Dunántúli Napló, 1980. november (37. évfolyam, 301-329. szám)

1980-11-27 / 326. szám

A Dunántúli napló 1980. november 27., csütörtök 1980. NOVEMBER 2T CSÜTÖRTÖK Szeretettel köszöntjiik névnppiuk alkalmából VIRGIL nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 7.06 — nyugszik 15.57 órakor. A Hold kél 21.26 — nyugszik 11.35 órakor. Ma: Fórum a Pécsi Rádióban A Kerekasztal novembe­ri adásának témája a gaz­dasági munka ellenőrzése. Miképpen segítheti az el­lenőrzés a gazdaságpoliti­kai célok megvalósítását, az ellenőrző munka miért nem vált még a vezetői munka szerves részévé? A műsorban szólunk még a népi ellenőrök felada­tairól, a társadalmi ellen­őrök „akcióiról". Az adás vendégei; Dr. Dányi Pál, a Baranya megyei Pártbi­zottság titkára, Dr. Szabó A munkaszüneti napúk miatt módosul a jövő évi munkarend A munkaügyi miniszter — az érdekeit társadalmi szervezetek­kel egyetértésben — szabályoz­ta a jövő évi munkaszüneti na­pokkal összefüggő munkaren­det. A miniszteri rendelet értel­mében — függetlenül attól, hogy egy-egy vállalatnál melyik hétre esik a szabad szombat — a munkarend a következőkép­pen alakul: 1981. január 2-án, pénteken heti pihenőnap, 3-a, szombat, szabad szombat, 4-e, vasárnap teljes (pénteki) mun­kanap, 10-e, szombat, szombati munkanap lesz. Április 25-e, szombat szombati munkanap, május 2-a, szombat, szabad szombat. Augusztus 15-e, szom­bat, szombati munkanap, 21-e, péntek, heti pihenőnap, 22-e, szombat, szabad szombat, 23-a, vasárnap teljes (pénteki) mun­kanap lesz. Az év végi és az 1982. év eleji munkarend is mó­dosul az ünnepek miatt: de­cember 12-e, szombat, szombati munkanap,, 24-e, csütörtök heti pihenőnap, 27-e, vasárnap tel­jes (csütörtöki) munkanap, december 31-e, csütörtök heti pihenőnap lesz. 1982. január 2-a, szombat, szabad szombat, január 3-a, vasárnap pedig tel­jes (csütörtöki) munkanap lesz. Annak érdekében, hogy az ünnepek alatti ellátás zavarta­lan legyen, a lakossági ellá­tást és szolgáltatást végző dol­gozók munkarendjét a fentiek­től eltérően határozzák meg. Előadások Ma, csütörtökön 16 árakor a Ságvári Endre Művelődési Ház­ban a szocialista brigádklub­ban Diplomaták, kémek, szél­hámosok címmel Till Tamás tart előadást. k A szocialista erkölcs kérdé­seiről ma, csütörtökön a Ság­vári Művelődési Házban a propagandista klubban Kablár János tart előadást. Máésié SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Mórica gróf­nő (este 7 órakor) Bartók bér­let. HANGVERSENY Liszt Terem: Középiskolai bér­let 5., 6. sorozat I. hangverse­nye (12 és 13 órakor) MOZI József, a Baranya megyei NEB elnöke, Székelyhídi Gyula] a PM Bevételi Fő- igazgatóság Baranya me­gyei Hivatalának vezető­je, Klement László, a Pécsi Faipari Szövetkezet elnö­ke, Szauer István társadal­mi ellenőr, Városi Lajos, a Baranya megyei Tanács főmunkatársa. A műsor 17 óra 5 perckor kezdődik. Telefonálni délután két órától lehet az adás vé­géig a 10-424-es számon. wmhitGí A Csepel Művek Jármű- és Konfekcióipari Gépgyárának sárospataki gyárában két évvel ezelőtt kezd­ték meg a kerékpárok szerelését. Itt készítik a belföldi . piac számára a CSEPEL, TÚRA, VELENCE, TACSKÓ stb. kerékpárokat. Az idén kilencvenhat ezer darab különböző kerékpárt akartak forgalom­ba hozni, az igények növekedése miatt a gyártási tervet tízezer darabbal emelték. Lobogózzuk fel az épületeket! Pécs megyei város Taná­csa Végrehajtó Bizottsága felhívja a város lakossá­gának, a vállalatok, intéz­mények vezetőinek figyel­mét, hogy november 29-re, városunk felszabadulásá­nak 36. évfordulója tiszte­letére a lakóházakat és a közhivatalokat nemzeti szí­nű és vörös zászlókkal lo­bogózzák fel. Szíriái vendégek programja 26-án: fogadás Pécs városi Ta­nács oktatásügyi osztályán, rö­vid tájékoztatás után, mely a város intézményeiről és életé­ről szólt, ellátogattak a pécs- szabolcsi egész napos általános iskolába, délután pedig város- 4^ néző sétát tettek. 27-én: a Ivov-kertvárosi nevelési közpon­tol tekintik meg, é, eiiótogot- _ Doktori értekezés nak a Zipernovszky Károly Ipán - ... .... Al Szakközépiskolába. nyilvános vitaja az Aka­démián. Tegnap délután ♦ az MTA nagytermében zajlott le dr. Sulyok Endre doktori értekezésének vitá­ja a Tudományos Minősítő Bizottság előtt. A doktori értekezés címe: A sav­bázis egyensúly és az elektrolitforgalom szabá­lyozásának újszülöttkori sajátosságai. — Ex librisek. I. A. Ka- laschnikov szovjet grafikus- művész ex libriseiből nyílt kiállítás szerdán este a pécsi Mozgalmi Házban. A mintegy száz művet be­mutató kiállítás december 10-ig látható. — TIT-PROGRAM. Planetáriu- mi előadás: Évszakok váltako­zása (16.30 árakor) Beszélgetés az Ezermester című folyóirat szerkesztőivel (18 árakor). A DDGáz felhívása Az elmúlt időszak balesetei kapcsán ismételten felhívjuk vá­rosi illetve pébégázt használó fogyasztóink figyelmét, hogy nyílt égésterű, égéstermék el­vezetővei nem ellátott gázké­szülékek — mint például a hő­sugárzó, gáztűzhely — lakóhe­lyiségek fűtésére nem alkalma­sak, ilyen irányú használatuk életveszélyes állapotot hoz lét­re. Kérjük, hogy a gázkészülé­kek kezelési utasítását mara­déktalanul tartsák be. DDGAZ Baranya megyei Üzemegysége. Közlemény A Pécsi Vízmű értesíti a lakos­ságot és a közületeket, hogy 1980. november 28-án 8 árától 15 áráig hálózatkarbantartási munkálatok miatt a vízszolgál­tatás az alábbi területen szüne­tel : Meszes, Komját A. u. és a meszesi víztorony között, Szabolcsfalu egész területén. A munkálatok ideje alatt tartály- kocsis vízellátás lesz. Hármas gázhalál Kedden a délelőtti órákban Pécsett, a Bánki Donát u. 5., Ill­em. 27. sz. lakásból erős gáz­szivárgást észleltek a szomszéd­ban lakók. Bejelentésükre a rendőrség és a DDGAZ szakemberei a helyszínen megjelentek. A gáz­ömlés megszüntetése után a fenti lakásban holtan találták Réti Ilona 33 éves kesztyűgyári dolgozót, Vogl Anett 11 éves tanulót és Vogl György Attila 5 éves gyermeket. A vizsgálat előzetes megállapítása szerint nevezettek halálát gázmérgezés okozta. A rendőrség, szakértők bevonásával az ügyben vizsgá­latot folytat. — Makai László törté­nész november 28-ra, a TIT Bartók Klubjába meg­hirdetett előadása elma­rad. Pénteken gépkocsi- nyeremény­betétkönyv-sorsolás ♦ Az Országos Takarék- pénztár november 28-án, pénteken rendezi meg a gépkocsi-nyereménybetét- könyvek idei negyedik, sorrendben 78. sorsolását. A sorsoláson a július 31- ig váltott és október 31-én még forgalomban volt 5000 és 10 000 forintos gépkocsi-nyereménybetét- könyvek vesznek részt. A gyorslistát a december 2-i lapok közük, a hivatalos nyereményjegyzék decem­ber 3-ón jelenik meg. Esküvő KISS KLARA és FARKAS RÓBERT ezúton értesítik kedves isme­rőseiket, hogy 1980. november 29-én 13.00 órakor házasságot kötnek a pécsi központi házas­ságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). TAMAS ANDREA és SZIKSZAI ZSOLT szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1980. november 29-én 15.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). WEICH MARIA és NÉMETH LÁSZLÓ szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1980. november 29-én 17.30 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). — Kitüntetés. Tegnap Mohács város felszabadu-. lásának évfordulóján Pén­tek Károlynét, a mohácsi Kisfaludy Gimnázium ta­nárát kiemelkedő pedagó­giai és közéleti munkájá­ért a művelődési minisz­ter Kiváló munkáért kitün­tetésben részesítette. A ki­tüntetést Bernics Ferenc, a Baranya megyei Tanács osztályvezetője nyújtotta * * Gyorslista a tv-lottószelvények között 1980. november 25-én megtartott rendkívüli jutalomsorsolásról. A gyorslistában az alábbi rövi­dítéseket használtuk: a vásárlási utalva (1000 Ft) b Lada 1200 tip. személygép­kocsira utalvány tv-vel és autó­rádióval c) Super Color színes tv t30 000 Ft) d Minimat 65 tip. automata mosógép (13 700 Ft) e vásárlási utalv. (10 000 Ft) f vásárlási Utalv. (9000 Ft) g vásárlási utalv. (7000 Ft) h vásárlási utalv. (5000 Ft) i vásárlási utalv. (4000 Ft) j vásárlási utalv. (3000 Ft) k vásárlási utalv. (2000 Ft) A nyertes szelvényeket 1980. december 18-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, OTP fiókok, vagy a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére (1875 Buda­pest, V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az eset­leges nyomdai hibákért fele­lősséget nem vállalunk. 2 508 876 k 2 667 758 k 2 513 549 j 2 672 431 k 2 518 222 j 2 681 777 J 2 522 895 k 2 686 450 k 2 532 241 j 2 691 123 j 2 536 914 k 2 705 142 i 2 541 587 j 2 747 199 j 2 546 260 i 2 779 910 k 2 555 606 k 2 784 583 j 2 560 279 k 2 793 929 k 2 569 625 h 2 807 948 j 2 574 298 h 2 817 294 k 2 588 317 k 2 826 640 i 2 592 990 k 2 831 313 j 2 597 663 j 2 835 986 j 2 602 336 j 2 854 678 k 2 607 009 j 2 873 370 k 2 611 682 k 2 878 043 i 2 616 355 J 2 887 389 k 2 621 028 j 2 901 408 j 2 625 701 k 2 910 754 h 2 635 047 k 2 924 773 k 2 644 393 J 2 934 119 j 2 653 739 k 2 948 1 38 j 2 658 412 k 2 999 541 h------A RÁDIÓ-----­É S TELEVÍZIÓ lUlUSORAD&L KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Opera. 10.05: Tudod-e? 10.35: Zenekari művekből. 11.25: Ismét érzem a deszkák illatát ... 11.40: Emlékirat. Rádióra alkalmazva. 12.35: Könyvszemle. 12.45: Zenemú­zeum. 14.15: Mindenki könyv­tára. 14.45: Szovjet dalok. 15.10: Corelli': g-moll „Kará­csonyi” concerto grosso. 15.28: Kagylózene. 16.05: Kamarazene. 17.07: Olvastam valahol — Thököly Imréről. 17.27: Nép­dalok Jugoszláviából. 17.45: A Délutáni Rádiószínház be­mutatója. Requiem. 19.15: Ope­raáriák. 19.40: Hangverseny. Közben: 20.20: Költemények. Kb. 20.40: A hangversenyközve­títés folytatása. 21.15: Népze­nekedvelőknek. 21.45: Kálmán Imre műveiből. 22.20: Kanada — Keletről. I. rész. 22.30: Or­gonahangverseny. 23.34: Ro­mantikus kórusművek. 0.10: Táncdalok. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Jáger Balázs János gordonkázik. 8.20: Tíz perc kül­politika. 8.33: Napközben. 10.33: Zenedélelőtt. 12.33: Me­zők, falvak éneke. 12.55: Kap­csolás a nyíregyházi stúdióba. 13.25: Zenés állatsereglet. 14.00: Szórakoztató antikvárium. 16.00: Cigánydalok. 16.35: Idő­sebbek hullámhosszán. 17.30: Belépés nemcsak tornacipőben. 18.33: Hétvégi Panoráma. 19.55: Slágerlista. 20.33: Nincs képem hozzál 22.00: Zenéjét szerezte: Irving Berlin. 22.30: Tánczene. 23.15: Nóták. HARMADIK MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.35: Nép­dalfeldolgozások. 10.00: örö­mök kertjében. 11.05: Opera­hármasok. 11.25: Két Razu- muvszkij-vonósnégyes. 12.40: Kórusmuzsika. 13.07: Tánczene Rómából. 13.40: Barokk muzsi­ka. 15.10: Operarészletek. 16.00: Zenei Lexikon. 16.20: Külpolitikai klub. 16.50: Pop­zene sztereóban. 17.45: Orató­rium. 19.05: Iskolarádió. 19.35: Képek a régi zene világából. 20.04: Operaáriák. 20.35: A dzsessz történetéből. 21.15: Tu­sa Erzsébet zongorázik. 21.45: Grieg: Peer Gynt — kísérőze­ne — részletek. PÉCSI KÖRZETI STÚDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Kerékasz­tal. Fórum mindenkinek. Mű­sorvezető: Müller István. 17.45: Kedvelt együttesek. 18.00: Dél­dunántúli híradó. 18.15: Dö- römböző Géza és népi zene­kara játszik, Csajági György tárogatózik. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hírek. — Veze­tőnek lenni. Portré. — A dráva- sztárai menyecskekórus énekel. — Dudaszó. — Jegyzet a két­nyelvűségről. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek, tudósítá­sok. — Bútorboltok vidéken. — önök kérték. 19.30: Műsorzá­rás. MAGYAR TV 8.45: Tévétorna (ism., sz.). 8.50: Iskolatévé: Fizika kísér­letek. 9.05: Környezetismeret. 3. o. (sz.). 9.30: Francia nyelv. Középisk. IV. o. 10.05: Rajz. 1—4. o. (sz.) 10.35: Magyar nyelv.. 3. o. (sz.). 11.00: Osz­tályfőnöki óra. 7—8. o. 11.30: Rajz. 1—4. o. (sz.). 12.05: Vi­lágnézet. Középisk. IV. o. 14.05: Rajz (ism., sz.). 14.30: Magyar nyelv (ism., sz.). 14.50: Környe­zetismeret (ism., sz.). 15.15: Rajz (ism., sz.). 15.30: Osztály- főnöki óra (ism.). 16.05: Hírek. 16.10: Beszámoló a veszprémi nemzetközi oktatási filmhétről. 16.46: Reklám. 16.50: Hipp- Hopp. Óvodások műsora (sz.). 17.20: Tévébörze. 17.30: Bur- leszk film. 17.50: Kerámia szim- pozion (sz.). 18.20: Falujárás. Riport. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna (sz.). 19.15: Esti’ me­se (sz.). 19.30: Tv-híradó. (sz.) 20.00: Rajzfilmek a nagyvilág­ból. Zágráb 80. (sz.) 21.35: Telesport. Labdarúgó kupanap. 22.00: Bartókról — Bartókért (sz.). 22.50: Tv-híradó 3. (sz.) MÁSODIK MŰSOR 18.55: Fizika. 8. o. 19.30: Tv-híradó (sz.). 20.00: Parabola (ism., sz.). 20.30: Rivaldafény­ben. NSZK zenés film (sz.). 21.10: Tv-híradó 2. (sz.). 21.30: Az utolsó három nap. Olasz film (sz.). 23.05: Egészségün­kért! (sz.) JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tv- napló. 17.45: Madárijesztő — gyermekműsor. 18.15: Tudo­mány. 18.45: A dzsessz napjai. 19.15: A konyha nagy meste­reinek kis titkai. 19.20: Rajz­film. 19.27: Ma este. 20.00: Külpolitika. 20.50: Vetélkedő. 22.05: Ismerjük-e egymást elég­gé — kulturális műsor. MÁSODIK MŰSOR 17.30: Eurogól. 18.45: Ak­tualitások. 19.15: Idegenforgal­mi szemle. 20.00: Moziszem. 23.00: Huszonnégy óra. Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügye­letek gyermek belbetegek ré­szére, Pécs város: POTE Gyer­mekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi fel­vételt igénylő gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklini­ka, páros napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a me­gye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebé­szet, baleseti sebészet: I. sz. klinikai tömb. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-, orr-, gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Felnőtt betegek részére: Kor­vin O. u. 23., tel.: 11-169, Munkácsy M. u. rendelőinté­zet, ügyeleti bejárat, tel.: 12-812, Veress E. u. rendelő- intézet, tel.: 15-833. Gyermek betegek részére: Munkácsy M. u. rendelőintézet, gyermekpoli- klinika, földszinti bejárat, tel.: 10-895. Fogászati ügyelet: Petőfi: Modern Robinson és családja (f3, f5, f7, f9) Kossuth: Hálózat (9, f12, f9) A szultán fogságában (f5) Csend és kiáltás (f7) Tanárképző Főiskola: PTE film­klub (f8) Rákóczi: Bosszúvágy (5, 7) Fekete Gyémánt: Ezüst­nyereg (6) Jószerencsét: Csere (4) Az 51-es számú dosszié (6) Vasas, Május 1.: Az áldozat (f6) Mohács: Színes tintákról álmodom (6, 8) Komló, Zrínyi: Negyedik akadály (4) Luxus­bordély Párizsban (6, 8) Komló, Május 1.: Skalpvadászok (f5) B. B. filmklub (f7) Szigetvár: A Szentév (8) Siklós: A kato­na és az elefánt (7) Harkány: Walt Disney állatbirodalma (7) Boly: Anton, a varázsló (7) Pécsvárad: Hintó géppuskával (7) Sásd: Folytassa, Kleo! (7) Sellye: Mondd, hogy mindent megteszel értem (7) Szent- lőrinc: A Nagy Medve fiai (7) Villány: Éjfélkor (7)-FANTASZTIKUS 37. — De hiszen egyetlen nyel­vet, még az anyanyelvet sem tudjuk teljesen pompájában me^Tanulni! Nincs senki, aki saját nyelvének minden szavát bármikor használni volna ké­pes! Ehhez mi buták vagyunk... — Mi igen, de a delfinek talán nem ... — Ennyire okosak? — Igen. S ráadásul egy tel­jesen ki sem használt agyuk von, hiszen ők csak játszanak, nem pedig termelnek. — És ha éppen azért ilyen okosak, mert nem termelnek, csak játszanak? — Maga most játszik, kis­lány ... Gyerekkoromban ezt úgy mondtuk: a tyúk vagy a tojás problémája ez ... Hogy mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás. Értelmes felelet nincs rá ... Csak megkerülni lehet a választ... azzal, hogy hüllő­tojás már akkor is volt, mikor a tyúkok még ki sem alakultak... De ez most nem érdekes. Hol is tartottunk? . .. — Ott, hogy a delfinek nem termelnek ... — Nos, nekem az a vélemé­nyem, hogy a delfinek egysze­rűen lemondtak arról, hogy ter­meljenek. Ha nem nevet ki, akkor elmondanám egy réges- régi teóriámat... — Ugyan, hogy képzeli, hogy én? A professzor urat? — No-no, várjon csak. Ma­ga egész egyszerűen csak elhi­szi, csak tudomásul veszi, hogy a delfinek ennyire okosak. — Igen. — De a tudomásulvételen túl ugye, nem rázza meg a fel­ismerés? Az ember, úgy tanul­tuk, maga is, én is, azért okos, azért ember, mert elkezdett dol­gozni, elkezdett termelni. De mitől okos a delfin? Soha nem dolgozott, soha nem termelt... miért van az agya mégis olyan tökéletesre alkotva, ha egyszer sem használja arra, amitói még okosabb, még tapasztaltabb lenne? Honnan tudjg, hogy neki nem is kell termelnie, hon­nan tudja, hogy elég okos ő anélkül is? — Nem tudom, professzor úr. Nem tudom. Egészen meg va­gyok szédülve ... — Nem ért valamit? Fejtsek ki valamit bővebben? — Nem, nem arról van szó. Tudja a professzor úr, hogy én magát mindig megértettem... akkor is, ha a szavakat nem mindig tudom szó szerint meg­érteni ... de a professzor úr olyankor valami belső erő se­gítségével hat rám, és akkor megértek mindent. Vagy leg­alábbis úgy érzem, hogy értek mindent... Vagy majdnem mindent. — Hát akkor mi o probléma? — Elfelejtkeztünk szegény Jó­zsefemről. Idehívhatom, profesz- szor úr? — Ha ragaszkodik hozzá. El­küldöm érte Markot. Jó? — Köszönöm, professzor úr... Maga olyan jó ... — Ugyan, kérem. Folytatha­tom?'Hol is tartottunk? — Ott, hogy én buta vagyok, a delfinek meg okosak. —• Dehogy is buta maga! Ho maga buta lenne, nem le­hetne a tanítványom! Nos, ak­kor elmondanám ... — Professzor úr! És József? — Ja, igen. Látja, máris el­felejtettem ... A professzor feláll, lesétől a teraszról, benyit egy különálló lakrészbe. — Mark! Alszik már? — Nem, professzor úr! (Folytatása következik) Munkácsy M. u. ügyeleti he­lyiség, tel.: 12-812. Minden es­te 7 órától reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK I. kér.: Pécs-Vasas II., Beth­len G. u. 8. 10/52. sz. gyógy­szertár, Pécs-Meszes, Szeptem­ber 6. tér 1., 10/3. sz. gyógy­szertár. II. kér.: Pécs, Kossuth L. ti. 81. 10/8. sz. gyógyszer- tár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. 10/9. sz. gyógyszertár. III. kér.: Pécs, Veress E. u. 2. 10/7. sz. gyógyszertár. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390 — este 7-től reggel 7 óráig. összevont orvosi RENDELÉS Összevont rendelés lesz 1980. november 28-án a felnőtt járó­betegellátás körzeti orvosainak, valamint gyermekkörzeti orvosok továbbképzése miatt 13 árátél 19 áráig az alábbi helyeken: Felnőttek részére: I. kér.: Korvin O. u. 23., tel.: 11-169; II. kér.: Munká­csy M. u. 19., II. em. 219., tel.: 13-833/48, Krisztina tér, te­lefon: 14-133. 111. kerület: dr. Veress E. u. 2-, telefon: 15-833, Rókus u. 7/1. telefon: 12-412. Gyermeklakosság részére dél­után 13—17 óráig az alábbi tömbügyeleti helyeken: Gábor A. u. 15., tel.: 11-752, Zsolnay V. u. 45., tel.: 13-724, Munkácsy M. u. 19., tel.: 13-833/75, Kert­város (Krisztina tér), tel.: 15-708, dr. Veress E. u. 2., tel.: 15-833, Rókus u.. tel.: 10-742. 17—19 óráig pedig a Munkácsy M. u. 19., a Krisztina tér és a dr. Veress E. u. 2. sz. alatti rendelőkben. Ezen a napon a csecsemő­tanácsadások elmaradnak. A délelőtti rendelések a szokásos helyen és időben lesznek megtartva. Várható időjárás * csütörtök estig: lassanként mindenütt gyengülő köd. Az ország nagy részén átmenetileg kissé felhős, párás idő, csapadék nélkül. Majd lassankint megnövekvő felhőzet és egyre több helyen eső, záporeső. Megélénkülő, délnyugatira forduló szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet: nulla, plusz 5 fok között, a legmagasabb nappali hőmér­séklet csütörtökön az észak- nyugati országrészben 5 fok kö­rül, délkeleten 10 fok körül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom