Dunántúli Napló, 1980. szeptember (37. évfolyam, 240-269. szám)

1980-09-14 / 253. szám

DN HÉTVÉGE 8. KULTÚRA 980. SZEPTEMBER 14. Pécs első Gorkij-fordítója Egy pécsi újságíró ismeretlen Gorkij- forditásai a század elejéről Annak ellenére, hogy Pécs kimondottan a nyugati kultúra irányába orientálódott, hosszú évszázadokon át, a XX. század elején — más közép-európai országokhoz hasonlóan — fel­figyelt Makszim Gorkijra (1868— 1936). Gorkij Pécsett 1903-ban került egy csapásra az érdek­lődés középpontjába Az éjjeli menhely című színművével, amelyet 1903. október 25-én mutatott be nagy sikerrel a Pécsi Nemzeti Színház színtár­sulata Hídvégi Ernő rendezé­sében. A siker eredményekép­pen november 10-én és 11-én is ez a Gorkij-darab van a pé­csi színház műsorán. Nem sokkal később, 1903. november 26-án olvashatták a korabeli pécsi újságolvasók a Pécsi Közlönyben Gorkij Dal a sólyomról című művét magyar fordításban, és ez az 1895-ben keletkezett Gorkij-mű magcj, az érlelődő orosz forradalom. Eddigi kutatásaink szerint a felszabadulás előtti pécsi sajtó (a Pécsi Közlöny, a Munkás, a Pécsi Független Újság) ki­lenc Gorkij-fordítóst közölt és ezek közül különösen kettő — a „László” (orosz eredetiben: „Bolesz”, 1896) és az „Egy... ki nincs többé" („Ma-alenyka- ja,T, 1895) - méltó különös fi­gyelemre a hazai orosz—ma­gyar fordítástörténet szemszö­géből is. Az említett két, ismeretlen pécsi Gorkij-fordítás egyazon pécsi újságíró, Kardos Imre dr. fordítása. A „László" a Pécsi Közlöny (1893-1913) című „pártonkívüli politikai lap” 1905. március 14-i számában jelent meg, az „Egy ... ki nincs többé", pedig ugyanezen lap 1906. október 26-i számában. A Kozocsa-Radó-féle bibliog­ráfia (A szovjet népek irodal­mának magyar bibliográfiája 1944-ig, Bp. 1956.) egyik pécsi fordításról sem tud. Az utóbbi Gorkij-mű első magyar fordítá­sát a bibliográfia 4 évvel ké­sőbbre — 1910-re teszi („Ked­ves kicsi angyal volt”. Világ, 1910. 8. szám). Fenyvesi István nemrég megjelent páratlan Gorkij-bibliográfiája („M. Gor­kij művei a magyarországi saj­tóban, 1899-1919. Vili. 1.", A Juhász Gyula Tanárképző Fő­iskola Tudományos Közlemé­nyei, 1978. Szeged) az 1909-es évhez köti e Gorkij-mű első magyar fordítását („A kicsike”, Pesti Napló, 1909. VII. 29.). A „László” című Gorkij-mű Teréz levelei címen is lefordí­tásra került a század elején, mert ebben az elbeszélésben egy Moszkvában élő elhagya­tott lengyel nőről van szó, Te- rézről, aki fiktív személyhez, Lászlóhoz írat leveleket. Teréz a cári rendszer áldozata lesz, akit elfognak. Az „Egy... ki nincs többé” szintén korai Gorkij-elbeszélés, amelyben a falura kerülő fia­tal értelmiségi lánynak állít emléket Gorkij abból az idő­ből, amikor az orosz narodnyi- kok a „nép közé járás” révén, felvilágosító munkával képzel­ték el Oroszország „megváltá­sát", a haladás útjára való té­rítését. A két korai Gorkij-elbeszélés pécsi fordítójának a nevét egyik említett bibliográfia sem ismeri. A pécsi „Gorkij-fordító" sze­mélyéről eddig még elég keve­set sikerült felkutatnunk. Kar­dos ügyvéd pécsi újságírói te­vékenysége a század elején lényegében két pécsi lap — a Pécsi Közlöny (1905—1907) és Barta Lajos lapja, a 48-as esz­méket valló, gazdasági és tár­sadalmi reformokat sürgető Pé­csi Független Újság (1906) — számára fordított