álarcos terroristák megrohanták Sir Norman Stronge északír ^pro- testáns politikusnak az ír Köztársaság határa közelében levő kastélyát. Több lövéssel meggyilkolták a 86 éves politikust és fiát, a 48 éves James Stronge volt ulsteri képviselőt, majd bombákat robbantottak az épületben. A merényletet feltehetően az fr Köztársasági Hadsereg (IRA) egyik terror- csoportja követte el. A meggyilkolt Sir Norman Stronge az északír protestáns közösség eayik vezető tagja volt. 1945 és 1969 között az északír parlament elnöke volt A mostani merénylet annak jele, i hogy Észak-írországbar újra fellángolt a terror. A múl! pénteken Bernadette Devlint a brit parlament volt tagját katolikus északír képviselőt é: férjét sebesítették meg súlyo san. Lengyelországi helyzetjelentés Sztrájk volt Gdanskban, Bydgoszczban és környékér A lengyel kormány fenntartja korábbi döntését, amely szerint januárban az országban három szabad szombat van, vagyis január 24. munkanap. Nem engedhető meg, hogy a másik fél a szabad szombatokkal kapcsolatos elképzeléseinek érvényrejuttatására visszaéljen a sztrájkjoggal. Ezt az álláspontot Józef Pinkowski miniszterelnök fejtette ki szerdán este azon a varsói tárgyaláson, amelyet a kormány a „Szolidaritás" szakszervezeti szövetség országos egyeztető bizottságának képviselőivel folytatott. A kormánynak a 42,5 órás munkahétre vonatkozó javaslatát a „Szolidaritás” nevében Lech Walesa nem fogadta el. Egyúttal közölte, hogy a gdanski körzet összes vállalatánál „figyelmeztető sztrájkot" hirdettek meg, amely csütörtökön reggel nyolc órától déli tizenkét óráig tart. A „Szolidaritás” követeli, hogy január 24-ét nyilvánítsák szabad szombattá. A kormány szerint folytatni kell a tárgyalásokat a heti munkaidőről. A minisztertanács állandó vegyesbizbttság létrehozását javasolta a nyárvégi megállapodások végrehajtásának ellenőrzésére, továbbá az időszerű kérdések megvitatására. Vietnami—burmai tárgyalások Vietnam és Burma kétoldalú kapcsolatairól, a délkeletázsiai helyzetről kezdett tárgyalásokat Hanoiban a vietnami és a burmai külügyminiszter. Az ünnepélyes hanoi fogadtatás alkalmával a vietnami külügyminiszter kijelentette, hogy a két ország barátsága régi keletű, viszonyuk jó, s egyben reményét fejezte ki, hogy a látogatás hozzájárul a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséhez, a térség békéjének és stabilitásának megerősítéséhez. Válaszában a burmai külügyminiszter azt mondta, hogy „Burma jól érti Vietnamot, és együtt is érez vele”. Mint a lengyel rádió közölte csütörtökön reggel nyolctól dé 12 óráig „figyelmeztető sztrájk volt a gdanski vajdaságbar Az akciót a „Szolidaritás gdanski üzemközi alapító bízott sága hirdette meg, és kiterjec a folyamatos üzemmódban dől gozó gyárak kivételével való mennyi ipari üzemre. Nem vo leállás a víz-, az áram- és gázszolgáltatásban, dolgozta az egészségügyi alkalmazottá is. A többi vállalat azonban - köztük a közlekedésiek, valc mint az élelmiszerboltok töbt sége — négy órára beszüntett a munkát. A délelőtt folyamá hasonló sztrájkok voltak Byc goszczban és környékén is. iftllillÉ Valéry Giscard d'Estain francia köztársasági elnök esi törtök este kétnapos munkalc togatásra Rómába érkezett, vendéget Arnaldo Forlani óla: miniszterelnök üdvözölte a r< pülőtéren. * Zsúfolt nézőtér, feszült várt kozás - így festeti csütörtöké »délután a Vasas Fáy utct sportcsarnoka, a Magyaror-szá -Nagy-Britannia tenisz Kiró Kupa mérkőzés előtt. A nyil egyes rosszul sikerült: Beny János 3 játszmában vereségi szenvedett, így a vendége szereztek vezetést. Richard Li wis-Benyik János 3:6, 7:5,6: A második egyes mérkőzés b< váltotta azokat a reményeke amelyeket a kétezer néző fi zött ehhez a találkozóhoz: óra 50 percig tartó csatába Taróczy két játszmában nyei ezzel kiegyenlített: Taróczy B< Íázs-Andrew Jarret 7:6, 6: A két egyes után: Magyaro szág-Nagy-Britannia 1:1. páros csata volt hivatva eldől teni a találkozó végső kimi netelét. A magyar rutin, Szí ke és Taróczy összeszokottsi ga diadalmaskodott (mint múltban oly sokszori), így magyar válogatott megszerez a győzelmet: Taróczy, Szőke Lewis, Bates 7:5. 6:4. A véi eredmény: Magyarorszác Nagy-Britannia 2:1.