Dunántúli Napló, 1980. november (37. évfolyam, 301-329. szám)
1980-11-23 / 322. szám
Nehéz körülmények között folyik a betakarítás Ócsárd határában a kukoricatáblán. Erb János felvétele Őszi betakarítás, *80 Most, Hogy e sorokat kom, odakinn plusz tíz fokot mutat a hőmérő, süt a nap és ez már önmagában is jobb kedvre derít. Vasárnap szinte tava- szias volt oz idő, s miközben gyümölcsfát ültettem, azokra az ezrekre gondoltam, akik ezt a néhány órás napsütést is kihasználva kukoricát „aratnak", cukorrépát szállítanak, szőlőt szüretelnek, terményt szárítanak, szántanak, és búzát vetnek. ♦ Alig hagyjuk el Görcsönyt, ködbe fúródik az autónk. Ócsárd előtt gomolygó felhőbe burkolóznak az út két oldalán húzódó kukoricatáblák. A falu határában zöldre mázolt pótkocsis MTZ-k várakoznak; odébb alkalmi melegedőnek átalakított Robur áll a sárten- /gerben a kukoricás szélén. Traktorosok, gépkocsivezetők könyökölnek kényszerűségből az ácsolt asztal mellett. — Reggel hét óra óta várjuk, hogy felszálljon ez az átkozott köd — mondja Biró Jenő, miközben hátratolja svájci sapkáját. - Ennél a tehetetlen üldögélésnél nincs rosz- szabb a világon. Tavaly ilyenkor mór rég elfelejtettük a betakarítást, most meg hetek óta kínlódunk. Tegnap is úgy elsüllyedtem a rakománnyal, hogy két órába telt, mire ki tudtak húzni az útra. — Arról nem is szólva - veti közbe Nagy Lajos hogy legalább háromszoros az üzemanyag-felhasználásunk. A múltkor is: mentem ötven kilométert és hetvenöt liter gázolajat evett meg a motor. Lassan kezd felszakadozni a köd, az emberek veszik sapkájukat, megérkezik az első kombájn, majd sorra a többi. Az órámra tekintek: tízre jár az idő, mire beállhatnak a Claas Dominátorok a táblára. Felkapaszkodom a vezetőállásba és Jantal György, aki nyolcadik éve kombájnol a baksai tsz-ben, rááll az első sorokra. A kormány egy pillanatra sem áll meg a kezében: hol balra, hol jobbra tekeri gyors tempóban, hogy a sorokat tartani tudja, s nehogy az út menti árokba csússzunk. — Ilyen vizes és mély talajon nem használható a robotkormány, csak kézzel tartható az irány. Normális körülmények között elérhető lenne gépenként a napi tizenkét vagonos teljesítmény, az idei őszön viszont hét vagon kukoricánál többet nem tudok „learatni" műszakonként - mondja a kombájnos. S mintha csak gépe igazolni akarná Jantal Györgyöt, a dominótor egyre lassabban halad és szinte megfeneklünk a tábla végén levő fordulóban. Nagy nehezen hátratolat, majd HÉTVÉGE 4. átjutunk a nehéz szakaszon. Időközben az automatika jelzi, hogy megtelt a tartály: bekapcsolja a villogót, kifordítja a kihordócsigát és Horváth Béla mellénk áll piros IFA-já- val. Csordultig tölti a platót, a gépkocsivezető szívlapáttal teríti el a kukoricát. . ♦ Néhány elkerülhetetlen statisztikai adat az őszi munkák nagyságrendjének érzékeltetésére: az idei őszön több mint kétmillió tonna terményt, illetve árut kell betakarítani, megmozgatni megyénkben, melynek értéke meghaladja a két és félmilliárd forintot. Az elmúlt hét közepén még harmincezer hektáron lábon állt a kukorica — ez megközelítőleg a terület fele — 650 hektáron földben volt a cukorrépa és kétszázharminc hektár szőlő várt még a szüretre. A tervezett 60 700 hektáros búza-vetésterületből tízezren még nem került földbe a mag. Kedvező időjárás esetén termelőszövetkezetünkben és állami gazdaságainkban nem jelentett gondot az őszi munka és az a technika, amely rendelkezésre áll, biztosíthatta volna a megfelelő betakarítási ütemet. Ám a sáros, mély talaj próbára teszi a több mint háromszáz, adapterrel felszerelt kombájnt, a mintegy ezerkétszáz tehergépkocsit, a három és fél ezer pótkocsit,' a megközelítőleg két és fél ezer erőgépet, a több mint negyven cukorrépakombájnt, a négyszáz vetőgépet. A hatvanhárom termelőszövetkezet közül eddig tizenegy fejezte be a búza vetését. A kukorica magas nedvességtartalma miatt ezen az őszön közel tucatnyi nagyüzem tért át és alkalmazza a kukorica szárítás nélküli tárolásának különböző módozatait, amely költségcsökkentő tényező. ♦ Ezt teszi többek között a Mohácsi „Űj Barázda" Termelő- szövetkezet is, melynek növénytermelési főágazatvezetője Aubert Adóm. — Régi gyakorlat gazdaságunkban, hogy minden növény betakarítási ütemét kampánytervekben rögzítjük, amit aztán külön-külön beszélünk meg a brigádokkal. Ezek a tervek részletesen kitérnek a munkaidő kezdésére és befejezésére, tartalmazzák, hogy adott növény betakarításához mennyi erő- és munkagép, hány ember és mennyi idő szükséges. Ugyanez vonatkozik természetesen a talajmunkákra és a vetésre is. Idén e tervektől kényszerűségből el kellett térnünk az időjárás miatt. Kombájnjaink az időtől függően kétszer nyolc órás műszakban dolgoznak, mert az esőzések miatt legalább tíz napot csúsztunk a kukoricabetakarítással. Az eredetileg tervezett napi 25—30 vagon kukorica helyett így negyven vagonnyi termést szállítunk be, amelynek felét nyersen tároljuk, a többit pedig szárítjuk. Ha ezt az ütemet tartani tudjuk, november 24-re készen leszünk a kukoricával. Az őszi búza vetésével a tervezetthez képest egy hetet csúsztunk: a közel 690 hektárt szántás nélkül készítettük elő: ezt az tette lehetővé, hogy szója, valamint borsó volt az elő- vetemény. Nehézség persze nálunk is van: a cukorrépaföldjeinkről traktorokkal húzat- juk ki a répával megrakott teherkocsikat. Szerencsére ennek ellenére az emberek mindent megtesznek a munka eredményességéért, nem sajnálva idejüket, erüket: és ez vonatkozik a műhelyben dolgozó szerelőkre is, akik az esetleges meghibásodásokat reggelre elhárítják. ♦ November közepéig, a Szentlőrinci Állami Gazdaság körzetében legalább száztíz milliméter csapadék áztatta el a földeket. A Dominátorokat az elmúlt hét csütörtökén is vesztegetésre kárhoztatta az előző éjjel leesett tizenhét milliméter eső. ötszázötven hektáron áll még a kukorica és állnak a kombájnok is a tarcsapusztai gépműhely előtt. A gazdaság központjában Joó József igazgatóhelyettes azzal fogad, hogy az országútoktól távolabb eső területekről szerencsére már a tárolókba került a kukorica és a hektáronkénti eddigi hetvenöt mázsás átlagtermés is megfelelőnek mondható. Ök is, csakúgy mint több gazdaság legalább hatvan vagonnyi roppantott nyers kukoricát tároltak be, amit a szarvasmarhákkal etetnek föl a tavaszig. Az igazgatóhelyettes szerint a munkák állása alapján az idei ősz már nem mérhet megrendítő ütést a gazdaságra. A burgonya kiheverte, a tavaszi hidegeket, idén hektáronként harmincnégy tonna körüli volt az átlagtermés. Jól fizetett a szója és a kísérletképpen vetett cirok is beváltotta a hozzá fűzött reményeket. ♦ Walter Tivadar, a pécsvóra- di termelőszövetkezet főagro- nómusa ugyancsak sűrűn te- kintget az ablakba helyezett barométerre. A szerkezet átmenetileg jó időt ígér, így aztán Fuller Károly, Siklósi József, Jó- zsa Zoltán, Papp János és Szabó Attila kombájnosok ismét a földeken lehetnek. — A búza és a lucerna mellett, a kukorica a fő növényünk. Tábláink Apátvarasdtól szinte Pécsig húzódnak. Az eddigiek szerint a terméshozamban nagy a szóródás: a hektáronkénti átlag negyven és hetvenkét mázsa között ingadozik. Ettől függetlenül bízunk abban, hogy a visszalévő nagypalli és pécsvá- radi terület jobban fizet és így közepes évet zárhatunk majd. A minőségi és gyors munkát ösztönzi az a tízezer forint ösz- szegű prémium, amit a vezetőség hagyott jóvá az embereknek. Egyébként úgy gondolom, hogy a kombájnosok megtalálják a számításukat: ha nincs fennakadás és egész nap dolgozhatnak, a kereset eléri a négy-ötszáz forintot műszakonként. ♦ A baranyai mezőgazdasági üzemek többsége, valamilyen termelési rendszer tagja. A szekszárdi KSZE-hez megyénkből ötvenezer hektár tartozik, és ennek közel felét a kukorica teszi ki. Tantos Dezső termelés- szervezési egységvezető mikor a tapasztalatokat összegzi, nem hagyja figyelmen kívül az év eleji indítást. — Nem emlékszem arra, hogy a megyében valaha is olyan későn vetették volna el a kukoricát, mint ebben az esztendőben. Mindez a késői kitavaszodással, az alacsony talajhőmérséklettel függött össze, ami a csírázásra is hátrányos volt. A hideg, levegőtlen talaj és a csírát megtámadó különböző gombabetegségek már jelezték, hogy 1980. nehezebb lesz a korábbi éveknél. Csak a rendszerhez tartozó gazdaságokban legalább hatezer hektáron kellett újravetrii a kukoricát, mert nem volt megfelelő a kelés, vagy ki sem csírázott a vetőmag. Mindezt még tetézte az emlékezetes májusi nagy felhőszakadás, ami már előrevetette az árnyékát annak, hogy bármilyen ideális időjárás is lesz - ami sajnos nem jött be — több hetes késésre kell számítanunk. Az elmondottak arra kellett, hogy ösztönözzék az üzemeket, jobban készüljenek fel a nehézségekre. Nagy gondot fordítottunk tehát arra, h„ogy a kombájnok megfelelő állapotban legyenek, továbbá legelőbb ilyen fontos dolognak tartottuk és tartjuk ma is, hogy műszakijaink, szerelőink állandóan készenlétben álljanak. A szekszárdi alkatrészraktárunk például naponta reggel öt órától este tízig tart ügyeletet és ha telefon- vagy telexüzenetet kapunk valamelyik taggazdaságból, gépkocsink azonnal indul a szükséges alkatrészért . . . A mostani nehéz ősz ismét bebizonyította, hogy a négysoros adapterek alkalmazásával, tehát a . kombájnokra szerelt keskenyebb vágóasztal felszerelésével könnyebben végezhető a kukorica „aratása". Gondolom, ez tanulság lehet a jövőt illetően. Emellett szükségesnek tartom azt is megjegyezni — mivel a terület egy- harmadán búza kerül a kukorica helyére - hogy nagyobb figyelmet kell fordítanunk a jó vízleadó képességű hibridekre, amelyek biztonságosabbon termeszthetők. Ilyen például a négyszázas FAO számú Pioneer 3732-es, amely helyenként tíz tonna fölötti termést adott hektáronként. Salamon Gyula A köznapi tudat csapdái » Pécs. A november megkegyelmezett, beiktatott magába egy egynapos tavaszt. A kertek jó szagát lehozza a városba a szél, a játszótereken meglengenek a hinták. Hároméves kislány eseti ik- botlik a homokozó peremén, elesik, sír. Kisírja magát, aztán végre már nevet is. „Ilyen az élet — -mondja az anyjának. — Mindenkinek megvan a maga szomorú dologja ..Egy órával ezelőtt ragadt rá a szólás, megütötte a fülét a nagyanyja beszéde, aki valami szomszédban történt szerencsétlenséget ecsetelve eresztette — ki tudja hányadszor! világkörüli — útjára az égvilágon semmi valós tényanyagot nem tartalmazó megállapítást: Ilyen az éíet. . . Satöbbi. Ilyen az élet — mondjuk ezernyi hangsúllyal. Ha komoly megállapítást akarunk tenni, ha viccelünk, ha általánosítunk. És mi mást teszünk nap mint nap. Észlelünk egy jelenséget, rendszerint érzéki úton megállapítunk valamit, ami a „szemünk láttára", a „fülünk hallatára” történik, aztán minősítjük. Ellátjuk kommentárokkal. Miután jónak, vagy rossznak ítéltük tapasztalatunkat, hozzákötjük valami nagy általánossághoz. Mindez természetes. Gondolkodunk, hiszen gondolkodó emberek vagyunk. Persze, mindezt mindenki másképp teszi. Megfigyeltem egy utcaseprőt, amint odament az újságosbódéhoz, hogy az újságos váltson fel neki egy tízest kétforintosokra. Az újságos nem szívesen tett eleget a kérésnek. „Miért nem vesz legalább egy újságot?” — kérdezte. „Minek az nekem — mondta az utcaseprő. — Tudom én, mi újság van . ..” Ennek lehet valami mélyebb értelme is - állapítottam meg mindjárt, mihelyt jobban végigmértem azt az embert, akit másfél órával később bent a város egy másik pontján láttam sepre- getni, tevékenykedni. A megjegyzése véletlen volt, vagy valamit felvillantott sajátos gondolkodásmódjából? Nem tudom. Ilyen az élet... Más alkalommal ültünk a vonaton. Egy tanár, egy újságíró kollégám és jómagam. Sok mindenről beszélgettünk. A vonat nagy információpiac. Az emberek a néhány órás utakon kitá- rulkoznak, a bonyolultabb témákba is belemennek, hiszen van 'idő. Ezen a beszélgetésen is sok szó esett magáról a vonatról, a közlekedésről, meg egyébről. Minek nekünk három és fél órát utazni kétszáz kilométeres távon, az atomkorban? vetette föl egyikünk. Milyen drága minden - így a másikunk. Na meg az emberek is micsoda ordenáré módon viselkednek egymással .. . Hja az elidegenedés — sóhajtotta tanár kollégám, és hosszan nézett maga elé. Az „elidegenedésre" megrezzentek ósítozó füleim, mert éppen akkoriban olvastam Marx Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből című művét, amely az elidegenült munka máig legklasszikusabb leírását tartalmazza. — Elidegenülés .. . Mit értesz te ezen — kérdeztem tanár kollégámat. Nagyot nézett, aztán elkezdte. „Hát ezt a ronda viselkedésmódot. Hogy az emberek nem köszönnek egymásnak. Hogy aki tegnap még munkás volt, és mára vezető lett, az nem akarja megismerni régi barátait... Hogy az emberek bezárkóznak a lakásukba ... És így tovább." Miközben hallgattam, arra gondoltam, hogy neki a tanulmányai során valahol, valamikor már kellett volna hallani valamit az elidegenedésről, annak marxi értelmezéséről és elméletéről. Ügy láttam, nem hallott... Az viszont folyamatosan megdöbbent, hogy példáut Franz Kafka egészen biztosan nem hallhatott a későn előkerült „Kéziratokról”, és mégis milyen precízen, szinte Marx szellemében ábrázolta az elidegenedést, amiről mérhetetlenül sokat tudott. Vannak ilyen csodák. Beszélgetünk, hallgatózunk az egyre ritkább csendben, élünk, működik az agyunk. Következtetünk, gondolatban összekapcsolunk és szétválasztunk jelenségeket. Mindezt persze valamennyien másképp tesszük. A műveltségünk, a képzettségünk, a társadalmi munkamegosztásban betöltött szerepünk, életkorunk, élettapasztalataink, hangulatunk és kedélyünk szerint. Zuhatagként árasztanak el bennünket a köznapi jelenségek és nekünk közben intenzíven működik a köznapi tudatunk. Megállapításainkat természetesen — függetlenül azok objektíve igaz, vagy hamis voltáról — igaznak érezzük. Hej, pedig de nagyot lendülne előre a világ szekere, ha néha kételkednénk is a magunk igazában! Ha néha utánanéznénk: hogy is van ez? Mi is itt az igazság? Merre is tart ez a mi vén- ségében is kamasz világunk, ez a több millió évesen is fiatal égitestünk, amelynek sarát tapossuk, aszfaltját koptatjuk. De nagy dolog volna, ha a divatos élctémá- kon való élcelődések helyett megnéznénk egyszer közelebbről, mi itt és- itt a tényleges probléma . ..? És megpróbálnánk változtatni rajta. Ki-ki a maga módján, a maga területén. Persze, csak ott, ahol tényleg lehetőség van erre. Mert a fiktív problémák, a fiktív célok mindenkinek a könyökén jönnek ki. Köznapi tudatunk a köznapi jelenségek labirintusában lassan magára marad, bezárkózik és befelé fordulva mindegyre a maga vélt, vagy tényleges igazára koncentrál. Holott: megállapításai egyáltalán nem szentek. Megállapításai a lehető legesetlegesebbek - még akkor is, ha egy-egy adott dologról sokunknak ugyanaz a véleménye. Mert: ilyen az élet.. . Bebesi Károly „Ilyen H az | élet..."