orosz és francia szerzőktől, Lev Tolsztoj „Assarkadon”-ját a Pécsi Köz­löny számára 1905 áprilisában fordítja le. Kardos Imre a század elején forradalmasodó ország azon polgárai közé tartozott, akik a változást várták a Monarchiá­ban. Kardos Imrét 1905-ben a Somogyvármegye c. hetilap alapítói között találjuk. A szoc­Lenin és Gorkij (1920. július) dem párt pécsi lapja, a Mun­kás 1918. december 14-i tudó­sítása szerint Pécsett lapot alapított Kardos Fáklya címen, amiből azonban mindössze két szám jelent meg a „zavaros idők” közepette. Pécs első „Gorkij-fordítójá- ról” talán a legtöbbet a jeles pécsi újságíró, Lenkei Lajos (1864—1933) Negyven év Pécs életéből c. művéből (Pécs, 1922) tudhatunk meg bizonyos fenntartásokkal. Kardos Imre aktív újságíróként működött az első világháború idején, majd a Hír című pécsi politikai na­pilapnak lett a szerkesztője. Az ún. őszirózsás forradalom idején Kardos Imre a Pécsi Forradalmi Diáktanács elnöke. Pécs szerb megszállása idején (1918—1921) együttműködött a megszállókkal, ami azt jelen­tette, hogy Horthyék bevonulá­sakor — több jeles pécsi szel­lemi kiválósággal együtt — kénytelen volt elhagyni hazá­ját és valahol a mai Jugoszlá­via területén talált menedéket. 1922. május 27-én Horthy ki­rályi ügyészsége a Pécsről el­menekült és „hazaárulással” vádolt dr. Kardos Imre Récsi ügyvéd „ittmaradt és beraktá­rozott bútorait, dr. Doktor Sándor bútoraival együtt a hazaárulók vagyonának elkob­zásáról szóló törvény intézke­dései alapján elkonfiskálja” (Pécs-Baranya 1918—1928). A pécsi Gorkij-fordító neve tehát az 1918-ban Pécs város Nemzeti Tanácsa elnökévé vá­lasztott Doktor Sándor (1864— 1945) neve mellé került. Kar­dos neve egy nappal később már a Kommunisták Magyar- országi Pártja pécsi csoportja egyik, alapító tagja, a pécsi kommunista pártvezető, Stein­metz István (a hős parlamen­ter, Steinmetz kapitány édes­apja) neve mellé kerül, amikor is a pécsi királyi törvényszék a szerb megszállás utolsó napjai­ban kikiáltott „baranya—bajai szerb—magyar köztársaság fő­szereplőinek” az ügyével fog­lalkozott, s a szökésben levő vádlottak között Steinmetz Ist­ván neve mellett ott találjuk Kardos Imréét is. így lett Pécs első Gorkij-for­dítója törvényszerű résztvevőjé­vé annak a vajdasági „külö­nös, kulturális vérátömlesztés­nek", amiről Majtényi Mihály A magunk nyomában című könyvében (1961) ezt írta a fehérterror elől a Vajdaságba menekülő magyarokról: „Hala­dó, szocialista és kommunista elemek — nagy többségben magyarok - hagyták ott csalá­dostól és mindenestől otthonu­kat, hogy meneküljenek a ter­ror és a bosszú elől... A pé­csi emigráció kétségtelenül baloldali és haladó szellemű embereket sodort magával; a menekültek legnagyobb része a Vajdaságban helyezkedett el, de sokan kerültek Eszékre, Belgrádba és Jugoszlávia más nagyobb városaiba." Az egyik kortárs feltételezése szerint Kardos Imre 1942 janu­árja végén halhatott meg az újvidéki „hideg napok” idején, ami semmiképpen sem lehetett a véletlen műve. Dr. Hajzer Lajos „Hepehupás, vén Szilágyban” Érmindszent, Ady Endre szü­lőfaluja az 1978-ban, tizedik javított kiadásban megjelent „Románia autótérképén" nem található, de ez természetes is, mert oly kicsi a helység, s mert ide nem is vezet autóút. De még vasút sem. (A legkö­zelebbi vasútállomás: Cáréi húsz, Tösnad tizenöt kilométer­re van.) Az 1966-ban megje­lent nagy, képes politikai és gazdasági világatlasz 54. lap­ján viszont Érmindszent helyén szerepel egy Adyfalva nevű helység, de ez a megjelölés kétszeresen is helytelen. Egy­részt azért félrevezető, mert egy alig kettőszáz házból álló helységet nem lehet a tízezer lelkes települések jelzésével ellátni, másrészt azért hibás, mert ez így, hogy Adyfalva, nem is létezik. Ha azonban, mint valami hajósok, a magyar szellem ég­boltjának csillagai szerint Tá­jékozódunk, könnyen megtalál­hatjuk Ady szülőhelyét. Az or­szág északkeleti határa men­tén egy körülbelül ötven szé­les és százhúsz kilométer hosz- szú sávban hat állócsillag ra­gyog. E csillagok, akik itt szü­letve az égre küldték fényüket, északról délre haladva a kö­vetkezők: Kaffka Margit, Ady, Kölcsey, Kazinczy, Szigligeti és Arany János. A legközelebb eső csillagok bemérése szerint Cáréitól (Nagykároly), Kaffká­tól délre tizenöt, Simiantól (Érsemlyén) Kazinczytól keletre harmincöt és Sáucatól (Sződe- meter) Kölcseytől északkeletre szintén tizenöt kilométerre van Érmindszent, ami 1957 tavasza, tehát immár huszonhárom év óta az Ady Endre nevet viseli. A tájat pedig, amit e csillag­konstelláció befog, ki tudja, mióta. Érmelléknek vagy Szi­lágyságnak nevezik, Tösnad (nem tévesztendő össze a Szent Anna-tó közelé­ben levő Tusnáddal) és Cáréi közt vezető út közepe táján (Kávás) községben található az irányt mutató tábla, ahol az út Ady Endre felé visz. Kissé furcsa olvasni helységet jelző táblán: Ady Endre. 6 km.' Nagyon hosszúnak tűnik a gidres-gödrös, kátyúkkal teli bekötő földút, amit talán kö­ves útnak mondanak. És Ady hányszor zötyögött erre szeké­ren hazafelé. Még ez az út is hepehupás — ahogy Ő az egész Szilágyságot nevezte. Csak télen lehetett simább, amikor szánkóval lehetett itt közlekedni, De nem is múlha­tott el karácsony, hogy haza ne látogatott volna az Édes­hez. Néhány percre megállunk. Amerre a szem ellát a nagy síkon: a föld zöld színű gyö­nyörei. Az apró mocsarak, mint elszórt gyöngyházgom­bok fénylenek. Ezt hívják láp­talajnak. Az út mellett, az Óceán vizét szaporító egy-két lépésnyi széles Ér partjáról az Ady sötét diószemére emlékez­tető feketés buzogányokból vá­gok néhányat. Hatalmas csend vesz körül, sás-susogású csend. Halovány, kékes-szürke üveg­búra borul a tájra. A falu szélén ott a tábla: Ady Endre. A közelében egy kőkereszt. Sabau nevet olvasok rajta. Lassan, hangtalanul sur­ranunk a házak között. Sehol egy lélek. Valahol tyúk kári- cál. Napraforgókerítések. Szal­mazsúp, nádfödeles, itt-ott cseréptetős házak. És rajtuk gólyák és gólyafészkek. Hiszen a környék: gólya-paradicsom. Amott a dombnak alig nevez­hető kis emelkedésen állnak a Bence-dűlőn épült székely házak. Gazdáikat Csíkból a földéhség hajtotta ide hant­foglalásra. A szilágysági Lam- pértból is ezért települt ide Ady Lőrinc ifjú hitvesével, Pásztor Máriával, s vett hozo­mányból, örökségből olcsón te­kintélyes, háromköblös, hat­vankét nagyholdas birtokot. Lőrinc úr tanítgatta a csíkie­ket az alföldi földművelés tör­vényeire. E dombról írta aztán fia: „Ez itt a Bence / Szelíd, széles domb, s méla lanka / Tán klastrom állt itt egykoron / Bence-nap éjén köd-torony / Fehérük s kong süllyedt ha­rangja.” Kora délután van. A faluban nincs utcanév. A kanyarban egy füves terecske. Néhány li­ba totyog. S végre emberi mozgás is: két kisgyerek lab­dával játszik. Aztán hirtelen szembetűnik egy rangos ház, mellette a hosszú tág udvaron kőoszlop, rajta mellszobor... Csakis ez lehet a „kúria” — ahogy Lőrinc úr szerette volt titulálni. Belépünk a léces kis­kapun. Az üveges verandáról öreg, fejkendős nénike szól ki: — Tessenek csak kicsit várni, mindjárt jön a lányom. Ő a gondnok. Az üveges veranda melletti falon elhelyezett márványtáb­lát olvassuk: „Itt született 1877. november 22-én Ady Endre, a magyar költészet új korszakának teremtő .géniusza, útmutató világító fárosza, a ré­gi magyar balvégzetnek halha­tatlan énekese. Meghalt Bu­dapesten 1919. január 27. Ezt az emléktáblát édes szüleinek, diósadi Ady Lőrincnek és Pász­tor Máriának aranylakodalmi ünnepsége alkalmával emelték az erdélyi magyarok Érmind- szenten 1924. július 21.” S már mellettünk is terem a fiatal gondnoknő. — Szabó Ju­lianna — mutatkozik be. — A faluba érkezve láttunk egy . kőkeresztet. Sabau név volt rajta. — Igen, azt egy másik Szabó család emelte. — A néni a mama volt? — Nem. Ű az anyósom, az Édesnek özvegységében gon­dozója, ápolója, aki ezért vég­rendeletében ráhagyta a kis házat. Most a kis ház is, a kúria is, szintén a végrendelet értelmében már a zilahi Wes- selényi-kollégium tulajdonában van. — Tehát menye és mégis Ju­lianna? — Igen, a férjem nevéhez a lánynevemet teszem. így szok­tuk. Egyébként e Kós Károly által tervezett tábla első mon­datának első fele téves. Nem itt született a költő, hiszen e házat 1907-ben kezdte építeni Lőrinc úr, s 1910-ben költözött csak be, amikor Bandi fia ép­pen harminchárom éves volt. De Lőrinc úr ide helyeztette. Ki tudja, miért? Talán mert röstellte a világ előtt a néhány lépéssel arrébb levő kicsi, nádfödeles, vályogfalú, földpadimentumos házat? — s ahogy elmélázó hangon ejti szavait, magam sem tudom, min gyönyörködöm jobban: bársonyos mosolyán vagy bár­sonyos finom beszédén? — Az ott a szülőház — mu­tat a tégláalakú udvar másik végébe. — 1953. október 30-án az azóta lebontott udvari nyá­ri-konyha kenyérsütő kemencé­jének kéményéből kipattanó szikra lángralobbantotta ennek a háznak is a nádfedelét. Ha­marosan újranádazták, aztán 1957 tavaszán a nagybányai tartományi múzeum gondozá­sában restaurálták is. A rápillantásos összkép: csodálatosan hasonlít Petőfi kiskőrösi szülőházára. Még a gémeskút is ott van. A belépőhelyiség egyúttal a kamra is. Ebből a balra, az utcára nyíló helyiség volt a konyha, ebédlő, s a szülők hálóhelye. Itt áll egy henger­alakú öntöttvaskályha is. Ez volt az első a faluban. A jobbra nyíló, tehát a hátsó helyiség volt a szoba. Itt lak­tak a fiúk. — Dohos a levegő, pedig minden délelőtt , szellőztetek. Hiába. Különösen az utcai he­lyiség vizesedik, s a sarkokban a mennyezetig futó repedés azt mutatja, hogy a fal süllyed is .. . „Fehér falak, szőke geren­dák / Csöndes, bús, falusi há­zunk” — idézem magamban a „Kis, falusi ház” kezdő sorait, úgy látszik tehát, újra restau­rálásra szorul. De híven kelle­ne mindent, az eredeti állapo­tában megőrizve kegyeletes szeretetben. Mindent őrizni, óvni kellene. Kár volt az anya­gukat nyersen mutató „szőke gerendákat” is sötétbarnára pácolni... — Ott, abban a sarokban álló ágyban született a költő. És szinte látom a barnabőrű, hollóhajú kisgyereket, s hal­lom, ahogy a falu suttogja: Az Ady Endre-emlékház Adyéknak táltos-fiúk született. Ady felnőtt korában, bizalmas körökben gyakran mutatta is, a polydactiliának, a hatujjúságá- nak jelét, a kisujj melletti he- gesedést. Mosolygott a néphi­ten, de ugyanakkor öntudato­san vallotta: az ilyen ember sámánságra, táltosnak, jövőbe­látónak született. — És hogyan, miként, mikor történt a falu névváltoztatása? — Nem tudom, kinek volt ez az ötlete, talán Mokk tanító­nak, de én nem örülök neki, hiszen Ady Endre nem Ady Endrén született.. . Elég az hozzá, hogy néhány falubéli kérvényt írt a Román Népköz- társaság Nagy Nemzetgyűlésé­hez. Itt a szöveg: „Mi, az Ér­kávás községhez, Tasnád ra- jonhoz, Nagybánya tartomány­hoz tartozó érmindszenti lako­sok, akik 1956. október 21-én összegyűltünk Érmindszentnek Gh. Cosbuc kultúrotthonában, javasoljuk és kérjük, hogy fa­lunkat Érmindszent nevéről Ady Endre nevére változtassák. Kérésünk indokolására fel­hozzuk, hogy falunkat több mint ötszáz éve egy Mindszenti nevű nagybirtokosról nevezték el, ezzel szemben falunkban született a nagy haladószelle­mű költő Ady Endre, akinek progresszív versei és újságcik­kei minden tiszteletünket meg­érdemlik. Előre szocialista népköztár­saságunk felépítéséért! A javaslatot tevő bizottság nevében: Onocian Vasile, Mokk Pál, Vida Mihály, Kovács Ist­ván, Arsenie Joan, Kábái Mi­hály, Mandra Julin, Somogyi Gyula, Barna József.” A kérést a Nagy Nemzet- gyűlés 1957 márciusában jóvá­hagyta. — Hány új ház épült 1960 és 1980 között? - a kérdéssel az Adyék óta eltelt idő alaku­lását, változását próbálom ér­zékelni. — Csak annyit tudok hatá­rozottan, hogy az utolsó tíz évben pontosan tíz házat bon­tottak le. Biztosan százévesnél is öregebbek lehettek. És csak négy új épült helyettük. A fa­lunkban három-négyszáznál többen sosem laktak, de mos­tanában a falu lakossága egyre csökken. Különösen ne­héz itt a gyerekekkel, ha tíz­évesek elmúltak. Csak valami bentlakásos helyen lehetséges a továbbtanulásuk. S oly mesz- sze innen minden felsőbb is­kola ! — Tehát az Ady-ház a falu 20-as és 21-es számát viseli. — Igen, s mivel itt hajlik az út a temető felé, e néhány házas szakaszt Temető utcának is hívják. A temető ide talán kétszáz méter. Rendes út nem is vezet oda. Mégis megnézzük. Egy vizes­árkon is át kell lépnünk. A ko­porsót vivőknek is. öreg, elha­gyott, jeltelen sírokon, hepehu­pákon lépdelünk a sűrű, puha, zsombékos gazban. „Házköze- les, fekete földben / Mérjük a sírkert szélét, hosszát. / Négyen leszünk csak, / Kik idehullunk örököltén” - mormolom a ver­set, amit éppen 1910-ben írt, amikor elkészült a ház. Tehát, amikor beköltöztek a „kúriá­ba” az apa a következő köl­tözésre gondolt: a család örök-' lakását készítette elő. — Nálunk mindenki oda te­metkezik, ahová akár. — Akkor tehát szó szerint úgy történt, ahogy írva vagyon. Ady Lőrinc fiát is magával víve kiválasztotta és kimérte a csa­lád sírhelyét. „Édes apán, ta­lán elférünk” - így kezdte fia a sírkert kiméréséről szóló ver­sét. Talán? E tréfásan bizako­dó szóra a Sors úgy felelt, hogy a csalódból egyedül csak ő, csak Lőrinc úr „hullott” ide 1928-ban. Soha nem hervadó kőkoszorú alatt őrzi e tájat. Harcos Ottó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom